„Szép, hangos, és kicsit megtépi a szívedet” – makrohang-interjú

Tíz év után végre megjelent a makrohang első lemeze, amin az azóta már a Jazzboisból és a New Fossilsból is ismerős arcok játszanak elsöprően intenzív, zúzós, gyönyörű gitárzenét, amit muszáj élőben hallani. Erre március 21-én a Magyar Zene Házában tartott lemezbemutató lesz a tökéletes alkalom, amin egy fényshow-val megküldött körszínpadon játszik majd a '23-ban újjáalakult trió. Czirják Tamás (dob), Gyányi Marcell (basszusgitár) és Nagy Gergő (gitár) a Recordernek mesélt arról, hogy miért buktak bele anno az albumkészítésbe, miért nem bánják a kimaradt időt, amíg nem álltak szóba egymással, és hogyan készült el a letaglózó erejű első albumuk.

Mi a teljes sztori, miért oszlott fel annak idején a makrohang?

Gyányi Marcell: Annyi embernek kellett elmondanom külön-külön az évek alatt, hogy a végén egy mondatra tudtam redukálni az egész sztorit. Mivel most újra vagyunk, ezért inkább ilyen „mindennek megvan a maga ideje” érzés van bennem, de anno nekem ez egy kurva nagy mélyrepülés volt. Gergőt 14 éves korom óta ismerem, mindketten erősen formáltuk a másikat és a húszas éveink közepén egyszer csak úgy éreztük, hogy más irányba tartunk, nem egy nyelvet beszélünk. Ez oda vezetett, hogy a többiek úgy érezték, hogy már nem akarnak velem zenélni, amitől az éppen dübörgő imposztor-szindrómám vagy három Puskást meg tudott volna tölteni. Mindkettőnknek nagy harca volt saját magával, de végül megtaláltuk a saját békénket és nem vesszük annyira komolyan magunkat. Ennyi kellett.

A feloszlásotok előtt megírtatok egy nagylemezt, ami aztán nem jelent meg. Mai fejjel mit gondoltok róla? Azóta vettetek elő és játszotok is számot róla, például a Heavywaitet. Az új albumra mennyit hasznosítottatok újra belőle?

Nagy Gergő: 2015-ben 8 számot vettünk fel, azokból 4 került rá a mostani lemezre és 4-et pedig újonnan írtunk hozzá. A számok szerintem készen voltak akkor is, a hangzás meg a felvétel módja nem olyan volt, amit most már szeretnénk. Anno próbálkoztunk, hogy metronómra játszunk például, és nagyon fejtegettük a tempóváltásokat a részeknél meg ilyesmi. Ezekhez most már nem is volt kérdés, hogyan álljunk hozzá: egyben, metronóm nélkül játszottuk fel az egészet, és érzésre mentek a tempóváltások is, pont, ahogy a koncerten. Az egész lemeznek most van egy ilyen nyers, szinte próbatermi vagy élő vibe-ja, ami passzol hozzánk.

Bánjátok azt a 6 évet, ami kimaradt, és ami alatt nem is beszéltetek egymással, vagy ennek így kellett lennie, hogy most igazán jó legyen a közös zenélés?

Czirják Tomi: Szerintem így utólag felesleges bánni bármit is. Mindenki ment a maga útján egy kicsit, aztán most megint találkoztunk. Így kellett lennie.

Tomi a Turbinában. fotó: sinco.

Hogyan lett újra makrohang?

Tomi: Elég gyakran előfordult, hogy koncertek után odajöttek hozzám random arcok itthon és külföldön is, hogy most fedezték fel a makrohangot, miért nincs, miért nem játszunk, és mi lett ezzel az egésszel. Aztán egyre többet játszottam a gondolattal, hogy amúgy ez még ma is nagyon fasza lehetne. Abban is bíztam, hogy az azóta felszedett stúdiós tapasztalattal még ezt a lemezt is meg tudnánk csinálni, amibe anno belebuktunk. Bedobtam egy Messenger-üzenetet, hogy jöjjünk össze egy próbára és nézzük meg, kiből mit vált ki, ha megint leülünk zenélni. Ezen a próbán szerintem mind a hárman azt éreztük, hogy fú, na ez azért hiányzott az életünkből. Ilyen vissza a gyerekkorba fless volt. Azóta játszunk megint.

