Egyszer minden rendszer megdől. Galaxisok: Ellenszélben (lemezkritika)

Az Ellenszélben az eddig sem apolitikus Galaxisok nyíltan proteszt-lemeze. Ez a kritika először a Recorder magazin 112. számában jelent meg.

Akár férficsöcsökről, a kurva városról vagy éjszaka útba eső trafóházakról van szó, Szabó Benedek korábban se riadt vissza a legkülönfélébb személyes frusztrációk dalszövegesítésétől. A Galaxisok a nyíltan közéleti témáktól sem tartotta magát távol, az új lemez masszív rendszerkritikája mégis meglepetés a mindig váratlan irányokba kalandozó zenekartól. Már csak azért is, mert a dühös és kiábrándult helyzetjelentést játékosan csilingelő, energiától duzzadó zenei körítés ellenpontozza.

Aki kicsit is járatos a zenekar munkásságában, azt bizonyára nem fogja sokkolni, hogy a Galaxisok nagyon nem szereti a fennálló rendszert. Szabó Benedek szövegeiben egy-két sor erejéig már a kezdetektől felbukkantak kritikusabb megjegyzések, de ezek inkább egyfajta személyes szűrőn keresztül csapódtak le és egy jóval általánosabb közérzetre utaltak. Az utcák szűkebbek, ritkábbnak tűnik a levegő, az ország izzadva liheg, a lírai én egyre kevésbé tudja megvédeni magát: ezekkel az érzésekkel bizonyára akkor is könnyen azonosul a hallgató, ha egyáltalán nem érdekli a politika.

A Galaxisok azonban tényleg nem hajlandó beletörődni, hogy egy kopasz geci bekólázva eltüntethet bármikor. A nyolcadik lemez szűk félórás lendülete az évek alatt felgyülemlett sérelmek és fájdalmak, a kapjátok be proteszt-szelepe. Amolyan kesernyés, de korántsem reménytelen zenei ventilláció, ami a szabóbenedekes költői képek ellenére is igen célzottan és egyértelműen fogalmaz. A zenekar nagyon bölcsen meg sem próbálja érinteni azokat a komplex kérdéseket, amelyekkel lassan másfél évtizede birkóznak a rendszert nem kedvelők. Az Ellenszélben nem ötórás Partizán-vitaműsor, hanem tüntetésen skandált rigmus, avagy „most már tényleg elég volt ebből, egyszer minden rendszer megdől”.

Ez a direkt kiállás már csak azért is örömteli, mert a növekvő apátia senkinek sem jó. Még azoknak sem, akik úgy gondolják, az efféle egészséges immunreakciók elmaradása nekik dolgozik, az érzékek kollektív tompulása ugyanis előbb-utóbb mindenkinél visszaüt. Az árok mindkét oldalán és a belgák sorában is érdemes tehát hallgatni a lemezt, a nagyon is konkrét utalások mögött ugyanis a veszteség egyetemes érzése dereng fel. Hiába énekel Szabó Benedek a keleti nyitásról (Kelet), a propagandáról (Az oroszlán) vagy a szemellenzős követőkről (Fekete póló), a sorok mögött mégiscsak arról van szó, hogy az évek alatt észrevétlenül bekoszolódott már az is, ami csak úgy önmagában szép volt. 

Az Ellenszélben különlegessége éppen abban áll, hogy a súlyos témákat dallamos alt-popos, itt-ott kimondottan ötletes zenébe csomagolja. A számok többsége egyszerre menti át az előző Minket ne szeress! lüktetését és kombinálja a Cím nélküli ötödik lemez letisztult gitáralapú slágerességével. A zene és szöveg ezért gyakran izgalmas párbeszédbe lép, amire remek példa a nyitó Konszolidáció ironikus punkos húzása vagy a záró Aznap különféle értelmezésekre nyitott posztapokaliptikus szürreáliája. A Galaxisok ráadásul egyáltalán nem reményvesztett, az Örökre elég volt nagyívű balladájában például a sötét rémképekből fordulunk reményteli látomásba.

Önmagában jelzésértékű persze, hogy az új dalok mellé gond nélkül simul be A legszebb éveink idejéből származó Beatkorszak is. Talán mindennél többet elárul a korról, hogy az eltelt évtizedben a szöveg még érvényesebb és konkrétabb lett, másrészt viszont valahol mégiscsak megnyugtató hallani, hogy bármekkora kacskaringókat jár be, a Galaxis továbbra is önazonos és mindenekelőtt szabad maradt.

szerző: Huber Zoltán
fotó: Komróczki Dia

Lemezkritikánk elkészítését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.