"Már le vannak némítva a démonok bennem" - Lil Frakk-interjú

A Happy End Után Is Van Másnap címmel önterápiás lemezt adott ki Lil Frakk, aki már rég nem csupán az a vicces rapper, aminek indult. Jorgosz Babaitisz elmesélte, miért zuhant meg az elmúlt években és hogyan újult meg az új lemezén, hogyan tudott kitörni anno az underground trapből, mit kapott privátban a WellHello-featekért, és hogyan élte meg, amikor legjobb barátja, a producer D.Koms váratlanul abbahagyta a zenélést. Lil Frakk március 28-án az Akváriumban tart lemezbemutatót, műsora, a tehetséges dalszerzőket kereső Sávlekötő Camp By OTP Junior második évada pedig április végén debütál. Ez a cikk a Recorder magazin 122. számában megjelent interjú bővített változata.

Sokáig te voltál a vidám, vicces rapper, de az utóbbi három lemezeden érezhető, ahogy egyre jobban befordultál. Mi zajlott le benned az elmúlt években?

Tizennyolc éves kölyökként kerültem be a könnyűzenei forgatagba, és a labrador-természetemmel, hogy mindennek örülök és csak megyek a flow-val, eddig lehetett csinálni a dolgokat. Egyre többet sérültem a meggondolatlanságaimból kifolyólag. Három-négyszeresen túlvállaltam magamat, Sávlekötő-forgatásról mentem turnézni, aztán vissza forgatni, napi két óra alvásokkal. Csak azért bírtam, mert imádom csinálni, de fizikailag és mentálisan is sokat kivett belőlem ez az időszak. Tavaly jöttek az első jelek, hogy változtatnom kell, mert ez a hajtás a magánéletemre és a karrieremre is kihatással volt. Elaprózódtam szakmailag, hajlamos lettem rá, hogy mások visszajelzéseitől függjek, vagy átadjam a kontrollt a kreatív folyamataimban, mert nem éreztem magam elég jónak ahhoz, hogy meghozzak egy-egy döntést. Labrador-természet alatt azt is értem, hogy igenember voltam: mindent bevállaltam, mert féltem nemet mondani, ahelyett, hogy mondjuk kicsit regenerálódtam vagy tanultam volna.

Kiégtél?

Tavaly igen. Elkezdtem panelekből dolgozni, de nem vettem észre. Azt hittem, valami újat csinálok, de sokszor a megszokotthoz nyúltam. Ez csapódott le az Innen a néven. Vannak rajta erős dalok, de olyanok is, amiket újnak hittem, de nem azok. Például a Kutyahouse, és kicsit ilyen a Hideg is. Ettől még szeretem, de A Happy End Után Is Van Másnap lett az a lemez, aminek az Innen a névet szántam.

Az Innen a néven érződött, hogy már besokalltál, de mostanra lettél annyira reflektált, hogy ezt ki is tudd írni magadból.

Azon még nem tudtam, hogyan vagyok szarul. Pedig már akkor is jártam terápiára, de a nagyobb megvilágosodásaim 2024 őszén jöttek. Közben több párkapcsolatom is kudarcba fulladt, és hosszú idő után először voltam egyedül. Ez is segített abban, hogy befelé figyeljek, és kifolyjanak belőlem ezek a dalok. Ráadásul úgy, hogy már nem feszültem rá, mibe kéne csomagolni őket. Az lelkesített, hogy megújítsam magam.

Szó szerint terápiás lemezt csináltál. Tényleg felvetted a pszichológusoddal folytatott beszélgetéseket?

Néha szoktunk felvenni terápián hangjegyzeteket, amikhez vissza tudok nyúlni, ha például meg szeretném erősíteni magamat. Amikor visszahallgattam az ülésünket, rájöttem, hogy ez egy az egyben reflektál a Happy End Után című dalra. Kapitány Mátéval behúztunk egy részletet az elejére, és durván működött. Utána már azért rögzítettem a sessionöket, hogy rárakjak pár dolgot a lemezre, mert nekem is terápiás, ha visszahallgatom és editálom ezeket, és talán az anyagot is komplexebbé teszi.

