„Az nem az a szmoki, Niccoló!” – Hocuspony-interjú és Abrakadara-albumpremier

Már jó ideje a Hocuspony a legfaszább fiatal rockzenekar itthon, és ezt most végre egy nagylemezzel is bizonyítják. De miért kellett erre ennyit várni, miért nem nyomultak sokáig online, és hogyan kerültek az első albumukra nagyon fura számok? Széllel szemben pisálásról, lézerágyúkról és befuzzolt riffekről is beszélgettünk velük az Abrakadara kapcsán, amit ebben a cikkben hallgathattok meg először, élőben pedig március 28-án, az Akvárium kistermében. Ez a Recorder magazin 112. számában megjelent interjú bővített változata.

Gyakran felmerül veletek kapcsolatban a King Gizzard, de abban biztos nem hasonlítotok, hogy lassan ötéves a zenekar és most jön ki első nagylemezetek. Miért vártatok eddig vele?

Cina Niccoló (gitár, ének): Sokszor nekifutottunk, hogy felvegyük az első EP-t, de nehezen értük el a vágyott minőséget, illetve volt egy tagcserénk, Fecó jött Máté helyére. Mátéval írtuk meg a kislemezt és a most kijövő nagylemez háromnegyedét, de már Fecóval véglegesítettük és formáltuk albummá az anyagot. A kis- és a nagylemez egy nagy sztori, az eddigi 4 évünk foglalata, amit zeneileg most tudtunk csúcsra járatni magunkban.

Nyőgér Ádám „Nyőgi” (dob, vokál): Aprólékosak vagyunk, egy dalunk átmegy 98 elégedetlenségi fázison, mire elkészül. Rengeteg ötletünk van, de nehezen tudjuk elengedni őket, és megpróbálunk mindegyiknek helyet találni a számban, aztán azt vesszük észre, hogy 7 percesre duzzadt.

Börönte Tamás „Böri” (gitár, ének): A sok ötlet miatt sokat tépelődünk a lehetőségek között.

Sokáig csak élőben lehetett hallani a számaitokat, illetve egy-két élő vagy próbatermi felvételen. Ez egy jó taktika volt a részetekről, amivel fel lehet kelteni az érdeklődést egy olyan világban, ahol minden két kattintással elérhető – és már az Analog Balatonnak is bejött –, vagy egyszerűen így alakult, meg amúgy is a Covid alatt indultatok?

Mutter Ferenc „Fecó” (basszusgitár, vokál): Nem volt tudatos, de amúgy kurva jó ötlet! Az elején szerintem sokan eljöttek emiatt a koncertekre.

Niccoló: Reméljük, ezután is eljönnek.

Kijött a lemez, végetek.

Nyőgi: Az első 4 év tökéletes volt arra, hogy színpadi rutint szerezzünk, és kigyúrjuk ezt a formációt olyanra, amilyenre szeretnénk. Nézhetsz ki jól online, de ha nincs mögötted egy fasza koncertélmény, akkor mész a süllyesztőbe. Tök jó, ha olyan hírünk van, hogy hát ezeket baromi nehéz megtalálni online, de ha elmész rá élőben, az bomba.

Böri: Most pont az ellenkezőjét próbáljuk ki: erősebb online jelenlét, kevesebb, de nagyobb koncert.

Nyőgi: Igen, de 4 év után azért már lehet posztolni. (nevet)

Manapság ez fordítva megy: először online összerakják a zenét, és ha berobban, rohamtempóban felfejlesztik az élő produkciót. És nem öt, hanem egy év alatt.

Niccoló: Mert a zenében ma elsősorban karakterépítés megy. A mi tempónkhoz vedd figyelembe, hogy 30 feletti arcok vagyunk…

Fecó: …és régimódiak.

Nyőgi: És kis csapattal dolgozunk. Hivatalosan csak a Believe foglalkozik velünk. Nem jött még oda hozzánk az Akármilyen Records, hogy átvegye a koncertszervezést, a socialt vagy a logisztikát. Ezt mind házon belül oldjuk meg, elsősorban Niccoló. A barátaink segítenek. Szerencsére sokan a zeneiparban dolgoznak, és néha szólunk nekik, hogy most kéne az a szívesség. Mi a földből növünk ki.

