Ezért lesz a Kolorádó a nyár egyik legjobb fesztiválja

2022.06.14. 17:29, srecorder

kolorado2021.jpg

Mesés erdei helyszín, térerőmentes, gondtalan offline-bulizás, és a legkurrensebb fiatal arcok, akik új utakat törnek a pop-, az elektronikus, a hiphop- és a rockzenében. Idén június 29. és július 2. között rendezik meg a Kolorádó Fesztivált a budai hegyekben, amely pár év alatt az egyik legizgalmasabb hazai fesztivállá nőtte ki magát, Elmondjuk, miért.

2016-ban rendezték meg az első Kolorádót, és a fesztivált hamar a szívünkbe zártuk az idilli, természetbeli helyszín, a fárasztó mobilnyomkodástól, Facebook-csekkolástól és koncertkamerázástól mentes bulizási lehetőség miatt. Persze az sem volt elhanyagolható, hogy a korai szlogenjüknek megfelelően („Pesti fesztivál a budai hegyekben”) a progresszív underground színe-javát felléptették, és a lineup évről évre csak izmosodott, hiszen az elmúlt években olyan nemzetközi húzóneveket hoztak el, mint a slacker-király Kurt Vile, az afrobeat alapító atya Fela Kuti fia, Femi Kuti, a krautrockos BEAK (a Portishead zeneszerző-producere, Geoff Barrow másik formációja), vagy az átütő energiájú szörfpunkos Wavves.

A Z-generáció számára a nyár eleji Kolorádó olyan alapélménnyé vált, mint az eggyel idősebbeknek a Sziget volt a '90-es, 2000-es években. Ráadásul itt a felfelé ívelő pályájuk relatív korai szakaszában, de már a nagy sikerek után, magyarul a legjobb pillanatban lehet elcsípni a külföldi sztárfellépőket. Idén például az avant/matekrock megújítójaként tisztelt, brit black midit (július 1. 23.15-00:15, Magyar Zene Háza Székelykapu Nagyszínpad), akiknek poszt-punkból, krautrockból és zajos improvizációkból összegyúrt zenéje élőben nyűgöz csak le igazán. A zenekar, melynek átlagéletkora még mindig csupán 22 év, két nagyot szóló albuma után a járvány alatt megírta a harmadikat is, amiről azt ígérték, olyan lesz, mint egy brutális-epikus akciófilm („van rajta Pokol, Sátán, gyilkosság és egyéb kellemetlenségek”). A kolorádós bulijuk exkluzív, lemezmegjelenés előtti premierpartynak is elmenne, hiszen az aktuális turnéjukon a műsor közel felét a július közepén megjelenő Hellfire teszi ki, amiről a Welcome To Hellt már mi is bemutattuk.

 

Emlékezetes nyaruk lesz az ír poszt-punk rajongóinak is, hiszen míg a Szigeten a műfajban az év lemezét szállító, áprilisi Recorder-címlapos Fontaines D.C. lép fel, addig a Kolorádóra a tavaly (Girl Bandről) nevet váltó Gilla Band jön (július 2. 23:15-00.15, Nagyszínpad) (a Gilla amúgy egy ős-ír férfi keresztnév). A dublini poszt-punkoknak már az első, Holding Hands with Jamie című lemezét is megsüvegelte a Pitchforktól a Rolling Stone-ig a komplett szakmai sajtó, hogy aztán a 2019-es, technóból és indusztriálból inspirálódott The Talkies előtt végleg leboruljon a lábuk elé. Arra is megvolt az esély, hogy egylemezes csoda marad belőlük, a 2015-ös debütlemez turnéja után betegség miatt eltűntek egy-két évre, hogy aztán titokban megírják a The Talkiest, amely lélekben már inkább a Chemical Brothers-zel, mint, mondjuk, a The Fall-lal rokon. Az album tele van papíron kimódoltnak ható kísérletezéssel (az összes dal egy hangnemben íródott, a dalszövegekben nincsenek névmások, satöbbi), az önkéntes korlátok azonban felszabadították az írek kreativitását, és eddigi legötletesebb lemezükkel rukkoltak elő – tuti, hogy élőben is lesodornak minket a lábunkról.

 

Nemzetközi popzenei frontról kiemelkedő fejlemény, hogy Kolorádóba látogat két, szintén toplistás lemezt jegyző hölgy: a csilingelő gitárokat, kicsavart ritmusokat és kísérletezős R’n’B-t észrevétlenül slágerekbe gyúró Tirzah (június 29. 19.45-20.45, Nagyszínpad), illetve a súlyosabb basszusok, feszes ütemek és általában a dekonstruált klubzenék irányából közelítő énekes-dalszerző Loraine JamesRáadásul itt lesz a tavaly év végi, Romeo címre hallgató, szuperfogós lemezével a felnőtt popzenébe megérkező producer, Sega Bodega is (június 29. 21.30-22.30, Nagyszínpad).

