„Lehet másképp csinálni” – Rátgéber László

- Mikor volt ez pontosan?

- Az általános iskola vége felé, 1978-1979 lehetett. Persze azért messze voltunk a nyugattól, az információk nem jutottak el olyan gyorsan, de jóval többet tudhattunk, mint akkoriban a srácok Magyarországon. Engem a Ramones második lemeze, a Leave Home (1977) kapott el, az volt a kiindulópont. Volt, sőt még van is Wales-ben egy Cob Records nevű lemezbolt, aminek volt egy katalógusa és lehetett tőlük lemezeket rendelni Jugoszláviába. Beletetted a dinárt a borítékba és küldték a lemezt.

- A nyolcvanas években már szinte minden menő nyugati lemez megjelent Jugoszláviában, a hetvenes években még nem így volt?

- Az első Clash például megjelent, de Sex Pistols még nem. A London Calling előbb jelent meg Jugoszláviában, mint Amerikában. Stranglers, Devo, Stiff Little Fingers, Vibrators, ez mind megjelent, és meg is vettem, de sok minden más nem, ezért kellett nyugatról rendelni és ez a walesi vonal jól működött. A lényeg az volt, hogy ez a szél megcsapott bennünket, azonnali hatása volt, azt éreztük, hogy tenni kell valamit. Nem volt hova eljárni, nem voltak helyek, semmi sem tetszett nekem. Stars Wars, Saturday Night Fever, ezek az idők voltak. A punk azt sugallta, hogy ezt lehet másképp is csinálni. Csináld meg magad. A punk az nekem a mai napig nem elsősorban a zene – azt is imádom persze – de a kreativitás. A punkban persze van egy adag destrukció is, de abból meg ugye konstrukció nő ki. Akár a sportban, a művészetben, de még az oktatásban is élhet. Lehet másképp csinálni. Ez a lényeg.

- A zenekaralapítás gondolata is rögtön megszületett önben?

- Persze. Az Emerson, Lake & Palmer volt az ellenség. Meg nekem még a Doors volt az ellenség, hosszú haj, hippik, odaülnek a tábortűz mellé. Nekünk ez nem erről szólt. Gyorsabbak voltunk. Amikor felkaptál egy basszusgitárt és elkezdted pengetni azt a két-három húrt az sokkal jobban hangzott mindennél, amit megvehettél a lemezboltban. Ez volt a punk. Tito után Jugoszláviában kontrollált liberalizmus volt, én legalábbis így hívom azt az időszakot. A helyi zenekarok lereagálták a nyugati új hullámot, kezdett ez szólni a rádiókból, láttuk a Melody Maker címlapján, hogy hogyan öltözik a Clash, ki lehetett utazni Londonba, megvenni pár dzsekit, amit aztán átalakíthattál magadnak, ahogy tetszik. Ebből mindből üzlet lett később, de ez most nem ide tartozik. Alapítottunk csomó zenekart, én basszusgitároztam. A legjelentősebb az a Bada Dadával közös Doktor Zhivago Dark Stars volt. Nekem Bada Dadáról mindig a Velvet Underground első lemeze jut eszembe, meg az ő korai, hatvanas évek közepi fellépései különféle művészekkel. A párhuzam érthető, azt hiszem. Akkoriban alig nézték őket, akár csak Bada Dada produkcióit, harminc emberek előtt lépett fel, de a hatása kurva nagy. Egy Bëlgát ő indított be. Amit csinált az punk volt, de trenddiktáló, újító. Ez volt a punk, diktált, átalakított és kinyitotta millióknak a szemét, hogy ezt lehet másképp. Nem mondom, hogy jobban, de másképp. Én is így vagyok punk. Nem az akárhány bajnoki címemre, meg a Bajnokok Ligája győzelemre vagyok büszke, hanem arra, hogy nem divatkövetők voltunk, hanem divatdiktálók.