A terápiás skitben ki van sípolva, hogy mivel nincs már dolgod. Ez inkább vicc, hogy pont a lényeg nem hallatszik, vagy ott húztad meg a magánéleted határait?

Igen, az egy annyira erősen magánéleti történet, amit már nem szeretnék megosztani. Másrészt mindenkinek van valami, amivel dolgoznia kell, és ilyen szempontból nem is az a lényeg, hogy konkrétan mi ez. Részemről ez egy művészi koncepció, ami a saját terápiám is, de nem akarom, hogy úgy tűnjön, mintha valami bulváros kitárulkozással akarnám eladni a lemezt.

Mondtad, hogy egy időben túlzottan függtél a visszajelzésektől. A Happy End Utánban van is egy olyan sorod, hogy „belebetegedtem abba, hogy mindenki szeressen”.

Rettentően jó dolog, hogy ennyien szeretnek, de ha az ember nincs rendben magával, akkor ezt nem tudja megélni. Ekkoriban sokat szorongtam. Nagyon be tudtam loopolódni a negatív gondolatokba. Nem írt vissza? Biztos utál. Nem köszön vissza? Biztos utál. Úgy nézett? Utál! Paranoid lettem. Annyira attól függtem még mikrodolgokban is, hogy milyen visszajelzéseket kapok, hogy abba belebetegedtem. Ebben segített a terápia, hogy kizoomoljak, és ne folyjak bele ezekbe a sötét, destruktív gondolatkörökbe.

Ez a túlhajszoltsággal jött?

A fáradtságnak biztos köze volt ehhez. Meg annak is, hogy ahogy egyre több mérföldkövet értem el, és egyre több helyen voltam, úgy éreztem, hogy itt aztán nagyon durván meg kell felelnem. Pedig nem. Azért tartok itt, amilyen vagyok, és azért is szeretnek. Ezt egy éve még nem tudtam volna kimondani, hanem szorongtam esténként. Ez ma is előfordul, de ma már el vannak némítva a démonok. Ha kicsit fölényesednek, akkor tovább tart, de le tudom őket halkítani.

Neked mi volt a happy ended, amikor elérted, amire vágytál – és mikor jött a másnap?

Több happy endem is volt. Az első nagy win a 2019-es év volt, amikor kijött az első lemezem, a Brokaz, és felvettek a Színművészeti Egyetemre. És a Covid volt az első happy end után, mert pont akkor jött volna életünk első koncertszezonja Kapitány Mátéval, elkezdtek ránk nagyon figyelni, és zeneileg is akkor lettünk relevánsak, aztán hirtelen kihúzták ezt az egészet a lábunk alól. Jött a karantén, az online oktatás egy full gyakorlati egyetemen, és akkor is volt egy párkapcsolati parám. Ott azt éreztem, hogy felhúzták a falakat, és lekapcsolták a villanyt.

A következő happy end éra a Frakkensteinnel és a Téboly-turnéval jött, amit a Gegével csináltunk. Nekem ez azért nagyon kedves időszak, mert saját magamat menedzseltem. Annál a lemeznél mindent én koordináltam, az anyagiaktól a klipezésig. Én szerveztem meg a saját Akvámat, és még a következő nyári szezont is. Buszt béreltem, Excel-táblákat vezettem, kft-ként működtem.

Miért akartál teljesen a saját lábadra állni?

Az előző kiadómtól nem feltétlenül jó szájízzel távoztam, és kicsit bizalmatlan lettem a kiadók felé. Ez nem az ott dolgozó embereknek szólt, hanem magának a label működésnek. Úgy voltam vele, hogy meg lehet csinálni egyedül is.

De azért a független előadók sem egyedül csinálják, hanem egy menedzserrel.

Ez is naiv kamikaze üzemmódom része volt, aminek az lett a vége, hogy egy dalt írtam abban az évben, a Menedzsert, ami pont erre reflektált. Amúgy reggel 9-től 4-ig telefonáltam, és pénzeztem, ami nem volt könnyű, de sok mindenre megtanított. Sokat értem abban az időszakban.