Niccoló: Nem vagyok híve a mostani rendszernek, hogy muszáj online állandóan jelen lenni. Ha egy zenekar kétszer-háromszor próbál egy héten, akkor a netes térben úgy tűnik, mintha nem történne semmi, miközben pont a lényeg történik: zenei energiacsere és agyalás. Tudjuk azt is, hogy most viszont nagyon fontos, hogy az emberek lássák a neten az aktivitást, különben nem fognak tudomást szerezni rólunk. A miénk nem egy trendi műfaj, nincs az, hogy a fiatalok szétosztják a zenénket. Másképp kell megtalálnunk a neten azokat, akikhez szólni tudunk, miközben nem erőszakoljuk magunkat halálra a posztolással, de új perspektívába helyezzük azt, amit csinálunk, mert zenét írni baromi izgalmas dolog, és szeretnénk továbbadni ezt az örömöt a következő generációnak, hátha ők is kedvet kapnak valami gitáralapú zenéhez.

„Nincs tovább, mehetsz a kolomp után / De itt van ő, aki a széllel szemben pisál” (Sabbath Péntek) Aki gitárzenét játszik ma, az széllel szemben pisál?

Niccoló: Ha a trendeket követjük, akkor igen. Ez akkor lenne releváns kérdés, ha most kezdtünk volna el gitárzenét játszani, de nekünk az egész zeneiségünk ezen alapszik. Ez a kifejezésmódunk, és nem változtatnánk meg azért, hogy felüljünk a trendekre.

Ez tiszta sor, de egy szebb világban a KEXP-ben jammelnétek és Ty Segall-lal meg a King Gizzarddal turnéznátok ezzel a zenével. Ezzel szemben Magyarországon mit láttok, meddig lehet eljutni vele?

Nyőgi: Előre a végtelenbe és tovább! Ritkán beszélünk ilyen célokról, mert igaz, hogy lassan 5 éves lesz a zenekar, de az van a fejünkben, hogy még mindig csak most kezdtük. Folyamatosan megújuló motiváció hajt minket a teljesen homályos jövőbe, amiben csak az a biztos, hogy zenélni fogunk.

Böri: Nem az motivál, hogy hatalmas közönség előtt játsszunk, hanem az, hogy jó zenét írjunk. A zene megfejtése az egyik legizgalmasabb dolog.

Nyőgi: Most abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egyre nagyobb figyelem irányul ránk, de a zenekar még mindig arról szól, hogy magunkat szórakoztatjuk. Olyan dalokat írunk, amiken én abbahagyom a játékot, mert beröhögök, hogy a Böri milyet szólózott, vagy a Niccoló valami böszme hangzást kevert össze.

Niccoló: Ha utolérne a hype és hirtelen 2000 ember jönne ránk, de nem lennénk megérve rá, hogy ennyi ember előtt játsszunk, az szívás lenne. De most nem érzem ezt. Még bőven van hova fejlődni, mégis meg tudunk szólalni akár a Budapest Parkban is. Nincs az, hogy túl nagy ez a színpad, és még mindig félre van hangolva a gitár. Tök jó 150 embernek kurva jó bulikat csinálni, mert most kb. ez történik, de az is tök jó lenne, ha ez 1500 főre dagadna, és együtt élnénk meg a fejlődést.

Nyőgi: Szeretnénk egy inkluzív élményt adni azoknak, akik eljönnek a koncertjeinkre. Nem az van, hogy ott állnak a sztárok a színpadon, hanem együtt bulizunk. Annyi a különbség, hogy nekem hangszer van a kezemben, te meg lent állsz, de én is táncolok, te is táncolsz. Szörnyű szó, de tényleg allűrmentes az egész. Semmit se tervezünk el előre. Inkább a pánik jön, amikor egyszer csak azt látom, hogy Fecó az erősítőjén ül. Hol a gitár? Ja, ott egy csaj kezében, oké, akkor játsszunk tovább. Még mindig meg tudjuk lepni egymást. Ez arról szól, hogy mi baromi jól szórakozunk, és ez tetszik másoknak is.

Vannak hívószavak (garázsrock, pszichedélia), amelyek összekötik az eddigi zenekaraitokat, de a Hocuspony-val azért más, gyorsabb, zúzósabb, összetettebb zenét játszotok, többszólamú vokálokkal, magyar szövegekkel. Hogyan alakult ez ki?

