„Teljesen felforgatta a gitárzenéről alkotott nézeteimet” – Somló Pál kedvenc 2024-es zenéi

2024.12.26. 15:58, srecorder

A Recorder szerkesztőségi toplistái után jöjjenek idén is a zenészek kedvencei, a Crippled Fox után Somló Palié, aki a Shell Beachcsel az elmúlt években körbeturnézta Európát (többek közt az ausztrál nu-progos Closure In Moscow-val – erről meséltek is tavasszal a Koncertsztorik podcastben), a SONYA-val pedig jövőre kihozzák első nagylemezüket, amiről idén az első magyar nyelvű daluk már debütált egy londoni stúdiózás után. A Shell Beach a Turbinában zárja az évet december 27-én az alt-matek-rockos Berriloom And The Doom és a poszt-grunge-os, dreamós Sharin' pompás társaságában.

Megtiszteltetés megint a Recorder év végi listájában részt venni, tavaly is jó móka volt. Idén is megannyi zseniális és inspiráló lemez született. Íme, az én TOP 2024-es listám:

Mk.gee: Two Star & The Dream Police

Kezdeném egyből a számomra legfontosabb lemezzel (még a Spotify szerint is ez az, csak nem posztoltam), ez pedig egy gitáros/énekes úriember Mk.gee személyében, aki teljesen felforgatta a gitárzenéről alkotott világnézetemet. Nemcsak a teljesen egyedi és sokszor tényleg furcsa hangzásvilágával veszi le a hallgatót a lábáról, hanem a rettentően technikás (már-már djenti magaslatokat súroló), de közben mégis letisztult hangszeres játékával, és nem utolsósorban one-in-a-million énekhangjával. Erősen felfedezhetők a Genesis, a Police, vagy akár Prince hatásai a zenéjében, mindez egy szokatlan reverbes és szalagos magnón átkevert hangzásban, grunge-os vibe-okkal tálalva. Ritkán születnek ennyire formabontó lemezek manapság. A Jimmy Kimmel és az SNL late night show-s fellépések a legjelentősebb előadók élmezőnyébe repítették a formációt. Ugyanis élőben egy trióval látható-hallható, ami még energikusabbá teszi a lemezen néha csak dalkezdeményként felfogható mesterműveket. Volt szerencsém szeptemberben New Yorkban a legendás Terminal 5-ban elcsípni élőben, ami hetekig tartó libabőrös állapotba repített. Lehet még most is tart...

The Cure: Songs Of A Lost World

Mindig is nagy tisztelője voltam a The Cure munkásságának, akiknek annyira mélyen gyökerezik a zenei hagyatékuk, hogy valószínüleg sok olyan előadó nem is létezne a világon, akik a legnagyobb hatással vannak/voltak rám a zenei pályafutásom során. Viszont be kell vallanom, hogy mindig csak egy-egy dalra voltam rákattanva tőlük, de arra nagyon. Erre most 16 év után ez az első olyan Cure-lemez, amely teljesen magába szippantott. Mai napig nem tudom lerakni, és kicsit úgy érzem, hogy nem is jelenhetett volna meg ez a lemez jobbkor, mint most, a világban történő dolgokra reflektálva. Tökéletes válasz a mostani hangulatvilágra. Tényleg egy mestermű. Az meg csak hab a tortán, hogy Robert Smith hangja egy napot sem öregedett, és sosem volt még ennyire őszinte. (Vagy inkább mindig is az volt...) Lemezkritikánk.

Royel Otis: Pratts & Pain

Igazából ide a Sofa Kings c. lemezüket írtam volna, de az 2023-as, mondjuk pont a címadó szóvicces dal mindkét lemezen megtalálható. Toronymagasan megnyerte a nyári utazós playlistemet mindkét album. Aztán jött a cseh Rock For People fesztivál, ahol egy napon játszottunk velük, aztán meg a Szigetes koncertjük, amiről sajnos pont lemaradtam, de utána nagyon összebarátkoztunk. Ezután Royel Otis-dömping következett, mert pont a fent említett New York-i Mk.Gee-koncert másnapján őket is láthattam, aztán mit ad isten, még most novemberben Berlinben is. Szóval asszem őket kipipálhatom, mint a „2024-ben legtöbbett látott zenekar” verseny győztesét. Amúgy ausztrál szörf indie-popként jellemezném a zenéjüket, de végre felkavarta valaki ennek a definíciónak is az állóvizét.

High Vis: Guided Tour

Idei évem egyik nagy felfedezettje ez a londoni zenekar. Mindig is szerettem az angolszász punk és hardcore dolgokat, de itt ennél sokkal többről van szó. A High Vis úgy keveri a néha kicsit Fontaines D.C.-re hajazó poszt-punk világát az igazi UK nyers hardcore hangzásvilágával, hogy ezt így még soha előtte nem hallhattuk. Nem utolsósorban néhol még az elektronikus zenei hatások is felbukkannak, pl. Mind's a Lie. Jelenleg az egyik legígéretesebb angol muzsika a palettán. Legközelebb pont a Deftones és a Weezer előtt lehet őket majd elcsípni '25-ben londonban.

