„Három sor, ami elég az örökkévalósághoz” – Az L.A. Suzi és a Káltes Ekwa kedvenc 2024-es zenéi

2024.12.27. 15:28, soostamas

Szexi nyögdécselős ének, gyönyörű franciás elektropop, hála HOLI-nak, és minden idők legjobb Madonna-száma, amit nem Madonna írt – de akkor ki?

A Recorder szerkesztőségi toplistái után jöjjenek idén is a zenészek kedvencei, ezúttal az L.A. Suzié és a Káltes Ekwáé, akik december 28-án együtt búcsúztatják az évet a Gólyában, meg hát amúgy is testvérzenekarok, együtt listáztak tavaly is, az L.A. Suzi pompás diszkólemeze (Nem sírok, csak táncolok) szerepelt az év végi listánkon, és ebből a cikkből kiderül, hogy nyáron jön a következő, a Káltes Ekwa pedig magához képest egy csomót koncertezett az idén, és kihozott három klipet is a Recorderen.

Az L.A. Suzi nyáron a Budapest Parkban a Csaknekedkislány előtt. Fotó: Mudrák Balázs.

SZALAI ANNA ÉS DOROZSMAI GERGŐ
(L.A. Suzi)

Ezek az én idei kedvenceim, Gergő elhagyta a fülesét, úgyhogy ő csak kőkorszaki dolgokat hallgat a pincéjében – de a teljesség érdekében ő írta a kedvcsinálókat! :D

Amyl And The Sniffers: Motorbike Song

Emlékszem, ez a szám egészen földobta a kedvemet, amikor egy székesfehérvári büntetés után raktuk be a kocsiban. Punk (akár proto-, akár US nyugati parti) és glam (Slade) energiák áradnak fékezhetetlenül, pár percig nem is nagyon érdekel, hogy nincs dallam az énekben, de hát miért is kéne egy egész lemezt végighallgatni belőle, ezt a trekket bőven megcsinálják a riffek meg a kitűnő gitárszóló.

Orion: Cambodia

Ez fölkerült a lenyúlandó számok listájára, úgyhogy figyelhetitek majd, a nyári lemezünkön melyiket ihlette vajon meg. Amúgy simán benne van, hogy többre is futja belőle. Gyönyörű franciás elektropop zsánerdarab, időtlen megszólalással.

ekhoe, Pogány Induló: Utolsó szó jogán

ekhoe érzelmessége igazából nekem is bejön, meg tök jó a szöveg, átérezhető úgy is, hogy nekem már egy történelem előtti világnak tűnik a gimnázium (de hát néha sikerül Berzsenyi-verset is átérezni azért, szóval a nagy művészeknek sikerül ez). Pogány Induló enigmáját továbbra se sikerült feltörnöm, nekem ez ilyen öreges börtönrap, de még a 50 Cent-referencia is, hát, hmm, jó, nem boomer, de mondjuk gen X.

Tolvai Reni feat. DZSINDZSER: Reggelig

Én ezt először a rádióban hallottam, akkor csak nem hittem a fülemnek, de végig kellett hallgatnom, azt hittem, valaki, akit úgyse ismerek, aztán csak rá kellett keresnem, mert nem hagyott nyugodni, és, hát, micsoda comeback ez Tolvai Renitől, tényleg le a kalappal, hogy semmi megasztáros figcsizgetés nincsen, csak szexi nyögdécselős ének. Szerintem amúgy kurva jó a szöveg, először csak novelty slágernek tűnik, de saját magamon tesztelve, kitart már jó sok hónapja, végig tudom még hallgatni ámuldozva ma is. A Spotify canvas grafikáért meg külön le a kalappal.

Vampire Weekend: Ice Cream Piano

Erről az ilyen 70s glames indulás után amúgy picit az ELO jutott eszembe, csak hál’Istennek sokkal könnyedebb az egész darab (meg sokkal jobban van hangszerelve, na nesztek, boomerek). Ezt az 1-es villamoson hallgattam tavasszal, ha jól emlékszem, amúgy a lemez nagyját is sikerült akkor, és igazán tetszett. Kicsit nekem túl kell magam a magamban „hipszter-éneklésnek” nevezett énekmanírokon, de azért ez nem olyan nehéz. A szám legjobb része amúgy az utolsó 15 mp gitárvadulás. Lemezkritika.

Billie Eilish: LUNCH

Ez az első három sor annyira iszonyatosan erős szöveg, ennyi igazából elég is az örökkévalósághoz. Szerintem más nem is kéne ebbe a számba, csak ez a pár sor. :P Portré + lemezkritika.

Royel Otis: Heading For The Door

Ez a trekk akkora iPod-korszak nosztalgiát okozott, hogy azóta is a Clap Your Hands Say Yeah mp3-akon sírok.

Schëri Luxio: Troisieme

Isteni a hangszíne végig, és szuper megoldás, hogy az elején így kibuknak a félsorok az effektek mögül, meg ez a klasszikus modern, nyugatos ízű szenvelgés is bölcsész szívünkhöz szól.

Chappell Roan: Good Luck, Babe!