Niccoló: Én mindig is szerettem volna gyorsabb zenét játszani, de sokáig nem tudtam, hogy képes vagyok rá. A Puma Dangerben a zenei gondolkodásom beállt egy viszonylag lassú tempóra, és nem mozdultam ki a komfortzónámból. A hangzásról is más elképzeléseim voltak, mint a többieknek: szerettem volna magyar nyelvű szövegeket, gyorsabb gitárokat, de ott ezt még nem tudtam megvalósítani. Amikor a Pumával ellaposodtak a dolgok, Nyőgivel sokat jártunk le a próbaterembe, és elkezdtem gyorsabb riffeket játszani, Nyőgi pedig nagyon jó társ volt abban, hogy felfejlesszem magam ezen a téren.

Nyőgi: Én mindig is keményebb zenéket játszottam, már amennyire a System of a Downt, a Tankcsapdát, a Green Day-t, vagy a Queen of the Stone Age-et keménynek lehet nevezni. Pestre felköltözve alapítottuk meg az egyik legjobb barátommal, Varjú Előddel a No Eves zenekart, amiben kiélhettem a Josh Homme-rajongásomat, és befuzzolt riffekre énekeltem. Közben dobolgattam is, és egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy nem frontembernek születtem, se a hangom, se a kiállásom nem olyan. Előd másik zenekarában megkértek, hogy játsszam el velük a teljes Dookie lemezt, és az lett a dobsulim. Tré Coolt leutánozni, gondolhatod… Tiszta béna voltam, de belém került a lendület. Már Előddel is próbáltunk egy dob + széttorzított bass formációt, amiben ő baszott jó dalokat irt, én meg elkezdtem gyorsabb témákat játszani, Niccolóhoz pedig már úgy ültem be, hogy vagy pofátlanul lassú, zúzós stoner dalokat fogunk játszani, vagy valami baromi gyors, döngölős őrületet.

Fecó: Főleg az új számokra jellemző, hogy nagyon be tudunk lassulni, de utána ugyanannyira vissza is tudunk gyorsulni.

Fecó, neked gondolom könnyebb volt a váltás a Panel Surfers garázs-szörfpunkja után.

Fecó: Amúgy nem. A Panel Surfers-ben sokkal egyszerűbb dalokat játszottunk. Amikor felkért Niccoló, hogy lépjek be a bandába, egyből igent mondtam, mert nagyon szerettem a próbatermi felvételüket. Épp nem volt bandám, és irigykedtem, hogy hú, ez nagyon jó, bárcsak én is csinálhatnám. Amikor beléptem, úgy voltam vele, hogy ez sima ügy lesz, de két hetem volt megtanulni az összes számot az első koncertre, és hát, ott eléggé megizzadtam. Ezek azért nem punk számok, amikben max két rész van, hanem ügyes ritmus- és hangnemváltások és mindenféle finomság, amiket eddig nem játszottam. De nagyon jó volt kikerülni a komfortzónámból. Eleinte kicsit kétkedtem magamban, de szerintem egész okésan lehoztam. Mostanra meg összeforrtunk.

Böri: Én a britpop-indie vonalat vittem az előző két zenekarommal, és úgy voltam vele, hogy nem számít semmi, csak legyenek fasza dallamok. Nem érdekelt a hangzás, a torzítás, a fuzzt nem is ismertem. Hosszú éveket töltöttem azzal, hogy kitaláljak érdekes akkordmeneteket, és olyan hangnemváltásokat, amikkel picit kikacsintunk a verze hangneméből. Először nem is igazán értettem a Hocuspony-ban a riffeket, amiket Niccoló hozott, nem tudtam, mit lehetne rájuk játszani. Az volt a kihívás, hogy találjak valami kapaszkodót, amire tudok dallamozni.

És hogy találtad meg?

Böri: Sok kísérletezéssel. El kellett engednem azokat a dallamokat és hangulatokat, amiket a fülem megszokott az indie-ben. Elkezdtem én is olyan zenéket hallgatni, mint a Fuzz, Ty Segall, vagy a King Gizzard. Előtte Arctic Monkeys-függő voltam, a kétezres évek közepén nagyot menő indie-t hallgattam: Franz Ferdinandot, Kaiser Chiefset. De örülök, hogy átléptem egy másik világba, mert már nem szeretem annyira pl. az Arctic Monkeys-t.

Nyőgi: Ahhoz képest, hogy meg kellett tanulnod egy új stílust, már az első pár próbán ott volt a lézerágyú.

Böri: Persze, mert Niccoló elém tett egy pedalboardot, amin olyan torzítások voltak, amelyek megszülték a játékomat. A hangzás kihozta belőlem azokat a riffeket.

Amikor rájöttetek, hogy ebben a zenekarban mindenki tud énekelni, úgy voltatok vele, hogy akkor énekeljen is és ne legyen frontember?

