A dolgok állása – Magyar lemezkiadók 2016-ban, 4. rész: Universal Music Hanglemezkiadó Kft.

2016.08.04. 09:50, rerecorder

universal-music-group-.jpg

A zeneipar 21. századi válságát elnézve könnyű kimondani, hogy „manapság már nincs szükség lemezcégekre.” Ugyanakkor a valódi és folyamatos átalakulások közepette most még az albumkiadás terén új utakat törő Radiohead is szorosabbra fűzte viszonyát terjesztőjével, az XL Recordings-zal, a tavalyi évben pedig hosszú idő után először nőtt a lemezkiadók bevétele. És ez igaz a hazai viszonyokra is, arra a közegre, amelyben az elmúlt években egyre több kis label jött létre. 2016-os lemezkiadó-körkép a cégek megalakulási időrendjében: Hungaroton, a Magneoton és a Trottel után a Universal Music Hanglemezkiadó Kft. mutatja be magát.

Magyarországon – ahol a cd-vásárlási kedv a nemzetközi trendekkel nagyjából egy időben lohadt, a digitális zeneeladás viszont soha nem kapott szárnyra – a lemezipar addigi legnehezebb időszakában, a 2000-es évek első évtizedének végén, a 10-es évek elején valóban kezdett teljesen értelmetlennek látszani a lemezkiadói tevékenység. A piac nagyjából összes szereplője összébb is húzta magát, sok cég pedig egyszerűen megszűnt. Viszont – ahogyan azt az elmúlt két-három évben, a magyar zenéről szóló összefoglalóinkban rendre megírjuk – a külföldi trendekkel ellentétben itthon szinte soha nem látott pezsgés tapasztalható az alulról építkező szcénákban: gombamód szaporodnak az előadók, amelyek átlagminősége jóval közelebb van a nemzetközi színvonalhoz, mint akár csak tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Ráadásul nagyon is színes a paletta, számtalan, eddig pangó műfajban folyamatos az utánpótlás. Erre született nyilvánvaló reakció, hogy a hasonszőrű előadók egy brancsba rendeződnek, és ezekből egyre több, egyre látványosabban jelen lévő (a klasszikus tevékenységi kört menedzsmenttel, bookinggal, publishinggel kiegészítő) kiadó születik meg, sőt a korábban redőnyt lehúzók között is akad, amelyik újra aktivizálta magát, de persze olyan is, amely már hosszú évek óta kitart. Emellett az is látszik, hogy az előadók is újra egyre szívesebben csatlakoznak egy-egy labelhez. Többrészes sorozatban mutatjuk be a hazai lemezcégeket, „a dolgok állását”, a kiadói oldal felől.

Minden megkérdezett lemezcégnek az alábbi kérdéseket tettük fel:

1. A kiadó neve.
2. Alapítás éve.
3. Alapító, cégvezető.
4. A kiadó aktuális előadói.
5. Kiadványtípusok.
6. Hitvallás.
7. Célok.
8. Miért érdemes ideszerződnie egy eladónak?
9. Miért éri meg lemezkiadót működtetni?


1. Universal Music Hanglemezkiadó Kft.

2. 1993.

3. PolyGram, 1999-től Universal, jelenlegi cégvezető: Peremenczky Krisztina.

4. Hazaiak: MARGE, Soulwave, Zorán, Halász Judit, Republic, Gájer Bálint, Pál Dénes, MangoBlitz, Bulbs és sokan mások. Nemzetközi előadók: Rihanna, Ellie Goulding, Ariana Grande, The Weeknd, Kanye West, Justin Bieber, Gwen Stefani, Florence And The Machine, Metallica, Sting, Selena Gomez és még sokan mások.

5. Minden terület, minden zenei stílus és kiadványtípus.

6. We don’t just know about pop culture. We help you create it.

7. Nemzetközi művészeink esetében az, hogy minél népszerűbbek legyenek Magyarországon, hazai művészeinknél, hogy minél több kiadást és eladást produkáljanak a szerzeményeik. Kiadónk idén január 1-től kiterjesztette tevékenységét managementre és bookingra is, így fiatal művészeink esetében cél a minél több fellépés és megjelenés leszervezése is.

8. A Universal kiadó a zeneipar minden szegmensére kiterjedő szakembergárdával és erőforrással rendelkezik a marketingtől a értékesítésen át, az A&R-tól a managementig. Művészeink feladata a kreatív alkotás, a kiadóé pedig a teljes háttértevékenység biztosítása.

9. A Universal Music a világ legnagyobb lemezkiadója, több mint 3500 művész tartozik  repertoárunkba világszerte, minden zenei stílusban. A Universal művészei globálisan a piac 34%-át fedik le. A cég gazdasági társaságként működik, tehát nyilvánvalóan bevételt realizál, ide tartozik a fizikai/digitális értékesítéstől a jogdíjakon át a new business vagy szinkronizációs bevételekig minden. De ezen felül  a legfontosabb, hogy a Universal minden erejével azon van, hogy művészei ismertek és elismertek legyenek, éppen ezért a legtöbb munkatárs a sikerélményért és a zene szeretetéért csinálja.


https://www.facebook.com/universalmusichungary

https://recorder.blog.hu/2016/08/04/a_dolgok_allasa_magyar_lemezkiadok_2016-ban_4_resz_universal_music_hanglemezkiado_kft
A dolgok állása – Magyar lemezkiadók 2016-ban, 4. rész: Universal Music Hanglemezkiadó Kft.
süti beállítások módosítása