Laza texasi folkfazon, nyakleves a magyar fuzz-overlordoktól, és a végtelenbe tartó utazás, amiről Jarmusch is írhatna egy filmet: a Bohemian Betyars kedvenceiben Bombay zsúfolt utcái és a Szahara végtelen homokdűnéi is randiznak egy psy-trance fesztiválon.
Miután listába szedtük a legjobb külföldi és magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, idén is megkértünk zenészeket, hogy gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat, albumaikat az évből. Ezúttal a Bohemian Betyarst, akik a Platon Karataevvel közös Fishing-himnusszal indították, a bosnyák Dubioza Kolektivvel közös Rush-sal folytatták, és a cigány-nomád folkos La Caravane Passe-val kiadott La bohéme-mel zárták 2024-et, amiben a 15 éves születésnapjukat is megünnepelték, január 18-án pedig eddigi legnagyobb koncertjükre készülnek az Arénában a Parno Graszttal közösen (az állójegyek már elfogytak, de pár ülő még akad). A zenekar közös kedvenceiről a gitáros Mihályfi Máté „Tuci” írt.
Tuci a Budapest Parkban. Fotó: sinco.
1. Hermanos Gutiérrez: Sonido Cósmico
Ez a lemez maga a remény és a végtelenbe tartó utazás felemelő élménye. Olyan, mintha egy lassan hömpölygő film zenéje lenne, amit vasárnap délután írtak egy almeríai erkélyen, a naplementébe burkolózva. Eltalálták – az egyébként svájci-ecuadori tesók – az album címét is nagyon, mert tényleg olyasmi, mint egy „kozmikus hang” a világ durva zajai ellen. Háttérzenéből sokszor inkább egy szomorkás, de mégis reményteli érzéssé válik, ezért is szeretjük annyira. Jim Jarmusch tényleg írhatna hozzá egy filmet.
2. Hocuspony: Abrakadara
A srácok zenéje egyszerre direkt, nyers és pimaszul őszinte, ami tökéletes arra, hogy adjon egy nagy nyaklevest és kirántson a hétköznapi loopjainkból. De néha, ha csak simán szar napom van, és kell valami, ami kihúzza a gyufát, akkor ők az első választásom – a dinamika, a virtuóz gitárok karca és nyers ereje, és az a kis bunkóság, ami minden fuzz-overlord bandában kellene legyen, itt mind tökéletes arányban vannak. Talán az is közrejátszik, hogy évek óta – még pónitlan időkből – barátok vagyunk a fiúkkal, akikkel együtt is turnéztunk sokat ’23-24-ben, így még közelibb és személyesebb lehetett nekem ez az élmény.
„Az nem az a szmoki, Niccoló!” – Hocuspony-interjú és Abrakadara-premier a Recorderen
3. Mother’s Cake: Ultrabliss
Az Ultrabliss számomra nemcsak egy album, hanem egy újabb fejezet egy olyan zenekar történetében, amit az első lemezük óta hatalmas rajongással követek. Az a funkys rákendroll és kreatív káosz egyszerűen minden egyes alkalommal magával sodor. Biztos nektek is van olyan szám, ami beragad és amit egyszerűen nem tudtok megunni. Nekem ez az egész munkásságukra igaz. Amikor Budapesten játszanak, és éppen nincs koncertünk a Bohemiannel, biztos, hogy ott vagyunk mi is a zenekarból páran a nézőtéren.
Pár közös emlékünk is fűződik hozzájuk: pár éve a Eurosonicon egymás után léptünk fel, majd később egy budapesti koncertjük után feljöttek a betyárokkal közös pecónkba, ahol órákon át közösen zenéltünk, sőt, az énekes-gitáros (Yves) aláírta az egyik lerohadt gitáromat is (a szobám falait se kímélve), amit azóta ereklyeként őrzök. Ez az album is hozza a srácoktól megszokott vibráló dinamizmust: az egész olyan, mintha egy alternatív dimenzióba húznának be minden alkalommal – egyszerre durva és kifinomult, de közben sosem felejtik el meglepni az embert. Ennyi év után is tudtak újat mutatni, még mindig inspirálnak és lenyűgöznek. Nekem ez volt a tavalyi személyes Ultrabliss-em.
4. Yard Act: Where’s My Utopia?
Az első lemezük bel-britiségébe azonnal beleszerettem, és örömmel hallom, hogy ez a második anyagukon – még ha kicsit más formában is –, de ott van. Az új albumon a punkos energiát diszkósabb hatások váltották fel, de a két műfaj keverése még mindig nagyon természetesen és jó érzékkel működik náluk. A gitársoundok is kellemesen disszonánsak maradtak, a riffek pedig izgalmasak és fülbemászóak. Az énekes slam poetry-s előadásmódja pedig egy olyan egyedi eleme az egésznek, ami miatt nem lehet összetéveszteni őket senkivel. Bár érződik rajta egy kis mainstreamesedés, de ez az album így is friss és szórakoztató marad – tökéletes ahhoz, hogy egy kis brit fucklife attitűddel indítsuk a napot.
5. Glass Beams: Mahal
Hangulatfestő remekmű. A keleti dallamok sodró dobtémákkal keverednek ezen a kislemezen, és transzszerű élményt hoznak létre, ami egyszerre hipnotikus és energikus. Rajan Silva stilója kiemelkedik az organikus-orientális zenék világából: elképesztő zeneisége és finom érzékkel felépített harmóniái miatt a Mahal egy sokrétegű és erőteljes atmoszférát teremt. Olyan, mintha Bombay zsúfolt utcái és a Szahara végtelen homokdűnéi randiznának egy psy-trance fesztiválon – egy igazi kulturális utazás, amit újra és újra szívesen végigjárok.
