Carly Rae Jepsen legutóbbi sorlemeze, a The Loneliest Time megjelenését pechjére az új Taylor Swifttel egy napra időzítette, a Swiftie-k ki is fogták a szelet a vágyakozás rágógumipop-hercegnőjének vitorlájából. De Carly Rae türelmes ember: az egy évig fiókban érlelt, kimaradt dalaiból összeállított The Loveliest Time című új csokor még jobb is, mint az eredeti gyűjtemény. Ez az írás először a Recorder magazin 107. számában jelent meg.
A bőség zavara még soha nem vette el Carly Rae Jepsen kedvét a lemezkészítéstől. Pedig lett volna rá esély: általában két és fél, három éves időközönként érkeznek a sorlemezei, és ez idő alatt 200-250 számot ír, amelyek közül jóval több szám jut el a stúdiófelvételig, mint amennyi ráfér a 12-13 számos albumokra. Így született meg az ötlet, hogy mi lenne, ha kiadna B-oldalas kompozíciókból álló plusz korongokat is. Először a 2015-ös Emotionhöz jelent meg egy középlemez hosszúságú bónusz kiadvány, majd a 2019-es Dedicatedet fejelte meg egy teljes albummal; szinte törvényszerű volt tehát, hogy egy év ráhagyással a pandémia-lemezéhez is befut a társlemez.
Ha lemezeket kellene rangsorolnunk, ritkán hoznánk ki győztesnek B-oldalas dalokat összegyűjtő albumokat; vannak persze méltán híres B-oldalra került felvételek, amik felülmúlták az A-oldalas párjaikat (a Green Onionstól a Ruby Tuesdayen át az I Am The Walrusig), de ilyen kompilációk mellett általában csak az adott előadó legnagyobb rajongói kardoskodnak. Carly Rae érdekes kivétel: a B-oldalas lemezei nem pusztán DVD-extrák a mozifilm mellé, saját jogukon is helyet követelnek a toplistán, és még csak az se mondható el róluk, hogy azért maradtak le a fő albumról, mert nem passzoltak bele annak a hangulati ívébe - sokkal inkább továbbgondolják, továbbfűzik azt az ívet.
A The Loveliest Time speciel pont kakukktojás, amit az is jelez, hogy ezúttal nincs a lemez címében a “B-oldal” kitétel. A 2022-es The Loneliest Time dalai az életigenléstől eltávolodva melankolikusabb, merengőbb - és kicsit harmatosabb - hangvételt ütöttek meg. Carly Rae mindig is a középtempó híve volt, már a 2019-es Dedicatedet is chillezős diszkónak, a lakástakarítás háttérzenéjének szánta, de sose bírta igazán magában tartani sugárzó, intenzív érzelmeket megéneklő partiénjét. A pandémia bezártságérzetét tükröző lemezén szűkmarkúbban mérte a vidámságot, emiatt mintha szorosabban tartozna hozzá a bónusz kiadvány. Előbb megéltük vele a négy fal közötti hibernációt, most végre kirobbanhatunk.
De nemcsak az előzmény fényében érződik energiával telítettnek, felszabadultnak ez a tizenkét új dal. A műfaji skála alapja továbbra is a nyolcvanas évek szintipopja és a hetvenes évek diszkója, de friss színfoltként hat a nyitódal go-go ritmikája, az After Last Night drum’n’bass-közeli lüktetése. Svungja van a daloknak. Kacérkodnak. A szövegek még mindig a szerelem leghevültebb pillanatait merevítik ki: amikor lebénít a rajongás (Kollage), amikor stadionméretű a vágyakozás (Stadium Love), amikor épp fejest ugrasz valami újba, vagy visszaesel abba, amibe és akibe nem lenne szabad. Carly Rae tudja, a mindjárt izgalmánál nincs részegítőbb. A csók előtti másodperc felfokozott várakozásánál. A hibás döntés meghozatala utáni boldog fatalizmusnál. Most, figyelj csak, na most fog megtörténni. Várd ki.
szerző: Huszár András