Marci: Tényleg hihetetlen, mennyiszer és milyen helyzetekben jött fel ez a kérdés a szünetben.

Tomi és Marci szem előtt volt a többi zenekarával, Gergő, te mit csináltál az elmúlt években?

Gergő: Nem igazán zenéltem, hangszeresen legalábbis nem. Otthon írogattam dolgokat, de nem vittem el kiadásig semmit azok közül. Eléggé kivontam magam a zenészkörökből meg ebből az egész közegből, dolgoztam 9-től 5-ig. Azt legbelül éreztem, hogy van egy elég nagy elvarratlan szál, amivel kell majd kezdeni valamit, de furcsa, hogy nem is hiányzott a színpad meg a zenélés nagyon sokáig. Aztán amikor újrakezdtük, volt egy ilyen érzésem, hogy úristen, ez mennyire hiányzott, meg azért ez az elsődleges közegem, meg a színpadon érzem magam magamnak. Most meg kb. megint túlteng bennem a közléskényszer.

Hogyan állt össze anno ez a kirobbanóan energikus, néha egészen zúzós, máskor megkapóan szép „jazz a metálosoknak” stílus, és mennyit finomhangoltatok rajta az új lemezre?

Gergő: Ez a sound nagyjából már készen volt, de így ebben a formában nem tudott megszólalni szerintem. A lemezre a lírai részeket erősítettük inkább még, ami mélységet adott szerintem a keményebb részeknek is.

Marci: Nagyon rámentünk a részletekre a kezdeti imprózás után és kidolgoztunk mindent. Jó témákat akartunk játszani, meg zúzni együtt. Komponáltunk együtt próbán, sokszor egész napokat. Nem csaptuk össze; ma már sokkal többet mondjuk, hogy jó lesz az így. A belső iránytűnk stabilabb, meg nem érünk rá annyira. Anno nem volt ez tudatos, emiatt hat most is őszintének, amit csinálunk, és tudunk hozzá kapcsolódni mi magunk is ennyi év után. Nem untunk rá és nem lett sokkal könnyebb eljátszani sem, viszont jobban megy! A finomhangolás inkább a zenét kiegészítő dolgokban jelenik meg. Jobban tudjuk, hogy mit akarunk és szerintem ettől profibb az egész.

„Jó dolog, hogy ebben a zenekarban minden perverz zenei hajlamunkat kiélhetjük” – mondta Marci az első recorderes interjútokban. Az új lemezen például miket?

Marci: Akkor épp a jazz-tanszakra jártunk Tomival és nagyon benne voltunk a bebop és hard bop nyelvek elsajátításában, szóval abban az éránkban ez a zene még furcsábbnak és extrémebbnek hatott. Azért az évek alatt szerintem sokat tisztult a kép, hogy mi az, amit szeretünk csinálni, jól áll és innovatívnak is hat. Például a dubos dolgokat teljesen elhagytuk, de legutóbb Ljubljanában valaki pont felfedezte a hatásait. Indirekt módon ott vannak szerintem a már említett referenciák, de meghagynám a felfedezés élményét. Szerintem van az az 5-6 elem, amire akár egy teljes életművet fel lehet húzni, és ha csak ezt csináljuk egyre jobban, már az jó, de nyilván ennyinél nem állunk meg. Most is épp új hangzásokat keresünk, amiket be tudunk építeni a zenénkbe. Érdekes, hogy az improvizáció hogyan talál meg minket újra, ezen most sokat agyalunk.

Gergő mondta egy régi recorderes összeállításban, hogy „új számok írásánál a zenei dolgok mellett főleg elképzelt vizuális jelenségek, kölyökkori emlékek meg a saját pusztulásunk inspirálnak.” Mennyire van benne ebben az új lemezben a mai világvége-hangulatunk?

