„Tengerpart, zene, tánc, és 2-3 ezer őrült szeretetbomba spanyol csöves hippi” – Koncertsztorik: Bohemian Betyars

Hogyan tud józanul is lehozni egy koncertet úgy, hogy mindenki azt higgye, ő volt a legrészegebb? Miért gondolkodik paprikás csirkékről a színpadon, miben akar Iggy Popra hasonlítani, és milyen volt fejjel lefelé lógva őrjöngeni Pozsonyban? A Bohemian Betyars októberben jött vissza a negyedik ázsiai turnéjáról, ez pedig jó apropó volt arra, hogy a zenekar hegedűsét, Palágyi Máté „Kakast” kifaggassuk arról, hogy mik is voltak a legemlékezetesebb koncertsztorijaik.

Milyen volt az első Bohemian Betyars-koncert?

Nagyon tisztán emlékszem az első „hivatalos” fellépésre. A Miskolci Operafesztivál Utcazene színpadán léphettünk fel pontosan a szóbeli érettségim napján. Mikor végeztem a vizsgával, elfutottam egy bortermelőhöz venni egy kis fűszerest. Elhívtuk az összes barátunkat és annyira tetszett nekik, hogy kétszer kellett eljátszanunk minden dalt. Anyukám szörnyülködve figyelte az eseményeket, nem tetszett neki, hogy iszok (egy óriási ötliteres kannából) a színpadon. Megígértette velem, hogy nem fogok inni közönség előtt, sajnos ezt a mai napig nem tudom tartani, de haladok efelé. A koncerten szinte mindenki a Szinvavölgyi Néptáncegyüttes viseleteiben volt, ahol St. Fecskével táncoltunk. Van is YouTube-on egy képválogatás a Hegedű, Bor, Pálinka című számunkra.

Emlékszel az első alkalomra, amikor pénzt kaptatok egy fellépésért?

Igen, kezdetben én voltam a menedzser, és Stofi, a Paddy and the Rats énekese rengeteget segített nekünk. Ő passzolta le az első fizetős bulinkat, a Drogmentes Futás célvonalánál kellett zenélnünk 40 000 forintért. Máig megvan a kis költségvetésünk, ahol jegyzeteltem a pénzmozgásokat. A salakmotor pályán léptünk fel délután 6-kor, és akkor még annyira zsebpénzből éltünk, hogy a húrokat, pengetőket is közös pénzből vettük.

Hol volt az első telt házas koncertetek?

A hivatalos első telt házra nehéz emlékezni, talán az első lemezbemutató koncertünket tudnám feleleveníteni, 2010. április 1-jén volt a miskolci Ifiházban. Akkoriban még a legnagyobb rajongótáborunk Miskolcon volt, ők a velünk egykorú barátaink voltak, akikkel együtt elindult a zenekar. Ebben a buliban éreztem először azt, hogy előttem van egy tömeg, ami ismeri a számainkat, énekel velünk és lényegében bármire képesek vagyunk együtt. Meg is mozgattuk őket és sokáig emlegettük a bulit. Később ez a csapat felköltözött egyetemre Budapestre és más vidéki városokba, és ott terjesztettét az igét. Érdekes módon Miskolcon szinte a mai napig a gimnazisták adják a keménymagot. 13 éve még a velünk egykorúak voltak, most már egy teljesen új generáció.

Mi volt a legnagyobb megőrülésed a színpadon?

Sok-sok megőrülés volt az évek során, egyszer ezek tudatos „bármit megtehetek a színpadon” baromkodások, máskor csak bekattan valami és csinálom. Ezek az utóbbiak a veszélyesebbek. Ami nagyon megragadt bennem, az egy pozsonyi fellépés a KC Dunajban. Valahogy sikerült berúgni (nem tudom, hogyan), és egy jó cimborám még feladott egy vodkanarancsot talán, amiről utólag kiderült, hogy nagyfröccs arány volt a vodka javára. Be voltam pörögve, megittam húzóra az egészet és beindultam: kezdtem a kábelkötegeléssel, mikrofonborogatással, majd felmásztam a színpad tetején egy gerendára kb. 220 cm magasan (elértem állva), és fejjel lefelé lógva üvöltöttem, ütöttem a fejem, a plafont. Szerencsére épen leértem a földre, de ezek után másnap megfogadtam, hogy csak józanul mászok koncert alatt.