A tavalyi KEXP-s koncertjük egyszerűen zseniális – rövid meditációkhoz is szívvel ajánlom.
6. Parno Graszt: Suttog a szél
A Parno Grasztot nem kell senkinek bemutatni, hiszen rengeteg lemezzel és végtelen zseniális koncerttel ajándékoztak már meg mindannyiunkat. Közel egy évtizede dolgozunk mi is együtt velük, és mindig lenyűgözött minket a zenéjük és személyiségük mélysége és hitelessége. A Suttog a szél hozza a tőlük megszokott tradicionális cigányzenét tiszta érzelmekkel és szívbemarkoló igazságokkal. A lemez olyan, mintha egy időtlen zenei utazásra vinnének – tiszteletet ad a hagyományoknak, miközben minden dallam frissként hat.
A Pogány Induló-s treki különösen kiemelkedik: ez a dal megmutatja, hogy két, látszólag egymástól távol – de mégsem annyira messze – álló zenei világ is képes harmóniában együtt élni. A Bohemian Betyars közös produkciója a Parnóval is egy efféle harmonizáláson alapszik. Ez a lemezük újra bebizonyítja, hogy a Parno Graszt nemcsak őrzi, hanem folyamatosan meg is újítja – őszintén és hitelesen – a cigányzene élő hagyományát.
7. Andrew Bird: Cunningham Bird
Ha valaki könnyedebb, poposabb harmóniákra vágyik, akkor Andrew Bird legújabb lemeze remek választás. Bird, akit volt szerencsénk élőben látni az austini SXSW-n, mindig is lenyűgözött a hegedűjátékával és az ikonikus madárfüttyével – ezek most is markánsan jelen vannak, kiegészülve Madison Cunningham kellemes női orgánumával. A dalok letisztultak, szinte légiesek, nekem könnyed kikapcsolódást hoztak.
Ugyanakkor, ha kritikus szemmel nézem, úgy érzem, ez az album nem nyújt igazán új teret Bird tehetségének, mintha kissé visszafogottabb lenne a korábbi munkáihoz képest. Bár a harmóniák szépek és a hangszerelés baromi elegáns, hiányzik belőle az a kicsi szikra vagy kosz, az az igazi kísérletezés és merészség, amit tőle korábban megszokhattunk. Ettől függetlenül hegedűrajongóknak vagy kicsit country-sabb arcoknak szívből ajánlom, vannak bőven nem-semmi futamok és hangzatok ezen a lemezén is.
8. Shakey Graves: And The War Came (10 Years Anniversary Edition)
Ha már Texas és a folk felé kanyarodtunk, akkor Shakey Graves mindig kihagyhatatlan, és ez a jubileumi kiadás is szuper lehetőség arra, hogy újra felfedezzük a srác sokszínűségét. Bár ez nem egy új anyag, inkább egy válogatásszerű duplalemez extrákkal, mégis jól bemutatja, hogy Shakey mennyire képes stíluson belüli irányzatok között könnyedén ugrálni.
Személyes kedvencem a Rotten Ol’ Me konyhai verziója, de vannak itt duettek, tábortüzes örömzenélések, popslágerek és country minden mennyiségben. Annak idején a hihetetlen virtuóz, saját hangolású, néha túlrezonáló gitárjátékával nyerte meg a szívemet – mikor először hallottuk a Roll the Bones-t játszani őt az Audiotree live-ban, abban a pillanatban tudtam, hogy valami egészen egyedi dologban lehet majd vele kapcsolatban részem, részünk. Így is lett. Több koncertjén is volt szerencsénk ott lenni és egy nagyon szuggesztív, és érzékeny előadónak, és közben mégis laza folkfazonnak ismerhettük meg. Csak azt nem értettem, mit keresünk ott „csizma nélkül, kalap nélkül, ló nélkül”.
Aki viszont a pop-rockosabb, energikusabb oldalára kíváncsi, annak ajánlom az örökzöld Can’t Wake Upot, ami a mai napig az egyik all-time kedvenc lemezem. Mindenesetre ez az új album egy szép emlékeztető arra, hogy Shakey Graves miért is számít a kortárs amerikai folk és alternatív zene egyik legizgalmasabb figurájának.
Böngészd át a szerkesztőség kedvenceit is!
A többi '24-es zenészlistáért katt a nevekre: Crippled Fox, Somló Pál, L.A. Suzi és Káltes Ekwa, The Devil's Trade, Henri Gonzo, Gerdesits Ferenc, Indigo és Blaize, Beck Zaza és boebeck, halkitsadle, 1301 & nyhill & efkilenc, cserihanna & laurie. & Moriones, Doggos, Cold Contrast & Post Analog Disorder, Bognár Szabolcs & Zahár Fanni.
nyitókép: sinco
Ajánlott bejegyzések:
-
„Végtelenül szimpatikus, bátor és friss” – Bognár Szabolcs és Zahár Fanni kedvenc 2024-es zenéi
-
„Egyedien táncolható és mégis sötét” – A Cold Contrast és a Post Analog Disorder kedvenc 2024-es zenéi
-
„Két kezünket össze kéne tenni az ilyen világszínvonalú magyar cuccokért” – A Doggos kedvenc 2024-es zenéi
-
„Vicces, ironikus, szerethető és közben fájdalmas is” – cserihanna, laurie. és Moriones kedvenc 2024-es zenéi
-
„Sírni tudnék, úgy reppel a pali” – 1301, nyhill és efkilenc kedvenc 2024-es zenéi
