Mivel ritkán hagytuk el az otthonunkat az idén, még a korábbinál is bensőségesebb viszonyt alakítottunk ki azokkal a dolgokkal, amiket néztünk. Az év legjobb filmjei után a Filmrecorder rovat szerzői (Herczeg Zsófi, Huszár András, Onozó Róbert, Rácz Viktória, Soós Tamás, Sugár Bertalan és Varga Ferenc) most az év húsz legjobb tévésorozatát választották ki, és hozzácsaptak még kilenc szintén nagyszerűt. Átéltük az első szerelem izgalmát két skót fiatallal, szurkoltunk a csetlő-botló Zoë Kravitznek, szörnyülködtünk Cate Blanchetten, szenvedtünk Mark Ruffalóval, röhögtünk Larry Daviden és Tapsi Hapsin, együttéreztünk kokós brókerekkel, de gyilkos milleniálokkal is. Ez a Recorder magazin 83. számában megjelent írás bővített változata.
1. Mrs. America
első évad | HBO | előzetes
Az év sorozatában Ronald Reagan és Donald Trump női előképének felemelkedéstörténete által nyerünk izgalmas és árnyalt betekintést a feminista mozgalom meghatározó éveibe. A hetvenes években játszódó, jelenbéli párhuzamokkal teli Mrs. America tragikus, mégis felemelő emlékeztető arról, milyen rögös út vezet az egyenlőséghez. RV
Korábban: A női Trump története mai szemmel is tanulságos
2. Tönkretehetlek (I May Destroy You)
első évad | HBO | előzetes
Aki picit is ismerte Michaela Coelt, sejthette, hogy ha ő is felül a #metoo vonatra, abból nem prédikálós tanmese lesz. Saját történetének ő a hőse és az antihőse is egyben, de ugyanúgy elmosódnak a határok dráma és komédia, valamint agresszor és áldozat között is. Komplex, modern, elgondolkodtató, de közben minden percében veszettül szórakoztató. OR
Korábban: Ki hitte volna, hogy ekkora para lehet a szex?
3. Jobb idők (Better Things)
negyedik évad | FX | előzetes
A harmadik évadban mintha picit megbicsaklott volna Pamela Adlon családtörténete, de lehet, hogy csak káprázott a szemünk, mert a negyedik ismét káprázatos. Nemcsak az életképes szerkesztés működik csodásan, hanem a nagyobb ívek is: Sam, az egyedülálló anyuka kellő szarkazmussal küzd meg életközepi válságával, és el tudja engedni semmirekellő volt férje iránti neheztelését is. HA
4. Ramy
második évad | Hulu | előzetes
Az évek óta tartó sorozattúltengésből is egyedi hangként emelkedik ki az egyiptomi-amerikai Ramy Youssef, aki saját esendőbb alteregóját alakítva keresi a középutat az iszlám vallás szigora és a nyugati élet hedonizmusa között. Egyszerre vicces és gyomorbavágó, hiánypótló betekintés abba, milyen érzés fiatal muszlimként élni napjaink Amerikájában. RV
Korábban: Keresd együtt Istent egy muszlim millenniállal!
