Mit hallgatunk írás közben?

Van, aki lágy ambienttel ringatja magát a klaviatúra előtt, más csak aggresszív muzsika mellett tud koncentrálni, de olyan is van, akinél fiúbandák slágereire indul be a kreativitás. Kedvenc kulturális újságíróink mesélik el, hogy milyen zenék szólnak náluk munka közben. Ez az összeállítás először a Recorder magazin 102. számában jelent meg.

Szedlák Ádám (Rakasz, Magyar Narancs, Forbes)

Többnyire nem szeretem az algoritmikus listákat. Leginkább talán azért, mert a Facebook és a Spotify is csalásra van berendezkedve. Az előbbi a felháborításomra játszik, a másik pedig próbál úgy szórakoztatni, hogy a kedvenceimhez hasonló, ám Wish-ről rendelt olcsó zenéket ad. A YouTube-om viszont az idomítás csodája. Akármit indítok el, négy-öt számon belül dühös örmények, dühös horvátok vagy dühös írek - ez a leggyakoribb - énekelnek arról, hogy az ellenfél nem is sejti, hogy ott lapulnak a bozótban egy gépágyúval. Az írek különösen ügyesen csinálják ezt, náluk folkosan szól. Aztán persze vannak más élethelyzetek, egyszer egy szilveszteri ügyeletet Susanne Sundfør Delirious számára csináltam végig. Beragadt. Van olyan.

Kránicz Bence (24.hu, Filmvilág)

Több mint tíz éve nem hallgatok zenét munkához. Íráshoz előtte sem hallgattam, de húszéves koromig segítettem anyukámnak könyvelni, és az nagyon unalmas lett volna zene nélkül. Akkoriban úgy éreztem, meg kell hallgatnom az összes magyar hálószobapop-kiadványt: Hó Márton, Piresian Beach, Zombie Girlfriend, Halál Judit, Gyurcsány Sára, ilyenek. Utoljára akkor volt időm arra is, hogy kronológiai sorrendben végighallgassak Nagy Életműveket a popzenetörténetből, Pink Floydot, Led Zeppelint, Illést és más teljesen alap dolgokat, amiket amúgy anyukám is szeretett, és ez fontos szempont volt, mert ott ült a másik szobában. Aztán elköltöztem otthonról, és többet nem is könyveltem. Mostanában a kislányom miatt megint kénytelen vagyok zenét hallgatni íráshoz vagy bármihez, főleg madár vonatkozású dalokat: „Megjöttek a fecskék, javítják a fészket”, meg „Keresi-kutatja, repül gallyról gallyra. Kiscipő, kiscipő, egyre csak azt hajtja.”

Frank Olivér (Mondo, Recorder)

Ha egy lemezkritika, vagy adott előadóról, műfajról szóló írás a soros, akkor persze főleg az ahhoz kapcsolódó zenék mennek, ami a nagyobb, műfajspecifikus cikkeknél tud olyan extrém szituációkat szülni, mint amikor egy hétig szinte csak japán reggae szólt itthon. Ha viszont nem a cikk határozza meg a háttérzenét, akkor leggyakrabban dark ambient kerül elő, vagy valami más alműfaj a post-industrial örvénylő-morajló végéről, avagy alternatívaként techno, house, pszichedelikus rock, esetleg instrumentális boom bap.

Huszár András (Recorder, Telex)

Két tuti soundtrackem van íráshoz: Clint Manselltől a Hold című film zenéje, igazi kapitalista serkentőszer a maga monoton, repetitíven robotoló főtémájával, beránt abba a tudatállapotba, hogy most akkor dolgozni kell. A másik Az acélember zenéje, egyébként is kiváló Hans Zimmer-score, de a maga kétszáz dobosával energiafröccs is. Inspiráló zene, bár nekem nem azt üzeni, hogy te is képes lehetsz repülni, hanem azt, hogy talán meglesz határidőre.

