Claire Denis-t istennőként tisztelik a cannes-i filmőrültek, mégis 34 éve nem volt filmje a versenyprogramban. Most, hogy minden filmfesztivál próbálja feltornázni a női rendezők számát, talán eljött az ő ideje. Kérdés, hogy egy ilyen bosszantó filmmel, mint a Stars at Noon, van-e keresnivalója a cannes-i versenyben.
ontosan 34 évvel ezelőtt volt utoljára Claire Denis film (Csokoládé) a cannes-i versenyprogramban, hiába tartják nemzetközi szinten is az egyik legnagyobb élő francia rendezőnek. Rendre vagy a mellékszekciókba száműzik (Bastards, Jöjj el, napfény!) vagy kénytelen más filmfesztivál versenymeghívására várni (Both Sides of the Blade – Berlin, High Life – Velence). Megkerülhetetlen remekműveit (35 rum, Szép munka) rendre beválogatják a világ legjobb filmjei listákra, így idén már Cannes sem teketóriázhatott, ráadásul a Stars at Noon mutatós fiatal hollywoodi sztárokkal érkezett a vörös szőnyegre.
Sőt, a férfi főszereplő, Joe Alwyn, még azzal kapcsolatban is izgalomban tartotta a popkultúra világát, hogy a premieren vajon barátnőjével, Taylor Swifttel jelenik-e meg. Alwyn egyébként az utóbbi időben erősen ráhajtott a „szegény ember Robert Pattinsonja” címre, hiszen a The Souvenir Part 2-ban is akkor kapott egy szerepet, miután Pattinson kiszállt és most a Stars at Noon főszerepét is annak köszönheti, hogy ismertebb kollégája Batman-gúnyába bújt inkább a High Life utáni második Claire Denis-együttműködés helyett.
Nehéz elképzelni, hogy Pattinson javíthatott-e volna a végeredményen, de az egyértelmű, hogy a Stars at Noon leggyengébb pontja Joe Alwyn minden karizmát nélkülöző, fekete lyuk alakítása. A nicaraguai Bonnie és Clyde történetben adott a veszélyes, izzadt, lucskos hangulat egy sistergően erotikus thrillerhez, ráadásul Denis egyáltalán nem spórol a szexjelenetekkel, amiben Alwynnal ellentétben megfelelő partnerre talált Margaret Qualleyban, aki gyönyörű és szokás szerint zabálja a kamera.
Qualley nagyjából ugyanazt a kaotikus jó csaj karaktert hozza, mint a Maid minisorozatban, aki, jót akar, de ahol megjelenik, zűr van körülötte. A zűrök viszont egyre zavarosabbak és kidolgozatlanabbak és mire a minden filmjében meglehetősen idegesítő Benny Safdie feltűnik egy rosszarcú FBI ügynök szerepében, a gyenge forgatókönyv már ezer darabra esett szét a rendületlenül szexelő főhősök körül.
Végeredményben ennyi a Stars at Noon pozitívuma: szokás szerint csodás a Tindersticks (Denis állandó együttműködői) zenéje, valamint szépek a főszereplők. Csakhogy a jó szex nem ment meg egy ennyire pocsék forgatókönyvet és a játékidő is embert próbáló és végül nem fut ki sehova. Három hónapja a Berlinálén Claire Denis legjobb rendezői díjat nyert a Both Sides of the Blade című filmjéért, amelyben megszokott közreműködőivel, Juliette Binoche-sal, Vincent Lindonnal (zsűrielnök most itt Cannes-ban) és Grégoire Colinnal dolgozott. A Stars at Noonnal viszont ingoványos területre tévedt, ahol a nyelv és a helyszín is idegen számára. Nem csak az idei terméséből, de az egész életművében is ez az új film marad majd az inkább elfelejtendő lábjegyzet.
szerző: Onozó Róbert
A Stars at Noon-t a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában láttuk, magyarországi moziforgalmazásáról egyelőre nincs információnk.
