„Itt a legnagyobb kreténségből is valami szép születik” – Palánta-interjú

A Palánta pszichedelikus punkot játszik progos őrületekkel és szerethető szürrealizmussal, olyan jól, hogy arra még a Pitchfork is felfigyelt. Új lemezük, a Növények országa nemrég jött ki a Trottel Recordsnál, amit ma este élőben is bemutatnak a Havanna-lakótelep művházában. Para riffelésről, Simpson család-os dalírásról, és az egyetlen igazán rossz koncertjükről is beszélgettünk a zenekarral, akik meséltek olasz nonnákról, őrült hangosítókról, DIY punk turnékról, és a horvát nuclear beachről is, ahol egy szörfnácis filmben érezheted magad.

Hogyan lett a Palánta?

Gréti (ének, szövegek, theremin): Gyerekkori álmom volt, hogy legyen egyszer egy zenekarom, de nem tudok annyira szépen énekelni, ezért pont jól jött a punkzene. Vili, a férjem megpróbált bevenni a Tunga Penetránsba gitározni, de nincs türelmem hangszert tanulni, ezért az elég hamar offolódott.

Bálint (szintik): Ezért voltál tökéletes gitáros a Tunga Penetránsba.

Gréti: Hát, igen. Egyszerű riffeket kaptam, meg egy szólót, de pár konyó után kiléptem. A D-beatet amúgy sem szeretem annyira, bár játszani fasza volt. Aztán 2019-ben úgy éreztem, hogy eljött az ideje egy saját zenekarnak, és mondtam Vilinek, hogy csináljunk egyet. Elsőnek Opit kérdeztem meg, aztán belépett Geri, aki már nincs velünk, mert kiköltözött Amszterdamba (helyette Marci basszusgitározik), aztán belépett Bálint is, és már vele vettük fel a demót.

Elszabadult energiák, cuki orgona. Kritikánk a Palánta Demójáról.

Azt tudtátok, hogy pszichedelikusabb punkot akartok játszani szintikkel?

Bálint: A szinti nem volt tervben, de amikor láttam őket a Kriptában, azt mondtam, hogy ebbe szinti kell. Vili gitárhangja sokszor olyan volt, mintha orgona lenne, innen jött az ötlet, és bekéredzkedtem az együttesbe.

Gréti: Én azt akartam, hogy jó eklektikus zenét játsszunk, ne csak hardcore-t. Legyen benne minden, mert az izgi.

Opi (dobok): Ez illik ahhoz, ahogy amúgy is játszunk. Én is úgy szeretek dobolni, hogy ahhoz igazodok, ami épp történik a zenében, nem egy adott stílushoz.

Néha olyan, mintha hetvenes évekbeli magyar szintis-pszichedelikus rajzfilmzenéket játszanátok tekerős punkként. Mondjuk a Mekk Eleket. Az első gomba például tökre ilyen.

Vili (gitár): Köszi, ezt bóknak veszem!

Marci (basszusgitár): A Macskafogó zenéjét szerették volna amúgy megcsinálni, csak így sikerült.

Mit szóltatok hozzá, amikor a Dónde Rueda bekerült a Pitchfork dalajánlójába?

Gréti: Nagyon meglepődtünk. Az újságíró rám írt Instagramon, hogy miről szól a szám szövege, én meg mondtam, hogy az idegenkéz-szindrómáról, meg az őrületről. Aztán egyszer csak láttuk, hogy ott a dalunk a Pitchforkon, váó!

Bálint: A 15 évvel ezelőtti zenei ízlésemnek szerves része volt a Pitchfork olvasása, ezért nagyon örültem neki. Mindblow-pillanat volt, hogy úristen, ilyen megtörténhet.

Vili és Bálint. Fotó: Nemerov Gábor.

Ennek lett valamilyen folyománya? Külföldi koncertek, kiadói megkeresések? Angliában és Amerikában is kiadták kazettán a demótokat.

Gréti: Nem tudjuk, hogy az alapján találtak-e meg. Voltunk pár showcase fesztiválon Prágában, Zágrábban és Belgrádban, lehet, onnan hallottak rólunk.

Vili: Ezekre meg az itthoni UH Fesztivál miatt hívtak. Az is egy showcase.