Mennyire izgulsz még egy-egy koncert előtt?

Én régen sem izgultam már, néptáncos voltam, sok fellépésem volt, és mikor a zenekart elkezdtük, már csak azt láttam ebben, hogy végre egy fellépés, amikor azt csinálhatok, amit akarok. Talán azért izgulok külföldi fellépéseken, hogy időben el tudjuk kezdeni, minden technikai feltétel adott legyen, de itt nem zenészként, hanem menedzserként izgulok. Amint elindul a koncert, átváltok, és dübörög a talpunktól föld, dübörög a hangunktól a ház, agyadat ritmus rázza fel, szíveden úrrá lesz a láz.

Kakas megőrül a KC Dunajban. Fotó: Lachim Kabok.

Van valamilyen rituálétok fellépés előtt?

A feleségem első nekem adott könyve egy Grotowski-elmélkedés volt a színházról, a színészek bemelegítéséről. Előtte is beénekeltem már a hangszálaimat a koncert előtt, de ez a könyv nagyon elkapott, és a mai napig segít úgy fellépni az első számnál a színpadra, hogy leszakajthassam a közönség agyvelejét. Be kell vallanom, hogy egyre nehezebb felpörgetnem magam a zenélésre, általában sokkal nyugodtabb tudatállapotban vagyok, 30 felett ritkábbak az őrjöngős esték, viszont a színpadon a régi, jól bevált Kakasra vágyik a nép, ami viszont előkészületet igényel. Belül kell felkészülni, felpörgetni magamat minden alkalomra, természetesen az a cél, hogy 70 évesen is felrobbanjak a színpadon, mint Iggy Pop bácsi. A zenekari rituálé egy nagy közös pacsi, majd megáldjuk a földet szájunk vizével, aztán irány a színpad.

Hogyan hozzátok hangulatba magatokat, ha épp semmi kedvetek koncertezni?

Evidens lenne a válasz, hogy az alkohol a megoldás, és ez a zenekar első 7 évében biztos helytálló is volt (talán néhányunknál a mai napig), de szerencsére én már „megtanultam”, „kitapasztaltam”, hogyan lehet józanul is lehozni a koncertet úgy, hogy azt higgye mindenki, hogy én voltam a legrészegebb. Ez részben a csapatszellemből (a legjobb barátaimmal zenélek), részben a saját zenénk szeretetéből ered. Hogyha fejben ott vagy, akkor már nincs nehéz dolgod. Persze azért mindenkinek megvannak a saját intrikái, valaki a pokol tüzét önti magába, hogy erőt adjon neki, valaki Délkelet-Ázsia csodakenőcsét tolja az orra alá, hogy érezze a sárkány leheletét, valaki pedig egyszerűen nem hozza magát hangulatba, hanem beadja a morcost, ha olyan kedve van. Azért a Covid rávilágított arra, hogy a zenélés a legjobb szakma számomra, imádom és örömmel csinálom bárhol, bármikor, bárkinek.

Kakas a Kobuciban tartott 2022-es nyárbúcsúztatón elhiteti mindenkivel, hogy ő a legrészegebb. Fotó: sinco.

Mi jár a fejedben koncert közben?

Hajaj, hát ez már egy másik titkos szelence. Az „alapvető” dolog persze, hogy a zenére figyelek, tiszta legyen az ének, a hegedű, együtt kell mozogjak a trombitával, Karcsi énekével, dobbal. Aztán amikor ez pipa, jöhet a nagy kérdés: ma mivel tudnám megviccelni a többieket? Vagy milyen agyatlan baromságot mondjak a következő szám előtt? Amikor ezek is megvannak már, és kidomborodott a koncert íve, akkor azért el szoktam sokszor kalandozni, és olyan nagy kérdésekkel foglalkozom, hogy a múlt heti társasjátékban mit rontottam el az utolsó előtti körben, vagy holnap szerintem csinálok egy paprikás csirkét, majd visszafekszem aludni. Aztán persze ha komolyabb szám jön az anyukámról vagy a szerelmemről, akkor próbálok rájuk koncentrálni, mert az nagyon látszik és segít átélni a szöveget.

