Mark Lanegan, a szomorú szerető

2014.07.15. 15:56, Frontrecorder

marklanegan_1.jpg

Mark Lanegan és zenészkísérete a 2012-es Blues Funeral után (amelynek turnéja Budapestre is eljutott) idén ősszel jelentet meg új albumot Phantom Radio címmel. Ezt megelőzi még egy kizárólag vinylre nyomott, limitált példányszámban kiadásra kerülő EP, melyről most közzétették a Sad Lover című dalt a klipjével együtt.

LANEGAN-NEL ELSŐ MAGYARORSZÁGI FELLÉPÉSE ELŐTT BESZÉLGETTÜNK EGY JÓT.

A nagyszerű Blues Funeralt követően az énekes-dalszerző még 2012-ben kiadott egy karácsonyi EP-t (Dark Mark Does Christmas), majd a következő évben egy Duke Garwooddal közös albumot (Balck Pudding) és egy feldolgozáslemezt (Imitations), továbbá szerepelt Moby és a Queens Of The Stone Age tavalyi albumain, majd idén januárban kijött egy addigi szólópályafutását áttekintő dupla - egy lemeznyi best of-ból és egy lemeznyi kiadatlan ritkaságból álló - gyűjtemény (Has God Seen My Shadow? An Anthology 1989-2011). A jelek szerint Lanegan lankadatlanul tartja eddig is hihetetlen munkakedvét és -tempóját, hiszen július 29-én érkezik tőle - azaz a Mark Lanegan Bandtől - egy ötszámos EP, amelyből kizárólag vinylen nyomnak 1500 darabot és csak Észak-Amerikában lesz kézbe kapható. De nem kell szomorkodni, mert digitálisan elérhető lesz, illetve az ősszel érkező új album cd-változatának deluxe kiadására is rákerül majd a No Bells On Sunday című anyag, melyről előzetesen a Sad Lovert tették közzé. A Sceaming Trees-t idéző erős, hipnotikus dal autóablakból felvett, borongós táj- és utcaképeket felsorakoztató klipjében maga Lanegan is feltűnik (ami nála nagy szó), igaz csak pár másodpercre. 

https://recorder.blog.hu/2014/07/15/mark_lanegan_a_szomoru_szereto
Mark Lanegan, a szomorú szerető
süti beállítások módosítása