5. PEN15
második évad | Hulu | előzetes
Felső tagozatosnak lenni pokoli. Az osztálytársak kegyetlenebbek, mint valaha. A szüleink még sosem mentek ennyire az agyunkra. A krássunk közönye szó szerint elviselhetetlen. Még jó, hogy a legjobb barátunk sosem tágít mellőlünk. Vele lehetünk boszorkányok, túlélhetjük a szüleink válását, az első szerelmi csalódásokat, és kiteljesedhetünk az iskolai színielődásban. HA
Korábban: Gyerekruhába bújt felnőttek mutatják meg, milyen brutális a tinikor
6. High Fidelity
első évad | Hulu | előzetes
Az év talán legelhamarkodottabb sorozat-kaszája miatt a Pop, csajok, satöbbi női főszereplős újragondolása a csak egy évadot megélt instant klasszikusok sorát gazdagítja. Pedig legalább olyan jó, mint a John Cusackes filmváltozat és bármeddig elnéztük volna az imádnivaló Zoë Kravitz párkapcsolati csetlés-botlásait. A szakítós playlistjeinek hallgatásáról nem is beszélve. OR
Korábban: Az együtt alvás jobb
7. Én még sosem... (Never Have I Ever)
első évad | Netflix | előzetes
Az év legimádnivalóbb sorozata, ami azzal lopja be magát a szívünkbe, hogy szórakoztatóan reális képet fest a tinikről, mindezt indokolatlanul egy középkorú sportikon narrálásában. A korábban többnyire mellékszereplőként látott indiai, fekete, ázsiai, zsidó és meleg karakterek végre önálló sztorit és mélységet kapnak, ez pedig már nagyon hiányzott a tinisorozatok világából. HZs
8. Akik mi vagyunk (We Are Who We Are)
első évad | HBO | előzetes
Luca Guadagninóról már minimum a Szólíts a neveden óta tudjuk, szeret lubickolni a testi örömökben, legyen az jó étel, festői táj, önfeledt tánc, szerelmünk tárgya. (Mini?)sorozatában kevésbé idealizáltak, elcseszettebbek a felnövekvő kamaszok és a róluk gondoskodó felnőttek, de a varázslatos finálé után még tovább lógnánk velük Bologna utcáin. HA
Korábban: A sorozat, amibe azonnal beköltöznénk
9. Briliáns barátnőm (My Brilliant Friend)
második évad | HBO | előzetes
Elena Ferrante szenzációs nápolyi regényeinek pazar kiállítású feldolgozása az idei év egyik legvarázslatosabb darabja. A sorozat, ami grandiózus pillanataival belecsókol a néző nyakába, majd a földre rántja, hogy a hideg kövön tegye végül magáévá. Egy történet, amiben minden kicsordult könnycsepp felér egy imával. SB
Korábban: A sorozat, ami előbb megszorongatja nézőjét...
10. Devs
első évad | FX | előzetes
Alex Garland HBO-sorozata a felszínen egy baljósan szürreális thriller arról, hogyan élnek vissza hatalmukkal az óriási techvállalatok, szíve mélyén azonban ugyanolyan agyas kultsci-fi szabad akaratról és erkölcsi nihilizmusról, mint az Ex Machina volt. Steve Reich mindehhez eszkimóéneket, elektronikához idegborzoló kórusokat rendelő filmzenéje is mesteri. ST
Korábban: A szobatudós, akire most különösen érdemes odafigyelni
11. Félig üres (Curb Your Enthusiasm)
tizedik évad | HBO | előzetes
Mennyivel jobbak lennének a tévésorozatok, ha mindenki úgy dolgozhatna, mint Larry David! Ő csak akkor csinál új évadot, ha támad egy igazán jó ötlete. Az eddigi leggyengébb szezonra rápihent három évet, és megint remekművet szállított. Aki azt hitte, hogy Davidnek nem lesz friss, releváns és nagyon vicces mondanivalója a trumpizmusról és a #metoo-ról, az nagyot tévedett. VF
Korábban: Utolérhetetlenül szórakoztató seggfejek
12. Search Party
harmadik évad | HBO Max | előzetes
A Search Party-nak annyira random a premisszája, mintha fogadásból született volna. Igen, mi tényleg EBBŐL fogunk több évados sorozatot csinálni, csak figyeljétek! - mondhatták az alkotók, aztán így is tettek. Nincs ezzel baj, ezeket a színészeket és ezeket a karaktereket bármeddig elnéznénk. A harmadik évad abszurd tárgyalótermi drámát, illetve szuper új mellékszereplőket hozott, és melegséggel tölti el az ember szívét a tudat, hogy már le is forgatták a negyedik évadot. VF