Bring Me The Horizon: POST HUMAN: NeX GEn

Lehet sokan mainstreamnek tartják, de én mindig is bírtam ezt a zenekart, és szeretem az olyan zenei életpályákat, ahol kézzelfoghatóan lehet végigkövetni egy artist fejlődő szakaszait, és sosem ismétli önmagát. Tény és való, hogy ez az új BMTH-lemez már nagyon populáris dalokat lebegtet, de kicsit olyan, mintha mindegyik dal egy tribute lenne azok felé a számomra is mai napig meghatározó zenekarok felé, akiken ők is felnőttek. Van rajta olyan dal, ami full Deftones-hangulat, de a régi Underoath- és Thrice-fílingek is visszakacsintanak. Nem mellesleg a két nyitódal annyira betalált, hogy rég nem hallottam ennyire catchy modern heavy zenét ilyen menő hangzással tálalva.

Justice: Hyperdrama

Hát igen, a Justice... Hogyan kell 17 év után stílusosan visszatérni? Pontosan így. Nekem az utolsó, self-titled lemezük igencsak felrakta azt a bizonyos lécet elektronikus zenében. Emlékszem a legendás szigetes koncertjükre, mielőtt feloszlottak volna, ahol egy kis sátorba voltak berakva, ahová az egész fesztivál közönsége be szeretett volna jutni, aztán eluralkodott a megakáosz, de szép is volt... Erre ennyi évvel később megjelenik ez a lemez, és mintha semmi sem történt volna, ugyanabból a magaslatból folytatják, ahol abbahagyták, csak azóta még kultzenekarrá is öregedtek. Tame Impalával két számot is közösködnek ezen a lemezen, amik pont olyanok, ahogyan az leírva hangzik. Tökéletes album. Can't wait for Sziget (nagyszínpad?)!

Ben Böhmer: Bloom

A berlini producerről már a tavalyi listámban is ódákat zengtem, de végre idén megjelent új nagylemeze, a Bloom. Az elmúlt egy évben rendesen csepegtette a single-öket, úgyhogy nem volt nagy meglepetés, de megérte a várakozás, hiszen egy nagyon letisztult, gyönyörű chill albumot kaphattunk tőle. Végre sokkal több hangsúlyt fektetett a vokális dalokra és messze azok a legkiemelkedőbbek. Kedvenc számom a Hiding Lykke Li nagy visszatérésével featolva.

„Minden dal egy kompromisszummentes gigasláger” – Somló Pál (Shell Beach, SONYA) kedvenc 2023-as zenéi

Fred Again..: ten days

Fred Againről is írtam ezen a listán tavaly egész részletesen, és nem hiszem, hogy sok mindenkinek be kéne mutatnom a munkásságát, de a 2024-es ten days lemezt nem hagyhattam ki a highlightjaimból.

Refused: The Shape Of Punk To Come Obliterated

Amikor megláttam a New Noise klipjét tizenhat éves koromban az MTV2-n, akkor jöttem rá, hogy én ilyen zenét akarok játszani. Az eredeti, 1998-as Shape Of Punk To Come lemez talán a legnagyobb hatással volt rám egész életemben. Mai napig tátott füllel tudom csak hallgatni azt a mesterművet. Viszont ez az év egy sajnálatos hírt is hozott magával, mégpedig azt, hogy újra feloszlik a Refused. Nem mondom, hogy ezt nem láttam jönni, hiszen az első nagy visszatérésük után már nem nagyon tudták hova fokozni a tökéletességet, viszont szomorúan konstatálom, hogy jövőre lesz az utolsó esélyem (és mindenki másnak is), hogy a világ egyik legfontosabb zenekarát élőben láthassam. Ennek a búcsúnak az apropójából nem is olyan rég megjelent a kultikus lemeznek egy elég impozáns felhozatallal büszkélkedő feldolgozáslemeze, ami meglepően érdekesen sikerült. Olyan előadók gondolták újra a legendás dalaikat, mint a Quicksand, a Brutus, az IDLES, a Fucked Up, Snapcase, ZULU, Cult Of Luna, Touché Amoré, Cold Cave, és még sokan mások... Jól látszik, hogy mennyire sokszínű és stílusokat átívelő is volt ennek a lemeznek a hatása. Sosem voltam annyira oda a feldolgozáslemezekért, de emellett nem érdemes elmennie senkinek.

SONYA: Azt Remélem

Utolsónak pedig itthagyom nektek a saját kis szerzeményünket, az első magyar nyelvű dalunkat a SONYA zenekarral, amit Angliában rögzítettünk még tavasszal, az Azt Remélem című duett trekkünket, amiben Korbucz Sonyával ketten énekelünk, és nagyon sok szép emlék köt hozzá az idei évből.