Megnéztük szombaton is Azahriah-t, aki a második este már érezhetően hazai pályán játszott és egy jobb, lazább, gördülékenyebb koncertet adott a Puskásban, ahol a francia hiphop-reggae producerduó, a L’entourloop is fellépett vele.
Bár nyilván anyagi és egyéb okok miatt sokan nem engedhetik meg maguknak, de az már a tavalyi Rammstein- vagy Kispál-duplázáson is érződött, hogy izgalmas élmény egymás után többször megnézni ugyanazt a produkciót. Minden élmény más, hiszen a közönség is az, meg az ember is másra figyel (másodikra pl. a részletekre), itt ráadásul a terv is az volt, hogy jelentős mértékben (Azahriah Insta-sztoriban olyat is mondott, hogy akár 40 %-ban) el fog térni a három show a három este.
A ZENÉRŐL SZÓLJON, NE A SZTÁRRÓL – AZAHRIAH ELSŐ KONCERTJE A PUSKÁSBAN
Ez persze korai ígéretnek bizonyult, hiszen egy ekkora produkciót, ahol centire ki van számolva, hova lehet lépni (nehogy megpörköljön a piró), nagy díszletelemek mozognak, látványos a fényshow, minden számhoz spéci vetítés készül stb., nem lehet úgy megvariálni, mint egy klubkoncertet, de Azahriah-nak végül igaza lett, és sok szempontból más volt a szombat este, még úgy is, hogy a műsoron csak egy számot változtattak. Bár erről (és a pontos kezdési időpontokról) hivatalos infót nem nagyon lehetett előzetesen találni, pénteken Desh, szombaton pedig a francia L’entourloop volt az előzenekar (két francia bohém öregúr, akik mintha valami szürreál Jean-Pierre Jeunet-filmből léptek volna elő), akikkel Azahriah a legfrissebb nemzetközi kollabját (Don't Turn The Bass Down) készítette, és akikkel a koncert közepén elő is adták ezt a számot (a figyelj helyett, amire pénteken először borult mobilfényárba a Puskás).
És más volt a hangulat is: míg – tippre – pénteken több volt a koncertturista, aki kíváncsi lett az első két nap jegyvásárlási őrülete után, hogy mire megy ki ez az egész, addig szombaton a rajongói keménymag képviseltette magát, amelyik még az ülőszektorokban is hamar megteremtette a telt házas stadionhangulatot (ria-ria-Azahriah stb.). A péntekit hirdették meg harmadikként, mégis az lett a nulladik koncert, és a szombati volt az első, amire jegyet lehetett váltani, így atmoszférában ez hasonlított leginkább a tavalyi sportarénás koncertre.
Meg talán másképp fogta fel Azahriah is ezt a kört: kicsit olyan volt az este, mint főpróba után a premier, amire már összecsiszolódott a produkció, de még nem lehet beledőlni a sikerbe, ezért hajtja az embert az adrenalin, és jobban teljesít, mert a nagy terhek már lekerültek róla. Ez érződött a többet és lazábban kommunikáló Azahriah-n, aki először még megpróbálta elmondani ugyanazt a szöveget, mint első este, hogy sokan a személye, sokan a zenéje miatt jöttek el a Puskásba, sokan meg biztos csak kíváncsiságból, de hamar összekuszálódtak ezek a mondatok. Pénteken ez volt az első megszólalása, ami az erős kezdéssel együtt érezhetően megvette a közönséget, szombaton viszont ez akkor történt meg, amikor arról kezdett el beszélni, hogy próbált nem olvasni kritikákat, kommenteket az első koncertről, de annyi azért beszűrődött hozzá, hogy szóba került: nem volt politikai véleménynyilvánítás a koncerten. Amire azt mondta, hogy nyilván szándékosan, mert azt akarta, hogy ez a pár este másról szóljon, mint ebben az országban a legtöbb, és legyen valami, ami nem megosztja, hanem összehozza az embereket. Hiába hallottunk már ilyesmit százszor koncerteken, a válaszként felzúgó 40-50 ezer ember gondoskodott róla, hogy ez libabőrös élmény legyen.