Kovács Bálint (hvg.hu)

Mióta átvették az uralmat az életünk fölött az egy légterű irodák (ahol tökéletesen lehetetlen a munkára koncentrálni), kénytelen voltam megtanulni, hogyan tudok mégis dolgozni. Alapszabály: amit hallgatok, nem lehet túl izgalmas, nem lehet újdonság, nem lehet sokszínű, és rossz sem lehet. A kritériumoknak leginkább a death vagy a black metal felel meg. A legutóbbi Beneath the Massacre, Bloodbath, Deicide, Hate Eternal, Scour, Vader.

Gyárfás Dorka (WMN)

Az irodában eleinte maxra tekert tengerzúgással igyekeztem elnyomni a körülöttem beszélgetők hangját, csak később váltottam zenére. Ilyenkor Beethoven Holdfény szonátáját hallgatom végtelenítve, vagy most például Debussy Claire du Lune-jét. A lényeg, hogy éteri dallam legyen, hasítson le a realitásról, és repítsen messzire…

Gyenge Zsolt (Revizor)

Nem ismerem igazán a zenét, mégis – vagy épp ezért –, ha szeretek vagy csak kedvelek egy számot, az elképesztő erővel, zsigeri módon hat rám. Annyira magával ragad, hogy sem a szövegre, sem (ha klipről van szó) a látványra nem tudok odafigyelni. Láthatóan a zene az agyi kapacitásaim túl nagy százalékát foglalja le. Így munkához sem hallgatok zenét. Futni sem tudok zenére: néhány lépés után átveszem a zene ritmusát, és már nem futok, hanem táncolok.

Hó Márton (Propeller)

Még a járvány kirobbanása előtt elkezdtem olyan novellákat írni, amik a hazai könnyűzene kevésbé ismert vagy fura oldaláról szólnak. Volt egy novella, aminek az volt a címe, hogy Vajna Tímea találkozása Ed Sheerannel a Sziget VIP-ben. Ezt csak azért mondtam el, mert amikor írtam ezeket, mindig ugyanazt az egy albumot hallgattam: Brian Eno Thursday Afternoon című lemezét, ami pont egyórás. Egy-egy rövidebb írás pont elkészült, amíg lement az album. 

Csepelyi Adrienn (WMN)

A lapzárta legfőbb barátja a metál és a dark techno. Ha van időm nyugiban dolgozni, akkor komolyzenét tolok. Rossini operanyitányai kellenek, ha elhagy a lélek a sok munkától, Bach pedig rendet csinál a fejemben, Mozart kürtversenyeit képes vagyok egész nap hallgatni. Jöhet még bútorzene (Satie), meg Debussy, Ravel és Messiaen is. Anyaggyűjtés közben tematikusan kattintgatok a vonatkozó számokra, és mivel rengeteg zenésszel interjúzom, az algoritmusom szerintem évekkel ezelőtt feladta már. Mielőtt megérkezik az interjúalanyom a stúdióba, tradicionálisan meghallgatom a Run The Jewels Blockbuster Night Pt. 1 és Ocean Wisdom High Street című számát. Ha beüt az őskáosz (hétfőnként menetrendszerűen), akkor jön Scarlxrd Apxcalypse című száma, az a nyugizeném.

Sallai László (Magyar Narancs)

Régebben szinte bármi mehetett, ami nem magyar nyelven volt. Kifejezetten sok cikket írtam XTC-re. Most csendre van szükségem. Sőt, néha van, hogy a csend is sok, akkor instrumentális zenét hallgatok. Van néhány bejáratott lemezem Brian Enótól kezdve a Penguin Café Orchestráig.

Pernecker Dávid (Filmvilág, Recorder)

Csend, nyugalom, béke kell nekem a melóhoz. Olyannyira, hogy általában úgy időzítem az írást, hogy életem szerelme még csak a városban se legyen. Felkészülés, ötletelés közben minimalista komolyzenéket, gyászmiséket, nyers zajt, statikus és mikrotonális drone-t, ambientet hallgatok. Amikor elakadok, felszabadítóan erőszakos, nehéz, durva, rút dolgot csűrök be, nevetségesen hangosan, tisztítólag. Merzbow, Sunn, Meshuggah, SNTS, DJ Speedsick, Paula Temple, Shit and Shine, ilyesmi. 

