A Recorder magazin május végén megjelent ötödik számának fókusztémája a Vidék vs főváros címet kapta, ezen belül kiemelt helyen szerepel egy nagy cikk a miskolci Edda Művek 1983-as feloszlásáról és két évvel későbbi budapesti újjáalakulásáról. Az Edda búcsúkoncertjéről a Magyar Televízió Ifjúsági Osztálya számára Almási Tamás rendezésében Kölyköd voltam címmel dokumentumfilm is készült, melyet azonban a zenekar frontembere, Pataky Attila le akart tiltatni. A filmet végül 1985-ben bemutatta a televízió, néhány magyarországi és külföldi filmfesztiválon levetítésre került, sőt még a francia ARTE tévécsatorna is megvásárolta, de itthoni moziforgalmazásig soha nem jutott el. A Recorder június 13-án az ötödik lapszámot ünneplő Recorder 005 Partyn levetíti a ritka filmet a Toldi moziban és az vetítés után még egy beszélgetésre is sor kerül Almási Tamás rendezővel. Most pedig következzék az Eddáról szóló cikk monumentálisra kibővített háromrészes változatából – a magyar rock hetvenes évekbeli állapotával és az Edda nyolcvanas évek eleji diadalmenetével foglalkozó első fejezet és a búcsúkoncertet tárgyaló második rész után – a zenekar 1985-ös visszatéréséről szóló záró fejezet.
Ennyi volt a bakancsos Edda
Az 1983-as miskolci búcsúkoncerttel nem csak egy zenekar búcsúzott. Ahogy Altamont pontot tett a hatvanas évek végére, úgy zárta le itthon ez a buli a csöves-korszakot. 1984 már nem az őszinte rockról szólt. Nem volt Edda, Beatrice, Piramis, Dinamit. A végét járta a P. Mobil. Nem volt már tényező a Karthago vagy a Korál. Hobóék sem Kőbánya Bluesoztak, a Vadászat már más közönségnek szóló, érett konceptalbum volt. Az Új Skorpió már csak egy lemez erejéig húzta. Az ex-P. Mobil tagokból álló P. Box a metál felé kacsingatott. 1986-ban aztán nekik is végük lett, ahogy a Mobilnak is. Megjelent a Pokolgép, majd a többi heavy metal zenekar. Csövesekből rockerek, metálosok lettek. 1987-ben meghalt a műfaj egyik ikonja, a P. Mobil és a P. Box gitárosa, Bencsik Samu, többek között a Miskolc című Mobil-dal szerzője. „IN MEMORIAN BENCSIK SÁNDORRA" – hirdette még sokáig egy falfirka a miskolci Búza tér környékén.
De a „bakancsos" Edda története azzal az 1983-as koncerttel nem ért véget. Később még robbant pár időzített bomba.
Kezdjük azzal, hogy az utolsó koncert nem is az utolsó volt. A nagy kavarodásban történt egy szervezési hiba – a búcsúkoncert után két nappal, 19-én hétfőre még le volt kötve egy gyöngyösi fellépés. Szerződésszegést, jogi következményeket senki sem akart, az volt az egyszerűbb megoldás, ha megcsinálják valahogy ezt a koncertet. Hogy ezen a fellépésen mi történt, arra már senki sem emlékszik. Kiesett mindenki memóriájából. Abban az állapotban tán nem is csoda. A Riskó-féle Edda-könyv is úgy kezeli, mintha nem is lett volna. „Nagyon sokan voltak, nagyon sokan jöttek és ott is maradtak sokan...Aztán megvolt és én nem mentem be az öltözőbe és nem köptem szembe magam... Összeszedtem a mikrofonomat, a vezetékeimet, a felszerelést, ez 15-20 perc – és hazamentem" – idézi fel a miskolci koncertet, mint a történet végét Slamovits. Valószínűleg a rajongók zöme sem tudott erről a buliról, nem volt agyonreklámozva. Furcsán is festett volna, ha kiderül, a búcsúbuli valójában csak az utolsó előtti koncert.
Pataky aztán elhagyta a várost. Norvégiába ment vendéglátózni, pénzt gyűjteni, és új zenekarát kitalálni, megcsinálni. Amikor 1984-ben megjelent a koncertről készült Viszlát lemez, ő már egy hotel bárjában énekelte a Moonlight Shadow-t és az I Just Called To Say I Love You-t. Slamó eltűnt a nyilvánosság elől, bezárkózott, magába fordult, szitározni tanult.
1984-ben került végre a boltokba Riskó Géza riportkönyve. A valamikor '83 nyarán befejezett mű még egy stabil együttest mutat, ahol fel sem vetődik a megszűnés gondolata. Kicsit furcsa lehetett egy hónapok óta feloszlott zenekarról olyanokat olvasni, hogy tervezik az új lemezt, amely karácsony körül jelenhetne meg, és ez végre olyan lesz, amilyet ők szeretnének: a lírai Edda III. után egy keményebb anyag. A disszidens Barta pedig arról beszél, szeretné, „ha Nyugat-Európában is elérnénk valamit."