Pénzügyileg jobban jártál, de ez is hozzájárult a kiégésedhez?

Jobban kerestem, de azért a pénzért, amit így nem keresek meg, most időt kapok, amire nagy szükségem van. Az biztos hozzátett a kiégésemhez, hogy ebben az időszakban nem tudtam eldönteni, hogy én egy rapper vagyok, egy műsorvezető, vagy egy menedzser. Olyan sokszor és olyan gyorsan kellett váltogatnom a szerepeket, hogy abba belezavarodtam. Nehéz volt az is, hogy én alapvetően egy jámbor faszi vagyok, de meg kellett tanulnom, hogy ha valaki azt mondja, hogy öt darab alma, arra én azt mondjam, hogy nem, nyolc darab.

Zenészként nehéz lehet pénzről alkudozni.

Nagyon. Olyan szar dealeket kötöttem, hogy el se merem mondani. Szerencsére már magabiztosabb vagyok ilyen téren is. Meg abban is segített, hogy minden szinten átlássam a zeneipari működést. Az új kiadómhoz már olyan tudással mentem, amivel a közös munkánkat is tudom segíteni, és elkerülni, ami az előzőnél zavart. Szeretek minden területre rálátni, és itt jobban el van osztva, hogy ki mit csinál. Az előző kiadónál inkább csak lubickoltam a rendszerben, fogalmam se volt a dealekről. Bementem 19 éves bölcsészként, és aláírtam egy szerződést, mert kaptam egy zéró kolát.

Előnytelen volt?

Bizonyos szempontból igen. Nagyon sok támogatást kaptam tőlük, de utólag azért variáltam volna pontokon. A kiadó nyilván magát akarja bebiztosítani minden eshetőségre. Ugyanakkor, ha nincs a Universal, mi sem indulunk meg ennyire Kapitány Mátéval. Hogy induló trapelőadóként komolyabb klipeket tudtunk forgatni, azzal nagyon kiugrottunk ebből a szcénából. Marketingbüdzsében is olyan casheket tudtak alánk rakni, amiket anyutól nem lehet kölcsönkérni. Persze a kiadónak ezt valamilyen szinten vissza is kell termelni, és azokon a százalékokon utólag lehet módosítanék.

Hat év alatt hat lemezt adtál ki. Ebből a hajtásból mennyi a te bizonyítási kényszered, és mennyi a mai zeneipari környezet hatása, amiben állandóan jelen kell lenni, és pár havonta kijönni valamivel?

Nekem az volt a mázlim, hogy sokáig úgy csináltam mindent, hogy nem kellett megerőszakolnom magam. Intuitíven instáztam, folyamatosan csináltuk a dalokat, ha pedig valami nem tetszett, arra nemet mondtam. Az undergroundból jövök, az volt bennem, hogy ezt csakis szívből lehet csinálni, és aki akár csak egy pici kompromisszumot köt, az fake, megalkudott. De arra kezdek rájönni, hogy a szív és az ész tökre megfér egymás mellett anélkül, hogy arcon köpnéd magad. Sokáig például nem TikTokoztam, de idén elkezdtem.

Az megalkuvás?

Nem, ha megtalálod ott is az identitásodat. Én még keresem. Úgy fogom fel a TikTokot, mint egy játszóteret. Ami okésnak érzek, azt felrakom. És az új számoknál érzem a TikTok erejét. Snippeteket raktam ki, meg utókommunikációt, és látszik, hogy nagyobb a figyelem, többen hallgatnak. Tökre érthető az is, ha valakinek ez nem ízlik, mert ez már egy üzletibb hozzáállás. De számomra érettebb is. Ez a meló része a zenélésnek, de ha ez is a zenéről szól, mert nem az arcomat tolom, hanem a dalokat, akkor szerintem rendben van.

Nem volt olyan pillanat, amikor azt érzed, hogy eladtad magad?

