Hogyan lett dögös, alternatív gitárbanda a Fiúkból, akiket Hundred Sins még a kedvenc fiúcsapataként dicsért pár éve? Mi adott nekik akkora pofont, hogy attól rögtön egyenesbe jöttek, miért szeretnek nótázni részegen és lemezen is, és miért klassz zenekarozni a hiphop korában? Második, nagy szintet lépő nagylemezük, a Szobák felett kapcsán beszélgettünk Bíró Bencével és Bánszki Botonddal, a Fiúk énekesével és dobosával. Ez az interjú először a Recorder magazin 113. számában jelent meg, a Fiúk április 27-én, az Akvárium NagyHalljában mutatja be új lemezét.
A generációtokat nagyon elvitte a rap. Ti hogyhogy zenekart alapítottatok?
Bíró Bence: Minket is elvitt – nekem van is ilyen közreműködésem –, de játszani mást szeretünk.
Bánszki Botond: Van, hogy fél évig csak ilyen zenéket hallgatok, de ha ez lecseng, akkor visszatérek a gitárzenékhez, amiken felnőttem, és mindig rájövök, hogy ez vagyok igazán én.
30Y, Quimby, Arctic Monkeys?
Bence: Meg Kispál és Elefánt.
Ezért is akartatok underground popzenét játszani? Az elején sokat beszéltetek arról, hogy ez úgy pop, hogy alter is.
Bence: Az elején nem nagyon tudtuk megfogalmazni, hogy mit szeretnénk csinálni.
Boti: Mert nem is tudtuk.
Bence: Csak azt, hogy valami olyasmit szeretnénk, amiben vannak popzenei elemek, de hordozza azokat a kulturális értékeket, amiket itthon az underground gitárzene. Csak hát ez naiv elképzelés volt nagyon.
Miért?
Bence: Nehéz megtalálni ezt az egyensúlyt. A pop sokak szemében cukormázat jelent.
Boti: Amire mi rátettünk még egy-két lapáttal.
Bence: Például a Minneapolisban, aminek nemcsak a zenéje, a klipje is cukormáz. Úgy viselkedtünk, mint a gyerekek: ha már nagy kiadónál vagyunk, akkor legyen minden, pezsgő, csajok, repülő, és biztos rohadt menő lesz. Hát nem lett. Irtó mesterkéltnek hatott, amit mi kihoztunk belőle.
Hamar felismertétek, hogy ez a fajta popzene számotokra zsákutca?
Boti: Igen, az egy rövid kitérő volt. A legjobb, legegységesebb dalainkat ráraktuk a Mivanveletek EP-re, és már voltak készen dalaink az első nagylemezről is. Plusz ott volt a Minneapolis, ami tök jót ment koncerteken, és mi is éltük, mert élőben teljesen máshogy szólalt meg. De tudtuk, hogy valójában ez egy popdal. Két út volt előttünk: vagy elengedjük, mert nem illik egyik lemezre sem, vagy beleállunk. És mi félig poénból, de beleálltunk. Miért ne lehetne egy ilyen dalunk is? Csak azzal nem számoltunk, hogy a dolgoknak következménye is van.
A Minneapolisnak mi lett a következménye?
Boti: Letargia.
Bence: Rengeteg kritikát kaptunk…
Boti: … és az volt a legrosszabb, hogy egyetértettünk velük. De ez egy hasznos pofon volt, mert egyenesbe álltunk tőle. Leültünk, és megbeszéltük, hogy mit akarunk.
Boti: Utána kijött a Velem egyedül, amit szintén Diaz kevert, aztán a Ha neked nemre forrt ki bennünk, hogy milyennek kéne lennie a Fiúknak.
Jó volt az első lemez, de én is a Ha neked nemre kaptam fel a fejem. Azon van a legnépszerűbb számotok is, a 6363-vel közös Hogyan rontsuk el.
Boti: Az első dal, amit megírtunk rá, a Játszom volt, aminek van egy punk lüktetése.
Bence: Ott kezdtünk el nem görcsölni azon, hogy akkor ez pop legyen, vagy valami más. Ki is gurult egy próba alatt. Ettől határozottabbak lettünk, és azóta lazábban írunk dalokat.
Boti: A Játszomat sokkal jobban élveztük, mert mindannyian ebből jövünk. Csak erre nekünk is rá kellett jönni. Amikor összekerültünk a Kőbányai Zenei Stúdió táborában, rögtön megcsináltuk a zenekart, és az elején még mindenki igazodni akart a másikhoz. Kellett két év, mire kiismertük egymást zeneileg.