Mikor bakiztad a legnagyobbat a színpadon?

Kisebb-nagyobb bakik mindig vannak a színpadon, nálam általában technikai jellegűek, mert szerencsére elértem azt, hogy senki sem hiszi el, hogy mit mondok, ezért mondhatok bármit. Halloweeni beöltözős koncerteken általában olyan ruhát veszek fel, amiben nehezen tudok zenélni. Nem látok ki, a hegedűt egyáltalán nem látom, nincs kezem, van a fejemen egy tök, egy rovaragy, féregnyúlványok, lepedő stb., szóval ilyenkor nehéz nem bakizni. Idén is sikerült, mert az első szám intróját nekem kellett volna elkezdeni, és mikor felmentem, nem szólt a hegedű. Én meg szellemjelmezben azt sem tudtam, hogy hol vagyok, tehát azt sem, hogy mit kellene csinálni. Pánikoltam, miközben éreztem, hogy a többiek szemei mint kések szurkálják a hátamat. Sajnos nem tudtam megoldani és nélkülem kezdődött a koncert. Kellett 5-6 szám, amíg kihevertem a rossz hangulatot.

Kakas szellemként, már a színpadon, az Akváriumban. Fotó: sinco.

Szoktál azzal álmodni, hogy koncerteztek?

Nem emlékszem az álmaimra sajnos, de ha emlékeznék, és most kitalálhatnék egy jó álmot, akkor tuti az űrben nyomnánk, súlytalanság körpogót idézve elő.

Van olyan dalotok, amit már halálosan unsz, mégis muszáj játszani élőben?

Ez egy kicsit hullámzó, mert valamikor megunod, aztán kikerül a listából, aztán megint már játszanád, aztán megint megunod. A jelenlegi műsorban én a Majd’ meghalokot unom már, valószínűleg azért, mert nehéz vele azonosulnom. Nagyon boldog évet zárok, és nem búsulok annyira, hogy meghalok. Kivéve persze a hazai és nemzetközi helyzetet, ami egyre csak fokozódik.

Melyik dalotokat a legjobb élőben előadni?

Természetesen a minél gyorsabb, minél őrültebb és viccekben gazdag dalokat. Múltkor például Sopronban a 200 BPM című számunkat játszottuk el dupla tempóban, isteni volt. Nagyon jó a Pont úgy van most, mint volt régen, mert abba a saját frusztrációmat lehet beleordítani. Ha a hegedűt nézem, akkor az Ellentétek balladáját szeretem, szépen fejlődő dal, kedves dallamokkal. Általában szeretem a káoszt, az improvizációt, az újdonságokat.

Hány koncert egy évben? Ez pont elég vagy néha már sok?

Itt van egy farkasfalka, ahol mindenkinek jutnia kell fincsi husinak. Mivel most pont egy olyan életkorban vagyunk, amikor elkezdünk gondolkozni, hogy öt, tíz, vagy akár husz év (ezt kifejezetten nagyon rövid u-val kell ejteni ősi Vas megyei szokás szerint) múlva is szeretnénk husikat enni. Nem csak azon, hogy hogyan bírjuk ki túrós csuszán a következő fesztiválszezonig. (Bár ugye manapság a túrós csusza egy drága, elit kaja lett, szóval inkább mondanám a zsíros kenyeret.) Szóval most nagyon megy a zenekar, és próbáljuk addig ütni a vasat, amíg meleg. Persze kellenek szabad hétvégék, és idővel remélem, hogy egyre több lesz, de egyelőre nincs megállás, menni kell és élvezni.

Melyik volt a legemlékezetesebb zenésztalálkozásotok egy benzinkúton?