Gergő: Jaj. (nevet) A világvége talán nem annyira, de számomra inkább egyfajta lázadás vagy düh az van benne: a világ legegyszerűbb zenekari felállásában csináljuk ezt, post-production meg külön sávok nélkül. Számomra van egy olyan vibe-ja is a zenénknek, hogy a saját érzelmeinkhez akarunk újra kapcsolódni, amit annyi minden fed el előlünk. Ezért bevállaljuk a nagyon szentimentális dolgokat is, még akkor is, ha mondjuk cikinek tűnik. Nekem fontos az is, hogy a zenénkben semmi irónia ne legyen: szerintem az eltakarja a valódi önmagunk felvállalását. Ez biztos unalmas, de minket elsősorban szerintem a zene inspirál: olyan zenét akarunk csinálni, ami intenzív, megérint, szép, hangos, kicsit megtépi a szívedet. Hogy ez miért van, az jó kérdés, gondolom van bennünk egy csomó dolog, amit így tudunk vagy így szeretünk kifejezni.

Marci: A '90-es évek elején születtünk. Úgy nőttünk fel, hogy mindenkitől azt hallottuk, hogy nekünk már milyen könnyű és mennyire nagyon jó lesz még. Ehhez képest kibaszott nagy csalódás volt huszonévesnek lenni Magyarországon. Már régen nem nekünk lejt a pálya, szóval a mostani hangulat annyira nem csap meg. Ha viszont bárki tud belőlünk erőt meríteni, annak örülök.

Marci '24-ben az Akvában. Fotó: Szabó Marci.

Tominak ott van a Jazzbois és a stúdió, Marcinak többek közt a New Fossils, a Dresch Quartet, a Beton.Hofi-produkció, plusz a Morotva Records. Milyen szerepet játszik ezek mellett most a makrohang az életetekben?

Tomi: Az én életemben ez a két zenekar van, amire a sajátomként tudok tekinteni, ahol teljesen önmagam lehetek. Mindenki egyenrangú, nincsen faszméregetés, szeretjük egymást. Nem sok helyen lehet ezt megélni a mai világban.

Marci: Ahogy Tomi is mondta, ez most olyan vissza a gyerekkorba, csak felnőtt fejjel. Legjobb. A rengeteg zenekar mellett ennek a triónak van egy olyan intimitása, amit sehol máshol nem kapok meg. Meg kell becsülni, és ezt most magamnak mondom.

A makrohang első korszakában sokat jártatok külföldre. Most év elején is voltatok az Eurosonicon Groningenben, illetve a MENT-en Ljubljanában. Mik a terveitek nemzetközi szinten?

Gergő: Próbálunk minden lehetőséget kihasználni, hogy külföldre is menjünk és megismerjenek minket. Mivel nincs a zenénknek nyelvi korlátja, ez adja is magát. Szerintem a koncertélmény az újrakezdésünk óta szintet lépett, és azt érzem, hogy ezt nagyjából bárhova el lehet vinni és nem lógna ki. Ma viszont mindent a streamingszámok határoznak meg, és szerintem a mi zenénk elsősorban koncerten működik, szóval ezt a csapdát valahogy meg kell oldanunk. Az UP Music csinálja nekünk a bookingot és rajta vannak, hogy minél több helyre elvihessük ezt.

makrohang a 2024-es Kolorádón. Fotó: Szabó Balázs.

Mivel készültök a Zene Házás lemezbemutató koncertre?

Gergő: A 2024-es Kolorádó fesztiválon a Csűrben a megszokottól eltérően nem frontálisan, hanem a nézőtér közepén pakoltuk le a cuccainkat és így játszottunk, háromszög felállásban, körülöttünk az emberekkel. A próbateremben is így játszunk, és tök jó volt, hogy mi is közelebb voltunk egymáshoz és a közönség is hozzánk. Mivel koncertek közben sosem szólalunk meg a színpadon, ez egy tök jó módja volt annak, hogy közelebb jöjjön hozzánk a közönség és nagyon élveztük. Ezt próbáljuk majd behozni a Zene Házába egy különleges, 360 fokos elrendezéssel, amit Kiss Lóri fényshowja fog kiegészíteni.

makrohang lemezbemutató
Helyszín: Magyar Zene Háza
Időpont: 2025. március 21. (péntek) 19.30-21.00
Belépő: 5900 Ft
Jegyvásárlás. Facebook-esemény. További infók.

interjú: Soós Tamás
nyitókép: iambarnie.com