Mark Lanegan technózik

2017.08.16. 13:05, Frontrecorder

clarkelanegan.jpg

Október végén jelenik meg a brit technoveterán Dave Clarke új szerzői albuma, melynek egyik közreműködője - annyira nem is meglepő módon - Mark Lanegan. A vele közösen jegyzett Charcoal Eyes (Glass Tears) máris meghallgatható.

A brightoni születésű Dave Clarke bő 25 éve van jelen az elektronikus tánczenében, producerként és dj-ként egyaránt fáradhatatlanul "nyomja az ipart", amióta csak feltűnt, ma már a színtér egyik nagyhatású, nagy respektű veteránjának számít. A kilencvenes évek eleje óta számtalan maxi, EP és remix fűződik a nevéhez, de eddig mindössze két szerzői albumot jegyez saját neve alatt; 1995-ben jött ki a sallangmentes, falrengető technót szikár electróval ötvöző védjegyes - és dj-szettjeiben a mai napig képviselt - hangzásának alapjait lerakó korai EP-it összefűző Archive One, majd 2003-ban az electroclash utolsó hullámát telibe kapó, különféle közreműködőket bevonó Devil's Advocate. Tizennégy év után pedig jön a harmadik stúdióalbuma, ismét földije, Fatboy Slim Skint kiadójánál, ismét énekes-dalszerző vendégekkel. Az október 27-én érkező The Desecration Of Desire közreműködői LOUISAHHH, Mt. Sims, Mute, Gazelle Twin, Anika és Mark Lanegan, aki két egymást követő dalba is hallható. Az album egyébként Clarke elmondása szerint úgy született, mintha egy könyvet írna; a számok abban a sorrendben szerepelnek a lemezen, ahogy elkészültek, egymást követő fejezetekként. Lanegan és Clarke ténylegesen egy térben és időben, a producer-dj amszterdami stúdiójában dolgozott együtt.

Lanegan-től persze nem áll távol az elektronikus zene, ezt bizonyítják ilyen irányú kollaborációi az elmúlt tíz évből, a Soulsavers duóval (a formáció 2007-es és 2009-es albumán), James Lavelle UNKLE projektjével (a 2010-es, illetve a most pénteken megjelenő 2017-es albumon), illetve Mobyval (a 2013-as albumán). És most megállapíthatjuk, hogy jól fekszik neki a borongós techno:

https://recorder.blog.hu/2017/08/16/mark_lanegan_technozik
Mark Lanegan technózik
süti beállítások módosítása