Bence: Közben Covid volt és nem is nagyon találkoztunk.
Boti: Romon voltunk akkor lelkileg. Akkor végezgettük el a sulikat, el kellett kezdeni dolgozni és megélni valamiből, miközben volt egy nagyon komolyan vett zenekarunk, ami nyilván prioritás. Erre a kapunyitási pánikra jött rá a Covid. Az nem volt könnyű. De számomra megnyugtató volt, hogy a Ha neked nemnél már tudtuk, hogy Zwickl Ábellel fogunk dolgozni, és volt egy elképzelésünk, hogyan fognak megszólalni a dalok. Sokkal tudatosabban írtunk, így én se aggódtam, hogy úgy hangszereljük a dalokat, hogy azok jól illeszkedjenek majd a dobszemplerekre.
Ha ez a rockosabb zene jön belőletek természetesen, az elején miért játszottatok inkább neosoulos, hiphopos, R&B-s popzenét?
Boti: Mindenkinek vannak különböző korszakai, és mi akkor olyan zenékben voltunk, mint Anderson .Paak vagy Ady Suleiman. Ebben a mentálban kezdtünk el dalokat írni, de őszintén, én akkor egy hónapja találkoztam ezekkel a zenékkel. Kellett idő, amíg eljutottunk arra a szintre, hogy nem kell azt a zenét játszanunk, amit éppen hallgatunk. Én ma például egész nap ABBÁ-t hallgattam, de már nem úgy jövök be, mint három éve, hogy gyerekek, ez kurva jó, csináljunk 80s diszkózenét!
Bence: Van egy konszenzus arról, hogy mi a Fiúk. Folyamatosan tágítgatjuk ezt a világot, de igyekszünk ezen belül mozogni.
Boti: A Szobák feletten sokkal bátrabban nyúltunk vissza olyan elemekhez, amik a Velem egyedülben már megjelentek. A Trafikos második verzéje alá például hiphopos lüktetést raktunk. Saját világot szeretnénk teremteni a zenénkkel, és nem azon görcsölni, hogy bekategorizáljuk magunkat ide vagy oda.
Már nem vagytok ráfeszülve arra se, hogy hányan hallgatnak titeket?
Bence: A cél megmaradt, hogy a Fiúk idővel headliner zenekar legyen, de a görcs elmúlt teljesen.
A Szobák felettre lett egy rockos húzása a zenéteknek, ugyanakkor érződik rajta a hiphopos, R&B-s korszakotok és a zenesulis múltatok is. Közben meg van az egésznek egy jó értelemben vett magyar hangulata, és nem csak attól, hogy eljátszottátok a Járom az utamat.
Bence: Ez talán abból is jön, hogy én sokáig népdaléneklést tanultam konzervatóriumban, és a mai napig imádom a népzenét. A srácokkal is sok ilyen dalt hallgattunk, akár kávéházi cigányzenéket is.
Boti: Ezt hozza mindegyikünk otthonról. Nagypapám óriási nótás volt, amikor négy-öt napig horgásztunk, mindig ezek a zenék mentek. A horgászbarátaival megivott egy-két vadászt, aztán ment a nótázás este. Meg lagzikban, családi összejöveteleken. Nekem ez családi nosztalgia.
Akkor ti tényleg a Járom az utamat éneklitek részegen, és nem mondjuk Azahriah-t?
Bence: Akkor már inkább Groovehouse-t.
Boti: A Hajnal top.
A kétezres évek másik meghatározó gyerekkori élménye.
Boti: Meg a Zanzibár.
Bence: Mit is énekeltünk még rengeteget?
Boti: Azt a kutya mindenit.
Bence: Az a sor benne is van a Hogyan rontsuk elben. Sok kedvencünk van. A Ternipe például.
Amikor együttordítós számot írtok a fiatalok lakhatási válságáról, az sok idő, amíg megtanultok nevetni rajta? Az Albérlet lehetett volna egy dühösebb dal is, de inkább bulizós-ironikus lett.
Bence: Az új lemezen vannak dalok, amik engem keményen érintenek és kipattantak belőlem. És vannak olyanok, amikre mindannyian rezonálunk a zenekarból. Boti szokott felírni ilyen témaötleteket. A Szódás a lovát például úgy született, hogy „hallod, mit csinált ez a hülye barom? Írjál már róla egy szöveget!” És egyre bátrabban nyúlok iróniával ezekhez is.
Boti: Rengeteget beszélgetünk politikáról, társadalmi problémákról, de bármennyire is rossz és sokszor kilátástalan a helyzet, mindig az a vége, hogy röhögünk valamin.
