A zenemánia és a kora harmincas párkapcsolati nyűglődések összefonódása időtlen és megunhatatlan téma: a Pop, csajok, satöbbi a kilencvenes években könyvben, a 2000-es évek legelején filmváltozatban hódított. Egy évtizedet átugorva, idén megérkezett a sorozatadaptáció is, ezúttal női főszereplővel. Működik az újbóli felmelegítés? Ez a Recorder magazin 80. számában megjelent kritika bővített változata.
Kellemes meglepetés a Pop, csajok satöbbi női főszereplős verziója, ami Nick Hornby 1995-ös regényét (és a belőle készült kultikus John Cusack-filmet) gondolja újra. Jó, hogy a sorozat az eredeti történetet csak ugródeszkaként használja, hiszen a tökéletes filmadaptáció után egy szolgalelkű feldolgozásnak nem lett volna sok értelme. Ügyesen összevonnak figurákat, behoznak új karaktereket és történetszálakat, de olyan is előfordul, hogy egy teljes epizódot szentelnek egy olyan résznek a könyvből, ami a filmnél csak egy kétperces kivágott jelenetet ért meg.
Zoë Kravitz fantasztikus a főszerepben, Lenny Kravitz és Lisa Bonet (aki szerepelt a Pop, csajok filmben) lánya végre a tehetségéhez méltó feladatot kapott*. A friss szingli lemezbolt-tulajdonos Robyn ‚Rob’ Brooks szerepében Kravitz iszonyatosan kúl, karizmatikus és sebezhető, akkor is izgalmas nézni, ha csak ledobja magát a fotelba, és rágyújt egy cigire**. Bármilyen szövegről el tudja hitetni, hogy ott pattant ki a fejéből (kivéve azokról, amiket már hallottunk John Cusack szájából), és jól áll neki a nézőkhöz való kiszólogatás is (megtartották a filmből ezt a megoldást, amit azóta a Fleabag fejlesztett tökélyre).
A FELNŐTTÉ VÁLÁS MŰVÉSZETE: ITT ÜNNEPELTÜK MEG
A POP, CSAJOK, SATÖBBI KÖNYV HUSZADIK ÉVFORDULÓJÁT
A két legfontosabb mellékszereplő, Rob lemezboltos munkatársai a filmben kicsit karikatúraszerű figurák voltak, itt Da'Vine Joy Randolph és David H. Holmes alakításában hús-vér emberekké válnak, valódi sorsokkal. London (a könyv) és Chicago (a film) után izgalmas ez a brooklyni közeg is, amiben a sorozat játszódik. Hiteles, gazdagon részletezett, meglátszik, hogy tényleg ott forgatták, és nem mondjuk Torontóban.
 |
| Da'Vine Joy Randolph, David H. Holmes és Zoë Kravitz a High Fidelity című sorozatban |
A High Fidelity egy pengén megírt, életszerű, tartalmas sorozat, ami a műfaján belül leginkább a Master Of None és a Love című Netflix-szériára emlékeztet, abban pedig a The Morning Show-ra, hogy itt is az évad feléig azt gondolod, hogy ez egy tök jó sorozat, aztán pedig meglepő módon még sokkal jobb lesz. Tíz rész után nem azt érezzük, hogy ez volt a legérdekesebb dolog, ami ezekkel a karakterekkel valaha történt, és ami ezután jön, az csak kevésbé érdekes lehet, hanem kíváncsian várjuk, hogyan folytatódik majd a történet.
hol látható: Hulu
osztályzat: 8.5/10
szerző: Varga Ferenc
* Elképesztő, hogy Hollywood milyen sokáig nem tudott mit kezdeni a csodaszép, tehetséges és nyilvánvalóan sztáralkatú Zoë Kravitz-cel. Berakták Oscar-díjas akciócsodába (Mad Max: A harag útja), Sundance-szenzációba (Kábszer), alpári vígjátékba (Csajok hajnalig), menő HBO-sorozatba (Hatalmas kis hazugságok) és három különböző franchise-ba (X-Men, Legendás állatok és megfigyelésük, A beavatott), mégis 14 évnyi színészkedés után most, ebben a sorozatban kapta meg az első valamirevaló főszerepét.
** Tudom, hogy mostanában már forradalmi tettnek számít olyan dohányzó karaktert rakni egy jelenben játszódó sorozatba, aki nem egyértelműen gonosznak van ábrázolva, de a High Fidelity néha átesik a ló túloldalára a dohányzás glamurizálásával, ami néha már a karakterábrázolásba is bekavar. Például amikor Rob szívja a cigit az utcán, és mielőtt belép egy étterembe, egy laza mozdulattal levágja a csikket a földre (úgy, hogy el sem nyomja, és ráadásul a bejárat előtt egy csomó asztalnál emberek kajálnak), akkor azt valóban úgy kéne értelmeznünk, hogy Rob egy óriási tahó?
