„Idegsárba lépsz” – Kiss Tibor Noé a Leukémia dalszövegéről (Szövegszerkesztő #01)

Új cikksorozatunkban írók, költők elemzik számukra fontos dalok szövegeit, mesélnek a személyes kötődéseikről, és fejtik meg, mitől lesz igazán jó egy dalszöveg. Elsőként az Inkognitó, az Aludnod kellene, és a Beláthatatlan táj szerzője, a pécsi irodalmi folyóirat, a Jelenkor online szerkesztője, az egyidőben kulturális és zenei újságíróként is aktív Kiss Tibor Noé ír a Szövegszerkesztőben kamaszkora meghatározó zenekaráról, a hardcore-klasszikus Leukémiáról, a kilencvenes évek, a fociöltözők, és Pestlőrinc hangulatáról, hardcore és költészet kapcsolatáról, és a felismerésről, hogy a megértés nem minden.

Már akkor sejtettem, hogy baj lesz, amikor a kazetta kiesett a sporttáskámból. A többieket nem érdekelte a zene, azon kívül, hogy szombatonként diszkóba jártak. A Hully Gully volt a kedvenc helyük, a rúdtáncosnők és a gengszterek miatt. Többen is azt állították, hogy egyszer tanúi voltak egy lövöldözésnek, amikor a rendőrök az 59-es villamos megállójának fedezékéből tüzeltek a maffiózókra. Ezt már akkor sem hittem el nekik. A legjobban mindig Robi erősködött. Túlkorosként játszott nálunk, ő volt a legidősebb a csapatban, tizenhét, de így is csak cserekapus Pattantyús mögött. Utáltam a történeteit, és ő is utált engem, ilyen volt a csapatunk. A szülőknek sem volt jobb ízlésük, az összes túrán mulatóst kellett hallgatnunk az autóbuszban. Amikor megtudták, hogy apám szereti a Queent, buzinak kezdtek csúfolni. A helyzeten az sem segített, hogy death metalos lettem, onnantól kezdve egyszerűen csak röhögtek rajtam.

ÍGY HALLGATTOK TI – MAGYAR ÍRÓK A ZENÉRŐL: KISS TIBOR NOÉ

Szóval, a kazetta. Tudtam, hogy a legrosszabb következik, amikor a műanyag tok végigpattogott az öltözőn. Robi volt a leggyorsabb. Felvette a földről a műsoros kazettát, kihajtogatta belőle a papírt, és hangosan olvasni kezdte a borító szövegét, Közel a fejhajlító-géphez. A koponyás-kibelezős-fordított keresztekhez képest ez volt az igazi kultúrsokk, a teljes abszurditás. Senki sem nevetett, és Robi is csak hitetlenkedve csóválta a fejét. „Táprohasztó cső. Mint hántolócső – feszület. Dübörgő vérszivattyú kamrazaja, bazmeg, te nem vagy normális”, mormogta maga elé, majd a sporttáskámra dobta a kazettatokot. Akkor tapasztaltam meg először azt, hogy az értetlen, feszült csend legalább olyan rossz, mint a gúnyolódás.

A Leukémia a Fekete Yukban.

