Megjelent a Recorder magazin 89. száma

2021.11.04. 16:02, vferi

rec089_fb.jpg

Mától a szokásos helyeken (az aktuális terjesztési pontokat itt találod) tudod beszerezni vagy itt házhoz rendelni a 89. Recorder magazint, amelynek címlapján a nemrég új lemezzel (Gubancos) jelentkező Bohemian Betyars zenekar mind a hat tagja látható. Nézzük, mi van még az ingyenes újságban!

Ahogy az már hagyomány, a novemberi Recorderben húsz évet ugrunk vissza az időben, így most azt nézzük meg, mi volt a menő 2001-ben. Kylie Minogue egy évtizednyi kísérletezgetés után visszatért a slágerlisták csúcsára, egy sajnálatos nu-metál-kitérő után a világ elkezdett The Strokesot és Blink-182-t hallgatni, Jay-Z és a Tool korszakos mesterművekkel jelentkezett, DJ /rupture és John Digweed új utakat mutatott a DJ-zésben, Joe Strummer futott egy újabb szép kört. Ebben az éveben volt az is, hogy az Ocean's Eleven újradefiniálta a sztárparádé fogalmát, a Doktor Szöszi csavart egy nagyot a szőke nős viccen, Nicole Kidman pedig megmutatta a földöntúli örömet, amit csak akkor érez az ember, amikor épp elvált Tom Cruise-tól.

wide3_28.jpg

A múltba révedést Greff András folytatja azzal, hogy bemutat három soulkirálynőt, akiknek a karrierje ígéretesen indult a hatvanas években, de aztán nem futották be azt a kört, amire hivatottak lettek volna. Rónai András a jammelős rockzenére szakosodott Psychedelic Source Records kiadó három tagjával beszélget például arról, hogy hogyan alakult ki a dolgaikat követő lelkes nemzetközi rajongói kör.

Külföldön az egyik legnépszerűbb magyar zenekar a miskolci baráti társaságból alakult Bohemian Betyars, akik Nyugat-Európa után Ázsiát is bevették, és ha nem jön a járvány, a legendás seattle-i KEXP rádió stúdiójában is felléptek volna. A frontember Szűcs Leventével és a hegedűs Palágyi „Kakas” Mátéval beszélgetett Soós Tamás a címlapos nagyinterjúnkban.

wide1_62.jpg

A Lemeztáska rovatban az ország legviccesebb stand-up komikusának, Bödőcs Tibornak a zenei ízlésével ismerkedünk meg, a Profül rovatban Sena lelkendezik a legvagányabb gyerekdalokat játszó Rutkai Bori Banda új lemezéről, de van egy jó hírünk a dalszerzők számára is.

A múlt hónapban arra jutottunk, hogy jelenleg Dua Lipa a pop királynője, most pedig arra voltunk kíváncsiak, hogy mi a helyzet itthon. Összeállításunkban tizenhárom tehetséges, fiatal énekesnőt mutatunk be Ajsa Lunától kezdve OHNODY-n keresztül Saya Noén át egészen Tóth Andiig.

wide2_57.jpg

Az utóbbi években az angolszász zenei sajtóban A Nagy Amerikai Rockegyüttesként kanonizált The War on Drugs új lemeze apropóján áttekintettük, hogyan jutottak el a lo-fi kísérletezéstől az arénák megtöltéséig, illetve miben nyújtanak mást a sok-sok nyolcvanas éveket majmoló retrózenekarhoz képest.

Tizennégy évesen már Oscar-díjra jelölték (A félszemű), főszerepet játszott az utóbbi idők legkirályabb tinivígjátékában (Egy magányos tinédzser) és minden idők legbájosabb Transformers-filmjében (Űrdongó), hamarosan nézhetjük a Dickinson című tévésorozat záróévadában, illetve Sólyomszemként nyilazni a legújabb Marvel-szériában (Hawkeye). Közben egy sikeres popkarriert is épít, az első slágerében a maszturbációhoz intézett ódát. Ideje alaposan megismernünk Hailee Steinfeldet!

A magyar lemezek közül foglalkozunk a Papaver, a mius, az EZ Basic, a Tündérvese és a Lapos Föld új anyagával, a külföldieknél Lana Del Rey, Snail Mail, Tirzah, Jerusalem In My Heart, illetve Sufjan Stevens és Angelo De Augustine a felhozatal. Két nagyszerű filmről (The Power of the Dog, Wheel of Fortune and Fantasy) és egy szórakoztató tévésorozatról (Only Murders in the Building) is van kritikánk, a Kultsarok rovatban pedig Nagy V. Gergő amellett érvel, hogy nem is unalmas a falon száradó festéket nézni.

