Nyomokban popot tartalmazhat - Caroline Polachek

Az idei Szigeten is fellépő Caroline Polacheket mindenféle popikonhoz szokás hasonlítani, de a Desire, I Want To Turn Into You című új lemezével bizonyítja a saját igazát – Caroline Polachek generációja Caroline Polachekje. Ez a cikk először a Recorder magazin 101. számában jelent meg.

Valahonnan távolról egy egyre erősödő, egyre áttetszőbbé váló hang száll fel, hogy hosszan kitartott sikollyá terebélyesedjen. Hallják? Lehetetlen, hogy nem. A hang hallatán ugyanis egy pillanatra megáll az idő, megáll a teremtés – Isten hozta önöket Caroline Polachek szigetén, ahol disznó helyett vágyakozássá változhatunk mindannyian. 

A méltatlanul alulértékelt Chairlift egykori énekesnője egy cseppet sem fogja vissza magát. Második szólóalbuma a kézjegyének számító falzetto varázslással nyit, amit flitterszerűen ragyogó gitár és a szinti pattogó prüntyögése ellenpontoz, hogy újabb és újabb, orgazmikus magasságokaba repítse Polachek hangját, ahogyan a pálmafákról, kék óceánról, a pusztítóan vádló apai “jótanácsról” énekel. Tökéletes illusztrációja a modern nyugati társadalmakat sújtó állandó elvágyódásnak és annak a habzsolásnak, kepesztésnek, amiben akaratlanul is részünk van, ami sérülékennyé és végsősoron boldogtalanná tesz.

A Desire I Want To Turn Into You továbbviszi és egyben kiforgatja (sőt, felforgatja!) Polachek eklektikus érzékenységgel felépített stílusjegyeit. Tematikáit tekintve egy nehéz érzelmekkel megtömött piszkos bomba, ahogy a nyitódarab ígéri – tele van a mindennapjaink normalizált vagy elfojtott ellentmondásaival, amit valahogy minden példanélküli esemény, amit valahogy fel kellene dolgoznunk, csak egyre jobban elmélyít.

Ennek megfelelően van valami zavarbaejtően inkoherens ebben a lemezben: tulajdonképpen soha nem áll össze egységes anyaggá. A stílusok és a referencialitás fenyegetően széles tartományában felsejlik a teljes dezintegráció lehetősége, de Caroline Polachek nem véletlenül a sztochasztikus pepecselés mestere – ez a szükségtelenül fenszi megjelölés a fekete hattyú eseményeket is leíró Nassim Nicholas Taleb preferált fogalma a random behatásokból profitáló, próba-szerencse alapú folyamatokra, mint a receptfejlesztés a gasztronómiában.

Ez a néha teljesen randomnak tetsző módszer Polachek esetében egészen meglepő eredménnyel jár: egyáltalán nem lehetünk benne ugyanis biztosak, hogy a Desire I Want To Turn Into You dalai holnap, holnapután vagy jövő héten pontosan ugyanúgy szólalnak majd meg a zenehallgatás szubjektív aktusában. Nyugtalanító dolog ez, mintha ez a kész, befejezett termék valahol a hallgatótól függetlenül önálló életet élne, önnön elemeit újra és újra rendezve, holott ez természetesen lehetetlen.

Hiába tetszik indokolatlannak sztochasztikus pepecselésként megjelölni Caroline Polachek tevékenységét. A lasztoméri cukorkagyáros dédunokája a korai éveit Japánban töltötte, később a családjával a klasszik old money Connecticutba költözött, ahol sokáig semmi más nem érdekelte, csak a lovak. Oké, esetleg még a zene: kistizenévesként kóristalánynak állt, később pedig New Yorkba ingázott, keresve az inspirációt DIY punk- és jazzkoncerteken, emo előadóknál, bárhol.

Az első sikerekkel kecsegtető formáció, a Chairlift egy szerencsés találkozásnak köszönhető. Aaron Pfenning és Polachek a coloradói egyetemen ismerkedtek meg és alapítottak szintipop duót, amihez később csatlakozott Patrick Wimberley és mások. 2008-as albumuk, a Does You Inspire You betalált. A negyedik generációs iPod reklámjában csendül fel az ikonikus Bruises – az iPodra alig-alig emlékszik valaki, a furcsa, finoman diszharmonikus hangzásokat elegyítő dal viszont jól öregedett. 