Nyőgi: Két frontember kezdte a zenekart, akikhez jött egy harmadik. Evidens volt, hogy Niccolónak énekelnie kell, olyan különleges orgánuma van, Börinek meg nagyon szép a hangja. Ők viszik a főéneket, mi pedig Fecóval a ritmikus vokálokat, bár néha beledallamozok. Én szeretném, ha mindenből hármashangzat lenne vagy kórusmű. Fecó meg nagyon jól tud kiabálni, és amikor erősen énekel, akkor tiszta nagyon.

Kicsit megfoghatatlanok a szövegeitek, mégis van egy csomó emlékezetes sor a dalokban.

Nyőgi: Angol hablattyal kezdtük, de nem tetszett, ezért lett magyar. Fogjuk ezt az angolszász ritmikájú garázszenét, és próbáljuk visszamagyarítani. Számtalan prozódiai veszekedésünk van az ésssekről, z-kről és átcsúszó szavakról, de ezzel jár, ha magyarul énekelsz amerikai zenére.

Niccoló: A beatkorszakban ugyanez volt, átvették az angolszász zenét, csak tovább finomították, és popzene lett belőle. Mi nem finomítjuk addig, de megpróbáljuk magyarosítani. Angolul nem érzem át annyira, amit magyarul előidéz bennem egy sor. Ettől lesz kerek az egész.

Böri: Lehet, az is felbátorított minket, hogy én és Máté is magyarul nyomtuk az előző zenekarainkban, és tudtuk, hogy nem kell attól félni, hogy ha magyarul énekelsz, akkor mindenből Kispál válik, vagy valami lassú alter. Lehet ezt tökösen is csinálni.

A Farkas egy nagyon erős közérzeti dal, szerintem a legjobb szám a lemezről. „Elmélyültem a híg fosban / Gondoltam, hogy ez így jól van / De nem kérünk a moslékból / arrébb van a disznóól” Nektek melyik a kedvencetek?

Nyőgi: Mindegyik. Akárhányszor írtunk egy dalt, Máté mindig azt mondta, hogy srácok, megvan az új kedvenc Hocuspony-dalom. Én se tudnék rangsorolni. A Hatoska a legfurcsább, legkomplexebb dalunk, a közepén egy baromi nagy Ketteske visszaidézés és egy igazi, bólogatós, szinte hiphopalap, ami aztán visszafordul abba a fura, pattogós ritmikába. A Hétkilenc is jó, de a Farkas lenyomja.

Fecó: Nekem a Sabbath Péntek. Nemcsak azért, mert ez volt az első, amibe már volt beleszólásom, hanem a dinamikai váltások és a sok fuzz pedál miatt is, amikre rálépek. Illetve a kiszámíthatatlan vége miatt, amikor eltűnnek a ritmushangszerek, de a gitárok még ott maradnak fél percig. De igazából az összes trekk kiszámíthatatlan. Meg Black Sabbath-os. Ozzy forever!

Nyőgi: Meg az egyik legjobb sor a „Jöjj, tesám!”.

Fecó: Kicsit hiphopos. A rockzenében nem szoktak ilyen utcai szlenggel beszélni.

Niccoló: Hocuspony type beat!

Böri: Nekem ez a lemez kicsit olyan, mint amikor a kedvenc zenekarod B-side-jairól a legjobb számok egy lemezre kerülnek. A nagyon fura számok.

Niccoló: Slágermentes slágerek.

Böri: Na jó, a Farkas és a Sabbath Péntek felmentést kapnak a B-side alól. És is ezeket szeretem legjobban, de csak azért, mert ezek az újak. A Farkast a szabad szellemisége miatt imádom, de nehéz elköteleződnöm mellette, mert túlságosan szeretem azokat a részeket, amik kimaradtak belőle.

Niccoló: Az egy nagy energiabomba. Robbanni fog a koncerteken.

Nem akartatok a nagylemezre egy olyan húzódalt vagy „slágert” írni, mint amilyen az EP-n a Hármaska volt?

Böri: Folyamatosan felmerül próbákon, hogy basszus, írjunk már éneklősebb és emészthetőbb zenéket, de azok még váratnak magukra. Lehet, hogy soha többé nem írunk olyan számokat, mint a Hármaska, de vannak azért a hangjegyzetek között elég jó dallamos és éneklős részek.

A Pluto-frontember Nemes András is azt mondta rólatok, hogy megvan bennetek a potenciál, hogy igazán emlékezetes, slágeres dalokat írjatok.