Bence: Ez köszön vissza a szövegekben is. Ha valamiről beszélünk, azt mélyen megéljük, de a végén valaki benyög valami irdatlan faszságot.
Az első négy számban háromszor hangzik el, hogy nem érdekel titeket a politika. Ezek szerint mégis?
Bence: Ezt szándékosan így fogalmaztam meg a lemezen. Sokat beszélgetünk róla, de azt gondolom, hogy a zenekarnak nem erről kell szólnia. Ebben az országban annyira átszövi az életünket a politika, hogy zenészként, influenszerként vagy magánemberként is mindig kell, hogy legyen róla véleményed. Amivel nincs semmi baj, de ezzel a lemezzel egy kicsit ellen akartunk tartani ennek, hogy merjünk már egy kicsit boldogok lenni. Nem akarom elbagatellizálni a politikát, de néha nem árt emlékeztetni magad arra, hogy nem csak ebből áll az élet. Mi zenészek vagyunk, tök jól érezzük magunkat egymással, és igenis van egy csomó pozitívum ebben az országban, amitől jó itt élni.
Boti: Haverom mondta, milyen vicces, hogy ez lett a Nem aktuális címe, miközben nagyon is aktuális. Akkor robbant ki a kegyelmi ügy, és hazug papról van szó a szövegben. Van egy vicces ellentmondás ebben a dalban, hogy merjünk ne a politikával foglalkozni, de közben ez lehetetlen.
Melyik volt az a szöveg, ami annyira mélyen érintett, hogy csak úgy kigurult belőled?
Bence: Például a Trafikos. Nem titok, hogy ez az apukámhoz fűződő viszonyomról is szól. Az ember nagyon tud szorongani amiatt, hogy mit jelent férfinak lenni, mert azt tanulta az apjától, hogy keménynek kell lenni, erősnek és határozottnak, miközben ő azt érzi, hogy egy sérültebb karakter. Ezen magánemberként is sokat dolgozok, és nem állítom, hogy ha írok róla, az megold bármit is, de jó élmény kiírni magamból. És jó humorforrás is, mert karikatúrát csinálhatok abból, ami bennem zajlik. Ez felszabadító.
Ezért is jön vissza a refrén gospeles kórusként a Trafikos végén?
Bence: Abszolút. Az első refrén a punk lüktetéssel megmutatja a keményebb oldalát annak, hogy mit jelent férfinak lenni, az érzékenyebbet pedig a közös gospeles éneklés tükrözi.
Amikor először hallgattam a lemezt, megütött az a sor a Dohány 28-ban, hogy „Egyik tesóm meghalt, a másik meg úgy tesz.” Mondtad, hogy nem terápia számodra a szövegírás, de milyen érzés egy ilyen dalt megírni és koncertről koncertre előadni?
Bence: Ez is személyes élményből fakad. A „Te jobb vagy nálam, nem csak magadnak öntesz” a testvéries élményekre utal, amiket én nem hozok otthonról, mert a bátyám sajnos elhunyt, a nővéremmel pedig nem tartom a kapcsolatot. De attól még, hogy mások a megéléseink ezen a téren, kialakulhat köztünk barátság. Erről szól a dal, és rám biztosan pozitív hatással van ezt énekelni – remélem, hogy másokra is.
Mennyire nehéz 2024-ben zenekarozni?
Bence: A gitárzene mindig vissza-vissza fog térni. Ne felejtsük el, hogy az utóbbi években nemcsak trapelőadók mentek nagyot, hanem a Carson Coma is befutott.
Ők a szabályt erősítő kivétel.
Bence: Meg egy nagyon jó zenekar, akik azt bizonyítják, hogy ilyen zenével is meg lehet fogni az embereket.
Az alterközeget mennyire tudtátok megszólítani? Ott nem néznek rátok kicsit gyanús szemmel?
Bence: Ez egy lassabb folyamat, de egyre többen kapják fel a fejüket a zenénkre, és ez nagyon jó érzés.
Az egyik első interjútokban azt mondtad, Bence, hogy az anyukák nagyon szeretik a Fiúkat.
Bence: Ebben volt irónia is, de tény, hogy az akkori zenéinknek volt egy ilyen hatása. Hálistennek ezt kinőttük. A koncerteken is azt látjuk, hogy…
Boti: … nagyon vegyes a közönségünk. Nyilván a nagyobb részét az egyetemisták és fiatalabbak teszik ki, de ugyanúgy szoktunk látni 30-40-es társaságokat is a dalainkat üvölteni.
interjú: Soós Tamás
fotók: Kevin Campean
