Lemeztáska sorozatunkban – néhány külföldi zenekar (Rise Against, Kaiser Chiefs) és jó pár magyar előadó (Linczényi Márkó, Pándi Balázs, Halász Judit, Németh Zsófia) után – most Lovasi András következik, aki a Kiscsillag zenekar harmadik CD-jének, a Sirály és Olajoshordó klipdalokkal beharangozott Néniket a bácsiknak! című albumnak a lemezbemutató koncertjét december 10-én a Barba Negra Music Clubban tartja zenésztársaival. A Budapest Bár aktuális negyedik albumán is közreműködő Lovasi a Recorder kérésére elmerült zenei emlékeiben, feltárta ihlető forrásait, sorra vette kedvenc magyar albumait, koncertélményeit, aktuális kedvenceit – azaz lemeztáskája mélyére túrt.
Kedvenc gyerekkori lemez
Először rádióból hallottam zenét, minden reggel bekapcsoltuk a nagy csöves rádiót és ami abban szólt. Tízéves koromban kaptunk egy Tesla mono lemezjátszót és minden zene, ami akkoriban megvolt a boltban, azt megvették a szüleim. Ez körülbelül kilenc-tíz lemez volt, úgyhogy az 1977-es év terméséből nagyon erős vagyok! LGT, Fonográf... a legrosszabb a Corvina volt, a CCC című lemez. Volt magyar nóta lemezünk is és Szécsi Pál is. 11 éves koromban névnapomra kaptam egy dedikált Szécsi Pál-kislemezt, az Egy szál harangvirágot. Ez volt a kiindulási pont. Egy pár év múlva elkezdtem komolyabban is érdeklődni a popzene iránt, könyveket vettem, utánanéztem a dolgoknak. Zenei mindenevő lettem már elég korán, nagyon sok komolyzenét is hallgattam, és aztán elkezdtem elkölteni a zsebpénzem lemezekre. Magyarországon ugye mindig választani kellett, úgyhogy, ha ABBA vagy Boney M, akkor ABBA. Ha popper vagy rocker, akkor rocker voltam. Amikor már bejött az Edda vagy a Beatrice, akkor Beatrice. Mondjuk az első Eddát még szerettem. És aztán jött a magyar új hullám és a nemzetközi is, de abból nem minden tetszett, és ekkor elkezdtem visszaásni a hatvanas évekig. 11-12 évesen még a Queen lett a nagy kedvencem, nagyon változatos volt, ezerféle stílus, megunhatatlan zene.
Inspiráció
.jpg)
Később aztán már tényleg hallgattam mindent, táncházba jártam, aztán Varsóba dzsessztalálkozókra, szóval mindenhonnan jött inspiráció. 13 évesen csináltam magamnak az első gitárom, parkettából, nejlonokból. Aztán lett rendes gitárom és elkezdtem leszedegetni a dalokat. Ekkoriban is mindenféle zene hatott rám, de 14 éves korom körül nagy doorsos lettem, úgyhogy az egyik első nagy inspiráció ahhoz, hogy zenéljek, az biztosan a Doors volt. Amikor indult a Kispál, akkor valahol a rhythm & blues alapú angolszász zenék voltak a kiindulási alap, de például a második lemez azért szól ilyen szikárul, mert a Red Hot Chili Peppersnél hallottuk, hogy nincsenek harmóniahangszerek – jó, akkor mi sem fogunk használni. Nem volt hozzájuk közünk, csak a módszer hatott ránk. A Nirvana is persze, de az nem hangzásban, csak egy-két dalnál a struktúrákban. A sötétebb sérültebb zenék hatottak rám később, főleg Nick Cave. Egy idő után zenészként már csak az jelentett inspirációt, amiben nem hallottam elsőre, hogy hogyan van összerakva, hogy miért működik. Azok a zenék, amikben még van titok. De olyan direkt hatás, mint amilyen az OK Computer volt annak idején, talán nem is ért azóta. Ezt nem is bánom, mert az eléggé megnehezítette az életem (nevet).
Autóba
Olyan 25-26 éves korom óta igazán odafigyelve csak autóban hallgatok zenéket, mert egyszerűen a sok megváltozott körülmény miatt vezetés közben jut rá idő. Korszakonként változtak, hogy mikre volt jó utazni, emlékszem 1992 körül például Rage Against The Machine szólt gyakran, meg az R.E.M.-től az Automatic For The People. Amikor először karamboloztam, akkor a Cult szólt, az 1994-es „kosos” lemez. Később Manic Street Preacherst és a Radioheadet, meg a Pulpot hallgattam sokat.
Éjszakára
Tizenéves koromban nagyon sokat hallgattam éjszaka az 1971-es Pink Floyd-lemezt, a Meddle-t, marha jó hangok és hangzások vannak benne, nagyon működik a sötétben.
Szombat esti lemez
Egyszerű rocklemezek: AC/DC, Neil Young, Bruce Springsteen.
Vasárnap délelőtti lemez
A Sigur Rós. Vagy a Simon & Garfunkel.
Szex után
Inkább a nők érzékenyek erre, nekem mindegy, ők a DJ-k.
Koncertélmény
A legelső koncert az talán a Hobo Blues Band volt. Pécsen látni Nicót a nyolcvanas években, az eléggé helyben tartotta a reményt. Nagyon meghatározó élmény volt még – szintén Pécsen – látni a nyolcvanas években Hector Zazou-t, egy Bikaye nevű énekessel lépett fel, olyan zene volt, amilyet nem nagyon hallottam korábban. Az feltétlenül olyan koncert volt, sőt olyan élmény, aminek a hatására azt mondtam, hogy nekem zenélnem kell! Az első nagy stadionkoncert élményen az 1988-ban a Népstadionban Human Rights Now! volt Springsteennel, Peter Gabriellel, Stinggel. Az első magyarországi Laurie Anderson nagyon szép volt, megható volt, hogy a videós dolgokba bele voltak installálva magyarul a szövegek. Nick Cave-et sokszor láttam, a legrosszabb a szabadtéri PeCsa-koncert volt. Döbbenetesen rossz volt a zenekar, persze kiderült, hogy bejátszó buli volt.
Kedvenc magyar lemezek
Mondok tízévenként egyet. A kétezres évekből az első Bëlga és az első Hiperkarma. A kilencvenes évek eleje ment a lecsóba, annyira szarul szól minden lemez. Abból az évtizedből talán az Ékszerelmére a Quimbytől. A nyolcvanas évekből a Muzsikástól a Nem arról hajnallik… és a KFT-től a Siker, pénz, nők, csillogás. Az tökéletesen visszaadja a generációm hedonista szárnypróbálgatásait. A második Hobo is nagy kedvencem. A hetvenes évekből a Fonográf, a korai Bergendy és talán a Mindenki másképp csinálja című LGT-album. A nagy hármasból meg az Illés. Az Omega mindig vicces volt nekem. Még a Makámot bírom nagyon.
Kedvenc lemez az elmúlt fél évből
Az új Kasabian tetszik. A magyarok közül a legjobb dalokat a Supernemtől hallottam, meglepett, de működnek. Idén nem sok minden fogott meg.
lejegyezte: Dömötör Endre
