57 éves korában elhunyt Mark Lanegan, akit rekedtes hangja és páratlan előadói karizmája miatt a grunge-generáció Tom Waitseként is emlegettek.
A grunge egyik alapító atyja, a Screaming Treesből, a The Gutter Twinsből és persze a Queens of the Stone Age-ből is ismert énekes-dalszerző február 22-én reggel halt meg írországi otthonában. Az okokról egyelőre nincs további információ, de azt tudni lehet, hogy Lanegan az elmúlt időszakban komoly egészségügyi problémákkal küzdött. 2021 elején egy nap arra ébredt, hogy elvesztette a hallását, és miután felkelt, megszédült, leesett az írországi házuk lépcsőin, és eltörtek a bordái, a gerince megzúzódott. Két napig feküdt ott, mert nem tudott mozdulni, és a felesége se tudta megmozdítani őt, kórházba pedig nem akart menni, de a feleség, Shelley Brien végül a tudta nélkül kihívta a mentőket.
Mint kiderült, súlyos koronavírus-fertőzése volt. Három hónapot töltött a kórházban, ebből egy hónapig mesterséges kómában volt, vesedialízist is kapott. Az orvosok gégemetszést akartak végezni rajta, de a felesége nem engedte, mert az állítólag visszavonhatatlanul megváltoztatta volna a hangját. A kórházban végig hallucinációk, rémálmok gyötörték, betegségének kálváriáját a 2021 végén megjelent, Devil In A Coma című könyvében írta meg (a Guardianen elolvasható belőle egy részlet), ami alig egy évvel követte a 2020-as, Sing Backwards and Weeps című, brutálisan őszinte önéletrajzát. Utóbbiban arról is vallott, hogy 12 éves korára már „megrögzött szerencsejátékos, kezdő alkoholista, tolvaj és pornófüggő” volt.
„Mark Lanegan életművét címszavakban sem könnyű röviden összefoglalni: a Screaming Trees frontembereként a grunge legtökösebb gyereke volt, párhuzamosan futtatott fű alatti szólókarrierjével számos alig ismert remekművet alkotott (Kurt Cobainnel is készített közös felvételeket), tagja lett a Queens Of The Stone Age-nek, Greg Dullival közösen a Gutter Twinsnek, az ex-Belle & Sebastian-tag Isobel Campbell-lel három albumot is kiadott duóban, de közreműködött a Soulsaversben és a legutóbbi UNKLE-lemezen is...” – írtuk róla a 2012-es, több mint remek Blues Funeral című szólólemezének kritikájában, de bírtuk szomorú szeretőként, és szerettük azt is, ha szerenádozott vagy technózott. Nem szorították keretek közé műfaji határok, bluestól a soulig, grunge-tól az elektronikáig minden téren megállta a helyét.
Leginkább persze az egyszerre szomorú és dühös, bluesos rockballadák fantasztikus hangú énekeseként ismerhettük Lanegant, aki híresen nehéz interjúalany is volt. Annak idején mi is beszélgettünk vele első magyarországi szólófellépése előtt, 2012-ben az A38-on, ami meglepően jól sült el: mesélt a Screaming Treesben töltött évekről, hogy miért nem értek el nagyobb sikereket (szerinte elértek), és elárulta azt is, hogyan tanult meg énekelni kombájnvezetés közben. Beszámoltunk 2015-ös hazai fellépéséről is, legutóbb pedig a 2019-es, Somebody's Knocking című lemezét válogattuk be az év végi listánkra, amin kifejezetten feldobottan énekelt a démonairól. Utána még egy szólólemezt adott ki, 2020-ban az önéletrajza zenei kíséretének szánt Straight Songs of Sorrow-t. Lanegan előszeretettel vendégeskedett mások lemezein, végeláthatatlan közreműködései közül az egyik utolsó a 2021-es Manic Street Preachers-lemezen volt, a The Ultra Vivid Lament sötét csúcspontjául szolgáló Blank Diary Entryben duettezett James Dean Bradfielddel.
a Screaming Trees egyik nagy slágere, a Facérok soundtrackjén is helyet kapó Nearly Lost You:
egy stúdiósession a Black Funeral idejéből:
az egyik utolsó klipje a Somebody's Knocking húzódalához:
Lanegan a baloldali képen feleségével, Shelleyvel, a jobboldalin Gutter Twins-tesójával, Greg Dullival látható.
