Jön Kurt Vile a Kolorádóra

2019.01.26. 10:31, Gaines

kurtvile.png

A Kolorádó ugyan még nem jelentette be június 19-től 22-ig tartó fellépőit, Kurt Vile hivatalos honlapján azonban már ott szerepel június 21. a koncertdátumok között.

Az amerikai altrock-slacker dalszerző-énekes a The War On Drugs alapító-gitárosa volt, majd 2009-ben kiszállt a zenekarból, hogy a szólókarrierjére koncentráljon. Első szólólemeze, a Constant Hitmaker még a War On Drugsos időszakban jött ki, azóta pedig megbízható tempóban szállít indie-folk-rockos, merengős-éjszakába nyúlóan tépelődős, egyenletes színvonalú albumait, a tavalyi Bottle It Inig bezárólag. „A magában álló, érces gitárhang sosem volt még ilyen dús, és körülötte dong sok kis dallam. Orgona, hárfa, xilofon és Vile egykedvű, de sosem barátságtalan éneke. Egyszer a végére érsz, elindítod újra, és értelmet nyer a dolog: lassacskán poroszkáló kis életed kísérőzenéje szól.” – írtuk lemezkritikánkban. Indie gitárzenés körökben nagyot szólt Courtney Barnettel közös duettlemeze, a Lotta Sea Lice is.

KÉPGALÉRIÁNK A TAVALYI SZUPER KOLORÁDÓRÓL


Kurt Vile tehát 2019. június 21-én lép fel a budapesti Kolorádón, hamarosan pedig bizonyára érkeznek a további bejelentések is a fesztivál negyedik etapjához, hírt fogunk adni ezekről is. Addig itt egy új Kurt Vile-dal, amit állandó háttérzenekarával, a Violatorsszel rögzített, meg még néhány ráadás

https://recorder.blog.hu/2019/01/26/jon_kurt_vile_a_koloradora
Jön Kurt Vile a Kolorádóra
süti beállítások módosítása