A dolgok állása – Magyar lemezkiadók 2016-ban, 19. rész: AM:PM Music

2016.08.25. 08:10, rerecorder

ampm_logo_camo_1.jpg

A zeneipar 21. századi válságát elnézve könnyű kimondani, hogy „manapság már nincs szükség lemezcégekre.” Ugyanakkor a valódi és folyamatos átalakulások közepette most még az albumkiadás terén új utakat törő Radiohead is szorosabbra fűzte viszonyát terjesztőjével, az XL Recordings-zal, a tavalyi évben pedig hosszú idő után először nőtt a lemezkiadók bevétele. És ez igaz a hazai viszonyokra is, arra a közegre, amelyben az elmúlt években egyre több kis label jött létre. 2016-os lemezkiadó-körkép a cégek megalakulási időrendjében: a Hungaroton, a Magneoton, a Trottel, a Universal Music, az 1G Records, a Gold Record, a Fonó, a KO Records, a Bloose Broavaz, a BMC Records, a Tom-Tom Records, a Chi Recordings, a Mistral Music, a Megadó Kiadó, a Mamazone Records, az Egység Média, a Panel Trax Records és a HungaroSound után az AM:PM Music mutatja be magát.

Magyarországon – ahol a cd-vásárlási kedv a nemzetközi trendekkel nagyjából egy időben lohadt, a digitális zeneeladás viszont soha nem kapott szárnyra – a lemezipar addigi legnehezebb időszakában, a 2000-es évek első évtizedének végén, a 10-es évek elején valóban kezdett teljesen értelmetlennek látszani a lemezkiadói tevékenység. A piac nagyjából összes szereplője összébb is húzta magát, sok cég pedig egyszerűen megszűnt. Viszont – ahogyan azt az elmúlt két-három évben, a magyar zenéről szóló összefoglalóinkban rendre megírjuk – a külföldi trendekkel ellentétben itthon szinte soha nem látott pezsgés tapasztalható az alulról építkező szcénákban: gombamód szaporodnak az előadók, amelyek átlagminősége jóval közelebb van a nemzetközi színvonalhoz, mint akár csak tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Ráadásul nagyon is színes a paletta, számtalan, eddig pangó műfajban folyamatos az utánpótlás. Erre született nyilvánvaló reakció, hogy a hasonszőrű előadók egy brancsba rendeződnek, és ezekből egyre több, egyre látványosabban jelen lévő (a klasszikus tevékenységi kört menedzsmenttel, bookinggal, publishinggel kiegészítő) kiadó születik meg, sőt a korábban redőnyt lehúzók között is akad, amelyik újra aktivizálta magát, de persze olyan is, amely már hosszú évek óta kitart. Emellett az is látszik, hogy az előadók is újra egyre szívesebben csatlakoznak egy-egy labelhez. Többrészes sorozatban mutatjuk be a hazai lemezcégeket, „a dolgok állását”, a kiadói oldal felől.

Minden megkérdezett lemezcégnek az alábbi kérdéseket tettük fel:

1. A kiadó neve.
2. Alapítás éve.
3. Alapító, cégvezető.
4. A kiadó aktuális előadói.
5. Kiadványtípusok.
6. Hitvallás.
7. Célok.
8. Miért érdemes ideszerződnie egy eladónak?
9. Miért éri meg lemezkiadót működtetni?


1. AM:PM Music.

2. 2010.

3. Soltész Péter.

4. Punnany Massif, Saverne, NB, Myra Monoka.

5. Digitális, cd, vinyl.

6. A klasszikus indie-label ars poetica áll hozzánk a legközelebb, mi elsősorban jó zenét szeretnénk kiadni, az üzleti funkcióinknak minden körülmények között ezt kell kiszolgálnia. Tehát a zene a lényeg: a kiadó minden tevékenységével, minden erőforrásával a zene hallgatókhoz való eljuttatását segíti, lehetőség szerint kreatív és stílusos megoldásokat alkalmazva.

7. A maximumot kihozni azokból a tehetséges zenészekből, akikkel dolgozunk, mindig új utakat és új hangzást keresni, profi hátteret biztosítani a rosterünk művészeinek, bekapcsolni a magyar előadókat a nemzetközi vérkeringésbe.

8. Mi olyan zenészeket keresünk, akik valami újat és egyedit szeretnének létrehozni, nem pedig egy jól bevált receptet akarnak lemásolni. Aki a saját hangján, a saját, egyéni ötletei szerint szeretne megszólalni, van bátorsága akár az árral szemben is úszni, van alázata minden nap újat tanulni és kilépni a komfortzónájából, ha szükséges. Ha ilyen, akkor lehet, hogy egymásnak valóak vagyunk. A velünk dolgozó csapat nyitott, elhivatott és kreatív fiatalokból áll, akik folyamatosan figyelik a hazai és nemzetközi zenei élet újdonságait, zenei és üzleti-szakmai oldalon egyaránt képezzük magunkat, fejlesztjük az ismereteinket, hazai és külföldi zeneipari eseményeken, továbbképzéseken veszünk részt, hogy felkészült, naprakész és színvonalas módon tudjuk képviselni a legfontosabb ügyfeleink, a zenészek érdekeit. Ja igen, és most vettünk darts-ot az irodába!

9. Miért éri meg? Hát üzletileg csak akkor éri meg, ha hajlandó vagy a hagyományos kiadói funkciókon túlmenően az előadók karrierjének további aspektusaival, bookinggal, artist managementtel is foglalkozni. De igazából egy indie kiadó ne a pénzért csinálja elsősorban, arra ott vannak a majorök, akik bevállaltan piacra gyártanak. Számomra személy szerint ott éri meg a dolog, amikor egy tök ismeretlen ember bekommentel, hogy meghallgatta a zenét és nagyon bejön neki. Illetve, amikor ránézek például egy albummegjelenési kampányunkra, vagy egy klipünkre, és úgy érzem, megérte a sok hónapnyi meló és odafigyelés, mert minden aspektusában feljebb tudtuk emelni az előadót és a zenéjét, megállja a helyét a pályán a csomag. 'Hozzáadott érték' – szerintem ez kell, hogy egy jó kiadó mantrája legyen.

http://www.ampmmusic.com/

https://recorder.blog.hu/2016/08/25/a_dolgok_allasa_magyar_lemezkiadok_2016-ban_19_resz_am_pm_music
A dolgok állása – Magyar lemezkiadók 2016-ban, 19. rész: AM:PM Music
süti beállítások módosítása