„Egy röhögve lázadás” – Albumpremier! imanexperiment: murmaid

2022.05.12. 12:35, srecorder

imanexperiment_foto_komroczkidia-1e.jpg

A dreamy electrós, spacepopos imanexperiment zenéit kezdettől fogva kiemelt figyelemmel kísérjük: Nita 2015-ben tűnt fel, és még abban az évben felkerült a Magyarradarunkra, mi mutattuk be a dalszerző-producer első nagylemezét, a Hologramot, és most a két év hallgatás után megjelenő másodikat, a shoegaze-től a progresszív hangzáson át az experipopig sokféle és szintén kiváló murmaidet is.

A murmaid eredetileg konceptlemeznek indult, árulja el Nita, „de abból a vonalból nem sok maradt meg a végére, mert a legelső demókon egész más körülmények között kezdtem el dolgozni, amivel később már nem tudtam azonosulni. Úgy 30 félkész demó landolt a kukában, aztán újragondoltam az egészet és nekifutottam még egyszer.” A murmaid azt is tükrözi, hogy dalszerző-producer a Hologram óta sokat fejlesztette hangmérnöki tudását, jobban felszerelte a házi stúdióját, és ez az anyag már félig-meddig stúdióban készült. „A keverést Dorozsmai Gergővel a TomTom stúdióban fejeztük be, aki hihetetlenül sokat segített, a gitárok nagy részét és a zongorát pedig a Record Low Studióban rögzítettem Puha Szabival. Több olyan trekk is szerepel a lemezen, amit korábban már kiadtam single-ként, mert klip formájában megjelentek, de azóta újrakevertük és mastereltük őket, és egy kicsit a hangszerelés is változott.”

S hogy mi változott még a korábbi anyagokhoz képest? „Jobban kidolgoztam a dalszövegeket, mint ahogy korábban jellemző volt rám, mert annyira popos énektémákat írtam, hogy muszáj volt az éneket is viszonylag poposra keverni, így viszont érthető a szöveg, nem lehet olyan hatalmas terek meg effektek mögé bújni és elsejtelmeskedni az egészet. Mindig E/3-ban írok szöveget, de sokszor nem saját magamként gondolok a mesélőre, hanem kitalált karakterként, akit belehelyezek egy számomra ismerős vagy képzelt helyzetbe. A dal előbb szokott kész lenni, mint a dalszöveg, úgyhogy az már alapból felfesti a hangulatot és így könnyű a sztorikat felépíteni még akkor is, ha csak egy öncélú nyavalygásból indul ki az egész.”

És akkor íme, a 12 számos murmaid, amelynek dalairól Nita részletekbe menően is mesélt, élőben pedig május 26-án, a Toldiban mutatja be a lemezt, most először két zenésszel, Kelecsényi Donáttal és Halomhegyi Ádámmal kiegészülve. A koncert Facebook-eseménye.

1. orcae (intro) – amikor ezt a számot írtam, elképzeltem hozzá egy jelenetet, amiben bálnavadászok egy hatalmas hálóval foglyul ejtenek egy csapat gyilkosbálnát, de egy arra úszkáló sellő végül tönkreteszi a hálót és kiszabadítja őket, ezért kicsit olyan, mint egy filmzene, elrejtettem benne hangmintákat Dr. Roger Payne biológus híres 1970-es szabadtéri felvételéből, amin bálna hangokat rögzített, a lemezborítót is ez alapján rajzoltam meg.

2. start it again – a legutóbbi klip ehhez a számhoz készült el, egy röhögve lázadás, a hatalommániáról szól és azokról a szemétládákról, akik a hatalmukkal visszaélve folyamatosan kárt okoznak maguk körül és mindent, amit lerombolnak, másoknak kell utánuk újraépíteni.

3. blue – a blue arról szól, hogy mennyire nehéz tud lenni kívülállóként, ha valaki a környezetedben sokat ostorozza magát feleslegesen, mert ilyenkor bármit is teszel vagy mondasz, nem nagyon segít az illetőn.

4. fall 4 u – dolgok, amiktől felfordul a gyomrom: catcalling, puák szórakozóhelyeken.