- Volt az ön számára valaha annyira nagy vonzerő a zene, hogy esetleg az is felmerült, hogy a sport teljesen háttérbe szoruljon?

- Á, nem, soha. Zenészként tehetségtelen vagyok. Ez csak szórakozás volt mindig is. Próbáltam gitározni, de nagyon gyorsan abbahagytam, aztán basszusozni kezdtem. A Bada Dadával 1986-1988 között csináltuk a Doktor Zhivago Dark Starst, még Magyarországon is felléptünk, az Egyetemi Színpadon a Pál Utcai Fiúkkal. Ebből alakult ki a Tudósok, főleg azután, hogy Bada Dada és Máriás is átköltözött. A Badával nagyon szerettük egymást, a Máriás Bécivel meg együtt nőttünk fel, elsőtől nyolcadikig, meg a gimiben is padtársak voltunk.

- De ő még nem volt benne a Doktor Zhivagóban, ugye?

- Nem, mert ő tudott zenélni (nevet). Nagyon jó fúvós volt, akadémiára járt. Néha fellépett velünk, viccből, nem volt ez ciki, de őt komolyabb projektek vitték előre, amit meg mi csináltunk, az kemény baszkodás volt. Hoztuk át a határon Magyarországra a Vegetát, mert az ment és az volt az első számunk, hogy Megjött a Vegeta! (nevet) és szórtuk be a közönség közé. „Megjött a konyhahős, a gusztusért ő a felelős." De a vicc az, hogy a fele árut, amit eredetileg be akartunk szórni a közönség közé, tényleg megvették tőlünk a takarítónők. Felsorakoztattuk a dobozokat, mint színpadi kellékeket, a takarítónők meg lecsaptak rá. A másik, ami ugyanekkoriban volt az a 3+2. A 3+2-ben részt vettem, az volt a Great Rock'n'roll Swindle. A Kovács Karesz találta ki a lakodalmas rockot. Nagyon jó arc, a Badával jártunk a TV-műsoraiba. Volt olyan műsor, hogy a Bada volt a sógor én meg a kritikus. Zseniális volt, viccelt ott ezzel a zenei házasítással, Magyarországon meg zabálták. Olyan volt, mintha homokot importáltál volna a Szaharába. A Bugyi-testvérek zenéltek egy kocsmában, a Karesz meg kitalálta nekik, hogy kell egy ilyen rockos fordulat és az be fog jönni.

- Az aktív sportolást korán abbahagyta, viszont fiatalon lett profi kosáredző.

- 1988 körül kezdtem komolyabb edzőként megjelenni, utána már nem volt annyi időm a zenei bohóckodásra. Koncertekre is ekkoriban jártam intenzíven utoljára. Az utolsó zenekar, amelyik nagy hatással volt rám, az a Pixies. Nagyon sok együttes játszott Belgrádban, Londonban is sok koncertre elmentem. A Pixiesért rajongtam, azóta se volt ilyen újabb zenekar. Ami utána jött Nirvana, meg Mudhoney, ez a korszak már nem igazán fogott meg. Követtem, hogy mi történik a zenében, de már semmi nem fogott meg annyira. A Nirvanát már tudom hallgatni manapság, a Pixiesből jövő pop keveredik a punkkal. Most vagyok abban a fázisban, hogy megszeretem azokat a zenéket, amiket kihagytam akkoriban, amikor már nem volt rá annyi idő. Elnyelt a munka. Meg igazából bennünket a nyolcvanas évek közepe-vége ölt meg zeneileg, nem történt semmi érdekes. Ezért a Clash a kedvencem, az megmaradt velem végig, mindig tudtam követni a kanyarjaikat.

- A punk étoszából mennyit lehet átemelni a profi kosárlabdázásba? Hogyan lehet punkosan divatdiktálónak lenni a kosarazásban?