Almási Tamás filmjét csak egy évvel később, 1985 januárjában mutatták be a tévében. A visszatérésre készülő Pataky mindent megtett, hogy ne (illetve ne így) kerüljön adásba – meg is lehet érteni, miért. Slamovits és az ex-dobos, Csapó nem túl hízelgően beszél az énekesről. Az „ezek nem a pénzért csinálják" zenekar vezetője kőkemény, számító üzletembernek tűnik, aki lenyúl mindenkit, jogdíjaktól kezdve a felszerelésig. „Én egy százhúszezer forint körüli énekberendezéssel szálltam be a zenekarba... Ma már mondhatom azt, értek az üzlethez... Én nem kerülök ki ebből a zenekarból anyagi hátránnyal – ez biztos. (...) Kettőszázötvenezer forinttal szálltam be az Omega GMK-ba." És míg Pataky szájából röpködnek a számok, a többiek inkább kisemmizve érzik magukat. Persze, feltűnő, hogy nincs egy jelenet sem, ahol a tagok együtt lennének, mindenkivel külön-külön készült riport. És nem szólalnak meg a filmben olyan Patakyhoz hű arcok, mint az akkori dobos, Fortuna László vagy a menedzser-szervező Felvinczy Attila. A tényekhez az is hozzátartozik, hogy 1983 végén, '84 elején mindhárom extag aláírt egy nyilatkozatot, hogy nincs Patakyval szemben anyagi követelése.
Akármi is volt az igazság, egy biztos, a film alapos munkát végzett. Pataky ügyvéddel is fenyegetőzött, de aztán mégsem perelt. Az újjáalakult Eddának szüksége volt a televízióra, márpedig akkor még csak egy volt. „Ez a film majd kinyír téged" – mondta Slamó a zenekarvezetőnek, legalábbis Pataky ezt állítja. Szárnyra keltek a pletykák, hogy a szakma bojkottálja Pataky Attilát, zenészek, technikusok nem akarnak vele dolgozni. És hogy megbukott nyugaton, azért jön haza. Voltak, akik utána köptek az utcán. Slamó a Déryné utcában, a Színház mellett lakott édesanyjával. A házukkal szemközt volt egy foghíjtelek. Egyik éjjel valaki a tűzfalakra írta: „Pataky áruló!" „Slamó, te csak gitározz tovább!", „Slamó Művek Miskolc". Aztán a város több pontján is feltűntek ezek a graffitik.
A visszatérés
Slamó, ahogy az új Edda is, 1985-ben tért vissza. A gitáros kipróbált rock arcokkal (Dorozsmai Péter, Trunkos András, Nagy Feró, Lugosi László) hozott össze egy hard rock lemezt (Slamó Band néven, Slamó címmel). Sokat nem kellett találgatni, kihez, kiről szólnak az olyan sorok, mint például „Bűnöd még van, szíved már nincs ...Hited leráztad, aki még hitt, megaláztad... Céljaidat melengetted, Elszökni nem engedted. A jóság leple alatt büntettél igazakat... Most nevetnem kéne az egészen, Együtt álmodtunk merészen, A falakon hervadt felirat, Hirdet még régi dolgokat." Az egész lemezből süt az elkeseredettség, elég csak a dalcímekre vetni egy pillantást: Ez semmit nem jelent, Egymáshoz nincs szavunk, Én már csak menekülök, Akkor én inkább... (A hazugság az egyetlen vigasz) és E.D.D.A., több, mint beszédes. A lemez nem lett túl sikeres. A Slamó Band adott vagy hetven koncertet, aztán 1986-ban megszűnt.
A Pataky vezette új Edda 1985. április 14-én lépett először színpadra, Szegeden. A jegyek már elővételben elkeltek. Érdemes megnézni a zenekar koncertnaptárát. Április 28-án már Miskolc közelében voltak, Kazincbarcikán léptek fel (a város amúgy az Edda második otthona volt még a hőskorban). Hogy aztán a Nyírség (Fehérgyarmat, Nyírbátor, Nyíregyháza) következzen. A miskolci koncertre csak május 10-én került sor. Ez már a 17. buli volt a sorban, egy összeszokott csapattal térhetett vissza Pataky oda, ahonnan elindult. És a város gondosan fel is volt készítve az eseményre. Plakátok, szórólapok mellett még egy szendvicsember is reklámozta a fellépést, az egyik főutcai kirakatban egész nap egy régi Edda-koncert ment videóról. Június 7-én aztán a főváros következett. Ezt a koncertet fel is vették.