Nem mondanám, hogy ma, harminc évvel később jobban értem a Leukémia dalszövegeit, mint kamaszként, de a megértés nem minden, és ezt többek között ezekből a szövegekből tanultam meg. (Na, jó, Kafkától is.) Persze, van személyes érintettségem. Az ezerkilencszázkilencvenes években jártunk, amikor a világ közepe nekem Budapest, azon belül is a XVIII. kerület volt. Pestlőrinc: a hely, amelyet a barátaim máig összekevernek Pesterzsébettel. Elfogult vagyok, mert itt működött a progresszív metál két legeredetibb magyar zenekara, a Leukémia és a Slogan. Volt valami a levegőben. A Lőrincet és Imrét elválasztó alvilágiasan sötét kiserdő, az Üllői út végeláthatatlan egyenese, az Obszervatórium, a Szarvas Csárda tér kisvárosi fülledtsége, a Havanna lakótelep, a hírlapelosztó a Béke téren, a 82-es busz. Később a 82A. Hajnali és éjszakai biciklizések, céltalan villamosozások a városban, a rakodópart kövén, a Tilos az Á-ban. Koncertek az Akácfa utcai Slogan Sunclubban, eldugott angyalföldi és rákosmenti művelődési házakban. Az ezerkilencszázkilencvenes évek, amikor azt hittük, új világ épül a régi helyén. De hamar szembesülnünk kellett azzal, hogy a szabadság nem magától értetődő. A remény pillanatnyi, a fellélegzés csak az „éltető gázvegyület rövid ciklusa”.

A Leukémia '91-92 körül, a Kívül című lemezük rögzítése idején, még Gulyás László énekessel.

Érzésekről tudok beszélni. Amikor zenét hallgatok, mindig hangulatokat keresek, és a dalszövegek ebben a legtöbb esetben inkább megzavarnak. A szövegek iránti kitüntetett figyelemben a legtöbbekkel nem osztozom, számomra ennek kevésbé van jelentősége, az éneket inkább a zene olyan építőelemének tekintem, mint például a gitárt. Az sem idegesít, ha üvöltenek vagy hörögnek, a hangszál: hangszer. A szövegnek nincs semmi értelme? Oké, bírom a Mr. Bungle halandzsázását, újabban pedig a Treha Sektori nevű francia dark ambient-előadó az egyik kedvencem. Az értelmezhetetlen számcímek (Senteoreh Kerassiah, Reasiah Rehenerah Resoreh, Vehemah Mereh Tahermah) értelmezhetetlen nyelvet rejtenek, a suttogások, sóhajok és halk hörgések szervesen épülnek be a zuhatagszerű dobok és vészjósló effektek közé. Nekem egy sor is elég, kántálás, katatón ismétlődések sorozata a végkimerülésig – ennek a Neurosis és a Godflesh a mestere.

„TETSZETT NEKIK AZ A BALKÁNI NYERS ERŐ, AMIT KÉPVISELTÜNK” – AMD-INTERJÚNK A MAGYAR HARDCORE ARANYKORÁRÓL.

Persze, van néhány kivétel, és ezek egyike a magyar zenekarok közül a Leukémia, de akkoriban elsősorban az életérzéssel tudtam azonosulni. „Most megtiltanád magad. / Itt révbefúlt kérdések, / És tisztázatlan szavak várják / Az egyensúlyt.” – kamaszként könnyű csatlakozni ezekhez a sorokhoz, amelyekből kihallatszik valamiféle kétségbeesett akarat. Az ember annyi mindent szeretne megfogalmazni, pontosítani, a helyére tenni – tizenhét évesen legalábbis, és ez még akkor is igaz, ha ezt a megjegyzést történetesen egy anarchista-punk zenekar kapcsán tesszük. (A szám lezárása azért visszakanyarodik az ideológiai gyökerekhez: „Törj ki!”.)

A Leukémia '93 körül, a Közel a fejhajlító-géphez lemez írásakor.

