"A maszk mögött tökéletes lehetnék" - Azahriah-interjú

Paul Street néven az ország egyik legismertebb vloggere, Azahriahként jó pár milliós nézettségű klip után júniusban hozta ki első nagylemezét, a Camouflage-t, amit szeptember 2-án máris a Budapest Parkban mutat be. A még mindig csak 19 éves Pálffy Attila gitárral újítaná meg a trapet, a gázmaszkot jó imidzsnek tartja, és a playlistek korában is nagylemezekben gondolkodik. Metálos múltjáról, magyar popszövegek színvonaláról és a Youtuberből lett zenészekkel szembeni előítéletekről is beszélgettünk. Ez a Recorder magazin 86. számában megjelent interjú bővített változata.

Mik voltak a meghatározó zenei élményeid?

A Slipknot nagy szerelem volt. Az fogott meg gyerekfejjel, hogy maszkban vannak, de aztán elvitt a zene is. Bírtam a System of a Downt és a klasszikusokat is, Metallicát, Iron Maident, Pink Floydot, Led Zeppelint. A metálban éreztem meg először, milyen egy közösséghez tartozni, és kezdtem el a zenék hatására gitározni. Aztán jött a trap. Sokáig irtóztam a modern hangzásoktól, mert rockerként definiáltam magam, de aztán rájöttem, hogy jól lehet vájbolni, báunszolni rá. Lil Uzi Vert XO Tour Llif3-ja győzött meg, hogy jól is lehet csinálni a trapet. Tetszett az is, hogy a számítógépen egyedül is össze tudom rakni az alapokat.

Az nem merült fel benned, hogy metálzenekart alapíts?

Szeretem azt az érzést és adrenalinlöketet, amit a metál ad, és ha tehetem, becsempészem a zenémbe, de én nem tudnék metálzenekarban énekelni. Az egy speciális vokális képzettséget igényel, és az én hangomnak jobban állnak más stílusok.

A metálos múltadból adódik, hogy a trapben is gitározol és szólózol, ahol amúgy nem szokás?

Valószínűleg. Nem akarom túlerőltetni, és csak azért gitárt rakni minden dalba, mert tudok játszani rajta, de ahová illik, ott használom.

Nem sokan gondolnák, hogy a gitárszóló illik a trapbe. Még ha gitár van is például a pop punk trapben.

Gitársample-t azért gyakran használnak. A gitárszóló tényleg nem gyakori, de számomra az is egy verze. Én azt szeretem, ha a gitárszóló a legkatartikusabb résznél szólal meg. Sokféleképpen lehet használni a gitárt, és egészen kísérleti hangzásvilágokat is létrehozni vele. Akár padként használni, és elszórakozni a delaypedálokkal, vagy plusz háttérréteget adni a hangzáshoz. Az a célom, hogy olyan soundot kreáljak, amit fél füllel már hallottak az emberek, mert egyszerű, popos akkordmenetre épül, de tartalmaz valami pluszt, ami megkülönbözteti más daloktól.

Trapet is gitáron írsz?

Stílustól függ, milyen vájbon indulok el. Általában gitárral ülök le dalt írni, és van olyan trapalapú zeném (MIND1), amiben az elektromos gitár jól megalapozta az ének flowját. De ez nem mindig működik. Olyankor jöhetnek a szintipluginek. Egy basszusosabb zenénél már muszáj szoftverekkel kísérletezni. A gitár amúgy imidzsnek is jó. Autentikussá teszi az előadót, ha látják, hogy hangszeren is játszik.

A klipjeidben látható gázmaszk is jó imidzs?

Eleinte a Hollywood Undead és a Slipknot miatt vonzódtam a maszkok világához. Videózni is úgy kezdtem el, hogy eltakartam az arcomat egy sállal. Innen jött a gázmaszk is. Számomra ez biztonságérzetet ad. Ha nem érzem magam tökéletesnek, arra gondolok, hogy a maszk mögött az lehetnék. Ez nyilván nincs így, de megnyugtat a gondolat. Meg persze imidzsnek is jó. Egy kabala, ami velem van az első zenéim óta.

És a fejkendő? Az Axl Rose hatása?

Az utalás a videózásra. Anyukám katona, két missziót Koszovóban szolgált, onnan hozta nekem ezt a katonai kendőt. Ezzel takartam el az arcomat a YouTube-videóimban, aztán később felhúztam a homlokomra. Egyfajta branddé nőtte ki magát, erről ismernek fel a legtöbben. Még nem temettem el, de nem fogom örökké hordani.

Van gitáros, aki inspirál?

A legnagyobb inspirációm egy alig ismert brightoni csávó, Ren. Ahogy ő zenél, az páratlan. Ha énekel, kiszáll ebből a világból, és magától jönnek belőle az elképesztő improvizációk, miközben tudatosan egyben tartja a produkciót. Emberfeletti. A másik példaképem John Frusciante. Szerintem ő tette naggyá a Red Hot Chili Pepperst.

A vlogolás jó ugródeszka volt a zenéléshez?