A miskolci Sportcsarnokban koncertlemezzel elbúcsúzó Edda egy Budapest Sportcsarnokban rögzített élő albummal tért vissza. A Viszlát lemez a Minden sarkon álltam már című dallal végződik. Az új Edda első korongja itt folytatódik. A koncertet három régi Edda számmal nyitotta a zenekar – a Minden sarkon álltam már volt az első – ezután jöttek az új szerzemények. A lemez nyitószáma Az enyém is volt című dal. Az első szám elé azonban a Minden sarkon álltam már fináléját is odakeverték. És az „Edda! Edda!" kiáltozások mellett az „Attila! Attila!" kórust is hallani. Nagyon ügyes, halálosan profi, vagy épp cinikusan kiszámított húzás – ezt mindenki döntse el pártállásától függően. Maga a dal pedig felidézi a régi miskolci éveket: „Eddás társak emlékeztek, Küzdöttünk mi eleget, Bárhol vagytok, azt kívánom: Óvjon az Ég titeket... Együtt rohantunk idáig, Ki eddig köszönt, ma nem ismer meg. Ha hagyom, persze, ha hagyom, A rávaló meglenne most vastagon... Az enyém is volt, és meg néhány arcé, Azok az évek úgy '80 körül. Gyönyörű évek! Tisztán látok mindent, Érzem, hogy veletek újra sikerül!".
A múltidézés később is folytatódik, szerepel egy dal az Edda elhunyt alapítója, Halász József emlékére (Emlékezni egy régi jó barátra) – és akárcsak az utolsó koncerten, itt is szóba kerül az Edda-könyv: „Aki olvasta a könyvet, az tudja, hogy valahol ott a közepén van egy gyászjelentés..". Az utolsó szám (Ünnep) előtt pedig a búcsú bulit emlegeti Pataky. „1983. december 17. A búcsúkoncert után meghaltam egy kicsit. Aztán érkeztek a levelek. Azt írtátok, Attis, ne add fel, ne add fel... Ezért írtam a dalt, ünnep nekem minden perc, amit veletek élek át." Pataky nem vádaskodik, és főleg nem kesereg. Inkább mozgósítja a tábort. (Apró érdekesség még: az énekes annyira aktuális, hogy a háborúellenes Barbárok című dal felkonfjába a másfél héttel korábbi Heysel-stadionbeli katasztrófát is beleszövi.)
Tátrai Tibusz a sztárvendég a lemezen, de játszik még rajta Béres Ferenc, Mirkovics Gábor, Gömöry Zsolt és Gellért Tibor – igaz, ők is csak kiegészítő zenészek. Az Eddát ekkor hivatalosan csak Pataky és a dobos Fortuna alkotta. Pataky úgy döntött, ha lement a turné, év végén hirdet végleges csapatot. És hogy miért koncertlemezzel tértek vissza? „Nem voltunk még készen egy stúdiólemezhez. Nem voltak stabilok a tagok, nem éreztük annyira erősnek a felállást. Wilpert Imre hallotta a műsort, ő javasolta, hogy rögzítsük az egyik koncertet. Visszatértünk, mert a búcsúkoncerten megígértem, hogy visszatérünk, erre ütöttük rá a pecsétet ezzel az albummal" – nyilatkozta Pataky a Recordernek.
1985 októberében, a lemez kapcsán megjelent Ifjúsági Magazin interjúban az énekes viszont még úgy nyilatkozott, hogy „egy mikronnyi" az esélye annak, hogy Slamóval valaha újra együtt dolgozik. Három év múlva mégis egy lemezborítón szerepeltek. Összebilincselve. 1988-ban megjelent egy közös albumuk (Pataky-Slamovits címmel, amit aztán később beszámítottak az Edda-sorlemezek közé – a szerk.), az Erdősék által '83-ban visszadobott anyag számaival. Rajta volt a Vörös Tigris, a Jár a Füstben a Halál, az Ivódal – az Engedjetek saját utamon című számhoz még klip is készült. De ezek a dalok már nem úgy szóltak, mint ahogy a demón és koncerteken évekkel ezelőtt. Nem volt már bennük az a varázs.
A történetet innentől hellyel-közzel mindenki ismeri. Slamó a No együttesel tért vissza 1988-ban, de ez az együttes sem volt túl sikeres (azért kiadott három sorlemezt és egy évtizeden át működött, és még 2005 táján is újjáalakult egy rövid időre). Mostanában a Slamó Revans nevű zenekarával játszik régi Edda-számokat is. Az Edda a mai napig létezik, és sikerrel koncertezik. Túlélte a tagcseréket, a divatok változását, Kunos halálát, Pataky dáridózását. És Patakynak esze ágában sincs abbahagyni. „Írtam 21 új dalt az új lemezre" – közölte a Recorderrel.
Szerettünk volna persze a főszereplőkkel is beszélni, hogy cikkünk teljes legyen. Slamovits István nem reagált a megkeresésünkre. Pataky Attila nem akart a régi dolgokról nyilatkozni, és nem kívánt Slamovitscsal vagy Gay Tamással egy cikkben szerepelni. Úgy tűnik, a sebek még 29 év után is sajognak.
Fábián Titusz
a szerdai Recorder 005 Party, ahol levetítésre kerül Almási Tamás filmje, a Kölyköd voltam: http://www.facebook.com/events/369147059807103/
részlet egy 1985-ös Edda-koncertből, melyet a KEK-ben tartottak – Adj menedéket:
