Újabb életrajzi film egy híres énekesről – megint jönnek a szokásos klisék? Szerencsére Baz Luhrmann egyedi nézőponttal és pazar látványvilággal nyúlt Elvis Presley örökségéhez. A főszerepre pedig sikerült a lehető legjobb embert megtalálnia; az azonnali Oscar-esélyes Austin Butler simán lejátssza…
Claire Denis-t istennőként tisztelik a cannes-i filmőrültek, mégis 34 éve nem volt filmje a versenyprogramban. Most, hogy minden filmfesztivál próbálja feltornázni a női rendezők számát, talán eljött az ő ideje. Kérdés, hogy egy ilyen bosszantó filmmel, mint a Stars at Noon, van-e keresnivalója a…
Ritkán kerülnek be a cannes-i hivatalos programba dokumentumfilmek, de a David Bowie-ról szóló Moonage Daydream az idei válogatás egyik fénypontja. Semmiben nem hasonlít egy tipikus zenedoksira, de nyomatékosítja, hogy Bowie milyen inspirálóan hatott a filmekre és az egész világra.
Az idei fesztivál egyik legjobban várt filmje David Cronenberg visszatérése a bizarr testhorrorhoz. A Crimes of the Future azonban sajnos nem szexi, nem fura, nem horror, nem érdekes, nem izgalmas, nem újszerű, nem nosztalgikus, hanem egy dögunalmas blöff.
A svéd rendező, Ruben Östlund számára semmi sem szent, kéjes gyönyörrel leplezi le a nyugati társadalom gyarlóságait. Korábbi szatíráihoz képest A szomorúság háromszöge alacsonyabbra teszi a lécet és az ordenáré altesti humor csúcsra járatásával talán szélesebb közönséghez is elérhet.
Régóta panaszkodunk, hogy Hollywood teljesen kinyírta a romantikus komédiák műfaját és a hullagyalázás minden egyes igénytelen Netflix-romkommal csak fájóbbá válik. Erre jön egy francia rendező, Emmanuel Mouret, és Woody Allen évtizedekkel ezelőtti fénykorát idéző, sziporkázóan szórakoztató…
A legjobb filmekért néha a Rendezők kéthete mellékszekcióhoz kell átsétálni Cannes-ban. Léa Seydoux és Mia Hansen-Løve is rendszeres meghívottak a Croisetten, együttműködésük, az Un beau matin pedig újabb csúcspont mindkettőjük karrierjében.
Hét éve itt, Cannes-ban kezdődött a Mad Max: A harag útja diadalmenete, így nem csoda, hogy messiásként várta mindenki George Miller újabb látványorgiáját, a Three Thousand Years of Longing-ot. Ennél nagyobb csalódást nehéz elképzelni, Tilda Swinton és Idris Elba meseutazása nézhetetlen.
A cannes-i versenyprogramban nem túl erős az amerikai jelenlét, de James Grayt, az Armageddon Time rendezőjét sokkal jobban becsülik itt, Franciaországban, mint hazájában. Mégis, a hasonló témájú Licorice Pizza sikere után reméljük, hogy ez az Anthony Hopkins és Anne Hathaway szereplésével készült…