Egyszer találkoztam a Bohemian Betyars énekesével, Zúglói Karcsival [azaz Szűcs Leventével - a szerk.]. Éppen egy magányos szívet mentett meg, mert kampányban volt a Megmentő 2022-es versenyben. Nagyon megörültem neki, ölelkeztünk is meg minden. Egyébként volt egy emlékezetes benzinkutazás, a fent említett Stofi jött haza velünk a VOLT-ról, megálltunk egy benzinkúton és Stofi bement sörökért. Addig pont találkoztunk a Lóci Játszik kisbusszal, és megkérdeztük Lóciéktól, hogy befér-e hozzájuk Stofi. Befért, mi meg ezért jól otthagytuk. Nem volt különösebb okunk, csak a vicc kedvéért, meg hogy öt évvel később elmondhassam egy interjúban.

Kakas színpadot mászik a 2017-es Szigeten. Fotó: Hegyi Júlia Lily.

Mi a legidegesítőbb turnészokásotok?

Szerintem egész jól viseljük a turnékat és egymást is. Itt persze külön kell venni a többnapos, hosszú turnékat, ahol mindenki fáradt, szarnia kell, büdös, másnapos, fingik, büfög két héten keresztül, illetve a rövid ún. sika-kasza-léc típusú fellépéseket, ahol ugyanez van, csak fél napig. Számomra a legidegesítőbb szokás az, hogy nem tudunk megállók nélkül utazni. Valakinek mindig hugyoznia kell, éhes, cigizne már, bármi. Hihetetlen, hogy egy kétórás Miskolc-Budapest úton meg kell állni egyszer, de olyan is van, amikor kétszer. Amúgy mindegy, én elég türelmes ember vagyok, és végülis ráérek.

Milyen zenéket hallgattok a turnébuszban?

Közös zenehallgatás nincsen, inkább mindenki egyénileg hallgat zenét. Én szinte csak népzenét szoktam hallgatni. Pátria-gyűjtések, Kallós Zoltán-gyűjtések, ilyesmi.

Minden idők legjobb Bohemian Betyars-koncertje?

Iboga fesztivál, 2014 körül, hajnali 5-től fél 7-ig. Már kétszer-háromszor voltunk a fesztiválon, és minden magyarnak ingyen bérletet adtak, ezért az összes barátunk ott volt Spanyolországban, délig ment az afterparty, tengerpart, tánc, zene, 2-3 ezer őrült szeretetbomba spanyol csöves hippi. Őrjöngés. Rothadó disznólábak. Legyek. Liqueur Coffee. Imádtam.

Nemrég jöttetek vissza a negyedik ázsiai turnétokról. Most mik voltak a legemlékezetesebb momentumok?

Nekem most egy igazán különleges pillanat volt a legemlékezetesebb. Van egy ős Betyár-rajongónk Japánban, aki kb. a második turné óta követ minket, ott van a koncertjeinken, ismeri a számainkat. A koncert előtt odajött, hogy a kedvenc száma a Csavargó, és légyszi játsszuk el. Ilyenkor nem viszünk tamburát, ezért mondtam neki, hogy most valószínűleg nem fog beleférni. Erre ő szomorúan mondta, hogy az előző alkalommal is ezt mondtuk, és azt ígértük, hogy amikor legközelebb jövünk, akkor eljátsszuk. Na, felmentem a fiúkhoz, hogy el kéne játszani, megbeszéltük, hogy persze, miért ne. Amikor a koncert alatt meghallotta, hogy az ő kedvéért meglepetésből elkezdjük a dalt, teljesen kikelt magából és gyermeki boldogságában ordibált. Ezt nem lehet leírni, ilyen japán rajongás, furcsa viselkedés, nem tudom. Hihetetlen volt.

„TÍZ ÉVEN BELÜL JÖHET AZ ANTARKTISZ, AZTÁN MEG AZ ŰRKONCERT” – CÍMLAPINTERJÚN A BOHEMIAN BETYARS-ZAL.

A Koncertsztorik korábbi részei:

Szekeres András és Barbaró Attila (Junkies)

Fehér Zsombor (Kerekes Band)

interjú: Soós Tamás
headerfotó: Hegyi Júlia Lily

A Koncertsztorik rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.