Nem. Egy kedves menedzser barátom, Vermes Orsi mondta, hogy nem mindegy, hogy hiteles vagy, vagy önazonos. A hiteles az, amit rólad gondolnak mások, hogy mitől leszel önazonos. Én mindig úgy gondoltam, hogy amit jónak érzek, azt beadom. Például amikor a WellHellóval feateltem, ami az egyik legnagyobb mainstream produkció, az nekem hatalmas dolog volt. Privátban viszont jöttek a bohóc szmájlik, hogy „na mi van, ennyire nem megy, hogy be kell featelni a WellHellónak?” Szó sem volt erről. Azért tűnhetett így, mert egy undergroundabb előadó voltam akkor. Én részben ezen a két emberen nőttem fel, meghatározóak voltak abban, hogy milyen zenét csinálok, nehogy már azért offoljak egy ilyen featet, hogy majd mit gondolnak mások! Lehet, hogy ez a feat nem tűnt hitelesnek, de önazonos volt. És utólag már értik szerintem az emberek. Ha meg nem, akkor ők nem az én közönségem.

A Sziluettben van egy sorod, hogy „nem értem oda, ahova ti belőttétek.” Most a helyeden érzed magad?

Tökéletesen.

Kellett ezzel köröket futnod?

A Lej és a Frakkenstein után többen mondták, hogy „vannak tök jó featek, tök jó számok, de Jorgi, várunk még tőled valami nagyot”. Ha neked azt mondanák, hogy eddig nagyon jó cikkeket írtál, de azért várok tőled egy New York Times-címlapot, hogy éreznéd magad ettől?

Nyomasztana.

Én is ezt éreztem. Volt bennem egy olyan érzés, hogy nem elég jó, amit csinálok, mert nem értem el eleget. De ez 2024-ig érdekelt. Én egy másik sztori vagyok: olyan műsorokat gyártok, amire büszke vagyok, ilyen a Sávlekötő Camp by OTP Junior tehetségkutató, moderálok szakmai kerekasztal beszélgetéseket, házigazda vagyok fesztiválon, és amúgy zenélek is, dalokat írok. Ha a 16 éves Jorgosznak azt mondanám, hogy a fesztiválokon ott vagy első körös bejelentésekben, van hat lemezed, vannak saját műsoraid, és a példaképeiddel dolgozol, kiröhögne. Nem szabad túlagyalni, mert elrontom a játékomat.

Manapság annyira könnyű számszerűsíteni a sikert, Spotify-on, YouTube-on, jegyeladásokban, hogy könnyen egyenlőségjel kerül a kettő közé.

Ami még rosszabb, hogy a siker és a minőség közé is. Eljutottunk oda, hogy amit sokan hallgatnak, ami „nagyot megy”, az jó. Pedig rengeteg rohadt jó zene van, amit nem hallgatnak tömegek.

A Sziluettben mondod azt is, hogy „Egy szellem 22-ben ott maradt / Csinálom egyedül, de annak ára van.” Ez arról az időszakról szól, amikor önmagad menedzsere voltál, de arról is, hogy az első három lemezt D.Komsszal együtt csináltátok, de ő a Frakkenstein után kiszállt a projektből?

Ez a dal egy időszak gyászolása. Komszival mi 2018-tól ’22-ig, mint a testvérek, együtt éltünk, együtt laktunk, és összenőve zenéltünk. Ez egy fenomenális éra volt, de magával hozta az embertelen hajtást is, és Komszi egy fokkal visszafogottabb életre vágyott. Úgy volt vele, hogy mentálisan akkor lesz rendben, ha ezt abbahagyja. Neki hamarabb jött el ez a pont, és elég drasztikusan.

Abbahagyta a zenélést?

Teljesen.

Hogyan élted meg, hogy egyedül maradtál a zenélésben?

Szörnyen. Úgy képzeltem, hogy mi ezt örökké csinálni fogjuk. Tök jó volt a zenei kémiánk, és elválaszthatatlan barátok voltunk. Ez akkora erőt adott, hogy semmi más nem számított. Amikor elkezdtük, nem volt ebben pénz, és tét nélkül játszottunk.

