„A tuti sor, amit az ember felír a pofájára mottónak” – A Palánta és a Strompopper kedvenc 2022-es zenéi

2023.02.02. 13:58, soostamas

palanta.JPG

Miután listába szedtük a legjobb külföldi és magyar lemezeketfilmeket és sorozatokatidén is megkértünk zenészeket, hogy gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat, albumaikat az évből. Ezúttal a remek EP-kkel jelentkező, több más zenekarból (Galaxisok, E Sávok, Fél Fény stb.) már ismerős, garázsrockos Strompopper tagjai, valamint a pszichopunkos Palánta kedvencei jönnek, akiknek tavalyi demóját a Pitchfork felvillanyozó, furcsa, B-filmes zúzdaként, mi pedig mániákus-pszichedelikus káoszként dicsértük.

PALÁNTA

geri.JPGFotó: Szabó R. János.

GERI
(2023-ig a zenekar basszusgitárosa)

R.A.P. Ferreira - 5 to the Eye with Stars

Straw Man Army - SOS

Angles - A Muted Reality

Horse Lords - Comradely Objects

Balta - Rendszerszintű Agybaszás

 

greti.JPGFotó: Szabó Balázs.

GRÉTI

Mižerija - s/t

Első hallgatásra úgy gondoltam, megtaláltam azt a hangulatot, amit éreztem a kétezres évek elején, mikor elindítottam a walkmanemben a t.A.T.u. 200km/h in the Wrong Lane című albumát. A két zenekar ég és föld, de mindkettőben ott van a lázadó, vészjósló, disztópikus légkör, amit sokszor keresek a zenében. A Mizerija nekem felidézi a brit anarcho punkot, magabiztosan táncolható és telis-tele van izgalmas részletekkel; reverbe-ös ugatás, sikítás, eszeveszett morgás minden mennyiségben. Élőben március 7-én Budapesten, a Kriptában!

Warpaint - Radiate Like This

A Warpaint örök szerelem. A Disco//very című dalukat hallottam és láttam először, azóta ez a zenekar az egyik legbiztosabb pont a zenei világomban. Nosztalgia, inspiráció, fény és sötétség, gyötrő idill. Nagyon szeretem a szövegeiket is. Borzasztóan vártam ezt az albumot, nekem nem okozott csalódást.

Dehidratált fejek – S/T

Power Flower – Anarchy Now or Fuck Off

Florence and the Machine – King

 

opi.jpgFotó: Solti Ábel.

OPI

Na… hát én nem fektettem energiát abba, hogy képben legyek az újdonságokkal idén (sem), de ez a szám nem is azért jó, mert új, hanem mert 100 év múlva is atom lesz. STEEL!!!!

———

sírnivaló

———

Lovasüldözéssel a szomszédok ellen (és nem, nem én bömböltetem, ők dörömbölnek, de amúgy is jobb fülhallgatóval.)

Kedvenc számom: Life is a Lock. A kiállások olyanok, mintha eltaposnának és én lennék az, aki nyög, nem az, aki hallgatja. A gitárszóló meg mini Possessed-riff.

 

marci.jpgFotó: Worlddownfall Photography.

MARCI

Magma - Kartehl

 

balint.JPGFotó: Szabó R. János.

BÁLINT

Osees - A Foul Form

Az Osees mindig jó, most extra punkos ízesítéssel

Splatoon 3 Soundtrack

300+ órát játszottam csak decemberben, beleette magát az agyamba

 

vili.jpgFotó: Solti Ábel.

VILI

Woodstock '99 - Super Gremlin (12" LP - Sorry State Records)

Hülyeségekkel teletűzdelt hardcorepunk. mmmmm, a kedvencem (valamint ugye sokatmondó és legjobb zenekarnév).



Rododendrons - Demo (Cass - Roachleg Records)

Oi mates! Cheers! (Értsd: billentyűkkel megtámogatott fasza oi rnr.)



How Yes No - Small Talk (szerintem csak digitális - Jolly Turtle)

A horvát Parnepar (ami a palánta-tagok egyik közös kedvence) tagjainak új zenekara. zenéje is hasonló. Minimalista, de minden hangszer és minden apró kis hülyeség nagyon ötletes, csak a szövegek (sajnos) itt angolul vannak. 2023.02.12. Budapest, Kripta.



