Filmrecorder Cannes-ban. Mélyrepülés a Mad Max zsenialitása után.

Hét éve itt, Cannes-ban kezdődött a Mad Max: A harag útja diadalmenete, így nem csoda, hogy messiásként várta mindenki George Miller újabb látványorgiáját, a Three Thousand Years of Longing-ot. Ennél nagyobb csalódást nehéz elképzelni, Tilda Swinton és Idris Elba meseutazása nézhetetlen.

Valószínűleg azért is, mert a fesztivál elején kipihentebbek és nyitottabbak vagyunk, napokig úgy tűnt, hogy csak jó filmek vannak idén Cannes-ban. A tendencia megváltozását semmiképp sem George Millertől, a Mad Max-filmek legendás rendezőjétől vártuk, aki előtt hét éve leborult az egész fesztivál a Mad Max: A harag útja láttán. A Three Thousand Years of Longing című újdonságáról nem sokat lehetett tudni előzetesen, csak, hogy Tilda Swintonnak egy isztambuli hotelszobában megjelenik egy dzsinn (Idris Elba), aki teljesítené három kívánságát. Nekünk csak egy kívánságunk lett volna fél óra után: hogy minél előbb érjen véget ez a borzalom. 

Az hamar kiderült, hogy nem Covid idején forgatott kamaradarabról van szó, sőt, Miller a tőle már megszokott vizuális ötletorgiát hozza, amikor a kamera kimegy a hotelszobából. Az 1001 éjszaka meséi által inspirált betétre mintha kiküldték volna a B-forgatócsapatot, teljesen ismeretlen színészekkel és egy olyan történettel, ami leginkább arra hasonlít, amikor az ember egy elaludni nem akaró gyereknek talál ki újabb és újabb képtelen fordulatokat, csak, hogy nyomja már el végre az álom. A produkciós érték magas és látszik, hogy nem kis pénzt és energiát fektettek bele, csak kérdés, hogy mi végre. 

A Three Thousand Years of Longing minden másodperce penetránsan borzalmas, a harmadától már le akarod kaparni az arcodat. A biankó csekk tipikus esete, csak az érthetetlen, hogy George Miller miért ezt akarta megvalósítani a Mad Max sikere után. A harag útja az utóbbi 20 év legmeghatározóbb moziélményeinek egyike. Egy olyan film, ami minden szinten működött, a közönség igényeit is kielégítette, kritikai és anyagi siker is volt, sőt, 6 Oscart nyert. A Three Thousand Years of Longing pont az ellentéte; érthetetlen, hogy ki a célközönsége és előre látható, hogy Miller legnagyobb bukása lesz a Babe 2 óta. 

Örvendhetnénk esetleg annak, hogy korunk egyik legcsodásabb színésznője, Tilda Swinton főszerepet kapott egy hollywoodi stúdiófilmben? Sajnos még erről sincs szó, karaktere egy besavanyodott kékharisnya, aki nem is érdekli igazán a filmet, passzív narrátor, aki egyszer csak teljesen hiteltelenül átvált egy szerelmes hősnővé. Nála még sokkal rosszabbul járt Idris Elba, akinek érthetetlen mi történt a karrierjével a Drót és a James Bond pletykák óta. Hihetetlen, hogy a diverzitásért harcoló filmvilág egy kínos, tárgyiasító színesbőrű izomkolosszus szerepbe kényszerít egy ilyen nagyszerű színészt. Teljesen retrográd elképzelések egy eleve élvezhetetlen film szolgálatában. Csak óva inteni lehet mindenkit a Three Thousand Years of Longingtól, helyette nézzük meg újra a Mad Max: A harag útját és várjuk a Furiosát.

 szerző: Onozó Róbert 

A Three Thousand Years of Longingot a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában láttuk, Magyarországon ősszel kerül moziforgalmazásba.