A dolgok állása – Magyar lemezkiadók 2016-ban, 2. rész: Magneoton

2016.08.02. 09:30, rerecorder

magneoton_feher.jpg

A zeneipar 21. századi válságát elnézve könnyű kimondani, hogy „manapság már nincs szükség lemezcégekre.” Ugyanakkor a valódi és folyamatos átalakulások közepette most még az albumkiadás terén új utakat törő Radiohead is szorosabbra fűzte viszonyát terjesztőjével, az XL Recordings-zal, a tavalyi évben pedig hosszú idő után először nőtt a lemezkiadók bevétele. És ez igaz a hazai viszonyokra is, arra a közegre, amelyben az elmúlt években egyre több kis label jött létre. 2016-os lemezkiadó-körkép a cégek megalakulási időrendjében: a Hungaroton után a Magneoton mutatja be magát.

Magyarországon – ahol a cd-vásárlási kedv a nemzetközi trendekkel nagyjából egy időben lohadt, a digitális zeneeladás viszont soha nem kapott szárnyra – a lemezipar addigi legnehezebb időszakában, a 2000-es évek első évtizedének végén, a 10-es évek elején valóban kezdett teljesen értelmetlennek látszani a lemezkiadói tevékenység. A piac nagyjából összes szereplője összébb is húzta magát, sok cég pedig egyszerűen megszűnt. Viszont – ahogyan azt az elmúlt két-három évben, a magyar zenéről szóló összefoglalóinkban rendre megírjuk – a külföldi trendekkel ellentétben itthon szinte soha nem látott pezsgés tapasztalható az alulról építkező szcénákban: gombamód szaporodnak az előadók, amelyek átlagminősége jóval közelebb van a nemzetközi színvonalhoz, mint akár csak tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Ráadásul nagyon is színes a paletta, számtalan, eddig pangó műfajban folyamatos az utánpótlás. Erre született nyilvánvaló reakció, hogy a hasonszőrű előadók egy brancsba rendeződnek, és ezekből egyre több, egyre látványosabban jelen lévő (a klasszikus tevékenységi kört menedzsmenttel, bookinggal, publishinggel kiegészítő) kiadó születik meg, sőt a korábban redőnyt lehúzók között is akad, amelyik újra aktivizálta magát, de persze olyan is, amely már hosszú évek óta kitart. Emellett az is látszik, hogy az előadók is újra egyre szívesebben csatlakoznak egy-egy labelhez. Többrészes sorozatban mutatjuk be a hazai lemezcégeket, „a dolgok állását”, a kiadói oldal felől.

Minden megkérdezett lemezcégnek az alábbi kérdéseket tettük fel:

1. A kiadó neve.
2. Alapítás éve.
3. Alapító, cégvezető.
4. A kiadó aktuális előadói.
5. Kiadványtípusok.
6. Hitvallás.
7. Célok.
8. Miért érdemes ideszerződnie egy eladónak?
9. Miért éri meg lemezkiadót működtetni?


1. Magneoton.

2. 1990.

3. Joós István, Pásztor László, Csontos Noémi Virág.

4. A hazai előadók közül többek között Ákos, Majka, Zséda, Wolf Kati, Rúzsa Magdi, a Bogi & The Berry, ByeAlex & a Slepp, a WellHello, Vastag Csaba, Kis Grófo, Radics Gigi, a New Level Empire és a SuperStereo tartozik a Magneoton repertoárjába. Mivel a Magneoton a Warner Music Group kizárólagos hazai licenszpartnere 2010 óta, komoly nemzetközi repertoárral is dolgozunk, olyan előadók zenéit forgalmazzuk, mint például a Muse, a Coldplay, David Guetta, Birdy, Jason Derulo, James Blunt, a Major Lazer, Flo Rida, Jess Glynne és Robin Schulz.

5. Digitális, cd, vinyl.

6. Nekünk az előadóink a legfontosabbak. Az ő alkotói szabadságuk és művészi megvalósulásuk az, ami a Magneoton célja mindenek felett, ezért a cég csapatában mindenre megvan a megfelelő szakember, hogy a szerződtetett artistáknak semmi másra ne kelljen koncentrálniuk, mint a zenére. Ők a hangfelvételeket és az alázatot hozzák, mi pedig hozzáadjuk a hátteret; személyre szabott segítséggel, promócióval, megjelenésekkel, kapcsolatokkal és anyagi ráfordítással támogatjuk a produkciókat.

7. A Magneoton azon kívül, hogy hangfelvétel-kiadó, menedzsmentként is működik – többek között a WellHello, a SuperStereo, a Bogi & The Berry és Antal Timi pályáját egyengeti. Ezen kívül olyan új tehetségeket is menedzselünk, mint a hetekben debütált The SunCity Rockets és a nemzetközi formáció, a REDRED. Cégünk célja, hogy minden stílusban megtalálja a legjobb, legigényesebb, legszerethetőbb zenéket. Amellett, hogy a legnagyobb hazai popsztárokkal dolgozunk, éhezünk az új produkciókra, mivel csak olyan előadókat és dalokat szerződtetünk, amelyekben igazán hiszünk, és amelyeket teljes vállszélességgel tudunk támogatni.

8. A Magneoton sokszínűsége többek között abban a kettősségben rejlik, hogy független és magyar, ezért a döntések gyorsan születnek és családias a légkör, ugyanakkor a Warnerrel való kizárólagos kapcsolatnak köszönhetően megvannak a cégben a majorökre jellemző munkafolyamatok, repertoár és kapcsolatok. Ezen kívül a csapat tagjai óriási zenei és üzleti tapasztalattal rendelkeznek, így az előadói/szerzői és a kiadói/menedzsmenti oldalt egyaránt értik, ezért empatikus, de kőkemény és profi együttműködések mentén igazgatják a céget.

9. Ha a büszkeséget, amit akkor érez egy kiadó, amikor a slágerlistán szerepelnek az általa kiadott produkciók, félretesszük, akkor a szomszédos jogokból származó jogdíjak (pl. rádiós és tévés játszás), a digitális és fizikális eladások, streamek, zenejogosítások (pl. film, reklám), egyéb b2b-együttműködések azok, amikből bevételt realizálunk. És természetesen minél nagyobb egy repertoár, annál inkább generálja szinte magától is a bevételt. Az is egy fontos tudnivaló, hogy a „nagyokból” által befolyt nyereség egy részéből tudjuk a „kicsiket” is támogatni, illetve a nemzetközi katalógusból származó hasznunkat is jórészt hazai előadókra fordítjuk.


http://www.magneoton.hu/

https://recorder.blog.hu/2016/08/02/a_dolgok_allasa_magyar_lemezkiadok_2016-ban_2_resz_magneoton
A dolgok állása – Magyar lemezkiadók 2016-ban, 2. rész: Magneoton
süti beállítások módosítása