Eredményes lapvadászatot kívánunk, vigyázzatok magatokra, december elején jön a következő szám.

rec089_cover.jpg

A korábbi számok fókusztémái:

a 2011. júliusi REC001 Popzene és nyár (SOLD OUT)
a 2011. szeptemberi REC002 Popzene és homoszexualitás
a 2011. novemberi REC003 Popzene és gyerekek

a 2012. februári REC004 Popzene és drogok
a 2012. májusi REC005 Vidék vs főváros
a 2012. augusztusi REC006 Popzene és sport
a 2012. októberi REC007 Popzene és divat
a 2012. decemberi REC008 Popzene és édesség

a 2013. január-februári REC009 Zenepuzzle
a 2013. március-áprilisi REC010 Újrakezdők
a 2013. májusi REC011 DM-láz 
a 2013. júniusi REC012 a Magyar hiphop 
a 2013. júliusi REC013 Summer jam
a 2013. augusztusi REC014 Italdiszkó
a 2013. szeptemberi REC015 Újsuli
a 2013. októberi REC016 1993
a 2013. novemberi REC017 Art és pop
a 2013. decemberi REC018 Topzenék 2013

a 2014. január-februári REC019 Pénz és zene
a 2014. márciusi REC020 Archív zene
a 2014. áprilisi REC021 Politika és pop
a 2014. májusi REC022 Könyv és pop
a 2014. júniusi REC023 Brazilradar
a 2014. július-augusztusi REC024 Fesztiválszezon
a 2014. szeptemberi REC025 Skócia és zene
a 2014. októberi REC026 Design és zene
a 2014. novemberi REC027 1994
a 2014. decemberi REC028 Topzenék 2014

a 2015. január-februári REC029 Pszichológia és zene
a 2015. márciusi REC030 Apropó Björk!
a 2015. áprilisi REC031 EcoRecorder
a 2015. májusi REC032 Irodalom és zene
a 2015. júniusi REC033 Shamir
a 2015. július-augusztusi REC034 Tame Impala
a 2015. szeptemberi REC035 Gasztro és zene
a 2015. októberi REC036 1995
a 2015. novemberi REC037 Magyar zene 2000-2014
a 2015. decemberi REC038 Topzenék 2015

a 2016. január-februári REC039 Film & zene
a 2016. márciusi REC040 Zene & Iskola
a 2016. áprilisi REC041 Egzotikus zene
a 2016. májusi REC042 Japán & zene
a 2016. júniusi REC043 EB & zene illetve Jamaica és zene
a 2016. július-augusztusi REC044 Olimpia
a 2016. szeptemberi REC045 Pluszmínusz 5: Ötéves a Recorder
a 2016. októberi REC046 1996
a 2016. novemberi REC047 Ambient
a 2016. decemberi REC048 Topzenék 2016

a 2017. január-februári REC049 Pécs & pop
a 2017. márciusi REC050 50 magyar poppillanat
a 2017. áprilisi REC051 Norvégia & zene
a 2017. májusi REC052 Shoegaze
a 2017. júniusi REC053 Víz és zene
a 2017. július-augusztusi REC054 Pop 1854-1954
a 2017. szeptemberi REC055 Kazetta Forever
a 2017. októberi REC056 1997
a 2017. novemberi REC057 Világzene 30
a 2017. decemberi REC058 Topzenék 2017

a 2018. január-februári REC059 Dance & rock
a 2018. márciusi REC060 Jack White
a 2018. áprilisi REC061 Debrecen & pop
a 2018. májusi REC062 Soul & pop
a 2018. júniusi REC063 Oroszország és pop
a 2018. július-augusztusi REC064 Eurodance & Eurodisco
a 2018. szeptemberi REC065 Magyar metal
a 2018. októberi REC066 1998
a 2018. novemberi REC067 Trash & pop
a 2018. decemberi REC068 Topzenék 2018

a 2019. január-februári REC069 Nagyon svédek 
a 2019. márciusi REC070 YouTube-lányok vs hiphopcsajok
a 2019. áprilisi REC071 Tribal
a 2019. májusi REC072 Élőzene
a 2019. júniusi REC073 Halott Pénz
a 2019. júliusi-augusztusi REC074 The National
a 2019. szeptemberi REC075 Sevdaliza
a 2019. októberi REC076 Erik Sumo
a 2019. novemberi REC077 Nick Cave
a 2019. decemberi REC078 Burai Krisztián

a 2020. január-februári REC079 Saiid
a 2020. márciusi REC080 Grimes
a 2020. augusztusi-szeptemberi REC081 Fluor Tomi
a 2020. októberi REC082 Platon Karataev
a 2020. november-decemberi REC083 Carson Coma

a 2021. májusi REC084 Run Over Dogs
a 2021. júniusi REC085 Beton.Hofi
a 2021. júliusi-augusztusi REC086 Billie Eilish
a 2021. szeptemberi REC087 Dzsúdló
a 2021. októberi REC088 Lovasi András

https://recorder.blog.hu/2021/11/04/megjelent_a_recorder_magazin_89_szama
Megjelent a Recorder magazin 89. száma
süti beállítások módosítása