Horrendous 3d - s/t (7" ep - Black Water Records)

Ha a név és borító nem elég meggyőző, a 2021-es lemeznek az volt a címe, hogy: the gov. and corps. are using psycho-electronic weaponry to manipulate you and me... (Valamint ez kedvenc típusú gitárhangzásom.)

Exploator - Blind Elit (12" LP - Phobia Records)

Tisztességgel megöregedni c. fejezet. svéd totalitares hardcore, de annyira, hogy ezek Totalitar-tagok! (A brainbombs-os totalitar tag is benne van!)

+1 csalás

Gipsy SS - Gipsy Rock (egyelőre még csak digitális, de jön majd lemezen nemsokára!!)

Csalás, mert 2022-ben csak két szám, de kb. egy-két hete már az egész lemez hallgatható. Előzőekhez képest még inkább elmentek otthonról, én pedig önszántamból követem őket.

 

sp_az_utcan.jpg

STROMPOPPER

A = dob, ének
G = gitár, ének

Current 93: If A City Is Set Upon A Hill

Idén amúgy is elég sok régi Current 93-at hallgattam, de annak mindig külön örülök, ha épp van új lemez, ráadásul ez a tavalyi kicsit más is (de csak kicsit), pl. rögtön a legelső számban David Tibet már majdnem énekel – aztán visszatér a szokásos szenvedélyes szavalathoz, nyüszítéshez, vonyításhoz, stb. Teljesen elszállt misztikus szövegei még mindig olyanok, mintha összeengedné az ember Aleister Crowley-t és William Blake-et, ráadásul most már ingyenesen letölthető 500 oldalas könyvben is olvashatók! Az If A City stabilan hozza, amit az ember a Currenttől és Tibettől megszokott, vár és szeret, van majdnem reneszánszos hangulatú akusztikus gitárocska, sokrétegű összevissza hangok, zongora, talán kicsit több az elektromos gitár, mint szokott, de ez teljesen mindegy is, a Current 93 olyan, mint a Motörhead, úgyis mindegyik lemez nagyjából ugyanolyan, de ettől még ugyanolyan jó. (G)

Sylvan Esso: Cloud Walker

Nekem a langyos fogadtatás ellenére is tetszett a No Rules Sandy (a korábbi három lemezt is nagyon szeretem), a Cloud Walker pedig számomra az album legkedvesebb száma lett. Egyszerre súlyos és lebegős elektro-pop, amiben a folyamatosan hullámzó hangerővel manipulált szintialap valahogy mindig kiragad az itt-és-mostból a kifejezés lehető legjobb értelmében. (A)

King Hannah: I’m Not Sorry, I Was Just Being Me

Már a címe is olyan, amit az ember felír a pofájára mottónak. Semmit sem tudtam a King Hannah-ról, amikor először meghallgattam, és nagyon sokkal többet most sem tudok, de a gyönyörűen minimális groove-ok és csodásan elszálló gitárhangok teljesen behúztak, és az énekes lányok amúgy is nagy gyengéim. Meg van itt idézve a Portisheadtől (Foolius Caesar) P.J. Harvey-ig (Big Big Baby) sok mindenki, biztos ettől van olyan régi-új hangzása, hogy egyszerre tök ismerős és új is. (G)

Avril Lavigne: Bite Me

Jó, ez igazából nem nagyon jó, de én akkor is szerettem, mert mégis sokkal jobb, mint az előző két lemezről bármi, és már nagyon ideje volt, hogy Avril az előző két lemeznél valami jobbat csináljon. Travis Barker azért mégsem Chad Kroeger, a “like me/wifey” rím tényleg abszolút priceless, és van igazi, klasszikus Avrilos visítozás is. Áprilisban megyek is megnézni Amszterdamban! (G)

Kevin Morby: This Is a Photograph

2022 talán legjobb száma, ami végre nem eret vág a múltra és a nosztalgiára, vagy épp esőben áztatja magát pityeregve, hanem teljes dicsőségében ünnepli azt. Annyira jó, hogy Morby kismillió szomorkodós-múltidézős dala mellé írt végre egy ennyire életigenlő és felvillanyozó múlthimnuszt is. (A)

