A Years & Years az év legesélyesebb befutója a BBC szerint

2015.01.09. 12:42, Frontrecorder

yearsandyears.jpg

Kihirdették a BBC Sound Of 2015 nyertesét, a brit zenei szakemberek és újságírók szerint az idei év legnagyobb befutója a feltörekvő fiatal előadók közül a Years & Years elektropop formáció. 

A BBC Sound Of 2015 tizenöt jelöltjét tavaly december elején hirdette ki, a nagylistára beválasztottakat itt mutattuk be röviden. 2015 legígéretesebb reménységei közé ezúttal is zömében szólóelőadók kerültek, és az első öt helyen szintén ők dominálnak: 5. lett a spoken word-tehetség George The Poet, 4. a Globálradarunkon már fényes pontkén világító Raury, 3. a dél-londoni grime MC Stromzy, a 2. pedig a "kötelező" énekes-dalszerző James Bay. Az első helyen viszont egy zenekar végzett, ráadásul egy sötét ló, legalábbis innen nézve; mi az utolsók között fogadtunk volna a Years & Years győzelmére, náluk azért valami eredetibbet, izgalmasabbat tudtunk volna elképzelni "sound of 2015"-ként, mint mondjuk Raury, Shamir, vagy Soak, de hát ez nem a mi listánk, és az is tagadhatatlan, hogy a trió tökéletesen illeszkedik mind az utóbbi évek soulos/R'N'B-s elektropop-trendjébe, mind a brit slágerlistákat uraló pophouse-trendbe.

A 2009-ben alakult zenekar fő vonzereje persze az énekes Olly Alexander, aki a Skins című kult ifjúsági sorozat révén fiatal lányok millióinak kedvence, de az tagadhatatlan, hogy a - koránál érettebb - hangja is nagyon jó. Ő és zenésztársai, a basszusgitáros Mikey Goldsworthy és a billentyűs Emre Turkmen eddig néhány kislemezt jelentettek meg a cool-iránytű francia Kitsune kiadónál, a soron következő, King című daluk március elsején jön ki, és a BBC Sound Of 2015 cím birtokában minden bizonnyal szép sláger lesz belőle (igaz, önmagában is az eddigi legfülbemászóbb szerzeményük). A tavalyi BBC Sound Of-győztes Sam Smith - akinek amúgy előzenekara volt a Years & Years - az ilyenkor kötelező tiszteletkörös nyilatkozatában bámulatosan tehetségesnek nevezte a triót, akiktől nem sajnáljuk a befutást, de az azért kétséges, hogy tavalyi elődjükhöz hasonló világsztár legyen belőlük.

a Years & Years első kislemezdala, a Traps:


az első klipdal, a Real:


a következő, Take Shelter:


és a legutóbbi videó, amely a Desire című dalhoz készült:


ez pedig az új dal, a slágervárományos King:

https://recorder.blog.hu/2015/01/09/a_years_years_az_ev_legeselyesebb_befutoja_a_bbc_szerint
A Years & Years az év legesélyesebb befutója a BBC szerint
süti beállítások módosítása