Inkei Bence (24.hu)

Mindig hallgattam zenét írás közben, a fülhallgató nálam munkaeszköz. Nincsenek igazán "cikkírós" zenéim: ugyanazt hallgatom munka közben, mint amúgy is. Nagy ritkán, stresszes helyzetben előfordul, hogy az ének meg tudja billenteni a koncentrációmat, olyankor instrumentális, agresszív és tempós zenét tudok csak hallgatni. A Holy Fuck Latin című albuma segít ilyenkor, bárkinek tudom ajánlani.

Soós Tamás (Recorder)

Mindig megfogadom, hogy nem hallgatok zenét munka közben, mert pár éve mellbevágott, mennyire káros a háttérzenehallgatás, amitől úgy érzed, már ismered és ezért meg is unod a lemezt, mielőtt valójában először meghallgattad volna. Aztán persze sosem sikerül betartani, de egy ideális világban csakis instrumentális pszichedelikus space rockot hallgatnék a háttérben, mert az nem zavar a koncentrálásban, és szerencsére megunni se lehet soha. Ebben pedig a Yuri Gagarin a legjobb, szóval legtöbbször őket hallgatom, végtelenítve.

Köves Gábor (rtl.hu)

Újságírói pályafutásom számos szakaszában tettem kísérletet arra, hogy megtörjem az írás közbeni csendet, mert az írás közbeni csend egyrészt nyomasztó, másrészt zene nélkül a felső szomszéd bútortologatásának zaját sem tompítja semmi, egy nyavalyás "I love you, baby" sem, de mindannyiszor kudarcot vallottam. Próbálkoztam jazz-zel (például Coltrane), próbálkoztam kedves skandinávokkal (például Kings of Convenience), megint jazz-zel (Miles Davis) és sok minden mással, a szinte minden élethelyzetben bevethető Bowie-val is, de néhány kínkeservvel leírt mondatnál tovább nem jutottam. Mivel (egyelőre még) az utóbbiból élek, inkább a zenét hagytam el, maradt külön szabadidős tevékenység. Vezetéshez viszont mindig be van készítve egy csomó minden - még egy Dire Straits best of is. Utóbbi egyértelmű jele az újságírókra is leselkedő veszélynek, az öregedésnek.

Fülöp Péter (Recorder)

E-mail íráshoz a Fuck Tha Police című számot szoktam hallgatni az NWA formációtól. Riportkészítéshez a Police-tól az Every Little Thing She Does is Magic című dalt. Meetingek alatt (ha jegyzetelek), akkor a Cop Killer szól a Body Counttól. Kampányfeltöltéshez a Sound Of Da Police-t ajánlom (KRS-One). Kampányoptimalizáláshoz a Mudhoney zenekar The Dicks-feldolgozása, a Hate The Police dukál. Cikkírásnál az ERA-tól pörög az Ameno. A maradék írásos feladataimat a New Age Girl című számra szoktam ellátni a Dead-Eye Dick nevű bandától. 

Tóth Csaba (Nők Lapja Café, Vox)

Kamaszkoromban túltoltam a walkmanezést maximális hangerő mellett. Mióta egy szakorvosi vizsgálaton rám szóltak, hogy halláskárosodásom lehet, nem hallgatok fülessel zenét. Így munka közben, szerkesztőségben a zenehallgatás kizárt. 

