„A falak mögött az altató még kábít” – Poós Zoltán az Edda Művek dalszövegéről (Szövegszerkesztő #05)

Cikksorozatunkban írók, költők elemzik magyar dalok szövegeit, mesélnek a személyes kötődéseikről, és fejtik meg, mitől lesz igazán jó egy dalszöveg. A Szövegszerkesztő ötödik részében Poós Zoltán ír az Edda Művek egzisztencialista rockdaláról, a Kínoz egy énekről, és érvel amellett, hogy ez a klasszikus magyar rockzene egyik csúcsteljesítménye.

Az Edda Művek Kínoz egy ének című dalát először 1981 kora nyarán hallottam a battonyai Alkotmány moziban, amikor a Ballagás című filmet vetítették. Ott ültek a nézőtéren azok az intézetis fiú is, akik számára a film eleven valóság volt. Ők is akkor ballagtak, csak a főszereplőkkel ellentétben nem a gimnáziumból, hanem az általánosból. Olyan nagy hatású volt Almási Tamás alkotása, és különösen annak gyújtogatós jelenete, hogy visszatérve a kollégiumi szobájukba a ballagásukat megünnepelendő, felgyújtották az egykori szolgabíró lak épületét.

ÍGY HALLGATTOK TI – MAGYAR ÍRÓK A ZENÉRŐL: POÓS ZOLTÁN.

Ott álltam a lángoló épület mellett másnap délelőtt, de nem az Eddára gondoltam akkor, hanem a Piramisra, mert a Vasárnapi koktélt hallgattam közben kis SANYO tranzisztoros rádiómon, és éppen azt közölte Komjáthy György, hogy otthagyta a Piramist Révész Sándor, majd lejátszotta a Lányok, akik voltak című dalt az Erotika című új Piramis-albumról. A Kínoz egy éneket legközelebb egy esküvőn hallottam, ugyanezen a nyáron, egy szovjet lemezjátszón szólt az Edda II., egy rokon tisztaszobájában, a faipari KTSZ-ekben gyártott sötétbarna bútorok között. Amikor a maximális hangerőre tekertem a lemezjátszót, megrezzentek a szárnyas tükrön lógó ballagási tarisznyák, és talán még a feszület is elmozdult. Kinn, a fóliasátor alatt húzta a zenekar: forgattyaja karikagyűrüjét, sajnálja a régi szeretőjét. Én pedig azt hallgattam, hogy Süllyedő utakon összedőlt házak. / A kidobott tükrök valakire várnak.

Először persze a Kölyköd voltam igézett meg, azt már többször is leadta a Tánczenei koktélban (szerkesztő: Csiba Lajos), aztán a Hűtlen fogott meg, utóbbi dalhoz klip is készült, amit a Kőbánya-Kispest metrómegállónál rögzítettek. Tizenegy éves voltam, már akkor is hajlamos a túlzásokra, és kapásból kijelentettem, hogy a Kölyköd voltam a világ legjobb száma, a Hűtlennél pedig nincs szebb lassú dal, talán csak az Álmodtam egy világot, de az is Edda Művek Miskolc, hej!  A Kínoz egy éneket hallgatva viszont már akkor éreztem, hogy ez nem egy sima hard rockos szögelés, ami ellát olyan útravalóval, hogy lépjem át a múltat, majd menjek az úton tovább, és ne álljak meg soha. Hogy ez dal ország állapotáról mond valamit, és messzebbre ment, mint a honi hard rock bandák, hogy legalább olyan karcos a dolog, mint a Beatrice Angyalföldje, még ha az attitűd nem is teljesen ugyanaz. Itt nem Kádár kedvenc kerületéről van szó, hanem a vidék Magyarországáról, ahol tényleg süllyednek az utak, mert nincs betonjárda, maximum rosszul kiégetett, leselejtezett téglákból, és az elhagyott házak összeomlanak, belesüllyednek a gazzal felvert telkekbe, és megjelennek a félig összedőlt vályogházak udvarában a vadkacsák, és a rókák is.

AZ EDDA TÖRTÉNETÉT HÁROM RÉSZBEN ÍRTUK MEG: ITT, ITT ÉS ITT.

És a még álló hengerelt falon ott van Szabad Föld 1978-as falinaptára, Balázs Piri Balázs karikatúráival, és ott van egy homályos tükör is, valakire várva. A magány ábrázolásának egyik legszebb példája a kidobott tükrök valakire várnak - sor: Mert a tükör leginkább arra vár, hogy belenézzen valaki, de nem lát mást, csak összedőlő vályogfalakat, amiket majd a közelben élő kölykök a nyári szünet fénypontjaként kőműveskalapáccsal vernek szét. A dal nem valami egyszerű riffre épül, Barta Alfonz billentyűjátéka adja meg a jellegzetes megszólalását, Slamovits István és Zselencz László ritmusképletei teszik izgalmassá, feszültséggel telivé a dalt, amely az Edda egyik legjobb valaha készült felvétele, afféle kulcsdal, méltó párja az Ahová eljutok, az Engedjetek saját utamon, és az Egek felé kiáltottam című klasszikusoknak, illetve az eredeti Fekete élménynek, amelyet csak koncert bootlegekből ismerhetünk, az a változat feszesebb, jobb, mint a hármas lemez cenzúrázott változata.