Előbb kezdtem el zenélni, mint videózni, de csak azután publikáltam dalokat, hogy már ismertek a YouTube-ról. Sokáig vacilláltam, hogy új csatornát indítsak-e a zenéknek, de jól döntöttem, mert különben egybefolyt volna a kettő. Elkönyveltek volna youtube-os zenésznek, akiken sokan csak nevetnek. Magyar youtuberből még nem lett autentikus zenész.

Így nem írtak le?

Volt, aki nekem is azt mondta, hogy minek éneklek, videózzak inkább. De ezen már túl vagyok. A 1500 eladott jeggyel telt házas bemutatkozó koncerttel, a turnézást szépen megtoló Supermanagement-szerződéssel, és azzal, amilyen lelkesen támogatják a zenei pályámat a másik csatornámon, azt hiszem, sikerült bizonyítanom, és levetkőzni ezt a címkét. A jövőben szeretném párhuzamosan csinálni mindkettőt. Nem szabad hagyni, hogy irrelevánssá váljon a Paul Street-csatorna. A vlogomon egy nagyon lojális és könnyen mozdítható közösség alakult ki, ami borzasztó nagy lehetőséget és egyben felelősséget is jelent.

Traptől r&b-n át a zongorás líráig sokféle műfajban mozogsz a Camouflage-on.

Úgy állok neki egy dalnak, hogy abból bármi lehet. Pop, rock, trap, ami épp elvisz. Elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb bekategorizálják az embert, de nekem nem az a célom, hogy rocksztár vagy trapelőadó legyek. Talán rátalálok majd egy hibrid hangzásra, de nem keresem tudatosan. Az albumnak azért sincs egységes hangzása, mert felerészben új számokat tartalmaz, a másik felében pedig a régi dalaimat gondoltam újra.

Minden zene okkal jött létre. Nem egy loopból vagy egy alapból születtek a dalok, hanem egy gondolatból, emlékből, érzésből, amit ki akartam fejezni, fel akartam dolgozni. Tudatosan kerestem olyan zenei formákat, stílusokat, amelyek a legjobban passzolnak hozzájuk. Ez is a műfaji sokszínűség irányába tolta a lemezt. Vannak rajta éles váltások, egy trapre simán jöhet egy lassú szám, de talán sikerült olyan dinamikai ívet adni neki, hogy ez ne legyen zavaró.

Egyszer azt mondtad, vannak sokkal tragikusabb dolgok is a szerelemnél, amikről énekelni lehet. Ezekről írtál dalokat?

Mostanában nem voltam szerelmes, ezért nem írtam szerelmes dalt, de értek csalódások, és azokról írtam. Magánéleti fordulatokról, amelyekből párkapcsolat lehetett volna, egy számomra sokat jelentő barátság véget éréséről, vagy akár arról az őrlődésről, amikor visszagondolsz egy helyzetre, hogy mit csinálhattál vagy mondhattál volna jobban. Néhány dal annak az oldalamnak a terápiás megfogalmazása, amit a zenén kívül nehezen tudok kimutatni. Ugyanakkor tudom, hogy akkor fogok megérni zenészként, ha nemcsak az érzéseimről, hanem társadalmi és értékrendbeli kérdésekről is írok majd dalokat. Ezek csupán érzelmes szövegek, de az igazi művészet mélyebb mondanivalóval is rendelkezik.

Feldolgoztad a traumáidat azzal, hogy dalt írtál róluk?

Igen, mert ha meghallgatják és megszeretik az emberek, az számomra feloldozás az emlékeim alól. Ha lesz időm, elmegyek pszichológushoz, mert kéne. Tudat alatt csinálok olyan dolgokat, amiket nem tudok megmagyarázni, és jó lenne, ha megmondaná egy szakember, miért van ez. Ha nem zenélnék, sokkal rosszabb helyzetben lennék. Engem kiegyensúlyoz, hogy van egy célom, ami mindenek felett áll. Ha valami olyat kellene tanulnom vagy dolgoznom, ami nem motivál, abba beleőrülnék. A zene az egyetlen, amihez értek.

Legnagyobb elérést a magyar nyelvű számaiddal produkáltál (RÉT, MIND1, EL BARTO), mégis egy angol nyelvű nagylemezzel debütálsz.

Tartoztam a kezdeteknek annyival, hogy az első lemezem angol legyen. Kábé egy éve van, hogy nem írok rossz szövegeket magyarul, de több idő kell, hogy ez beérjen. Az elsődleges cél az, hogy élvezzem a zenélést, és ha angolul jön egy szöveg, nem fogom áttenni magyarra csak azért, hogy többen hallgassák.

Ma már a vegyes nyelvű albumok sem ritkák.

Olyat nem akartam, mert az olyan érzést kelt, mintha az előadó nem tudná eldönteni, kit akar megszólítani. Nekem vannak nemzetközi terveim, ezért is lett az első lemez angol. A következő viszont magyar lesz, Deshsel csináljuk, akivel a RÉT-et és a MIND1-et is. Magyarul több emberhez lehet itthon eljutni, és könnyebb is megszólítani a közönséget, mert a mainstreamben nincs magasan a mérce. A zenék jók, de úgy érzem, a sztenderd popszövegeket könnyű felülmúlni.