Kersner Máté (OFF Média, Telex)

Jól irányzott multitasking megy: figyelek az épp írandó cikkre és közben célzottan lépegetek dalról-dalra, ezzel mintegy kettő az egyben pipálva két ”feladatot”. Néha hagyom, hogy a Spotify feltalálja magát és vezessen, két leütés közt pedig szívezem, ami bejön. De vannak bombabiztos playlistjeim is, sok ambienttel és folyós, flow-adós elektronikával. A maratoni hosszúra nyújtott Kendrick Lamar DAMN.-lemezkritikám írása során repeaten pörgettem a lemezt, aztán valamiért nem mentett a Wordpress, és elszállt a szöveg háromnegyede. Utána csöndben írtam tovább másnapig.

Selmeczi Nóra (Recorder)

Régebben sétáláshoz hallgattam zenét, íráshoz pedig egyáltalán nem. Gyaloglás közben tisztulnak a mondatok, énekelnek a madarak; ezekre oda kell figyelni. Az íróasztalnál rendre téma- és hangulatfüggésekben találom magamat. Aranyszabály, hogy íráshoz csak olyan zenét lehet hallgatni, amit jól ismerek és nagyon szeretek. Purcell, Rameau, Rachmanyinov, Fauré a skála egyik önkényesen kijelölt vége, a másik meg mondjuk a Glass Animals, Florence + the Machine, alt-J, Purity Ring, Phantogram. Az írás szüneteiben énekelni szoktam, nem túl jól. Segít levezetni egy csomó feszültséget.

Wostry Ferenc (epik.hu)

Írás közben mindig kell valamit hallgatom. Hogy mit, az napról napra változik. Most épp: psychedelic japán funkot a hetvenes évekből. Pinky Violence-filmek soundtrackjeit. Olasz b-filmzenéket: giallók, szexkomédiák, spagettiwesternek muzsikáját (nem Morricone, mélyebbre kell ásni). James Ramey, alias Baby Huey zseniális soulalbumát, az egyetlen lemezét, amit már a halála után adtak ki. Gert Wilden szerzeményeit, amiket a Schulmadchen Report-filmekhez írt, szenzációs progrock/jazz keverékek. A Rocky Horror Show-t, rogyásig.

Madarász Isti (Recorder)

Évekig kizárólag fiúzenekarokat hallgattam munka közben (BSB, N’Sync, Take That és ezek szólóprojektjei, később Sam Smith, Bruno Mars, Robin Thicke, Cody Fry), mert minden profira csiszolt, lehet dúdolni velük. Magába szív, de annyira nem bonyolult, hogy elvonja a figyelmet. Nagyon óvatosan engedek be bonyolultabb zenéket, például Peter Gabrielt. Volt egy féléves Elton John-korszakom is. 

Rusznyák Csaba (Geekz)

Bármit csinálok, szinte mindig hallgatok zenét. Régen a koncentrációt igénylő dolgokhoz eredeti filmzenét hallgattam, Zimmert (a The Thin Red Line éteri, utánozhatatlan mestermű), Goldsmith-t, Poledourist, ilyesmiket, de az utóbbi években már nem zavar a szöveg sem. Mondjuk egy hangulatos giallo/eurocrime-válogatás Morriconén Ciprianin át Simonettiig bármihez passzol. Amúgy inkább a klasszikus rock/pszichedelikus rock felé húz a szívem, mint Hendrix (All Along the Watchtower) vagy a Cream (White Room).

Kovács Gellért (Filmszerész)

Háttértévézni szoktam (kedvenceim: Önök kérték Bényi Ildikóval, Egyenes beszéd és a Petőfi TV érdektelen esti élő műsorai). Sokszor elindítok egy filmet, amit már ezerszer láttam (például egy akciófilm a nyolcvanas évekből). És most jön a vallomás: biciklizés, villamosozás közben viszont a legtöbbször a Dirty Dancing OST-t hallgatom, és olyan amerikai soft rock dalokat, amelyekre Jean-Claude Van Damme és a többi VHS-király nézett ki bánatosan az ablakon, amikor megölték vagy megsebesítették a legjobb haverját.