Az Edda 1983-ban a Népkerti pályán tartott Jubileumi Rockfesztiválon koncertezik. Fotó: Urbán Tamás / Fortepan.

 A Kínoz egy éneknek három verziója is ismert. A Ballagás nem hivatalos soundtrackjén lassabban játsszák, mint az 1981-ben megjelent második Edda-albumon, Slamó szólója sem egyezik meg a lemezváltozattal, illetve ott van a búcsúkoncerten készült lemezfelvétel, amelyen Gay Tamás hozza az orgonaszólamot, ami kevésbé meggyőző, mint az akkor már Svájcba disszidált Talfi orgonajátéka. A Kínoz egy ének második strófája már nem csak egy üldözött ember stációját mutatja meg (Fejed lehajtanád, padra vagy földre, de lesnek rád fák mögé rejtőzve.) Szóval, kik is lennének azok, akik követik az üldözött alakot? Akkor a rendőrökre gondoltam, akik hát ott posztoltak 1981 körül a Fényes presszó bejáratánál, miközben mi, kis ötödikesek fagyiért álltunk sorba. A gyerekek tölcsért fogtak a kezünkben, míg a Szemit, Cápát és Höhn Tónit kereső rendőrök gumibotot. De lehetett éppen a nagybetűs Szolgálat is a fák mögött, amiről 1981-ben nem sokat tudott egy tizenegy éves gyerek, csak azt, hogy Kántor, a németjuhász a nyugati határszélen elkapott néhány dezertőrt, akik információkat akartak átadni az NSZK-ban élő, horthysta emigránsoknak. De ebből sem érettünk akkor semmit, csak azt, hogy Csupati milyen hülyén mondja a kutyájának, hogy tyutyukám.

Pataky Attila és Koltay Gábor a 1983-ban a Népkerti pályán tartott Jubileumi Rockfesztiválon. Fotó: Urbán Tamás / Fortepan.

Erős életképek jelennek meg a dal utolsó két strófájában is: Vasúti várótermek, pénznyelő automaták, / Zsúfolt vonatok, részeg katonák… A részeg katonákkal teli vonatok mindent elmondanak a szocializmus elviselhetetlenségéről, arról nem beszélve, hogy hivatalosan a Magyar Néphadsereg katonái nem is lehetnek részegek, mégsem véletlenül járőröztek az állomásokon a váposok, azok a katonák, akik a saját bajtársaikat jelentették fel. Az eltompult fények különös viszonyba kerülnek a falak mögött kábító altatóval. Mintha csak valami kollektív érzéstelenítővel lehetne elviselni ezt az egészet, és a tompaság kozmikussá emelkedik, amikor a földre ásító hold és a keletnek és délnek rohanó autók képe felvillan. A Kínoz egy ének afféle egzisztencialista rockdal, magasan kiemelkedik az 1977 és 1981 közötti rockhullám mezőnyéből, hangszerelésben, atmoszférában és a képalkotás minőségében. Ha valamelyik dal reflektál a kettes Edda-album borítójára, a sártengerbe ragadt bakancsra, az elsősorban a süllyedő utakat megjelenítő Slamovits István-szerzemény, Kínoz egy ének, amely a klasszikus magyar rockzene egyik csúcsteljesítménye.

NÉZEGESS MAGYAR ROCKFOTÓKAT A 80-AS ÉVEKBŐL!

Kínoz egy ének

Süllyedő utakon összedőlt házak,
A kidobott tükrök valakire várnak
Hűvös éjjeleken, ha eltompulnak a fények,
A házak fölött száll, kínoz egy ének

Olcsó cigid, szívod és fújod,
Önmagad egyre, egyre nehezebben húzod
Fejed lehajtanád, padra vagy földre,
De lesnek rád fák mögé rejtõzve

Veletek nőttem fel, házak, városok,
Fáradt villamosok, kőhidak
Hűvös éjjeleken, ha eltompulnak a fények,
Vadítja lelkem, kínoz egy ének

Mondd el, mit szeretnél,
Te kicsi, te nagy, csúnya, és szép,
Vagy régen elveszett, amire vágysz,
És kínoz egy ének, akárhol jársz

Vasúti várótermek, pénznyelő automaták,
Zsúfolt vonatok, részeg katonák
Hűvös éjjeleken, ha eltompulnak a fények,
A házak fölött száll, kínoz egy ének

Éjszaka van, a hold a földre ásít,
A falak mögött az altató még kábít
Autók rohannak, keletnek és délnek,
Minden utcán kísért egy ének

 MÉG TÖBB EXKLUZÍV RÉGI FOTÓ AZ EDDÁRÓL.

A Szövegszerkesztő korábbi cikkei:

Kiss Tibor Noé a Leukémiáról

Cserna-Szabó András a korskorskorsról (ByeAlex x Tembo x Hiro)

Fekete Ádám a Karabélyról

Vajna Ádám a Heaven Street Sevenről

fotó: Szellő Margit

A Szövegszerkesztő rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.