„Nagy változás az első lemezhez képest ez a fajta emelkedettség, felszabadultság” – Itt van két új dal a boebecktől

2024.06.26. 11:00, srecorder

boebeck2024_horizontal2.JPG

Tavaly tavasszal itt, a Recorderen debütált boebeck első nagylemeze, amit az énekes-dalszerző már zenekari felállásban rögzített, most pedig elkészült az első zenekaros daluk is, a kétszámos EP-vé kerekedett lucky.

„Ez a két dal egy olyan folyamat eredménye, amiben mind a négyen ugyanolyan intenzíven voltunk jelen – ilyen szempontból a lucky az első dalunk „zenekarként”, és az első olyan, amit sosem játszottam egyedül. A kezdeti formájához képest elég sokat változott, egy olyan dalt szerettünk volna belőle építeni, aminek van egyfajta körkörössége, hullámzása, és szerintem sikerült is minden ehhez kapcsolódó alkotói célunkat elérnünk. Az intro (when you enter) egy klasszikusabb singer-songwriter dal, de ezt is együtt építettük fel, hiszen olyan zenei emelésre volt szükség, amiből a lucky természetesen nőhet tovább. Ez leginkább a szöveg okán volt fontos szempont; a lucky szövege nem olyan sűrű, mint az introé, így azt éreztem, jó lenne megágyazni a címadó dalnak egy hosszabb történettel” – mesélte Andl-Beck Boróka az EP-ről, amelyben már az IDEGEN-ből ismerős fiúk témáit is felhasználták a dalszerzés során. „Ez talán a legszebb eleme az elmúlt időszaknak.”

MIKOR MÁR HÁTRADŐLNÉNK CHILLEZNI. KRITIKÁNK AZ ELSŐ BOEBECK-LEMEZRŐL

„Ha lehetek szentimentális, úgy mondanám, borzasztóan fontos helyet foglal el ez a dal mindannyiunk szívében – a dalok történetének szomorúságát egy koncerten, a próbákon, sőt, már az alkotói folyamat elején is teljesen fel tudta váltani az az öröm, amit a dal ad. A teremben mindegyik fiúra rálátok, így amikor Olcsa (Galgóczi Olivér) elkezdi játszani az első gitártémát, Domi (Dencs Dominik) először megüti a lábcint, vagy Tomi (Széll Tamás) velem egyszerre beszáll basszusgitáron, általában el is nevetem magam izgalmamban. Szerintem nagyon nagy változás az első lemezhez képest ez a fajta emelkedettség, felszabadultság. Amit fontos még elmondanom, hogy az idén télen megjelent live session anyagunk producere, Brezovcsik Gábor (Brezo) dolgozott ezen a két dalon velünk, és azt hiszem, a zenekart is befolyásolta az ő zenei eszköztárának bősége, kiváltképp az intro (when you enter) esetében.”

2024 első fele sok értelemben keserédes volt a boebeck számára: „nagy öröm, hogy kiváló külföldi zenekarokkal (a cseh I Love You Honey Bunny, a szlovák LUVVER) turnézhattunk, többek között azért, mert az ilyen alkalmak – sokszor épp a nehézségek okán – igazán egybe tudnak rántani egy zenekart; emellett viszont rengeteg új aspektusát kell minden nap megértenünk a magyar zeneiparnak, hiszen idéntől nem tartozunk konkrét management alá. Szóval, míg voltak elsőre nehéznek tűnő helyzetek, ezek nélkül nem találkoztunk volna azokkal a kedves, támogató szereplőkkel, akiknek a nyári koncertjeink vagy épp az őszi, külföldi dátumaink köszönhetőek.”

„A legizgalmasabb, hogy ősszel négy showcase fesztiválon is koncertezhetünk, ezek közül a hamburgi Reeperbahn az, ami már bejelentésre került, így én is meg merem említeni, illetve, hogy többek között a Malomfesztiválon, a Szigeten, a Fishing on Orfűn, a Campuson, és a Fekete Zajon idén már fixen zenekari felállásban játszhatunk. A stúdiófelvétel, az említett turné és a júniusi alkotótábor személyes (vagy akár bensőséges) pillanatait pedig egy kis kamerával rögzítettük, ebből DYI-módon készült a lucky klipje, ami július 3-án jelenik majd meg.”

boebeck-lucky.jpg

boebeck 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban is mesélt nekünk (legutóbb már zenekarként) kedvenc azévi zenéiről, nagybátyjával, a 30Y-dobos Beck Zazával közösen. Legutóbb a debütlemez egyértelmű érzelmi tetőfokához, a 8-hoz forgott sinco-klipet mutattuk be tőle a Recorderen.

 

Az említett, háromszámos live session év elejéről:

 

boebeck a Facebookon. Instagramon.

Fotók: Kovács Zoltán.

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2024/06/26/itt_van_ket_uj_dal_a_boebecktol_lucky_premier
„Nagy változás az első lemezhez képest ez a fajta emelkedettség, felszabadultság” – Itt van két új dal a boebecktől
süti beállítások módosítása