Greff András (Litera, Recorder)

Előtte és utána szólhat zene, írás közben nem – vagy legföljebb csak azért, hogy kitakarja az írás szempontjából legzavaróbb hangtípust, az emberi beszédet. Az intenzív, jobbára ének nélküli noise-rock, mondjuk, a Lightning Bolt alkalmas erre, esetleg a minimalisták, Steve Reich, Philip Glass. 

Klág Dávid (Telex)

Van egy óriási, jelenleg 8+ nap hosszú playlistem mindenféle elektronikus zenével, amihez akkor nyúlok shuffle-ön, amikor már nem lehet tökölni tovább: Luomo, Deepchord Presents Echospace, Shinichi Atobe, Omar S. Bármi, csak repetitív legyen, ne szövegeljenek benne feleslegesen, és inspiráljon. Ha tényleg össze kell szednem magam, és már nincs vesztegetni való időm, akkor: The Field. Arra már 15 évvel ezelőtt is tudtam egyetemi vizsgákra készülni.

Varga Dénes (filmhu)

Zene terén már az algoritmus rabja vagyok – köszi, Covid! Annyi maradt a szabad akaratomból, hogy a SoundCloudon justinmillernyc vagy a Spotify-on trippinlikewedo playlistjét indítom el reggelente, aztán jöhet az írás. Képtelenek zavaró számot berakni, kellemes világutazás és szolid pszichedélia, cserébe nem ismerem az új kedvenceim címét, és ha vége van, onnantól a gép válogat. Aztán ha észhez akarok térni, jöhet a Fontaines D.C. 

Rácz Viktória (Telex, Recorder)

Szomorú vagyok, mert szerintem sokkal kifinomultabb zenei ízléssel rendelkeznék, ha a rengeteg, írással töltött időmben képes lennék zenét hallgatni. Sajnos, amint megjön az ihlet, és nekiállok gépelni, azonnal elkezd idegesíteni a zene.

Gyöngyösi Lilla (Filmtekercs)

Muszáj zenét hallgatnom írás közben. Ha valami miatt nem tudok, elkezd gyötörni a függőség. Imádok tematikus zenei listákat gyártani, és közben bizonyítani, hogy egy lista több, mint az elemeinek összessége. Ugyanakkor szívesen átadom magam a Spotify személyre szabott válogatásainak is, hogy aztán innen átpakoljam a dalokat a saját listáimra. A végeredmény az, hogy nagyjából mindenhol ugyanazok a számok szerepelnek különböző elrendezésben, főleg indie rock, alternatív rock, punk: Franz Ferdinand, Temples, The Kills, Iggy Pop és társaik. Ezek az ismerős kedvencek segítenek írás közben is.

Baski Sándor (Filmvilág)

A flow-t a csend indítja be a legjobban. Ehhez képest én többet használom a fülest, mint Ansel Elgort a Baby Driverben. Muszáj, mert fülzúgásom van – úgyhogy zúgás helyett inkább egy több mint hatezer számból álló playlistet hallgatok. Csak instrumentális tételek játszanak. A túl generikus liftzene nem jó, de az avantgárd dzsessz sem az igazi. Főleg a trip-hop és a downtempo dominál, de az algoritmus ajánlására sok 60-as és 70-es évekbeli funk és jazz is bekerült a listába. A filmzenék közül egyedül Daniel Pembertont bírom munka közben, az kávé helyett is működik. A Korai Öröm, a Másfél vagy a Colorstar is jó serkentőszer. Ha a maximum flow a cél, akkor zene helyett nyolcórás madárcsicsergős-tücsökciripelős mixeket hallgatok.

Libor Anita (Madaz)

Az volt az egyetlen jó a maszkban, hogy lehetett alatta énekelni a BKV-n. Mert én az a fajta ember vagyok, aki imád együtt énekelni a kedvenc számaival. Na ez, ugye, cikkírás közben nem lehetséges, legalábbis nem segíti a hatékonyságot, így a vokális, slágeres nagy kedvencek mind kiesnek. A tempós, szeletelős, indusztriális zenék tudnak leginkább felültetni arra a flow-ra, ami a monoton gépeléshez kell: Simian Mobile Disco, Fuck Buttons. Vagy olyan (pszichedelikusabbnak mondott) vonal, mint a Tame Impala vagy a DIIV.

