Melyik a legjobb Petzold?

Az igazi filmőrültek már rég megtanulták, hogy Christian Petzolddal nem lehet mellényúlni. A német filmesnek jó ideje bérelt helye van a Berlinale versenyprogramjában, ahol tavaly elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat a Tűzvörös égbolt című filmjéért, ami végre eljutott a magyar mozikba is. Ennek örömére példátlan alapossággal tekintjük át az egyik legizgalmasabb kortárs rendező gazdag életművét. Ez a cikk először a Recorder magazin 111. számában jelent meg.

Misztikusan sodródó szerelmesek, kerékpározó nők, autókba zárt férfiak, rideg német tájak és szenvedélyes bűnök. A közel harminc éve pályán lévő német rendező életműve a kezdetektől fogva egységesen erős, akár pár kockáról könnyedén beazonosítható, ezért aki akár egyet látott, könnyedén rajongóvá válhat. Minden filmjében ott izzik ugyanis az a nehezen körülírható, mással össze nem téveszthető különös hangulat, ami instant függőséget okoz.

Christian Petzold és Nina Hoss a Barbara című film forgatásán

Hosszú oldalakat lehetne írni arról, hogy Christian Petzold miként formálja saját képére a film noir, a melodráma vagy akár a horror klasszikusait, miért teremt életszerű környezetet a figurák köré, illetve hogyan variálja és árnyalja filmről filmre ugyanazokat a karaktereket és dilemmákat, de ezeknél is fontosabb, hogy erőteljes filmélményeket teremt. 

A legújabb Tűzvörös égbolt vígjátéki elemekkel gazdagítja a palettát, de Petzold esetében a legjobb, hogy bárhol kapcsolódhatunk a világához. Mintha újra és újra ugyanarról mesélne, újabb irányokból közelítve az őt foglalkoztató témákhoz. A következő ranglista ezért inkább iránymutató kedvcsináló, ahol az első és az utolsó helyezett között sincsenek hatalmas minőségbeli különbségek.

15. Cuba Libre (1996)

A Tűzvörös égbolt komoly író pózában tetszelgő főhősének nem túl jó második regényének címe Club Szendvics, ami a rendező saját bevallása szerint teljesen akaratlanul rímel saját második rendezésére. A szimpatikusan önkritikus rendező soha nem nyilatkozott pozitívan e karcos korai tévéfilmjéről, pedig egyáltalán nem rossz, csak talán túl egyértelműen követi az alapul választott Terelőút (Detour, 1945) mintáit. A szerelem és szabadság után sóvárgó két tolvaj hűvös neo-noirja nem annyira árnyalt és finom, mint a későbbi remeklések, ám ha minden rendezőnek ilyen lenne a leggyengébbje, boldogabb világban élnénk.

14. Jerichow (2008)

Hasonló okból került a lista utolsó harmadába a rendező e klasszikus szerelmi háromszöge is, ami A postás mindig kétszer csenget tőle szokatlanul hű, ám hamisítatlan szerzői kézjegyeit azért bőven tartalmazó adaptációja. A fülledt és sötét, többször filmre vitt regény a ridegebb német miliőben új életre kel, a büfétulajdonos ráadásul török, felvillantva a kulturális különbségek akut problémáit is. Petzold karakterei izgalmasak, a szenvedély izzik, a film pedig sallangmentes és könnyen hozzáférhető. Emiatt viszont épp abból a jellegzetes petzoldi rejtélyből és kétértelműségből van jóval kevesebb, amit máskor annyira szeretünk.

13. Ágyrajáró tolvajok (Die Beischlafdiebin, 1998)

Petzold harmadik tévés munkája Hitchcock bűvöletében, a Marnie alaphelyzetéből fogant. Az elegáns jeges szőkeség marokkói szállodákban cserkészi be férfi áldozatait. Egy könnyű flört, némi altató és el lehet csenni kisebb ingóságokat és persze némi készpénzt. A hősnő Kölnben élő húgát segíti, ám hazatérve kénytelen rádöbbenni, a dédelgetett tisztességes élet idealizált képe igen távol áll a valóságtól. A két nő összefog és szembeszáll a közönyös világgal, ami most egy fokkal vagányabbnak és aktuálisabbnak érződik, mint akkoriban.  

