Az utóbbi harminc év legfontosabb magyar folklemezei

2019.12.28. 10:46, vferi

1561629568-ips8wzv3s_md.jpg

Legutóbb a Hungaroton-korszak népzenei albumaiból válogattuk ki a tíz legfontosabbat. Ezúttal az 1990 utáni évtizedek szinte befoghatatlan felhozatalából készítettünk egy újabb szubjektív tízes listát, továbbra is arccal az autentika felé. Ez az összeállítás először a Recorder magazin 78. számában jelent meg.

muzsikas_bartok.jpgMuzsikás, Sebestyén Márta, Alexander Balanescu: Bartók Album (1998)

A népzene útja Bartók viaszhengereitől a Royal Festival Hallig. A Muzsikás egyszerre fogalmazza meg mindazt, amit nekik a népzene és Bartók zenéje jelent. Ez az egyik legfontosabb album a hazai lemezkiadás történetében, ami egyben megnyitotta az utat a zenekar számára a nemzetközi karrier felé. Meghallgatom.

sondorgo.jpgSöndörgő: Tamburocket (2014)

Vujicsics Tihamér és Bartók Béla 2014-ben Szentendrén találkozott a rockandrollal. Ezzel a lemezzel a Söndörgő a műfaj legjobbjai közé lépett Európában. A folk -és világzenei rádiós dj-k listáján éves összesítésben a harmadik legjobb lemez lett, a Songlines és fRoots világzenei magazinok az év albumának választották. Meghallgatom.

tatros_elo.jpgTatros: Élő zene (1997)

A Tatros indította 1988-ban az első budapesti csángó táncházat. A lemezen táncházuk hallható élőben, zajjal, beszédfoszlányokkal és varázslatos folyamként hömpölygő, pulzáló gyimesi és moldvai muzsikával együtt. Olyan ez az album, mint az orosz irodalomban Gogol köpenyének ujja.

andro_drom.jpgAndo Drom: Phari Mamo (1997)

A kilencvenes évek roma revivaljának legnagyobb hatású együttese egy rákospalotai cigány gyerekközösségből indult. Sokan ezt a lemezt tartják pályafutásuk csúcsának. Megjelenése után többen kiváltak az együttesből. Az ő történetük a Romano Drommal és a Mitsourával folytatódott. Meghallgatom.

okros_kalotaszegi.jpgÖkrös Együttes: Kalotaszegi mulató énekek (1996)

Az Ökrös első hazai kiadású lemeze, különlegesen szép borítóval és dalokkal, amelyekben a „sorsukat éneklik, lelkük koloncaitól könnyebbülnek, így meg madaras jókedvüket osztják meg társaikkal, szerelmüknek üzennek és válaszolnak, élőt siratnak és halottat áldanak, katonának mennek, házasodnak, meghalnak.” (Kelemen László) Meghallgatom.

szaszcsavasi.jpgSzászcsávási Banda: Live in Chicago (2000)

A „szászcsávók” ezzel a lemezzel szinte divatba hozták a népzenét az ezredfordulón, mindenki rájuk volt kíváncsi Budapesttől Chicagóig. A felvételek Chicagóban a Szent István templomban és a Paprikash étteremben készültek. Olyan energia, élet, humor és szabadság árad a zenéjükből, mint a róluk készült borítóképről. Meghallgatom.

magyarpalatkaiak.jpgMagyarpalatkai Banda: Palatkaiak a Fonóban 2002-2003 (2009)

A „palatkaiaknak” 10 éven volt táncházuk a Fonóban. Az utolsó két év felvételeiből készült ez a nyers hangzású, gyönyörű dupla album. A lemez tisztelgés is a legendás prímás, Koboba Márton emléke előtt, aki röviddel a felvételeket követően hunyt el. Nincs stúdiómaszat, autentika az utolsó hangig. Meghallgatom.

a_panek_katie.jpgPanek Kati és a Bodzafa: A „Panek Katié” (1999)

Az erdélyi táncházmozgalom alapítóinak harmadik közös lemeze, 22 évvel a megalakulást követően. A szétszóródás után ismét együtt. Amit itt Sebestyén Márta és a Muzsikás jelentett, azt Erdélyben Panek Kati és a Bodzafa képviselte. „Táncházat akartunk: tetőt a lelkünk fölé” - Panek Kati. Meghallgatom.

di_naye.jpgDi Naye Kapelye: Di Naye Kapelye (1998)

Az első igazi magyar klezmeralbum, a magyar származású, bronxi születésű Bob Cohen zenekarától. Magyar, román és moldvai jiddis dalok, régi liturgikus énekek, ahogy az gyűjtésekből, a mérai prímás „Árus” Feritől vagy Itzik Schwarz jiddis írótól tanulható volt. Meghallgatom.

tukros.jpgTükrös: A mi Mezőségünk (2008)

Nem ez az első és nem is az utolsó konceptalbuma a Tükrösnek, de talán ez a legjobb.  A zenekar vallomása mindarról, ami miatt népzenészek lettek. Nem antológia, hanem privát napló. 2010-ben a lemezt „Az év hazai autentikus népzenei albumának” választották. Meghallgatom.

szerző: Török Ferenc

A cikk megjelenését a Halmos Béla Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

logo_halmos_nka_1.jpg

https://recorder.blog.hu/2019/12/28/az_utobbi_harminc_ev_legfontosabb_magyar_folklemezei
Az utóbbi harminc év legfontosabb magyar folklemezei
süti beállítások módosítása