Valuska László (Könyves)

Egy szerkesztőségben vagy egy családban is meg kell teremteni a saját szoba élményét. A zene segít abban, hogy leválasszam magam a környezetemről, buborék lehessek. Magyar szövegű dalokat nem hallgatok íráshoz, de más szabályok nincsenek, a lényeg, hogy a zene teret alkosson. Sufjan Stevens, Radiohead, Ólöf Arnalds, Nils Frahm, DJ-setek a Soundcloudon, a Tiloson a Mezítlábas mesék még Suhaiddal, majd Johnny Dramával, valamint J.Dilla biztos nagyon sokszor szóltak munka közben.

Jakab Juli (Recorder)

Különböző kávézókba/kocsmákba szoktam beülni írni, mert az a tikkem, hogy munka közben szeretek másokat hallgatni, ahogy beszélgetnek. Viszont sokat gyalogolok, amit elképzelni sem tudok zene nélkül (többször vettem már fülhallgatót napközben, mikor észrevettem, hogy a másik kabátom zsebében maradt). A műfajok között elég nagy ugrásokkal járkálok a Kextől Guy J-n át a Glass Animalsig.

Herczeg Zsófi (Dot & Line)

Írás közben nem szoktam zenét hallgatni – viszont szívesen halogatom a leadást zenével. Nem vagyok képben a kortárs bandákkal, csak filmek miatt ismerek meg új előadókat, hullámokat. Nemrég a 60-70-es évek vietnámi rockzenéjére kattantam rá (Drakulics elvtárs), oda-vissza hallgattam a 90-es évek underground hiphopját (Gyűlölet), a 70-80-as évek német nyelvű punkját (Blank Generation), de az orosz punk és hip-hop vagy a 60-70-es évek olasz popzenéje is jól tud esni, akárcsak Phil Collins Tarzanhoz írt dalainak koreai változata. Jolly jokerként pedig ezredszerre is berakom a megunhatatlan Snoop Doggot vagy Björköt.

Szabó Sz. Csaba (Nők Lapja Café)

Hát, én munka közben csak csendben, gondterhelt arccal kínlódok és motyogok magam elé. Ha mégis berakok valamit, akkor az például exotica vagy bécsi klasszika, amire nem muszáj odafigyelni, de ha véletlenül mégis odafigyelek, akkor sem érzem magam kellemetlenül, hogy úristen, mi ez a szar. Az instrumentális jamaicai dubok vagy a német kozmikusok is jók erre a célra.

Rónai András (Recorder)

Szinte mindig hallgatok zenét írás közben, mert hát zenéről írok; meg mert szeretem, igazából szükségem van rá, szinte fizikailag. Bármi jöhet, leszámítva azt, amiben nagyon hangsúlyos a magyar szöveg. Kifejlesztettem azt a képességet, hogy írás és olvasás közben elég jól el tudok vonatkoztatni a külvilág hangjaitól, annyira, hogy olykor meglepődöm, hogy nahát, lejárt a lemez, milyen is volt? (Ez a képesség a karantén alatt életmentő volt.) Azért általában valami általános benyomás marad, meg jó ritmust ad az írásnak-figyelemnek, hogy kicsit most belefeledkezem a zenébe - most koncentrálok a szövegre stb. Ha éppen nem kell semmit hallgatnom (mert majd írok róla, amihez azért persze figyelmesebb hallgatás is kell), akkor gyakran - de korántsem mindig - repetitív zenét választok. Mostanában leginkább Muslimgauze, de William Basinski-, The Necks-, Circle-, afrobeat-, drone-korszakom is volt.

összeállította: Varga Ferenc