- Nekem az a punkom, hogy a nyakkendőmet hogyan kötöm meg. A kosárlabda mérkőzés az én munkám ünnepe. Meg kell tisztelni. Persze korábban soha nem hordtam nyakkendőt. De ez is egy jelzés lett, divatdiktálás, ha tetszik, hogy én máshogy kötöm meg a nyakkendőm. Aztán a lényeg: hogy ne add fel, ne add el az agyadat. Ennyi. Mindig eljön a pillanat, amikor valaki elmagyarázza, hogy te hülye vagy. Vagy egy sportvezető, vagy egy néző, akárki. Ezt nem szabad megengedni. Ki kell állni az értékekért, az elveidért, mert ez vagy. Lehet másképp is csinálni, diktálni kell a divatot. Erre tanított meg a Clash. Ha a döntéseid 80%-a jó, akkor jó vagy, ha nem, akkor meg nem. Ha viszont nem döntesz, akkor senki sem vagy.

- Ön igazi ötletember, a Fishing On Orfű fesztivált is közösen találták ki Lovasi Andrással.

- Lovasival összebarátkoztunk az évek alatt, sőt már ez több is barátságnál, az Andrást családtagnak tekintem. Az András szerintem azért írt zseniális magyar szöveget, mert nem nagyon tud angolul, ezért nem fertőzte meg semmilyen angol hatás, neki kellett kialakítania a saját nyelvezetét magyarul. Amikor közreműködtem az első Kiscsillag-lemezen, a Russian In The School is erről szól egy az egyben. A fesztivál egy viccből indult, amiből született egy dal, és abból nőtt ki a fesztivál ötlete, hogy tényleg, itt lehetne valami ilyesmit rendezni. Tök alkalmas rá. A lúzer horgászokról szól a szám, akik jól érzik magukat és ez a helyszín tényleg alkalmas arra, hogy jól érezzék magukat az emberek. Nevettem egyik nap, a Fishing On Orfűn voltam, telefonáltam a kosártábor webkezelőjének, hogy tegye ki, hogy megtelt a tábor és épp akkor verték le a táblát a fesztiválon, hogy megtelt a fesztivál. Kitalálsz két dolgot, ami egy idő után működőképes és sikeres. Na, ezek azok a szatiszfakciók, amikért érdemes élni, amiket senki nem tud elvenni tőlem.

Rátgéber László meghatározó zenei élményei:

Első saját lemez
Ramones: Leave Home (1978), postai rendeléssel Wales-ből, három haverral mindig három lemezt rendeltünk. Az volt az első. És az első Clash. Ez volt az én zeném. Ők a legfontosabbak.

Kedvenc régi zenekar
The Velvet Underground és a Residents. Nagy Residents-rajongó vagyok, megvan az összes lemezük és az nem kevés. Joy Division volt még szörnyű nagy hatás. Később meg még a Butthole Surfers. Helikopter-rocknak hívom.

Kedvenc szólóelőadók
Iggy Pop és David Bowie. Munka közben mindig szól a zene. Sokszor Bowie megy ilyenkor. Meg a Stooges és a Lust For Life/The Idiot periódus Iggytől, és Nick Cave.

Kedvenc jugoszláv zenekarok
A fiumei Paraf és a ljubjanai Pankrti.

Meghatározó koncertélmény
Iggy Pop a Brick By Brick lemez turnéján, 1990-ben. Kétszer is láttam, Belgrádban és Londonban is. Először lejátszották az új lemezt majdnem végig, aztán 50 perc után vége lett a koncertnek. De a tömeg tíz percig visszázott, mindenki kész volt, ők meg visszarontottak és lenyomtak még másfél órát erőből. Ez volt a legnagyobb hatás, hogy megnyílt ott valami és szétdurrant az agyad. Az Andrásnak is mindig ezt mondom, hogy így kellene koncertezni egy új Kiscsillag-lemezzel. Először lenyomni az új dalokat és levonulni, ha közönség tényleg akarja utána hallani a slágereket is, akkor visszahív és ez a fajta ráadás elsöprő tud lenni.

interjú és interjúfotók: Dömötör Endre