Filmrecorder Cannes-ban. Anthony Hopkins újra Oscart érő formában van.

A cannes-i versenyprogramban nem túl erős az amerikai jelenlét, de James Grayt, az Armageddon Time rendezőjét sokkal jobban becsülik itt, Franciaországban, mint hazájában. Mégis, a hasonló témájú Licorice Pizza sikere után reméljük, hogy ez az Anthony Hopkins és Anne Hathaway szereplésével készült film lehet végre a nagy áttörése.

iért nem tart már ott James Gray, mint Paul Thomas Anderson? Mindketten a kilencvenes évek közepén indultak, mindketten szerzői filmesek, akik nem állnak be a sorba, nem készítenek franchise filmeket, továbbá mind a ketten filmre forgatnak. Most pedig mind a ketten egy éven belül csinálták meg gyermek- illetve kamaszkori visszaemlékezéseikből a coming of age filmjüket. A Roma óta ez egyébként is egyre erősödő tendencia, Kenneth Branagh (Belfast), Joanna Hogg (The Souvenir I-II.) és hamarosan Steven Spielberg (The Fabelmans) is megrendezi kamaszkori visszaemlékezéseit.

Eddig PTA Licorice Pizzája volt az alműfaj kiemelkedő darabja, de az Armageddon Time a legjobb pillanataiban felér hozzá. Igaz, hogy a bronxi zsidó család egy untig ismert és filmen rengetegszer feldolgozott toposz, de Gray fókusza inkább a hol nyílt, hol rejtett rasszizmus ebben a közegben. Természetesen fel fog merülni a kérdés, hogy neki kellett-e ezt a történetet elmesélnie, de abszolút hiteles és tragikomikus ahogy a zsidókat ért sérelmekkel kelő és fekvő családja is képtelen normálisan kezelni azt, hogy a főszereplő kissrácnak (Banks Repeta - aki első blikkre inkább egy szép kislánynak tűnik vagy Annette Bening gyerekének) akad egy színesbőrű barátja a suliban.

A film legerősebb pillanatai a gyerekneveléssel kapcsolatosak. Szembetűnő egyrészt, hogy mennyire nem a gyerek igényei állnak a középpontban, például az egyik jelenetben a Benjamin közlegényt nézi meg a család moziban, véletlenül sem egy gyerekeknek való filmet. Az apuka (Jeremy Strong hidegrázós alakítása) szíjjal fegyelmezi a főhősünket, míg az anyuka (Anne Hathaway) depresszióját elintézi annyival, hogy most már ideje lenne abbahagyni a hisztit. Egymást követik az erős jelenetek és soha nem kerekedik felül a cukormázas nosztalgia. A gyerekek például gyakran teljesen elviselhetetlenül viselkednek, de a szülők bosszankodása másodlagos, mindig a gyerekek szemszöge marad a középpontban. 

Rendkívül szórakoztató Anthony Hopkins nagypapa-alakítása is, remekül hozza a twitteren és instagramon mostanában megismert bohókás, egyszer csak táncra perdülős figuráját, ám közben a film legdrámaibb pillanatai is hozzá kapcsolódnak. Hopkins tavalyi meglepetés Oscarja (Az apa) után ezzel a mellékszereppel újra az Oscar-jelöltek között találhatja magát. Persze csak akkor, ha Hollywood is végre keblére öleli James Grayt. Eddig hiába rendezett olyan remekműveket, mint a Two Lovers vagy a The Immigrant és hiába dolgozott olyan sztárokkal, mint Brad Pitt (Ad Astra) vagy Robert Pattinson (The Lost City of Z), hazájában valahogy immunisak voltak rá. Az Armageddon Time-mal ez talán végre megváltozik, bár stílusa továbbra is túl visszafogott és minden hivalkodástól mentes.

szerző: Onozó Róbert 

Az Armageddon Time-t a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában láttuk, Magyarországi moziforgalmazásáról egyelőre nincs információnk.