Korábban: A legviccesebb sorozat, amit senki sem néz
13. Hétköznapi vámpírok (What We Do In The Shadows)
második évad | FX | előzetes
Taika Waititi és Jemaine Clement egy ötperces standup-gegből világsikerű filmet, majd meglepően jó sorozatot, ahhoz pedig egy annál is jobb, viccesebb és meghatóbb második évadot írtak. Mi ez, ha nem bravúr? Hogy minden idők legeredetibb vámpírpoénjáról, az áldozatait halálra untató energiavámpírról már ne is beszéljünk. ST
14. Looney Tunes Cartoons
első évad | HBO Max | előzetes
Tökéletes példa hogyan lehet friss és szórakoztató egy 90 éve műsoron lévő sorozat, pedig lényegében alig változott: Tapsi Hapsi és a többiek csak szivatják és gyepálják egymást, nem kímélve a nézők rekeszizmait. Meta poénok, kikacsintások, képtelen fordulatok és szadista burleszkjelenetek. Kész őrület, de még ma is imádjuk nézni. HZs
15. Ipar (Industry)
első évad | HBO | előzetes
A londoni pályakezdő brókerek mindennapjainak bemutatásában több a szex és a drog, mint manapság a rock’n rollban, de nem a polgárpukkasztás a lényeg, hanem a szerethető karakterek. Az Ipar lesz a Z-generációnak az, ami az X-nek a kilencvenes évek legjobb brit sorozata, a Amíg még élünk volt. OR
16. Corporate
harmadik évad | Comedy Central | előzetes
Az idei év a home office-ról szólt, de nem a Comedy Central éjfekete komédiájának hatására fogunk visszavágyódni az irodába. A modern vállalati kultúrát zseniálisan kiparodizáló Corporate minden idők egyik legjobb munkahelyi sitcomja, mely az idei utolsó évadában is megtartotta nihilizmusba hajló, a kapitalizmust szétcincáló remek humorát. RV
Korábban: Ne felejtsük el, milyen pokoli hely egy iroda!
17. Normális emberek (Normal People)
első évad | BBC | előzetes
A norvég Skam után megint egy sorozat, ami hitchcocki feszültséget tud generálni tízperces, csöndekkel tűzdelt, tétova beszélgetésekkel. Olyan jól választották ki a két főszereplőt (Daisy Edgar-Jones és Paul Mescal), hogy egy rész után már féltő érdeklődéssel nézzük őket, mintha közeli ismerőseink lennének. Aztán meg csak a Jóisten tudja, hogyan, de újra feltalálják a szex mozgóképes ábrázolását. VF
18. Beavatási eskü (The Vow)
első évad | HBO | előzetes
Bár a hírekből ismerhetjük a Hollywood prominenseit is beszervező szekta történetét, amely személyiségfejlesztő tréningként hirdette magát, az HBO kilencórás és egy percig sem unalmas dokumentumsorozata a bennfenteseknek is tartogat izgalmakat arról, hogyan tudja beszippantani a legokosabb embert is az egész világra egyre jellemzőbb szektás gondolkodás. ST
19. The Good Lord Bird
első évad | Showtime | előzetes
Lám, nem csak véresen komolykodva lehet mesélni az amerikai rabszolgaság történetéről. Lehet úgy is, hogy egy lánynak nézett fekete srác szemszögéből rajzolódik ki a fanatikus rabszolgafelszabadító John Brown mítosza, aki Ethan Hawke dörgedelmes alakításában legalább olyan megható pátosszal rohan a vesztébe, mint amilyen röhejesen abszurd. HA
20. Ez minden, amit tudok (I Know This Much is True)
első évad | HBO | előzetes
Ha szereted nézni mások agóniáját, feldob felebarátaid megoldhatlannak tűnő és végzetesen összekuszálódott kapcsolatainak bámulása, eksztázisba hoz a szenvedés, akkor ki ne hagyd ezt a gyalázatosan nyomasztó remekművet, rögtön két Mark Ruffalóval a főszerepben, akit ebben az évben Emmy-díjjal jutalmaztak bravúros alakításáért. SB
Korábban: Miért jó nézni, hogy Mark Ruffalo két ember helyett szenved?
MÉG KILENC IDEI SOROZAT, AMIT IMÁDTUNK
Volt, amit kifelejtettünk, volt, amire a lista lezárása után kattantunk rá, és volt, amit csak egyikünk nézett.