Marci: Igen, de azért hozzátenném, hogy ez a zenekar nem arra rendezkedett be, hogy showcase-kompatibilis legyen. Nem az a stilónk, hogy odamegyünk bratyizni, networkölni, meg a szervezőkkel kokettálni. Ha hívnak, baszatjuk.

Opi: Koncertezni szeretünk.

Marci: Meg próbálni.

A Demón, ami a Szégyen Kazettáknál jelent meg, magatok intéztetek mindent a felvételektől a borítóig. A DIY maradt, de a Növények országát már a Trottel Records adta ki. Ez mit jelent számotokra?

Gréti: Lett vinyllemezünk, ami isteni.

Vili: Én örülök neki nagyon, mert régen nagyon, nagyon, nagyon jó zenekarokat adott ki, amelyek meghatározták a zenei ízlésemet, és köthetők a Palántához is. A Trotteltől a Borderline Syndrome, az AMD-től A háború borzalmai, vagy a Leukémiától a Közel a fejhalító-géphez is ilyen.

Marci: Meg a Final Salute is.

Vili: De az a top, hogy megjelenik fizikai formátumban is a lemezünk. Ennél több nem is kell.

„Egyből levitte a fejemet” – 10 emlékezetes kiadvány a Trottel Recordstól

Az Egy rémálom úgy született, hogy Gréti kért egy para-riffes számot. Gyakran szoktatok számot kérni Vilitől?

Vili: (nevet) Együtt élünk Grétivel, otthon azért előfordul ilyesmi. Amúgy azért én hozom a legtöbb témát, mert én vagyok a leggyorsabb. Amíg én megírtam öt számot, a többiek egyet. De mindenki hoz témákat.

Opi: Nekem minden zenekaromban az a fontos, hogy mindenki ötletei megvalósuljanak, és azt érezzem, én is szabadon csinálhatom, amit szeretnék.

Opi. Fotó: Szabó R. János.

Teljes demokrácia van a zenekarban?

Gréti: Igen.

Bálint: Igen.

Vili: Igen.

Marci: Nem.

Vili: Hát, mióta a Marci belépett…

Marci: Ja, én még mindig az új fiú vagyok.

És mindig működik a demokrácia? Nem kell valaki, aki kimondja az utolsó szót, ha zenei nézeteltérés van?

Bálint: Nem szoktak nagy nézeteltérések lenni. Akkor vagyunk gondban, ha megírunk egy számot, és elfelejtjük, mi a kód hozzá, és ki kell matekozni újra, hogyan építettük fel.

Marci: De olyan is volt, hogy fel volt véve valahogy a szám, rá lett rakva az ének, ami egy-két ütemmel eltért tőle. Olyankor kipróbálunk pár módszert, hogy Gréti int, Bálint számol, vagy átmegy egy bikinis nő előttünk a táblával, hogy hányadik kör van, és akkor úgy játsszuk, ahogy a legoptimálisabb a dalnak.

A Simpson család-os dalírás, amit Vili a Lángoló-interjúban emlegetett, hogy tök máshol lyukadtok ki, mint ahonnan elindultatok, abból fakad, hogy Vilinek túl sok ötlete van, és nem öt számot ír belőlük, hanem egyet?

Vili: Tulajdonképpen igen. Ezek úgy születnek, hogy a sötét szobában randomkodok otthon a bedugatlan elektromos gitárral. Néha csak egy riff megy negyed órán keresztül, néha meg 125.

Gréti: Azokat a számokat hívjuk Eposznak. Eposz 1, Eposz 2.

Azok a zenekari kedvencek?

Vili: Nem. Az a Bálinté/Prog 1 (az Agáta – a szerk.). Bálint hozta az első felét, a végére meg egy riffet én.

Marci: Ott például az lett a kód, hogy Bálint számol, és amikor körbeér egy csomó minden, Gréti jelez, hogy mikor van kb. vége, és akkor jön az abszolút bazseválás. Azért szeretjük, mert az elején van egy őrületes gyors riff, aztán van lazázás, aztán nagy megmondós rész.

Opi: És harmóniák!

Marci: Amikor bekerültem a zenekarba, csomó mindent belehallottam még a számokba, mint az elején Bálint az orgonát. Ahhoz képest, ahogy a lemezen vannak, kicsit átírtuk őket, jobban szétbontottuk a riffeket gitárra és basszusgitárra. És miután megtörténik az összes beleerőltetett gondolat, eljátsszuk ugyanazt a riffet hatvannégyszer, egyre keményebben. Az mindig jó, ha hatvannégyszer el van játszva egy háromhangos riff.