Osees: A Foul Form

John Dwyer és társasága ezúttal sem okoz csalódást: az A Foul Form rövid, velős és rettentően szórakoztató óda a 80-as éves hardcore punk szcénájához nagyjából abban a vénában, amiben a King Gizzard tisztelgett a proto- és thrash metál előtt az Infest the Rats’ Nest-en pár évvel ezelőtt. Egészen lenyűgöző, ahogy az inspirációk előtt meghajolva mindkét zenekar egy picit a saját képére tudja formálni a nagy elődök örökségét és a legkevésbé sem válnak kínos cover banddé, sőt! (A)

Lou Reed: I’m So Free: The 1971 RCA Demos

Sajnos nekem Lou Reed annyira fontos volt, hogy még Lemmy vagy David Bowie halálánál is jobban megrázott 9 éve, amikor meghalt, ráadásul a Transformer előtti legelső, extra hülye borítós szólólemezt is nagyon szeretem, szóval nekem ezek a sokszor ügyetlen, de bizonyos módon bensőséges korai demók nagyon tetszenek, akkor is, ha egy csomóból van ennél bőven korábbi (vagy jobb) Velvet-verzió is. Így lehet csak igazán értékelni, milyen remek szám a Perfect Day, mert látjuk, milyen rettenetes demónak indult! (G)

Jack White: Fear of the Dawn

Réges-régi White Stripes / Raconteurs / Dead Weather-rajongóként egyszerre vártam a végletekig izgatottan és szorongva Jack White újabb visszatérését. Nagy szerencsémre Jacky boy egyszer az életben végre tényleg beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a Fear of the Dawn szerintem az Elephant óta a legjobb és legfontosabb Jack White-rilíz, olyan őrület, amit öröm hallgatni. Hogy pontosan miért gondolom ezt, arról itt írtam részletesebben. (A)

 

Böngészd át a szerkesztőség kedvenceit is!

2022 legjobb magyar lemezei

2022 legjobb külföldi lemezei

2022 legjobb filmjei

2022 legjobb sorozatai

 

Még több zenésztoplista:

Ricsárdgír

Wavy

Ivan & The Parazol

Beck Zaza és boebeck

Hundred Sins és Kolibri

Psychedelic Source Records

6363, Dányi Krisztina, Szabó Bálint

Jakab Zoltán, The Devil's Trade, Entrópia Architektúra

Platon Karataev

Belau, Törzs, Imitation

Lugosi Dani és Takács Vilkó

Redbreast Wilson és Szabó Tamás

Balanyi Szilárd, Jakab Péter, VENI

Czeglédi Szabolcs, OHNODY, Jankó Bálint

Boros Levente, Hock Ernő, Szőke Barna

Gábor Andor Ufó, Koroknay András, OIEE, Pátkai Rozina, Zalai Richárd

Prieger Zsolt és Kováts Tibor

Gyémánt Bálint, Hájer Gergő, Pogár László és a Maneuver Maneuver

Gressai Ferdinánd és Pintér Gergő

Blahalouisiana és Mayberian Sanskülotts

Antal Levente, Álmos Gergely, Kirschner Péter, Jehan Paumero

Bóna Zsombor és Héra Barnabás (Carson Coma)

Henri Gonzo, Lil Frakk, Kelemen László

Esti Kornél

hari_drama és Nagy Emma

Barkóczi Noémi, Subicz Gábor, Varga Zsuzsa

Aurevoir., Csernovszky Márk, Gazsi Rap Show

Pajor Tamás, Hegedűs Józsi, Rözge Maxim

Gerdesits Ferenc

Gazdag István és Szász György

Kutzora Edina és Thea Soti

DJ Venom, Flanger Kids, LAIHO

Red Swamp

 

NÉZD MEG A ZENÉSZEK TAVALYI TOPLISTÁIT IS!

https://recorder.blog.hu/2023/02/02/a_palanta_es_a_strompopper_kedvenc_2022_es_zenei
„A tuti sor, amit az ember felír a pofájára mottónak” – A Palánta és a Strompopper kedvenc 2022-es zenéi
süti beállítások módosítása