12. Hableány (Undine, 2020)

A bevezetőben említettük, Petzold néhány téma, motívum és formai megoldás játékos variálására és folyamatos újragondolására építi filmjeit, amihez a legkülönfélébb forrásokból merít ihletet. Itt például az európai folklór markáns alakját, a halálosan csábító vízitündért idézi meg, aki egy szomorkás búvár fejét csavarja el. A háttérben felsejlik Berlin komplex múltja és talán a nő sem igazi nimfa, az aprólékos hitelesség vagy társadalomkritika helyett a misztikum kerül előtérbe, álomszerűvé varázsolva a vizes szerelmi történetet.

11. Reménytelenül (Pilotinnen, 1995)

Petzold hősnői szinte kivétel nélkül elveszett lelkek, akik a rideg világban sodródva keresik a kapaszkodókat. Az életmű korai szakaszában ezek a figurák még a szó konkrét értelmében is a társadalom peremén élnek és kénytelenek a bűn útjára lépni. A diplomamunkaként készült első tévéfilmben kozmetikai szerekkel házaló nők veszik kezükbe a sorsukat. Már ez az alig hetven perces, imponálóan takarékos bemutatkozás is egy kiforrott világlátású, tudatosan építkező, markáns alkotói víziókkal bíró alkotót sejtet.

10. Yella (2007)

A film noir és Hitchcock mellett a klasszikus kísértethorrorok nyomai is könnyen felfedezhetők a rendező munkáiban, különösen itt, ahol a történet magját egyenesen a Lelkek karneválja ihlette. Yella új életet kezdene, de autójával a folyóba zuhan. A nő zavartan mászik ki a vízből és végül asszisztensként talál munkát egy sármos üzletember mellett. A tárgyalók kemény világában Yella remekül helytáll, a baleset miatt mégis többször úgy érzi, álmodja csak az egészet. Nina Hoss visszafogott játéka lúdbőröztető, a kísérteties műfaji alapra maró kapitalizmuskritika kerül, a korábban emlegetett petzoldi rejtély végig kitart.

9. Dreileben - Etwas Besseres als den Tod (2011)

A vérbeli szerzők arról ismerszenek meg a leginkább, ha előre meghatározott rendelésre is csak rájuk jellemző, összetéveszthetetlenül egyedi filmet forgatnak. Ebben az esetben Petzold egy kisvárosi antológiaként működő, háromrészes tévékrimi epizódját írta és rendezte, készen kapott helyszínekkel, szereplőkkel és egy szökésben lévő gyilkossal. A bűnügyi szál nála persze csak ürügy a karakterek mélyebb feltárásához, az orvosnak készülő ápoló passzív útkeresése gond nélkül simul az életműbe.

8. Wolfsburg (2003)

Bár Petzold minden filmje nevezhető melodrámának, mégis ez a nagybetűs érzelmi felkavarója, tragikus karakterekkel és finoman elrajzolt, könnyfakasztó ponyvák felé kacsingató fordulatokkal. Autókereskedő hősünk balesetet okoz és elsőre menekül, később mégis próbál segíteni. A néző ezzel különös helyzetbe kerül, mert megveti a férfit és kénytelen szurkolni is neki. A német gazdaság zászlóshajóját jelentő autó markáns központi szimbólum, a férfi steril üvegkalitkában árulja őket, mielőtt életek mennek tönkre.

7. Kóbor szellemek (Gespenster, 2005)

A film magyar címe Petzold munkásságának legtömörebb összefoglalása is lehetne, hiszen az idézett műfajok, hiteles környezetrajzok és társadalomkritikus megfigyelések mögött a rendezőt a saját életükben kóbor szellemként bolyongó karakterek érdeklik. A fiatal takarítónő szökik a szerelmével, az idősebb házaspár csecsemőként elrabolt gyermekét keresi. A sorsszerű találkozásban ott a megérkezés, az új otthon ígérete, ám a rendező hősei örök keresésre és vándorlásra vannak ítélve. Pont ahogyan mi mindannyian.

