Így hallgattok ti – Magyar írók a zenéről: Lanczkor Gábor

A 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál után vagyunk és éppen véget ért az 5. Margó Irodalmi Fesztivál és a 86. Ünnepi Könyvhét is, a legjobb alkalom, hogy megkérdezzünk közel harmincat kedvenc íróink, költőink közül életük meghatározó zenei élményéről és arról, hogy tudnak-e írás közben zenét hallgatni. A 32. Recorder magazin monumentális Irodalom és zene összeállításából Esterházy Péter, Barnás Ferenc, Győrffy Ákos, Mán-Várhegyi Réka, Kiss Tibor Noé, Kemény Zsófi, Sirokai Mátyás, Tóth Kinga, Kemény Lili, Totth Benedek, Kiss Noémi, Babiczky Tibor, Péterfy Gergely, Dragomán György, Szvoren Edina, Tóth Krisztina, Térey János, Darvasi László, Grecsó Krisztián,Hartay Csaba, Poós Zoltán és Kun Árpád után Lanczkor Gábor válasza olvasható.

Ezekre a kérdésekre vártunk választ összeállításunkban:

1. Mi a meghatározó vagy kedvenc popzenei lemeze, zenei élménye, jelentős, netán sorsfordító koncertélménye?
2. Szokott-e írás közben zenét hallgatni, segíti-e a zene az írásra való koncentrálást, és ha igen, milyen zene?

Lanczkor Gábor

1. Egyetlen lemezt nem tudok kiemelni, és egyetlen előadót sem, ráadásul az úgynevezett kedvenceimtől sem szeretek mindent; nem vagyok rajongó típus. David Bowie korai dolgait például nagyon bírom, a Space Oddity-től nagyjából a Diamond Dogs-ig, de a manapság talán legdivatosabb berlini lemezeit kevésbé; a későbbiekről nem is szólva (bár a legutóbbi The Next Day nálam is betalált). Aztán. Minden szempontból inspiratívnak találom John Frusciante szólódolgait, főként a Niandrát és a To Record Only Watert (bár neki is vannak dögunalmas lemezei, hajajj). Neil Young, erősen megválogatva. Bonnie Prince Billy, jól megválogatva. Az első négy Patti Smith. A régi VHK. Sonic Youth. A kései Beatles. My Bloody Valentine. Led Zeppelin. És egy fontos koncert: pár éve a Swans a My Father…-turnén a Trafóban.

2. Régebben szinte mindig hallgattam valamit munka közben, mostanában szinte soha. Ebben talán az is közrejátszik, hogy a feleségem komolyzenész, én pedig pár éve egész komolyan csinálom a Médeia Fiai nevű zenekaromat, így a ’háttérzene’ fogalma, hát, valamelyest degradáló kategóriává vált számomra. Jellemzően hajnalban dolgozom, így mostanság inkább munka előtt meghallgatok egy, legfeljebb két számot fejhallgatóval, amik aztán nagyjából egész nap tovább szólnak a fejemben. Legutóbbi továbbzengő tételek: a Swans A Piece Of The Sky című hosszú darabjának fantasztikus hangszeres intrója (The Seer lemez), és Bonnie Prince Billytől a Cows (Wolfroy Goes To Town).

Lanczkor Gábor legutóbbi regénye tavaly jelent meg Folyamisten címmel (kritikánk róla itt), ebben fontos szerep jut egy Anarchitecture nevű regénybeli zenekarnak, amelynek a dalai materializálódtak is, ugyanis Soundtracks For A Novel címmel cd-n is megjelent egy kísérőzene. Ezt maga az író készítette, aki Médeia Fiai néven "Psychedelic Industrial Dark-Blues. Lo-fi. Punk. Folk. Noise."-zenekart is vezet, a formáció legutóbbi lemeze Infidel 88 címmel áprilisban jelent meg. 

és akkor John Fruscienete egyik említett lemeze teljes egészében: 

nyitókép: Bach Máté