Látom, hogy bepárásodott a szemed. Ennyire meghat ez a téma?

Meg, mert nemcsak egy alkotótársat, hanem egy barátot is elvesztettem azon a ponton.

A kapcsolatotok is megszakadt?

Nem, de kevésbé aktív. Más ritmusa van az életünknek, így nehezebb találkozni. Persze tudunk egymásról, és szoktunk beszélni, de én akkor elvesztettem a testvéremet, amivel nehéz volt megbirkózni, főleg úgy, hogy egyik pillanatról a másikra történt. Akkor pont magamat menedzseltem, és amikor nem volt kiadó, akkor Komszi volt mellettem. Amikor ő is kiszállt, megijedtem, hogy mi lesz.

Már ekkor bejött a képbe Doór Matyi? Executive producerként ő fogta össze a legutóbbi két lemezedet.

Miután kilépett Komszi a projektből, Matyi 2023 júniusában csatlakozott be. Ő előtte nem DJ-zett, aminek örültem, mert így olyan volt, mintha nulláról újratanulnánk az egészet. Életemben először kerültem olyan helyzetbe, hogy nem a barátaimból lettek kollégák, hanem fordítva, szóval volt benne rizikó. Össze kellett csiszolódnunk, mert bizonyos dolgokról másképp gondolkoztunk, akár zeneileg, akár munkamorálban, de ő is egy kommunikatív, ha kell, konfrontatív, de kompromisszumkész csávó, ezért meg tudtunk beszélni mindent. Nagyon jó barátok lettünk, és azt érzem, hogy erre az anyagra zeneileg is összeforrtunk.

A zenei megújulásban milyen szerepet vállalt Doór Matyi?

A Happy End Után Is Van Másnap lemezen megtaláltam azt a workflow-t, amit legjobban szeretek. Öt producerrel készült a hatszámos lemez (sosehol Feri, Kapitány Máté, Lusta Geri, WaTa, és Doór Matyi), és a hét minden napján egy másik prodnál voltam. A keddinek megmutattam a hétfői trekket, és így tovább, így amerikai mintára mindenki dolgozott mindegyik dalon kicsit, ami bennem is tartotta a tüzet, mert jöttek folyamatosan az új ötletek. Aztán a végén Matyi még egy kört ment az összesen. A VIP az egyik kedvenc dalom az anyagról, ami még kicsit a régi frakkos vájbot hozza, de tök jól találkozik benne minden, amit szeretek a zenékben: progresszív, de azért van benne pop, odaszurkál, de azért vannak benne őszinte move-ok is. Lusta Geri hozta az őrült agymenéseit, amikért rajongok – még húszévesen is ölni tudtam volna egy Lusta-bítért, és örülök, hogy olyan zenét csináltunk együtt, amivel ő is kimozdult a komfortzónájából. Aztán Matyesz ráment, és hozott bele egy pici popot, ami nagyon izgi egyveleg. A refrénnel nagyon meg voltunk lőve, nagyon el voltunk tévedve a sok ötlet közül, de Matyi helyre tette.

A másik kedvenced a Happy End Után a lemezről. Egy kommentben azt írtad, hogy kábé azért lesz lemezbemutató, hogy azt a számot eljátszhasd.

Az A Személyes Dalom. Ez a március 28-i, budapesti koncert számomra egy szeánsz lesz, amivel lezárom a nagy lentekről szóló korszakomat, amikor magamba voltam fordulva, és sokszor mazochista módon szenvedtem. Ott fogom először előadni ezek a dalokat, és azáltal, hogy kissé rítusszerűen mások által is ki lesznek mondva, elengedem a fájdalmakat. Az a terv, hogy viszem a szobámat a színpadra, a bútoraimat meg a tévémet, hogy belehelyezkedjünk abba a térbe, ahol a dolgok történtek. Úgy akarom érezni magam, mintha tényleg otthon lennék, a közönséget pedig beengedném másfél órára a Frakk-lakba.

Akkor most megint egy happy end jön?

Afelé tartok.

interjú: Soós Tamás
fotó: Valami Hektor