„Szabadságot ad a lemezformátum” – Years & Years-interjú

2015.07.14. 13:00, rerecorder

yay_ny.jpg

Az elektropopot r&b-vel és korai house-zal mixelő, idén berobbant Years & Years július 10-én jelentette meg Communion című bemutatkozó albumát – a trió szintis-basszusgitárosával, Mikey Goldsworthyvel beszélgettünk róla. A BBC Sound Of 2015 lista első helyén végzett nagy idei reménység tagjai közt van Olly Alexander, aki színészként is felkapott (játszott a Skins tévésorozat hetedik évadában és a Belle & Sebastian-féle God Help The Girl című filmben is), az együttesnek pedig már ott van a tarsolyában egy brit listavezető kislemez (King), szóval felfokozottak a velük kapcsolatos várakozások.

- Sok különböző műfajt vegyítetek a zenétekben. Szerinted ez a jövő zenéje? A zene jövője?

- Az egész zene jövőjét illetően nem tudnám megmondani. Mi sem direkt csináltuk így, ez jött ki belőlünk dalírás közben. Szerintem mindenkinek minél több műfajt kellene hallgatnia. Nekem édesapám nevelte belém, hogy minél több zenei oldalt ismerjek meg a dzsessztől a klasszikusig.


- Egy korábbi interjútokban olvastam arról, hogy kiket tekintetek inspiráló erőnek. Abból a listából Jai Paul-t mondjuk teljesen megértem, de hol hallani a zenétekben Flying Lotus hatását?

(nevet) - Talán az alapok, a basszusmenetek, de leginkább csak annyiban, hogy mindhárman nagyon sokat hallgatjuk a zenéjét a stúdióban, az inspirációt ebben az esetben inkább így kell érteni.


- Ugyanebben az interjúban beszéltek David Lynch és a Twin Peaks hatásáról is. Mostanában nagyon sok zenekartól hallani hasonlókat. Ez szerinted miért lehet?

- Tényleg? Generációs dolog lehet, mindig a húsz évvel ezelőtti dolgok jönnek vissza, most ezek szerint éppen ez. Én fiatalabb koromban láttam először, aztán mikor megismerkedtünk, én mutattam meg Ollynak, együtt pedig megint végignéztük az egészet. Aztán a videóinkban jól meg is jelenik Lynch képi világa. Legalábbis szerettük volna, hogy megjelenjen.

yay_1.jpg

- Kivel dolgoznátok legszívesebben együtt a BBC Sound Of 2015 mezőnyéből?

- Talán Kwabsszel, neki nagyon jó hangja van. Meg Shamirral is, de ahhoz át kellene mennünk az USÁ-ba, az meg messze van. (nevet) (októberben viszont közösen fognak turnézni Nagy-Britanniában - a szerk.)


- Ha már az Államokat említetted. Tavaly, miután nyert a Sound Of 2014-en, Sam Smith elég hamar befutott odaát is. Ez kevés brit előadónak sikerül ilyen gyorsan. Ti is tekintgettek arrafelé, vagy teljes mértékben Európán van a hangsúly?

- Igen, az USA egy marha nagy piac, amire jó lenne betörni, és szeretünk is ott koncertezni. De hogy ki fut be és ki nem, azt tényleg nem tudnám megmondani. Talán a legfontosabb különbség, hogy a rádió ott teljesen másképp működik. Angliában, ha a BBC One játssza a dalaidat, akkor az egész ország hallani fog, míg az USA-ban a különböző államoknak különböző rádiócsatornái vannak, mindegyiknek külön meg kell felelni.


years_and_years_communion.jpg- A kisebb klubkoncerteket, vagy a nagyobb fesztiválok színpadait kedveled jobban?

- Mostanában inkább a kisebb helyeket szeretem. Ott lehet igazán intim koncerteket adni. De nem tudnám megmondani, hogy pontosan miért szeretem jobban őket. Talán azért, mert fesztiválon eddig csak párszor játszottunk és ott mindig jól be voltam tojva.


BESZÁMOLÓNK A Y&Y TITKOS ALBUM LAUNCH KONCERTJÉRŐL!


- Július 10-én jelent meg az első albumotok. Hisztek a formátumban, vagy inkább single-orientáltak vagytok?

- Mindenképpen az album pártján állunk. Szeretnénk több ilyen komoly munkát összerakni, mint amilyen ez a debüt lett. Több szabadságot is ad a lemezformátum, olyan dalokat is feltehetsz rá, amikről tudod, hogy sosem lesznek single-k, éppen ezért lehet velük kísérletezni.


- És a fizikai megjelenés? Fontos, hogy meglegyen az album kézzel fogható formátumban is, vagy elég feltölteni valamelyik streamingszolgáltatóhoz?

- Én speciel még mindig sok cd-t veszek, imádom a kis füzetecskéket lapozgatni. Igen, lehet bármilyen erős a streaming, a cd soha nem fog eltűnni. A vinyl pedig megint nagyon jön az utóbbi években, ezt örömmel látom.

yay_2.jpg

- Mi volt az első lemez, amit a saját pénzedből vettél?

- Valamelyik Savage Garden-album, de hogy melyik a kettő közül, azt nem tudom most pontosan. Sőt, nem is akarom tudni. (nevet)


interjú:
Mika László


A YEARS & YEARS-HEZ HASONLÓ PRIDES IS PONT MÚLT PÉNTEKEN ADTA KI ELSŐ NAGYLEMEZÉT, VELÜK IS BESZÉLGETTÜNK - PÉLDÁUL A Y&Y-RŐL IS!

a Communion című friss bemutatkozó lemez: 


a legfrissebb videó, a Foundation című nyitódalhoz: 


a Shine klipje: 


a King videója: 


a Desire


a Take Shelter


és a lemez legkorábbi kislemeze, a Real

https://recorder.blog.hu/2015/07/14/_szabadsagot_ad_a_lemezformatum_years_years-interju
„Szabadságot ad a lemezformátum” – Years & Years-interjú
süti beállítások módosítása