Niccoló: Köszönjük.

Nyőgi: Van talált sláger, és van csinált, amit a hivatásos dalszerzők írnak, mert pontosan tudják, hogy a C-ről G-re váltás milyen érzelmi hatást ér el, és hol milyen dropnak kell lennie. Na, ezek nem mi vagyunk. A Hármaska úgy született, hogy dögöljetek meg, hogy egyetlen riff megy az egészben, beleírunk egy másikat is. Ettől lett húzós. Mi általában olyan dalokat írunk, ami egy-egy embernél annyira betalál, hogy azt mondja, nekem ez a sláger, de széles körben inkább megosztó.

Niccoló: Korábban nem volt olyan élményem, hogy valaki rám írt volna, hogy mennyire inspirálja a zeném, de a Hocuspony-val ez már többször is előfordult. Mondták, mennyire beindítja a napjukat, flow-ba kerülnek tőle, vagy mennyire ellazítja őket nap végén a Szmoki.

Nyőgi: De az nem az a szmoki, Niccoló! (nevet) Plusz megsértettél, mert mi így találkoztunk: rád írtam, hogy mennyire jó a zenéd.

Szerinted miért pont a Hocuspony talált be az embereknél?

Niccoló: Mert ez a zenekar a legolyanabb, amilyen én vagyok. Itt teret kapnak a vízióim, és zeneileg nem tudok mélyebb kapcsolódást elképzelni, mint ami a srácokkal van. Ez egy olyan biztonságos kör, amire szükségem van ahhoz, hogy alkossak.

Nyőgi: Erre muszáj rádupláznom. Én dobverő-eldobó vagyok, de ha elrontok valamit, ők nem állnak meg, nem néznek hátra, hogy mi van, Nyőgi, szedd már össze magad, hanem nyomják tovább, mint a katonák, én meg gyorsan visszaszállok. Ez mindig megadja azt az érzést, hogy jó helyen vagyok, velük kell lennem. Mintha nem is kellene nekik dobos, de ha beszállok, akkor csak jobb lesz.

A Farkas a legújabb szám a lemezen. A most születő dalokban milyen irányba indultatok?

Niccoló: Sokkal ismeretlenebb számunkra, hogy milyen zenéket fogunk csinálni, mint hogy milyeneket csináltunk eddig.

Böri: Nyőgi mondta, hogy ez amerikai zene, amit visszamagyarosítunk, de most egyre inkább a magyar szövegekhez igazítjuk a zenét is, és egyre inkább úgy ritmizálunk, ahogy magyarul hallottuk, akár népzenékből. Niccoló sok hiphopot hallgat, az is kezd visszakacsintgatni az új dalokban. Nem is tudom behatárolni az új dolgainkat semmilyen zsánerbe.

Nem szerettek dalcímeket adni, vagy honnan van ez a számmánia?

Böri: Nehéz dalcímeket adni, ezért kapóra jött, hogy a próbákon úgy neveztük el a számokat, ahogy sorba jöttek. A Hatoska az a hatodik volt. Aminél meghagytuk a számot, az hárommal osztható. A Hétkilencesnél a Heteske után hamarabb jött a Kilences, mint a Nyolcas, ezért összekevertük és viccesnek találtuk. Ezt tovább is lehet vinni: Kegyelem kettes, Ötösalácska, Csillagos négyes. Azóta átálltunk a napokra: Sabbath Péntek. És pár év múlva jön majd a Mortal Szombat. Meg a Csütör Tökömbe.

Hocuspony – Abrakadara lemezbemutató
Előzenekar: Giliszta
Helyszín: Akvárium Klub
Időpont: 2024. március 28. (csütörtök) 20.00
Belépő: 2900 Ft (elővételben), 4500 Ft (támogatói jegy)
Jegyvásárlás. Facebook-esemény.

HOCUSPONY A RECORDEREN

Dragon Ball és fuzz pedál – Bemutatkozik a Hocuspony

Eszelős sebességű garázsrock, csivavás Muppet-horror és kozmikus űrutazás – Itt a Hocuspony első klipje, a Hármaska

„A legjobb psych zenekar, amit nem ismersz és már nem is létezik” – A Hocuspony kedvenc 2023-as zenéi

Horrorpárizsival megkent, csodás agymenés lett a Hocuspony új klipje – Itt a sajtlyukú Sághegyi Rém!

interjú: Soós Tamás
fotók: Szabó R. János