Miután listába szedtük a legjobb külföldi és magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, idén is megkértünk zenészeket, hogy gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat, albumaikat az évből. Ezúttal az egyik legjobb hazai ambient alkotót, halkitsadle-t, aki 2023-ban a nyolcéves lányával készített, nagyon szerethető lemezével (Hanga/Halk 20231), '24-ben pedig az utazós-lebegős-vonatos albumával (Vonatablakok) volt visszatérő vendég az év végi listáinkon.
A régóta meghatározó alkotók új lemezei olyanok, mintha egy széteső világ pereméről néznénk vissza nosztalgiával a múlt emlékeire, egy kaleidoszkópon át. Az érzelmi és esztétikai jegyek továbbra is jelen vannak, de egy új idősík perspektívájából tűnnek fel.
A Godspeed You! Black Emperor No Title as of 13 February 2024 28,340 Dead albumán a kedvenc részem a dupla LP negyedik oldala, ami egy ambient-drone mix. Számomra olyan, mintha a háború idősíkjából próbálnánk felidézni a béke emlékeit, a régi világ nyugalmát. A hangulata, a keverése és az íve rezonál velem. Az album a gázai tragédiákat dolgozza fel, de meglepő módon optimista hangvételű, emlékeztet arra, hogy még a legsötétebb időkben is van remény.
The Smile: Wall of Eyes. Nagyon tisztán és korrektül hozza Thom Yorke univerzumát. Nem taszítja le a trónról az Amnesiac és Kid A párost, de Tomorrow’s Modern Boxes-zal egy polcra kerül nálam. Koherens és természetes Thom Yorke-megnyilvánulás.
Tavaly Beth Gibbons is meglepett egy megjelenéssel: Lives Outgrown. Finoman és puhán hozza a Portishead keserűségét. Távoli ismerősként szólal meg, halk duruzsolásban oldva fel a régi fájdalom teatralitását. A fájdalom továbbra is jelen van, de letisztultabb, belsőbb formában.
Thurston Moore, Lee Ranaldo és Steve Shelley 2024-es jamjeit, fellépéseit, illetve Jim O’Rourke tavalyi elektronikus sessionjét nézve YouTube-on, jó látni, hogy lehet „csak” elzenélgetni. Sokakat G-ponton talált, de rólam lepattant Kim Gordon új albuma, ami épp az ellenkezője számomra, túltolt, nem természetes.
Régi hazai kedvencem, a pozvakowski meglepett az év végi koncerten egy új trackkel, ami tökéletesen hozza a pozvás esztétikát, váratlan, jól eltalált kiállással a szám közepén. Várom, mit hoznak 2025-ben.
Pozvakowski. Fotó: Domokos Attila.
Régóta követem John Dwyer projektjeit, nekem anno a Thee O Sees–King Gizzard-szkanderból messze az Osees adta be. Na, ők egyébként pont azok, akik nem egy egységes esztétikát tolnak, hanem mindig kidobnak valami nagyon más jellegű albumot a garage psychedelik terén, és nem csalódtam bennük sosem, minden album hoz valami kísérletezést. Így történt a mostani SORCS 80-nel is. Az Osees jelentősen eltér a gitárközpontú hangzásától, de fenntartja azt az odacsapott hangulatot.
loscil: Umbel albuma nem próbálja megújítani az alkotó stílusát, hanem hitelesen továbbviszi. Fokozottabban koncentrál a finomabb részletekre és az aláfestő minimalista hangulatokra, így még inkább a meditatív, letisztult zenei világ felé hajlik.
Echo Collective: Mirror Image. Elmentem rájuk a Müpába, és a tavalyi év egyik legjobb koncertjét kaptam. Hegedű, brácsa, zongora, hárfa és finom ambient. Ez az album telitalálat számomra a posztklasszikus vonalon.
Az én kaleidoszkópomon keresztül beszüremlett még egy kis hip-hop is a múltból. Urban Renewal Program nagy kedvenc lemezem volt. És ahogy Slimface Indikás tégelyét meghallottam, valamiért társítottam hozzá. Slimface szabadabban pakolja egymásra a rétegeket, és viszi tovább az absztrakt hip-hopot. Nekem betalált, illeszkedik a Navy Blue, Billie Woods által képviselt vonalba.
A 2000-es évek elején kialakuló, Explosions In The Sky, Mogwai, Godspeed You! Black Emperor, Tortoise és Sigur Rós vonalat továbbvivő poszt-rockban nehéz újat találni, mert szinte mindig a kaleidoszkópszerű giccsből és nosztalgiával vegyes hangulatokból építkezik, de néha felbukkan egy-egy jó képlet. samlrc: A Lonely Sinner albumába belebotlottam és szeretnék tőle hallani még albumokat a jövőben.
Nagyon örültem Kalamár Ádám: Monatomic Steps megjelenésének. Ádám anyagai között kiemelkedő számomra. Letisztultabb, nyugodtabb, jól kitalált ívű anyag, azonban magán hordozza az alkotó eklektikusságát.
Wahorn András szimplás koncertjén is jártam. Nem kellett megfeszülnie és újra kitalálnia magát: hetenként el lehet szabadon zenélni a Szimplában. A szabadság szelének a lenyomatát kapjuk, amit a Jégkrémbalettben festett fel. Kedvenc jelenetem ebből a filmből, amikor egy Volkswagen kisbuszban Albert Einsteinek jégkrémet esznek, ellopják a levelet, és elindulnak a busszal, hogy elérjék a kínai határt.
Wahorn András. Fotó: Domokos Attila.
2024 legjobb zenei megjelenései megmutatták számomra, hogy nem kell mindig újra feltalálni az alkotóknak magukat. Fontosabb, hogy hűek maradjanak saját esztétikájukhoz és hitelesen fejezzék ki mondanivalójukat.
Kibámulni a vonatablakon. Kritikánk halkitsadle új albumáról.
Böngészd át a szerkesztőség kedvenceit is!
Még több idei zenészlista:
Fotók: Domokos Attila.
Ajánlott bejegyzések:
-
„Sírni tudnék, úgy reppel a pali” – 1301, nyhill és efkilenc kedvenc 2024-es zenéi
-
„Utoljára a Strokesnál éreztem ekkora rúgást a szívemben” – Beck Zaza és boebeck kedvenc 2024-es zenéi
-
„Nem keveset sírtam rajta” – Indigo és Blaize kedvenc 2024-es zenéi
-
„Ilyen lehetett egy bemindenezett szombat a 60-as évek Londonjában” – Gerdesits Feri kedvenc 2024-es zenéi
-
„Iszonyú menő zene házibulihoz” – Henri Gonzo kedvenc 2024-es zenéi