6. Tranzit (Transit, 2018)

Ökölszabály szerint minél szabadabban és játékosabban nyúl Petzold a választott inspirációs forrásokhoz, annál erősebb a végeredmény. Itt például az ikonikus Casablanca sejlik fel, markáns szerzői csavarokkal. Közeledik a háború, hősünk vízumra vadászik Marseille kikötőjében, csak épp Petzold nem fedi fel sem a konkrét konfliktust, sem a történet idejét. A közeli jelenben vagyunk? Esetleg egy alternatív világban? Diktatúra épül vagy összeomlott valami? Mindegy is, hisz közben a lehengerlő Franz Rogowski a tranzitzónában pizzázik és lassan kénytelen rádöbbenni, az a bizonyos hajó már régen elment.

5. Belső biztonság (Die innere Sicherheit, 2000)

Jeanne látszólag a tinik átlagos életét éli, csak épp két körözött baloldali terrorista lányaként folyamatosan menekülnie kell a családnak. Petzold különleges coming of age filmet készített, a középpontban egy elképesztően komplex karakterrel. Jeanne szeretne beilleszkedni a világba és lelépne a szüleitől, de szereti őket és súlyos döntéseket is hajlandó bevállalni értük. A főszereplő Julia Hummer iszonyú karizmatikus, a film pedig nemcsak súlyos kérdéseket szegez a nézőnek, de a szívet-lelket is alaposan megdolgozza. Petzold első mozifilmje a korai évek legnagyobb remeklése.

4. Tűzvörös égbolt (Roter Himmel, 2023)

A víz után tűz, avagy Petzold jelenleg a négy őselemből dolgozik. E vállalás másodikja ez a könnyednek induló nyári kaland, ami végül jóval komolyabbra fordul és megfacsarja a szívet. Félix írni próbál, de inkább csak lóg, miközben a barátai érzelmi viharai ugyanúgy elsuhannak mellette, mint a tengerparton tomboló tűz. Petzold talán még soha nem volt ennyire vicces és ironikus, Félix ugyanis egy kínosan öntelt, de nagy adag empátiával ábrázolt pöcs. Közben meg szó szerint is leég körülöttünk a világ.

3. Halott ember (Toter Mann, 2001)

A munka világát Petzold sosem idealizálja, hisz a legtöbbünk életét alapban meghatározza, hol és hogyan dolgozunk. Itt is van életszagú iroda, üzemi menza, munkásszálló, miközben egy komoly fordulatokkal operáló sötét történetet kapunk, ami többszörösen meg is vezeti a közönséget. A mélyben lüktető sóvárgó vágyat a rendező feledhetetlen zenével kíséri, ráadásként pedig legfontosabb színésznője, Nina Hoss itt tűnik fel nála először. 

2. Phoenix bár (Phoenix, 2014) 

A legjobban ismert, legtöbbet hivatkozott Petzold-film az újjáéledő Berlinbe visszatérő, férjét kereső holokauszt-túlélőről. A hangos siker nem véletlen, a Szédülést megidéző történelmi dráma egyszerre stílusos krimi, kapcsolati analízis és az egyéni-kollektív identitás komplex, néhol kifejezetten provokatív vizsgálata. Petzold mindenkinél jobban ért ahhoz, hogyan kell egy filmet befejezni, ám ez a zárás egyértelműen a legjobbja. Az utolsó pillanat örökre velünk marad.

1. Barbara (2012)

Ha egyetlen képben kellene összesűríteni Petzold filmművészetét, akkor az Nina Hoss egy biciklin, ahogy a szőke hajába tép a szél. A vidékre száműzött doktornő is csak a kerékpárján igazán szabad, az NDK fojtogató diktatúrája mást nem hagy neki. Petzold mesteri módon idéz meg egy letűnt világot: egy koszfolt a falon, a paraszolvenciaként kapott háztáji uborka visszarepít minket akkor is, ha nem is éltünk ott és akkor. Hoss legerősebb alakítása ez a rideg, ezer sebből vérző orvos, aki a büszke tartása mögött a nyugatra szökés versus gyógyítás feloldhatatlan dilemmájával birkózik. Barbarával könnyű azonosulni, végső döntése pedig reményt adhat a sokasodó krízisek korában.

szerző: Huber Zoltán