 

Tirzah Devotion című, 2018-as albuma bizonyos körökben instant klasszikus volt, és a folytatásban sem kellett csalódnunk. „Tirzah intim, tökéletlenségeit bátran vállaló, ám a „magának, magáról dalolászik” érzet mögött komoly popérzékenységet is rejtő énekét a Micachuval készített izgalmas, minimalista-repetitív, a kísérleti zenéből és a hiphopból is merítő alapok emelték meg. Az elemek nagyjából az új lemezen is ezek, de Tirzah éneke még jobban a nyers közvetlenségre épül (torokköszörülés is hallható), az alap pedig még kísérletezőbb, olykor a végletekig redukált, többször egész sötét, nyomott”írtuk a tavalyi Colourgrade-ről, ami úgy varázsolt el minket, mint semmi más.

 

Loraine Jamest pedig azért üdvözöltük idén, mert miután minden elismerést bezsebelt a Reflection című albumával és az elektronikus tánczenében megérkezett a legjobbak közé, idén új alteregójával igyekezett betörni Amerikába: „Whatever The Weather projektje hol fagyos, hol pedig megenyhülő (vagy épp kiviruló) hangulatú, varázslatos légáramlatokból áll. Nem jelenhetett volna meg jobb helyen, mint a Ghostly: a lemez végig tiszteleg a késő 90-es, kora 2000-es évek tengerentúli alternatív elektronikája előtt, így vélhetően nagy rajongótábora lesz”dicsértük, hogy a Kolorádón már élőben is gyarapítsuk az emlegetett fan base-t.

 

A Kolorádó elektronikus zenei lineupja hagyományosan bivalyerős, és ez idén sem lesz másképp: jön a ritmikus-funkys-hardgroove-os zenéket pörgető brit technolegenda, Ben Sims (július 2. 01.00-04.00, Csodaszarvas), aki megélte a hiphop, majd a techno és a house aranykorát, és ezt pörgős mixeiben sem felejti el kihangsúlyozni, mosolyogva táncolós queer szettel készül Eris Drew és Octo Octa (június 30. 00:00-03:00, Csűr), és itt lesz a 90-es évekbeli techno, EBM, trance és electro által inspirált francia új generáció kiemelkedő alakja, a kísérletező Mama Told Ya kiadó vezetője, Anetha is (június 30. 02:00-04:00, Csodaszarvas), és sokan mások.

 

Hazai zenékből izgalmas keresztmetszetet kapunk, a Kolorádó erdejében debütál a Fran Palermo-frontember Henri Gonzo magyar nyelvű, noirpopos szólóprojektje, odalépősen buliztató szettel készül a minimálpop és a gitárelektronika között lavírozó Analog Balaton, itt is közös koncertet ad a Bohemian Betyars és az idén 30 éves Parno Graszt, westernlemezével tér vissza a Kolorádó-kedvenc Middlemist Red, valamint Nóvé Soma megújult outlaw-zenekara, a Mordái, de egyebek mellett lesz Deva, Barkóczi NoémiRicsárdgír, Elefánt, Platon Karataev és Freakin’ Disco is.

 

Az újhullámos hiphop is baráttságos otthonra lelt a fesztiválon, az OTL mellett idén már a Wavy kollektíva is teljes fegyverzetben vonul fel, a nagyszínpadra viszi EBM-alapú emo-antirapjét HOLI és a nyáron új lemezzel jelentkező Beton.Hofi is, a délutáni napsütésben chilleztet a Jazzbois, Co Lee pedig megmutatja, hogy angolul is lehet itthon minőségi rapet tolni. A Keret és a Takkatukka színpadain az underground legfrissebb zenekarai lépnek fel, a pszichedelikus alkotókollektíva hari_drama, a chilei-magyar poszt-punk Denevér, az afrobeat-szupergroup Béta Béta, a magyar alter legújabb hullámát képviselő Hűvös, a glitchcore-ra ("száguldva verető dobok találkoznak pofonegyszerű szintidallamokkal, torzításokkal és elüvöltözött szövegekkel") durvuló, magát a magyar 100 gecs-nek valló Megtűrtek, a garázsrockkal csípő Darage, az electro-poszt-punkos Aviary, valamint Szalai Anna és Dorozsmai Gergő szexi magyar sanzonokat játszó duója.

Meg persze még sokan mások, köztük merítést kapunk a hyperpop hazai állásából, az Árokban pedig a Törzs meditatív poszt-rockját, a Dorota nyers punkot keleti transzzenével összehozó kísérleteit, vagy a Decolonize Your Mind Society nem-temperált hangzásokból merítő, rituális pszichedéliáját sem hagynánk ki.

 

A sor még hosszan folytatható, és a Kolorádó honlapján lehet is folytatni, ahol napi bontású programot, jegyinfókat (nem érdemes halogatni a jegyvásárlást, az elővételes bérletek mindjárt elfogynak) és minden egyéb infót megtaláltok, köztük az egyéb művészeti és kísérőprogramokról is. Lesz hímzés, agyagozás, kártyajáték, hastánc, kávécsomagolásból pénztárca, a természetbe alternatív növényekként beolvadó installációk (Hlatki Dorottya láthatatlan városai, Kéry Klaudia tükröződő fűzfája), közösségi reggeli, irodalomterápia és költőszeminárium, de megnézhetjük a TÁP Színház és a Tünet Együttes előadásait is.

https://recorder.blog.hu/2022/06/14/ezert_lesz_a_kolorado_a_nyar_egyik_legjobb_fesztivalja
Ezért lesz a Kolorádó a nyár egyik legjobb fesztiválja
süti beállítások módosítása