Amitől a Leukémia számomra igazán izgalmas volt, az az, hogy a szövegek olyan váratlan, eredeti szókapcsolatokkal és képzettársításokkal éltek, amelyek azokat a kortárs költőket idézték, akiket akkoriban előszeretettel olvastam. Így utólag, harminc év távlatából visszatekintve meglepő, ahogy egy-egy Leukémia-dalszöveg kapcsolódik például Balázsovics Mihály munkáihoz, aki akkoriban fogadott a tanítványává. „arcomon grimasz feszül fejemre erősített présben / már recseg a koponyám nem képzelődöm” – olvasom a Jelenkor 1984/2. lapszámában megjelent Balázsovics-verset, ami lehetne akár egy Leukémia-szakasz is („Idegsárba lépsz.”). Hasonlít a ritmika, hasonlít, ahogy egymásra torlódnak a szavak, létrehozva valami fullasztó feszültséget. „Megváltó testfogság szorongat. / Élethatár.” – hogy idézzek valamit ismét a Leukémiától. Ezek a sorok akkoriban számomra különös jelentőséggel bírtak. A test, mint szűkre szabott héj vagy kalitka, máig a fejemben zakatol ez a mondat, nem hiszem, hogy valaha elfelejtem. Ezen a ponton idézhetnék valamit saját magamtól is, de a kamaszkoromban írt versek – nagy szerencse! – odavesztek. Csak az emlékük maradt, a pestlőrinci kiserdő dűlőin, tisztásain, padjain körmöltem a magam kis monomán sorait, hogy aztán Balázsovics Mihály minden héten darabokra szedje őket. Előkeresem inkább megint őt: „ketrecem kívülről-belülről / sem biztonságos”. (Jelenkor, 1981/6.) - - - - - Van abban valami dermesztő, ahogy egy hardcore-zenekar és egy feledésbe merült költő teljesen véletlenül ilyen összhangzatot hoz létre. A kívülállás (Kívül: ez volt a Leukémia egyik lemezének is a címe), az alulnézet, a létrehozott művek radikalitása és fizikalitása – megannyi közös pont. Azért nagyon nincs ezen csodálkoznivaló, a leukémiások pestlőrinci panelsrácok, Balázsovics csepeli proligyerek volt – a hardcore és a költészet csak két egymástól eltérő eszköz, a végeredmény majdhogynem ugyanaz.

A trió felállású Leukémia (Jancsics, Oltyán, Lakics), Füleki Sándor kilépése után.

A futballt egyébként – nem sokkal a leukémiás öltözői jelenet után – abbahagytam, pedig most éppen menő, lehetnék akár edző is. Később hallottam, hogy Robit kirúgták, miután az egyik külföldi túráról videómagnókat próbált becsempészni az országba. Balázsovics Mihállyal csak néhány hónapig dolgoztam együtt – már nagybeteg volt, és később meg is halt. A Leukémia megmaradt kultbandának, búcsúkoncerttel a Kultiplexben: életem egyik legnagyobb tombolása. A Hully Gullyt 1999-ben bezárták, az épületet a katolikus egyház vásárolta meg. Az átvétel után Makovecz Imrének volt egy templomterve, amely a barcelonai Sagrada Familiát idézte, de az ötlet megosztotta a híveket, így a dologból semmi sem lett.

(A Leukémia-idézetek a Belül című számból valók, amelynek szövegét Gulyás László írta.)

Leukémia: Belül

Táprohasztó cső
Mint hántolócső – feszület.
Dübörgő vérszivattyú kamrazaja
Megérezhető
Éltető gázvegyület rövid ciklusa,
Megváltó testfogság szorongat.
Élethatár.

Most megtiltanád magad.
Itt révbefúlt kérdések,
És tisztázatlan szavak várják
Az egyensúlyt.

Belül, mint lepel, úgy takar az ész.
Idegsárba lépsz.

Lemeztelenített, véres bolond! Ellensége a zöld
– én tudom –
Törj ki!

Kiss Tibor Noé portréját Komjáthy Zsuzsanna készítette. A Leukémia-fotók Jancsics Dávid, a zenekar basszusgitárosának személyes archívumából származnak.

a Leukémia 1993-as hardcore-klasszikusa, a Közel a fejhajlító-géphez, a Gulyás Lacival rögzített, énekes verzióban:

a Leukémia 1993-as hardcore-klasszikusa, a Közel a fejhajlító-géphez, instrumentális verzióban:

a '91-es Kívül című lemez:

A Szövegszerkesztő rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.