„A tuti sor, amit az ember felír a pofájára mottónak” – A Palánta kedvenc 2022-es zenéi

Mondasz példát, mit hallottál bele utólag a Palánta-számokba?

Marci: Szeretem, ha a basszusgitárnak is van mondanivalója. Jó példa erre a Rush, amiben teljesen külön életet él a basszusgitár. Palánta-rajongóként sokkal jobban szerettem azokat a számokat, amiket Gerike írt, mert azokban sokkal több volt a basszusgitár. Kábé nekem is ez a stílusom a basszusgitáron. Rengeteg mozgástér van ebben a zenében. Nem egyszerűek a riffek, de a Palánta zenéje kívánja, hogy legyen benne még több. De az a jó, hogy soha nem visszük el túltolásig. Ellentétben például a NORMS-szal, amiben Opival játszunk, és ami csak arról szól, hogy mindent túltolunk a maximumon.

Marci. Fotó: Nemerov Gábor.

Grétin kívül mindenkinek több zenekara van. Mit ad nektek a Palánta, amit más nem?

Marci: Hát showcase-ekre járhatunk. (nevet)

Bálint: Én például emiatt tanultam meg jobban billentyűzni. Magamat tanítottam zongorázni, ezért nem is tudok egymástól függetlenül játszani a két kezemmel, de a Palántában gyakorolhatok úgy, hogy annak értelme is van, mert zene lesz belőle.

Opi: Én sem tanultam dobolni. A Lincsben kezdtem el, és amikor annak vége lett, nagyon örültem, hogy Gréti megkért, mert szeretnék minél többet dobolni. Minden zenekaromra szükségem van, zeneileg is, meg azért is, mert számomra ez a megfelelő kapcsolattartási forma a barátaimmal.

Marci: Én utoljára a Sote nevű grindcore zenekarban basszusgitároztam, de az földbe állt ’19-ben, a Palántában pedig kiélhetem az eziránti vágyamat. Én minden zenekarban a próbákat szeretem a legjobban, mert imádok ötletekkel dobálózni. Itt ráadásul úgy csinálhatom ezt, hogy a nulladik rajongója voltam a zenekarnak, szóval most révbe értem. Benne volt az is, hogy van csomó basszusgitárom, kéne őket használni, most mégis a Bálintén játszom, mert ebben a zenekarban van értelme a hathúros basszusgitárnak. Mint a Beatlesben, ez egy gitár és basszusgitár közti átmenet. Az eddigi számokban nem lett volna adekvát, de a most készülőkben megvan a helye.

Vili: Én azért szeretem a Palántát, mert ide lehozhatom a legkreténebb ötleteimet is, és soha nem nevetnek ki, hanem egyből azt mondják, hogy oké, nézzük meg. És annyira ügyesek, hogy a legnagyobb faszságból is valami szép, állat dolog lesz a végén.

Mi volt a legkreténebb Palánta-ötleted?

Vili: Hogy az Egyszerűben (a Donde rueda – a szerk.) kiabáljunk a közepén. Vagy az Eposz (az Éhség – a szerk.) végén a reggae-rész.

Gréti: Nekem azt adja a Palánta, hogy csapatban dolgozhatok, mert mindig nagyon magányos elfoglaltságaim voltak: versírás, festés… Illetve önkifejezés is a zenekar, mert alapvetően nagyon introvertált vagyok, de van bennem egy kis extrovertáltság is, amit itt ki tudok élni.

Milyen érzés neked akkor frontemberként színpadon állni?

Gréti: Van, hogy annyira izgulok koncert előtt, vagy annyira rossz napom volt, hogy arra gondolok, bárcsak otthon lennék a kanapén. De ha elkezdődik, és nyomjuk, onnantól már kurva jó.

Gréti. Fotó: Nemerov Gábor.

Nem sajnálod, hogy – főleg a demón – kevéssé érteni a tök jó, szürreális szövegeidet, pedig az az egyik legjobb dolog a Palántában?

Gréti: Kicsit lámpalázzal írtam meg a demós szövegeket, mert pláne a punk szövegekhez képest nagyon mások. Azért mások, mert régen verseket írtam, és azokat próbáltam dalszövegesíteni. Ez a demón még annyira nem sikerült, de a Növények országán talán már jobban. Amúgy pedig ott van Bandcampen az összes szöveg, el lehet olvasni őket.

Bálint: Ez műfaji sajátosság is a punkzenében, hogy az ének úgy van kezelve, mint egy extra hangszer.

Az első lemezen mindenféle állatok voltak, szépséges dög, erjedt gyümölcsféreg, kövér borjú májsárga szeme; a másodikon növények: sikító bokor, burgonyabébik, káposztabelek. Ilyen szinten koncepciózusan írsz szövegeket?

Gréti: Nem, de nagyon tetszik ez a gondolat. Festeni is úgy szoktam, hogy ha kész a kép, akkor adok neki a címet, mert akkor látom, mi lett belőle. Kicsit így vagyok a szövegekkel is. Úgy ülök neki, hogy kábé tudom, mit szeretnék kihozni belőle, de én is utólag csodálkozom rá. A növénytematika valószínűleg abból ered, hogy nagyon szeretem a természetet.

Volt is egy kiállításod, ami a gyerekkorodban fontos szerepet játszó melegágyakról szóló képeidet gyűjtötte össze.

Gréti: Igen, a gyerekkoromból ered minden. A nagymamám rengeteg gyógyteát készített, füvekből, a kertből, és kiskoromban körbe voltam véve mindenféle állattal és növénnyel.

És a szürrealizmus?

Gréti: Szeretem a szürreális dolgokat.

Marci: Például a kormányt.

Gréti: (nevet) Tényleg az a legszürreálisabb jelenleg. Mindenesetre ez jön belőlem. A szürreálisban találom meg a hangomat.

Két éve egy mediterrán miniturnét is lenyomtatok. Az hogy sikerült?

Marci: Családi hétvégézésnek fogunk fel minden külföldi bulit. Vili és Gréti egy helyen dolgozik, és ha már kivették együtt a szabikat, akkor mentünk mindannyian. Jött velünk a Power Flower is, amiben benne voltunk a Bálinttal, és a faterunk, Daddy vitt minket, aki minden turnénkon vezet.

Vili: Ez egy általunk szervezett, DIY punk turné volt.

Marci: A showcase-ezéshez képest teljesen más kaland. Lehet, valakinek totál aberrált dolog, hogy felrakjuk a saját pénzünket, hogy a végén jó esetben kijöjjünk nullára, de ez van annyira érdekes zene, hogy nem kell négynegyedes punkot játszani, hogy végül megérje. Közben meg az egész egy családi nyaralás volt, jó arcokkal találkoztunk, szép helyeken úsztunk.

Opi: Olaszországban a helyi nonnák (nagymamák – a szerk.) csinálták nekünk a bruschiettát vacsorára a koncert után. Ezt nem cserélném el semmivel.

Ilirska Bistricában.

Milyen helyeken játszottatok?

Gréti: Például Ilirska Bistricában, Szlovénia déli részén, az Mknž-ben, ami a legrégebbi foglaltház Szlovéniában.

Opi: Az volt az első, ma már bérlik.

Gréti: Nagyon aranyos, hegyi kisváros, a klub mellett egy parkkal.

Marci: A hangosító totál őrült volt.

Bálint: Amikor a hangosító megérkezett, beletolatott az amerikaiak buszába.

Marci: Egy amerikai zenekarral játszottunk, akik ellopták a pergőállványomat. Véletlenül eltették. Van ilyen.

Gréti: Aztán mentünk Rijekába (Fiumébe – a szerk.), az is nagyon jó volt. Az is egy punk hely.

Marci: Az egy squat. Foglaltház egy ipari kikötőben, egy gyárépület szuterénjében.

Opi: Ott volt a Nuclear Beach?

Marci: Igen. Kérdeztük, hol lehet csobbanni egyet, mondták, hogy „mögöttünk van egy hely, mi csak Nuclear Beachnek hívjuk”. És tényleg olyan volt, mint a Surf Nazis Must Die-ban a háttér, betontömbök szétrobbanva a vízben. Csobbantunk, aztán egyszer csak hallottunk valami brutális robajt, és egy óriási katonai helikopter leszállt mellénk.

Gréti: Azt hittük, értünk jöttek. Menekültünk.

Marci: Az meghatározó élmény volt. Kiszállt belőle egy katona, betoltak gurulós mentőágyon valakit, és felszálltak.

Opi: Egy mentőhelikopter volt.

A Nuclear Beach Rijekában.

Gréti: Utána játszottunk az olasz kisvárosban, ott csinálták a bruschiettát.

Bálint: És egy volt balettintézet tükörtermében aludtunk.

Vili: Arci Dalloban.

Opi: A Castiglione delle Stivierében.

Gréti: Az egy mesebeli olasz kisváros, nagyon szép. Aztán jött Genova.

Marci: A genovai Gellért-hegyen voltunk egy villában, ami volt iskola is meg minden, de nagyon para épület. A kertben játszottunk, egy random összerántott bulin, a hangcucc mégis durvábban szólt, mint az A38. Sörpadokon lehetett iszogatni, cigizgetni, nagyon jó élmény volt. Aztán ott aludtunk a villában, aminek akkora erkélye volt, mint a lakásom.

Gréti: A vécén ülve nézhetted a teret, ahogy kisgyerekek fociznak odalent.

Marci: Mondták, hogy jó, megmutatjuk, hol a backstage-etek, keresztülmentünk egy operaház-hallon, beléptünk egy terembe, ahol minden interziás fa volt, de még a plafon is, freskókkal, volt vagy három versenyzongora benne, egy hűtő tele sörrel, és ha tapsoltál, öt másodpercig visszhangzott. Genovában most nincs túl sok minden, csak egy lemezbolt, aminek a tulaja leszervezett minket, és ő úgy van az önkormányzattal, hogy ha szól nekik, akkor azt mondják, hogy „ja, nyáron úgyse használjuk semmire”.

Genovában.

Melyik volt az eddigi legjobb Palánta-koncert?

Opi: Tuti itt volt a Kriptában, itthon.

Marci: Itt azért elég nagy előnnyel indul minden koncert, mert a folyosóról csak kitoljuk a cuccokat a színpadra. De minden koncert jó amúgy. Igazából kirívóan szar koncertet se tudnék mondani, csak egyet: amikor a Gólyában játszottunk a Telex Afteren. A Cataflamingo backline-ján kellett játszani, nagyon pici kombókon, miközben mi óriási színpadi hangerővel szeretünk.

Vili: Nekem a kedvenc Palánta-koncertem Bécsben volt a 9Lies Festen az EKH-ban. Az volt a legfaszább. A Tunga Penetráns után játszottunk. Kirívóan más élmény volt, mert nagyon magasan voltunk, nagyon sötét volt, és nagyon nagy a színpad, és kavarogtunk a füstben. És nagyon-nagyon jól szólt.

Opi: Nagyon jó volt az a színpad. Magas erkélyről lehetett nézni a koncertet. Nekem egyébként a prágai buli tetszett még nagyon.

Marci: Az volt a debütkoncertem. Ott egy olyan klubban játszottunk, ahol én már sokszor voltam, de mindig más volt a neve, pedig ugyanaz a crew csinálta. Olyan, mint szinte az összes prágai hely: nagyon pici, de durván jól szól.

Rijekában.

Most pénteken pedig a Havanna-lakótelepen lesz a lemezbemutatótok.

Gréti: Ez is egy izgalmas helyszín. Egy régi művház.

Bálint: Lesz beszélgetés, kiállítás, koncert, szóval mindenféle aktivitást lefedünk.

Marci: Már csak aerobikóra kéne elé.

A Palánta március 28-án a Kondor Béla Művelődési Házban mutatja be új lemezét, előttük a dühösen döngölő Energia 80 és a kísérleti (nem)népzenés Gondozási Központ is játszik. A koncertek előtt a Nem az a punk, aki... 2. könyvhöz kapcsolódva Taskovics Viki Asztalos Ildivel, Artner Sissoval és Szabó Rékával beszélget a magyar nők helyzetéről a punkban, és meg lehet nézni Gréti kiállítását is. Facebook-esemény errefelé.

 

interjú: Soós Tamás

Még több Recorder a Facebookon. Még több Recorder a Facebookon. Még több Recorder, ott, igen.