Látványban a Puskás-koncertek hozzák a nagy nemzetközi turnék színvonalát: a vetítés, a fényshow, a táncosok, a gyakran metálos (ld. Azahriah agancsos-horroros mikrofonállványát) színpadi elemek és a szolid poszt-apokaliptikus körítés (pl. a szénmaszkolás a zenészeken, a kicsit sci-fiszerű napszemüvegek, amiket még a vonósok is viseltek) pont olyan eklektikus, mégis erős hangulattá összeálló vizuális világot teremtettek, amilyen Azahriah zenéje is. Érezni lehetett az örömöt is, hogy ha végre van pénz mindenre, akkor legyen ott tényleg minden a színpadon: bővüljön egyrészt a zenekar (vonósokkal, fúvósokkal, ütősegyüttessel), de a látvány is, amiben biztos más arénakoncertek is inspirálták Azahriah-t: a Pink Floydnál malac repült a küzdőtér felett, itt egy óriásbúvár ereszkedett le a mariana-árokban, a közönség között elhelyezett kisszínpadon felbukkanó zongorista pedig a Rammstein koncertjeiről lehetett ismerős.
Ingerbombázás volt mindkét koncert, egyszerre sok helyen történt sok minden, a kifutón hol rúd-, hol fekete hattyúnak öltözött balettáncos, hol rohamrendőrök, hol újpalotai gengek voltak, a színpad melletti teret betöltő, lépcsőzetesen felállított kivetítőkön előfordult, hogy teljesen más videók mentek, részben a klipek, részben meg erre a koncertre forgatott anyagok valami begombázott-szétszívott okkult gyurmahorrorból, aminek a figurái - például egy ketrecben táncoló gyurmacsaj - néha a koncertet széteffektezve mutató nagy kivetítőn is felbukkantak, mintha ott lennének a közönség felett (persze nem voltak ott).
Ebben a konfettivel, piróval, tűzijátékkal és mindennel megfejelt ingerbőségben az ember csak kapkodta a fejét, hova nézzen, és az első este egy idő után ez kissé fárasztóvá is vált, mert elvitte a figyelmet a zenéről; a másodikon viszont már olyan volt, mint egy koncertszínház, ahol az embernek nem irányítják a figyelmét, mint egy moziteremben, hanem oda néz, ami őt érdekli, és így sokkal szórakoztatóbbá is vált ez az audiovizuális letámadás.
Zeneileg kábé azt hozta Azahriah, amit élőben korábban is, csak a skatulya I (kritikánk) számai miatt módosult minimálisan a műsor, amiket - ahogy mindkét koncerten elmondta - már úgy írt, hogy ebbe a hatalmas térbe képzelte el őket. Ebben a hatalmas térben és tömegben mondjuk inkább A ló túloldalán (kritikánk) Desh-sel közös bulitrapszámai működtek a legjobban, és a pénteki koncertnek az a blokkja folyt kissé egybe, amiben az új számokat játszották, de szombaton ezt is sikerült jobban tagolni, pár átkötőszöveggel.
Ha a skatulya a kísérletezésről szólt Azahriah számára, akkor ez a koncertműsor nem (egy ekkora koncerten biztosra kell menni), de azért a jövőben meg lehetne jobban variálni ezt a setlistet - például kifejezetten kiváncsi lennék, hogyan szól Azahriah metálszáma, a tartarosz élőben, ha már úgyis rockzenekari felállásban koncertezik.
Az este az újpalotai gyökereinek emléket állító introvertált dallal kezdődött, és az egyik nagy kiskamaszkori inspirációját jelentő XXXTentacion dalával, az In The Enddel zárult (utóbbi nyilván felvételről), amikor kivonult az egész produkció meghajolni a kifutóra, és ez adott egy plusz személyességet a koncertnek, ami valahol Azahriah így jöttem bulija volt: tessék, innen indultam és idáig jutottam öt év alatt.
Ráadás ma este, a Puskásban.
AZAHRIAH-INTERJÚNK: "MOST FOGOM CSAK MEGÍRNI A LEGNAGYOBB SLÁGEREKET"
Kósa Zsolt képei a szombat estéről:
L'ENTOURLOOP
AZAHRIAH
Címlapos interjúnk Azahriah-val itt olvasható, amiből kiderül az is, hogy miért csak most fogja még megírni a legnagyobb slágereit, egy tízes skálán hányasra lőné be a saját zenéjét, és tényleg befejezi-e az Azahriah-projektet 5 év múlva. A ló túloldalánt annak idején 2022 legjobb magyar lemezei közé választottuk, a kritikánk róla itt olvasható. Ha pedig kíváncsi vagy Azahriah első nagyinterjújára, amit már zenészként adott (a Camouflage megjelenése idején), akkor ide kattints. A szeptemberi Recorder címlapján Desh szerepelt, a vele készült interjú alaposan bővített változatát pedig itt tudod elolvasni, amiben Desh először beszél arról, hogyan élte meg a befutást, miért lett pánikbeteg, és miért volt keserves az első nagyon sikeres éve.