Magyar szövegek terén miben szeretnél fejlődni?

Meg kell tanulni, milyen flow-k illenek rá. Egy J.I.D-féle rapet nem lehet magyarul elnyomni, ahogy a trapbeatekre pakolt, lyrical-miracle-spiritual-individual stílusú, gyorsdumás-eminemes rapet sem lehet átültetni magyarra. Ez biztos változik majd idővel, de én még nem hallottam olyan magyar trapet, ami top hit lehetne. A magyar nyelvhez jobban illik a boom bap, mert jól lehet csűrni-csavarni a mondatokat és jó rímeket lehet találni. Pár szóval vájbot csinálni és jól hangzó flow-kat hozni már sokkal nehezebb. Sokan cringe-elnek, ha magyarul hallanak trapet, ezt az előítéletet is le kell bontani.

A magyar trapszíntérhez mennyire tudsz kapcsolódni?

Az itthoni trapszcénához csak azért vonzódhat az ember, mert élvezi, hogy Magyarországon is van ilyen. Egyelőre nem látok olyan autentikus trapelőadót, aki olyan sokra vihetné, mint mondjuk XXXTentacion. Ő pontosan tisztában volt azzal, hogy egy depressziós e-boy/e-girl közönsége van, és amikor öngyilkosságról, depresszióról vagy mentális problémákról énekelt, a társadalomban magukat nem komfortosan érző embereknek adott annyi erőt és pozitivitást, amennyit egy telefonon keresztül lehet. A zenéjének volt célja és üzenete, ami szerintem hiányzik a magyar előadók többségéből. Belőlem is. Szeretnék én is fontos üzeneteket közvetíteni és hatni az emberekre, de nem vagyok türelmetlen, megvárom, amíg ez megérik bennem.

A te korosztályod albumok helyett már inkább dalokat, playlisteket hallgat. Van így értelme nagylemezt kiadni?

Én mindig is albumokban gondolkodtam, a zenei alkotás abban tud kiteljesedni. A hallgató is akkor tud közel kerülni egy előadóhoz, ha veszi a fáradságot és végighallgat egy albumot, és én is akkor érzem úgy, hogy valami értékeset alkottam, ha azt albumba foglalom. Dalokat is jó hallgatni, de az album egy fokkal intelligensebb formája a zenehallgatásnak, mintha csak a háttérben pörgetünk egy playlistet. Szeretek inkább ritkábban kiadni valamit, aminek a hatása viszont sokáig tart.

Ha van benned igény a nagyobb struktúrákra, nem zavar, hogy a popszámok rövidülnek, és lepörögnek másfél-két perc alatt?

Nem. Ha egy fless 39 másodpercig tart, akkor az egy 39 másodperces szám lesz. Ha tíz percig, akkor tízperces. A 17-en másfél perces zenék vannak, mégsincs hiányérzeted utána. Akinek mégis, az berakja ripítre. Nem jó ragaszkodni a sztenderd, háromperces hosszhoz, mert attól csak beszorong a zenész, hogy van másfél percnyi zenéje, és hozzá kell írnia ugyanennyit. Nem kell. Szabadságot ad, hogy ma már bárhány perces lehet egy szám.

Hogyan szólaltatod meg élőben a dalokat?

Egyelőre hárman leszünk a színpadon Ceryak István dobossal és Szabolcsi Bence „Fészek” gitárossal (Stardust), de később szeretnék egy basszusgitárost és egy billentyűst, illetve egy olyan csávót is a zenekarba, aki semmi mást nem csinál, csak megüt egy gongot minden dal elején.

Bohócmaszkban, mint Clown a Slipknotban?

Haha, nem. Onnan jött az ötlet, hogy az első években volt egy tagja a Nirvanának, aki csak headbangelt és tört-zúzott a színpadon. Ikonikus volt. Ilyen apróságokkal is nagy hatást lehet elérni.

Egy gitárostól illik a gitárjairól is kérdezni. Kérlek, mesélj!

Cort X1-essel kezdtem, egy basic elektromos Superstrat gitárral, amit a kezdőknek ajánlanak, aztán Chapman ML2-Pro-ra váltottam, de az nem tetszett. Nem szeretem a 24 bundos gitárokat, nekem az túl hosszú. A 22 fretesen kényelmesebben elvagyok, úgyhogy vettem egy Cort CR250-est. Ez egy Les Paul-utánzat, és az egyik kedvencem a teste miatt. Jelenleg egy japán Fender Strat a szívem másik csücske, modern kiszerelésben, aminek a nyaka tökéletesen passzol hozzám. De a gitár, amit nekem találtak ki, az a Gibson Les Paul. Amint lesz rá keret, beruházok egyre.

interjú: Soós Tamás
fotó: Bodnár Dávid