Ami ezután történt, az már meglepőbb. Polachek ugyanis tizenkettedmagával megalapította a Girl Crisis kórust, hogy egészen 2013-ig felvegyen évi két feldolgozást Leonard Cohen-klasszikusoktól Ace of Base-slágerekig bezárólag mindenféle kult darabból. A Chairlift fedő alatt gyöngyöző sikereit egyre markánsabban ellepontozták Polachek néha teljesen valószerűtlen együttműködései. Jorge Elbrechttel írt egy “tátikát” Justin Bieber Never Let You Go klipjére, közreműködött Kurt Feldman Ice Choir nevű szólóprojektjében, és Beyoncé 2014-es Grammy-jelölésébe is belelógott a keze, ő írta és producelte ugyanis a No Angel című dalt. Dolgozik mindenkivel Blood Orange-től kezdve Dev Hyneson át a SBTRKT-ig.

Mindeközben zenei videókat rendez, Loewe- és Calvin Klein-reklámkampányokban tűnik fel, Proenza Schouler-divatbemutatókhoz szerez zenét, együttműködik a Holland Nemzeti Balettel a HappyOkay című előadás előkészítésében. Utóbbit New York-ban is bemutatják.

Ramona Lisa néven jelenteti meg diszruptív Arcadia című albumát, amit elektronikus pasztorálidillként jellemez, ezzel kijelölve munkásságának egyik sarokkövét, a totális paradoxont, ami ambícióként azóta elkíséri. A Villa Medici ablakán kitekintve fogalmazódik meg benne az organikus elektronikus zene utáni vágy, amit a teljesen natúr vokált kísérő, véletlenszerűen befogott zajok és zörejek festenek alá.

Kisebb kitérőkkel azonban mégis a TikTok-generáció emeli fel a közösségi média rivaldafényébe. A saját nevén kiadott első szólóalbumán, a Pangen megjelent So Hot You’re Hurting My Feelings virális sikere, számtalan megosztással és újracsomagolt táncvideóval. Polachek tud élni ezzel a sikerrel. Néha váratlanul megjelenik egy élő bejelentkezéssel Instagramon, egy tál tésztát eszik, a háttérben Frank Sinatra szól. 

Ha a idolokról, zenei előképekről kérdezik, rendre előkerül Enya, Björk, Céline Dion, Fiona Apple és Kate Bush, akihez rendszeresen hozzá is mérik, azzal a megfogalmazott elvárással, hogy korunk Running Up That Hillje majd pont Polachektől jön. Nem véletlenül: a  Desire, I Want To Turn Into You helyenként ízléstelenséggel kokettáló szofiszti-popja mindent tagad, ami a vezető női előadók szuperkoncepciózus anyagait jellemzi. Nincsen egységes műfaji keret és hangzás, nincsenek egyszerűen értelmezhető slágerek, nincsenek bulihimnuszok vagy sorozat-főcímdalnak való dallamok, és nincs behatárolható érzelmi vivőanyag vagy szimbolika. Vannak viszont szabadasszociációra épülő nagy és zabolátlan érzések, amit Polachek virtuóz hanggal és kíméletlen átéléssel közvetít. 

A hangszerelés rémisztő sávszélessége már-már rosszullétet tud kiváltani: a lágyan csengő hárfaszólamoktól a lejárt szavatosságú spanyolgitárig, gyermekkórusig van itt minden, mint a közmondásos búcsúban, hogy aztán a skót duda teljesen kiverje a biztosítékot és leolvassza az áramköröket. 

A hatás szerencsére mégsem monumentális, inkább paradox. Caroline Polachek képes egyszerre intellektualizáló és teljesen zsigeri anyagot létrehozni – ez az ellentmondásosság pedig alapvetően idegen a poptól. Viszonylag bejósolhatóan lehetetlenség ezzel (legyen ez bármi is a maga megkapó megnevezhetetlenségében) stadionokat megölteni, holott Polachek Dua Lipa előzenekaraként 2021-ben belekóstolhatott a nagyüzemi popszcénába. Jelen állás szerint ez a tapasztalat bőven elég is volt neki: a szerző a Z-generáció mentális egészség és egyensúly iránti elkötelezettségét visszhangozva utasítja el a mainstreamet. Ahogy egy interjúban nyilatkozta, hisz a nagybetűs Alternatívban. Ahogyan Fiona Apple és Kate Bush hisz benne. 

Mégis, a vulkánkitörésekkel, földcsuszamlásokkal és az Alíz Csodaországban nyulával (Bunny Is A Rider) tarkított második album kakofóniája annyira öntörvényűvé, annyira hasonlíthatatlanná teszik Polachek munkásságát, hogy minden elvárás vagy klisé lepereg róla. Így a Desire, I Want To Turn Into You sem írható le egyszerű értékítélettel a jó-rossz dimenzió mentén. Türelmes hallgatást, újabb és újabb élethelyzeteket és figyelmet megkívánó album ez, ami mégis, nyomokban akár popzenét is tartalmazhat.

szerző: Selmeczi Nóra