„Két kezünket össze kéne tenni az ilyen világszínvonalú magyar cuccokért” – A Doggos kedvenc 2024-es zenéi

2025.01.08. 09:06, soostamas

Kozmikus gitárok, grunge-hiphop, és az év furadala: a pécsi garázsrockerek kedvencei ideális popzenékkel és lelki támasszal a közéleti elkeseredésben.

Miután listába szedtük a legjobb külföldi és magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, idén is megkértünk zenészeket, hogy gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat, albumaikat az évből. Most a Doggost, akik novemberben hozták ki első nagylemezüket, az IDLES-láztól a fülbemászó refréneken át valamiféle belső békéig eljutó GATYA-t, ami az év végi listánkról sem maradhatott le.

Fotó: Szudy Fanni.

HEGYES TAMÁS MAUGLI
(dob)

Slift: ILION (album)

Az együttes az előző, UMMON lemezével baromira elvarázsolt, mert a stoner/desert/doom gitározásban olyasmi karaktert, mint Jean Fossatét, nem igazán hallottam. Az ILION-ra pedig Rémi Fossat és Canek Flores, a zenekar basszusgitárosa és dobosa sokkal több teret kapott, mivel ők is legalább annyira virtuózok, mint a zenekar frontembere. Érezhetően jobban kiegészítik egymást a témákban, pedig az előző album után azt hittem, hogy nincs hova tovább emelni ezt a mágiát. Továbbá a szövegekben ábrázolt kozmikus képi világtól még mindig kicsordulnak a könnyeim. Megérte 4 évet várni erre a kiadásra.

Wu-Lu: Learning To Swim On Empty (EP)

A hiphopot a garage rockkal olyan ízlésesen keverik össze, hogy sok pörgetés alatt jutott eszembe legalább egyszer: én is ilyen zenét akarok csinálni! Sajnos nem láthattam őket az Akváriumban anno, de egy róluk szóló cikket elolvastam, és sikerült elég rendesen ráfüggni a Loggerhead nagylemezre. Az az album összképben kicsit kiforratlan volt, viszont a Learning To Swim On Empty-re nagyon szépen beérett a csapat hangzásban és dalszerzésben egyaránt. Visszavettek a grunge-riffekből, de annál színesebbek lettek a dalok és fertőzőbbek lettek a groove-ok (jó értelemben).

nyhill: Élete és… (album)

Mint jó kisöccs, nyilván már az elejétől fogva lépten-nyomon követem drága bátyám munkásságát, és csak ámulok és bámulok azokon a projektjein, amik megvalósulnak, illetve azokon is, amik a fiókba (Google Drive-on) landolnak. Sokat fejlődött hiphop-producer és MC téren is, szerintem ez az az anyag (akár korszak), ahol már könnyebben megfogalmazható és kézzelfoghatóbb, hogy ki ő mint nyhill. Műfaji tradíciókat tisztelő, viszont autentikus, szabad, előremutató, meg persze vicces. A családdal hihetetlenül büszkék vagyunk rá. Töretlenül inspirálsz. Lemezkritika.

„Sírni tudnék, úgy reppel a pali” – 1301, nyhill és efkilenc kedvenc 2024-es zenéi

Àbásé: Awakening (album)

Mint oly’ sok menő zenét, ezt is a Dani (nyhill) mutatta nekem. Bognár Szabolcsot mélyen tisztelem nem csupán az Àbásé, de a műveltsége miatt is. Sokszínűsége és kíváncsisága kimutatkozik nála egyaránt zeneszerető és előadó terén is, már ha egyáltalán külön lehet választani a kettőt az ő esetében. Az Awakeningen hozza adott csapatával a kötelező jazzelést és afrobeat táncoltatást, ami miatt főleg sokan megkedvelték (köztük én is), azonban kiegészül a hangzás egy csomó, sokkal személyesebb és mélyebb elemmel. Egy lemezen belül kap teret más kontinens népeinek a zenei világa és a magyaré is. Valamelyik számon kapunk minden zenészből, valamelyiken inkább Bognár Szabolcs ad magából egy nagyobb szeletet. De egy dolog univerzális, ez az album a zenéhez szól, ő a valódi ünnepelt. Interjú. Lemezkritika.

Fotó: Breszkovics Norbert.

KELE DÁVID
(basszusgitár)

Willow: empathogen (album)

Willow Smith eddig különböző featekkel mozgott a pop, illetve a hip-hop világában. A világ igazán a Tiny Desk koncertje után figyelt fel rá, ahol eszméletlen session zenészekkel mutatta be saját albumának legnagyobb hitjeit. Nagyon gazdag harmónia, eszméletlen hangszereléssel. A páratlan és páros lüktetés váltakozás ellenére (ami több számban is jelentkezik) az átlag zeneélvezőt sem zökkenti ki a bólogatásból.

New Fossils: Billie (single)

Fúziós jazz szempontból igencsak termékeny és emlékezetes trackek születtek itthon és nemzetközi szinten is. A Billie basszusgitáros aggyal egy igazi csemege. Nagyon keményen megírt ritmusszekció dolgozik a szám egészében. A catchy lead dallamot pedig egy igazi „ereszd el a hajam” szaxiszóló koronázza meg. Egyik hangszer sem művel túl nagy dolgokat, és emiatt az alázat miatt gyönyörű a Billie.

Ca7riel & Paco Amoroso: BAÑO MARIA (album)

A zeneélvezés fogalmát ez a duó rakta rendbe a fejemben. Egy árva mukkot nem értek spanyolul, mégis tökéletesen a zene részévé váltam. Az elsőre bugyuta house-hangzás mellett a latin zene minden aspektusa fellelhető. A zenekar élőben keverőpult mellett teljes zenekarral, fúvósszekcióval és vokalistákkal koncertezik. Minden fellépésen képesek újjászületni, és ez már elég lehetne a partyhangulathoz.

