Megjelentek a lemezcégek előző évének legfontosabb adatai. A nemzetközi piacról átfogó képet az IFPI jelentése nyújt, a hazairól pedig a Mahasz, az IFPI tagja közölt számokat. A globális és a magyarországi trendek között tanulságos egyezések és eltérések láthatók.
Növekedés digitális alapokon
A globális összesített bevételek 1999 óta tavaly nőttek először jelentősen, nem csak tizedszázalékkal: 2015-ben a kiadók 3,2%-kal kerestek többet, összesen 15 milliárd dollárt (kb. 4100 milliárd forintot). A magyar kiadók összbevétele 2015-ben ennél is nagyobbat, 12,5%-ot nőtt, miután 2014-ben hosszú idő óta először nem csökkent a bevétel. Mind a nemzetközi, mind a magyar emelkedés a digitális piac, ezen belül pedig a streaming gyors növekedésének köszönhető. A globális bevételeknek immár 45%-át a digitális platformok hozzák, a fizikai eladások pedig csak 36%-át, míg Magyarországon majdnem egyenlő mértékű ez a részesedés. Így elmondható, hogy amit korábban lemeziparnak hívtunk, manapság pedig pontosabban (és csúnyábban) hangfelvételiparnak nevezhetünk, már dominánsan digitális iparág.
Azonban egészen másként jutott el hasonló helyzetbe a globális és a magyar piac. A nemzetközi folyamat nagy vonalakban az volt, hogy 1999 után a cd-eladások komoly zuhanásba kezdtek, és egy ideig mindenki azt figyelte, hogy a letöltések (elsősorban az iTunes) képesek-e pótolni a kiesést, de ez nem jött össze. Majd sok éves rákészülés után elkezdett nagyon hódítani a streaming, és ennek sikerült ellensúlyoznia azt, hogy minden más csökken, immár a letöltések is (sőt, ezek gyorsabban, mint a cd-eladások).
Ezzel szemben Magyarországon a cd-eladások összeomlását nagyon sokáig nem követte az egészséges (legális) digitális piac kiépülése. Ez csak most, a streaming hazai terjeszkedésével látszik kialakulni, mégpedig a korábbi (gyenge) adatokhoz képest nagyon gyors növekedéssel: a hazai kiadók streaming-bevételei egy év alatt 95%-ot emelkedtek. De nálunk még a letöltések is bírtak nagyot, 42%-ot erősödni, ami azt mutatja, hogy ez a piac is fejlődőben, vagy inkább kialakulóban van.
Másfelől az elmúlt években a cd-k térvesztése lassult, sőt a MOL-kutas terjesztési modell meglepő terjeszkedése azt az illúziót keltette, hogy lám, ha olyan áron van, azért csak vesz cd-t a magyar – ám aztán 2015-ben ismét nagyot zuhant az itthoni cd-eladások száma: tavaly fogyott egymilliónál kevesebb cd az országban, vagyis már csak minden tizedik magyar szánt pénzt évi egyetlen cd-re. Ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy mostanában benzinkutak mellett leginkább koncerteken tudnak zenekarok lemezt eladni, és ezek adatai nyilván kevésbé jutnak el a Mahaszhoz, mint a lemezboltokéi; vagyis a cd-k ennél kicsivel talán jobban állnak.
Birtoklás helyett hozzáférés
Amikor komoly tényező lett a Spotify, kialakult az a fogalmi keret, amelyben ma értelmezik a streaming világát: egyre kevésbé fontos a fogyasztóknak, hogy birtokolják a zenét (akár kézzelfoghatóan, akár fájl formájában), inkább az számít, hogy bármikor hozzáférjenek ahhoz, amit az adott pillanatban hallgatni akarnak. Ezért nagyon fontos az okostelefonok terjedése: így vált lehetővé, hogy ebbe a „bármikorba” az is beleférjen, amikor nem ülünk a gép előtt.
És bár lehet, hogy ez nem tűnik olyan fontosnak, a hozzáférés modelljének ez a hangsúlyváltása nagyobb lépés, mint a cd-ről a letöltésre való átállás volt, és a kiadók munkájának minden aspektusát megváltoztatja „a zenészbrandek felépítésétől a marketingig” – idézi az IFPI jelentése a Universal egyik munkatársát; és azt is, hogyan találják meg a szerződtetett előadókat (A&R).
Eltérő nagyságrendek
Ez az átalakulás nálunk is végbement; gondoljunk csak arra a hatalmas nagyságrendi különbségre, hogy másfél milliós YouTube-nézettség alatt már nem lehet egy szám „YouTube-sláger” (rádiós még bőven), miközben egy magyar poplemez már 4000 példányért platinaminősítést kap.
Amikor a kiadókról, lemeziparról van szó, általában példányszámokról vagy most már a lejátszások számáról beszélünk. Az ezekből keletkező bevétel (amelynek kiindulópontja, hogy a hallgató vagy fizet, vagy reklámokat visel el) mellett ott vannak azonban jogdíjak is. És itt látszik, hogy Magyarország mennyire más világ, mint a világ: míg külföldön a zeneipar forgalmának csak 14%-a származott ebből a forrásból, a hazai bevételek 58,2%-át a rádiós és egyéb játszásokhoz kapcsolódó díjak teszik ki. Magyarul: itthon jóval kevesebb pénz jön be minden másból.
Rónai András