5. young again – van ez a klasszik szitu, amikor emberek totál belezúgnak egymásba úgy, hogy nem is találkoznak személyesen, csak telefonon pötyögnek minden egyes nap reggeltől estig megállás nélkül, ez a trekk arról szól, hogy ilyenkor úgy érzed magad, mintha hirtelen nagyon sokat fiatalodtál volna és megint tini lennél, rá vagy fagyva egy képernyőre és semmire nem tudsz rendesen koncentrálni, ezért csak azt várod, hogy végre találkozzatok élőben, mert olyan sokat gondolsz rá, hogy elaludni is alig tudsz.

6. pocket amulet – van egy ilyen ősi elmélet, amit először talán a Bibliában fogalmaztak meg eléggé ködösen, hogy bármi, amit feltételezel a világról, saját magadról és más emberekről, az meg fog jelenni a valóságodban és minél jobban elhiszed valamiről, hogy cáfolhatatlan tény, annál többet fogsz látni belőle a fizikai valóságban is – így ha valaki például bemeséli magának, hogy te szerencsét hozol neki és mindenki másnak is csak így emleget, vagy te elhiszed magadról, hogy szerencsét hozol valakinek, akkor a fizikai világban tapasztalt élmény tényleg az lesz, hogy szerencsét hozol neki – azóta már bizonyították, hogy valójában kvantumfizika az egész.

7. where u are – ez a dal azt a jelenséget írja le, amikor valaki képes szörnyű bulikba járni azt remélve, hogy ott lesz, akire éppen crushol, mert csak ilyenkor tud találkozni vele, aztán végigszenvedi a bulit úgy, hogy az illető végül el se ment rá.

8. nerd syndrome – az első imanexperiment-kollaboráció, Gallusz gitározik benne a Mayberian Sanskülottsból, az énektémákat és a dalszöveget pedig Csordás Zitával találtuk ki, átmentem hozzá, hogy megírjuk a dalt és pont a PS elé ültünk le, úgyhogy megegyeztünk, hogy villámgyorsan összedobunk valamit, hogy a maradék időben videójátékozhassunk, ezért az egész dal a gamelésről szól, meg hogy mennyivel jobb otthon játszani cicák közt nyugiban ingyen kajával és sörrel, mint valami zajos szórakozóhelyen szerencsétlenkedni.

imanexperiment_murmaid_album_cover.jpg

9. release me – mindenki azt hiszi, hogy ez egy szakítós szám, de valójában a fővárossal való toxikus kapcsolatomról szól, ami hálistennek sokat javult, mióta kiköltöztem a belvárosból, de sajnos továbbra se nagyon tudom otthon érezni magam az országban, egyébként teljesen rendben van, ha máshogy értelmezi, aki hallgatja.

10. vertigo – ez talán közelebb áll a szakítós szám kategóriához, szintén klasszik szituáció, amikor a két fél közül az egyik épp egy szar időszakon megy keresztül lelkileg és végleg eltaszítja magától a másikat, később pedig már csak álmodozgat arról, hogy mennyire jó lenne visszamenni az időben egy bizonyos pontra és ott észrevenni, hogy milyen értékes volt az a valaki.

11. kidz of arali – Arali az ősi sumér túlvilág, a mitológia szerint egy sivár földalatti üreg, ahol a holtak csak port ehetnek és nincs örömük semmiben, mindenki idekerül, akit halála után eltemetnek, elképzeltem, hogy halott gyerekek is vannak itt és szerettem volna, hogy legyen egy megmentőjük, de sajna a Wikipedia szerint nincsen, úgyhogy ezt a számot Arali istennője énekli, aki titokban a halott gyerekeket óvja, és amúgy egy nagyon önfejű királynő.

12. aurora – emo-himnuszom, mindenki ismeri azt az embert, aki csak ócsárolni tudja a másik személyét és összevissza hazudozni meg ferdíteni, felelősséget hárítani, stb. Sokszor egy ilyen embertől érkező sértegetés egy idő után inkább csak megerősít és szárnyakat ad, most már nem tudnám megírni ezt a számot, de pár éve még beleálltam ilyenekbe.

 

imanexperiment a Facebookon.

fotó: Komróczki Dia

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2022/05/12/_egy_rohogve_lazadas_albumpremier_imanexperiment_murmaid
„Egy röhögve lázadás” – Albumpremier! imanexperiment: murmaid
süti beállítások módosítása