Hát ez a refrén, hát ezután Puccini is megnyalná mind a tíz ujját, ebben biztos vagyok!

HOLI: Levegő

Nagyon-nagyon szép zárószáma ez a lemeznek. Úristen, annyiszor éreztem magam pontosan úgy, mint amikor beindul a dobgép, nagyon köszönöm HOLI-nak, hogy ezt megörökítette. Lemezkritika.

„Milyen lenne Karády szikár technóval?” – L.A. Suzi-interjúnk Cicciolináról, boldogságról, emózásról

SZABÓ SZ. CSABA
(Káltes Ekwa)

AZ ÉV DALA: Kontravoid feat. Chelsey Crowley – Losing Game

Egy pillanatig sem volt kérdés! Először úgy gondoltam, hogy ez a legjobb Madonna-szám 1984 óta, de most már abban a fázisban vagyok, hogy szerintem ez minden idők legjobb Madonna-száma. Fantasztikus dalszerzői teljesítmény, tényleg, bár én írtam volna!

Lemez, amit a legtöbbet hallgattam: Paula Carolina – Extra

Neue Neue Deutsche Welle (nem tudom, van-e ennek a vonalnak valami kevésbé idióta neve), inkább az infantilis, semmint a COOOL fajtából, a műfaji átlaghoz képest talán kicsit több torzított gitárral. Igazából túl sok értelmeset nem tudok róla mondani: a számok egyszerűek, gyorsak, két-három percig tartanak, vannak bennük ilyen idétlen szintihangok, verzék, refrének meg kiállások, egy hülye hajú lány pedig németül kiabál – ez a popzene, ami még mindig az egyik legjobb dolog a világon.

Az év popzenésze: Annie-Claude Deschênes

Igazából csak a lista összeállításakor tudatosult bennem, hogy idén ő csinálta a kedvenc posztpunk- (PyPy - Sacred Times) és a kedvenc szintipop-lemezemet (Annie-Claude Deschênes - Les Manières de Table) is! Szóval magasan megnyerte az évet, amihez ezúton is gratulálok. Annie-Claude Deschênes egyébként a montreali független színtér egyik kulcsfigurája már két évtizede, és a fentieken kívül még a Duchess Says zenekarban is érdekelt – tudtam meg az internetről.

Kedvenc dancepunk/poszt-electroclash/poszt-new rave-posztakármi-lemez: Dare – What’s Wrong With New York

Hú, hát, ki gondolta volna, hogy az év – mármint a 2024-es év – egyik leghájpoltabb lemezével kapcsolatban olyan nevekkel lehet majd dobálózni, mint az LCD Soundsystem, a Rapture, a Fischerspooner meg mittudomén, a Justice? Persze lehet, hogy valaki gondolta, de én mondjuk nem. Nyilván megértem, hogy sokakat irritál, hogy egy ilyen huszonéves, szűkzakós, ránézésre tényleg elég nagy pöcsnek tűnő csávó turistáskodik a fiatalságukban, meg biztos ostobák a dalszövegek is, de engem ez a része nem különösebben érdekel. Meg hát nem olyan időket élünk, hogy ilyesmiken lehessen finnyáskodni.

Kedvenc magyar lemez: Cold Contrast – Last Honest Words

Ez egy közel perfektül kivitelezett, száz százalékig műfaji lemez (miszerint: kortárs darkwave), szóval profin hozza a kötelezőket, kellően hűvös, komor, atmoszférikus, táncolható stb., ebből a szempontból akár hiánypótlónak is nevezhető, de ennél még sokkal örömtelibb, hogy a számok is nagyon erősek és karakteresek, illetve a zsáneren belül azért kellően változatosak, pl. mindegyiknek van normális, fülbemászó vagy akár kifejezetten slágeres refrénje, és nem valami bágyasztóan kattogó, szürke, borongós massza az egész. Az ének pedig külön csodás, rendkívüli módon értékelem, hogy itt nem ilyen erőltetett pincehangon deklamálnak, mert azt már kurvára unom. Lemezkritikánk. Albumpremier.

A többihez már nem írok semmit, mert túl hosszú lenne, és senki nem olvasná el, de amúgy, ha valakit érdekel, itt vannak (lentebb – a szerk.) a kedvenc idei számaim összegyűjtve egy Spotify-playlisten.

Legszebb szám: Sofia Portanet – Paralysed

Kedvenc Neue Neue Deutsche Welle: Diaf – Nirgendwo

Kedvenc szintiszignál: Night Sins – The Lowest Places You’ll Go

Kedvenc EMB-szerűség: Die Sexual – Lights Down Low

Kedvenc magyar dal: L.A. Suzi – Amor Risque

Kedvenc reklámzene: Charlotte Rose Benjamin – Hairpin

Kedvenc buliszám: Master Peace – I Might Be Fake

Kedvenc heavy metal: Unto Others – Momma Likes the Door Closed

Kedvenc pszich-pop: The Asteroid No. 4 – Dandelion

Kedvenc basszustéma: Matrica – El (ezt meg is tanultam! innen)

Kedvenc punk: Beige Banquet – Parasitic Energy

Kedvenc poszt-Madchester: Pixey – Bring Back The Beat