A vezércsel (The Queen's Gambit, Netflix): Lebilincselő történetmesélés, a hatvanas évek pazar megidézése, és egy magával ragadó, kifürkészhetetlen főhős kedvenc földönkívüli színésznőnk, Anya Taylor-Joy lehengerlő alakításában. Nem csoda, hogy a világ egyik fele rögtön sakkozni kezdett, a másik pedig rákapott a zöld pirulákra! VF
Better Call Saul (AMC): Ahogy ráfordulunk az utolsó évadra, érződik, hogy mindjárt beérjük a Breaking Badet, egyre hangsúlyosabban visszaköszönnek az anyasorozat védjegyei a sivatagi akcióktól a kartellháborúskodásig. De a spinoff nem ezért nagyszerű, sőt, inkább ennek ellenére. Még csak nem is Bob Odenkirk remeklése miatt. Nem, ez Kim Wexler (Rhea Seehorn) műsora, a konok ügyvédé, aki mindkét sorozat legizgalmasabb figurájává nőtte ki magát. HA
Halott vagy (Dead to Me, Netflix): Liz Feldman gyászról, barátságról, anyaságról, kapuzárási pánikról és bosszúvágyról szóló vígjátéksorozata felkerült a tavalyi toplistánkra, és bár a bűnügyi szál továbbfűzésében a második évad elmarad az elsőtől, még így is leborulunk Christina Applegate és Linda Cardellini nevettetés és szívszaggatás között kecsesen ingázó alakítása előtt. Maró humora, kendőzetlen érzelmi kitörései és a részvégi cliffhangerek az év egyik legdarálósabb sorozatává teszik. RV
Betty (HBO): Jó pár sorozat meggyőzött már arról, hogy a világ legklasszabb dolga New Yorkban császkálni, a Betty azzal egészíti ki ezt az elméletet, hogy csak egy dolog lehet menőbb ennél: New Yorkban gördeszkázni. Hatszor fél óra full lazulás egy csapat jófej csajjal, akik néha összebalhéznak, megvannak a maguk gondjai, de amikor egyszerre siklanak végig a városon, az színtiszta csoda - még a High Maintenance laza kenderfutára is csak ámulni tud. HA
Schitt's Creek (Netflix): Nincs is jobb, mint az elkényeztetett elit bukásán nevetni, de a világ tetejéről egy röhejes nevű kisváros koszos moteljébe kényszerülő Rose család története pont attól különleges, hogy a humor mellett hatalmas szívvel viszonyul az abszurd karaktereihez. Nem a hatodik évaddal véget érő és az idei Emmy-t letaroló Schitt’s Creekben találjuk a legtöbb egy percre jutó ütős poént, de a legszórakoztatóbban eltúlzott színészi alakításokat igen – élükön Catherine O'Harával és felejthetetlen akcentusával. RV
Jól érzem magam (Feel Good, Netflix): A maximálisan szimpatikus kanadai stand-up komikus, Mae Martin hatrészes sorozata zseniális elegye a LOL-kategóriás poénkodásnak és a szívszaggató kapcsolati drámázásnak. Az LMBTQ-témában készült szériák közt a legérzékenyebben és legárnyaltabban fogalmazó, és egyben a legkorszerűbb is. Identitáskeresésről viccesen és mégis véresen komolyan, Lisa Kudrow parádésan elrajzolt alakításával megspékelve. SB
John Wilson tanácsai (How To with John Wilson, HBO): Ki kapta el a legügyesebben a zeitgeistot ebben az évben? Egy John Wilson nevű beszédhibás fickó, aki a vécére is kamerával jár. Egyszerre nagyvárosi túlélőtábor és asszociációs játék ez a hatrészes sorozat - egy nagyon érzékeny és kíváncsi ember komikus víziója arról, hogy hogyan élünk 2020-ban. VF
Az utolsó bajnokságig (The Last Dance, Netflix): Ez a mesterien szerkesztett, lenyűgözően izgalmas tízórás dokusorozat papíron a Chicago Bulls klasszikus felállásának utolsó nagy évéről szól, de az idősíkok között ugrálva a fő drámával párhuzamosan bemutat további pár tucat minidrámát is. És az egész közepén ott a megfejthetetlen enigma, akit Michael Jordannek hívnak. VF
Joe Pera Talks With You (Adult Swim): Meditáció helyett is alkalmazható, egyedi és megismételhetetlen, elbűvölő és szellemes, elegáns és inspiráló. Felveszed a ritmusát, átveszed az értékeit, jobb embert csinál belőled. Micsoda szuper világ lehetne ez, ha mindenki Joe Perát nézne! VF
Nézd meg, mik voltak szerintünk 2019 legjobb tévésorozatai, illetve 2018 legjobb tévésorozatai!