Fotó: sinco.

KÁRAI BENCE
(gitár)

Vampire Weekend: Only God Was Above Us (album)

Öt évet kellett várni a Vampire Weekend új lemezére, de teljesen megérte, mert 10 olyan dalt rakott le a zenekar, amelyek kivétel nélkül tele vannak tömve kiváló ötletekkel, dalszerzési, strukturális és hangzásbéli szempontokból is, nem beszélve a fantasztikus dalszövegekről, amik egészen irodalmiak. Aki ismeri a zenekart, annak nem lesz újdonság, ahogy a Vampire Weekend szétfolyatja a műfaji határokat egy-egy dalon belül, viszont szerintem ez ennyire jól még sosem sikerült neki. Én ezt a lemezt hallgattam legtöbbször újra idén. Szerintem egy modern klasszikus! Lemezkritika.

Magdalena Bay: Imaginal Disk (album)

Számomra az ideális popzene az, ami a laikusoknak és a zenészeknek egyaránt szórakoztató tud lenni valamilyen szempontból. Úgy érzem, hogy az Imaginal Disk egy olyan lemez, ami ezt végig abszolválva, pedig majdnem egyórás hosszúságú. Minden dal nagyon tömény és komplex, tele textúrákkal, de közben nem felejt el szórakoztató lenni, mindig van valami fasza refrén vagy egy jó groove, ami miatt azért mégiscsak megmarad ez popzenének, viszont feszegeti már a határait annak, hogy mi fér bele a műfajba. Amikor először hallgattam a lemezt, azt gondoltam magamban, hogy tulajdonképpen az ilyen zenéért éri meg komolyabban foglalkozni a zenével. Fantasztikus album.

Geordie Greep: The New Sound (album)

Emlékszem, épphogy kiderült, hogy feloszlik (vagy bizonytalan időre visszavonul?) a black midi, ki is jött az onnan kiváló frontember, Geordie Greep első szóló dala, a Holy, Holy. Amikor meghallgattam, nem is bánkódtam már annyira a black midi miatt, mert biztos voltam benne, hogy az év dalát hallom éppen. Teljesen magával ragadott ez az egy szám, nem hallottam mostanában ilyet. Aztán kijött az egész lemez, ami ha lehet, még a Holy, Holy-nál is furább és karakteresebb. Zseni az egész!

Knocked Loose: You Won’t Go Before You’re Supposed To (album)

Alapvetően nem is nagyon hallgatok metalcore cuccokat, de ez a lemez elhitette velem, hogy kéne. Bomba az egész. 27 perc alatt minden megtörténik, aminek meg kell. Egy pillanatot nem hagy az agyadnak, hogy processzáld, amit hallasz, mindig történik valami. Közben annyira patentul szól minden a lemezen, hogy teljesen kivagyok. Hangmérnöki magasiskola az, hogy egy ennyire koszos és gyors zene ilyen artikuláltan (de semmiképp sem sterilen!) tud megszólalni.

Elefánt: SEMMI (album)

Őszinte leszek, sosem kedveltem annyira az Elefánt zenéjét, mert nem hozzám beszéltek a dalok. Nincs is ezzel semmi gond. A SEMMI-vel viszont olyan magas minőségű lemezt raktak idén, mind koncepciózusságában, mind megszólalásában, hogy egyszerűen nem tudok mellette szó nélkül elmenni, és teljesen meg vagyok lepődve, hogy erről az albumról nem beszélnek többet az emberek. Két kezünket össze kéne tenni, hogy ilyen világszínvonalú cuccot tud lerakni egy magyar zenekar, mégis azt érzem, hogy még ilyen monumentális teljesítményeket is közöny fogad, és ez borzasztóan szomorúvá tesz a hazai zenei diskurzussal kapcsolatban. Szerintem az Elefántnak ez a magnum opusa, és megérdemli, hogy beszéljünk róla!

Fotó: Szudy Fanni.

ÉRETH SZABOLCS
(gitár)

Galaxisok: Örökre elég volt ebből (dal)

Alapvetően nem vagyok oda azért, ha az aktuálpolitika beférkőzik a könnyűzenébe, de a Galaxisok a ’24-ben megjelent lemezével azonosulhatóan és ízlésesen nyúlt a témához, ez a dal pedig különösen nagy lelki támaszt nyújtott a közéleti elkeseredettségben, talán épp az örökérvényűségével kiemelkedve. Interjú. Lemezkritika.

Loophia: Elektra (dal)

A tavalyi év legaddiktívabb dala számomra, rengetegszer lement nálam, 5-6-szoros ismétlésben akár. A hangszeres témák rettentő kreatívak és hipnotikusak, a szöveg témája pedig csodálatos és tragikus egyszerre. Imádtam.

AURORA: What Happened To The Heart? (album)

Én nem ismertem eddig AURORA munkásságát, de ez a lemez teljesen magával ragadott, nagyon sokat hallgattam, a legszebb hangszerelés és production, amit tavaly hallottam.

Fotó: Szudy Fanni.

HANZLI FANNI
(ének)

Khruangbin: A LA SALA (album)

Bármi, amit a Khruangbin csinál, nagyon erős érzelmi világot teremt bennem. Ez a lemez bármikor képes megnyugtatni.

IDLES: TANGK (album)

Szerintem ezt a lemezt hallgattam a legtöbbször végig. Szeretem, hogy mennyire nyersek a szövegek és mégis annyira puha az egész lemez. Nagyon örülök, hogy Joe Talbot egyre többet énekel. Ezen belül is talán a Grace című dal a kedvenc.