„Tudom, hogy jó buli lesz, mert '89-ben is az volt a Fekete Lyukban” – Spiritualized-interjú

Először játszik Magyarországon a brit pszichedélia és spacerock egyik óriása, a Jason Pierce vezette Spiritualized, bár Pierce járt már nálunk a brit pszichedélia egy másik óriása, a zajrockosan szédítő Spacemen 3 tagjaként. Vele beszélgettünk a megőrülős Lyuk-koncertjükről, a '90-es évek egyik csúcslemezéről (Ladies And Gentlemen We're Floating In Space), meg arról, hogy ami sikeresebb, az nem feltétlenül jobb is. Szóba került az is, hogyan kerültek nála egymás mellé az űrutazó gitárzenék, az isteni gospelkórusok, a soulos-bluesos dallamok, a klasszikus zene és a free jazz, és ki tudja, még mi minden, amiből a Spiritualized merít, miért akar csakis zseniális albumokat készíteni és inkább ebbe belebukni, és az is persze, hogy mire számítsunk az első hazai Spiritualized-koncerten, ami április 7-én lesz az Akvárium Klubban, a Bartók Tavasz keretében.

Ez lesz az első koncerted a Spiritualizeddal Budapesten, de a Spacemen 3-vel már jártál itt, méghozzá a legendás Fekete Lyukban. Emlékszel rá?

Ó, persze. Melyik évben is volt ez?

1989-ben.

Több mint 30 évbe telt visszatérnünk Magyarországra? Váó! Határozottan emlékszem rá, mert az egy fantasztikus trip volt. Magyarország még a szovjet blokkhoz tartozott, és fura volt egy olyan helyre utazni, amit csak hallomásból ismertünk. Azt hittük, hogy korlátozva lesz majd minden, a buli meg visszafogott, de ennek pont az ellenkezője történt. Fantasztikus volt az a klub, tele elképesztő arcokkal, akik totál megőrültek. Az egyik srác német katonai sisakot viselt, az arca és a nyaka is tele volt tetoválva, de senki rá se rántott. Ott ez normális volt. Vadak voltak az emberek, mintha most robbanna ki a feszültség, ami már évek óta gyűlt bennük. Az is megdöbbentő volt számunkra huszonévesen, hogy mindenki a politikáról beszélt. Angliában senki sem beszélt a politikáról. A fiatalok legalábbis biztos nem. Magyarországon az emberek pontosan tudták, mi alól akarnak felszabadulni. Nagy figurákkal találkoztunk, a koncert után meg is hívtak a lakásukra. Jókat házibuliztunk Budapesten.

A Spacemen 3, bal szélen Sonic Boom, jobb oldalt J Spaceman, azaz Jason Pierce.

SONIC BOOM A LYUK-BELI SPACEMEN 3-KONCERTRŐL: „FELEJTHETETLEN UTAZÁS VOLT”

Sonic Boom: Egy ilyen kis zenekar számára nem volt mindennapi, hogy felléphetett a vasfüggöny mögött. Egy német srác volt az ügynökünk és a koncertszervezőnk, aki egy magyar lányt vett feleségül, és ha jól tudom, az ő segítségével rakták össze a turnét. Németországból hozattak hangcuccokat, hogy megfelelő felszerelés legyen itt a klubokban. Felejthetetlen utazás volt: a helyszín, a közönség, a biztonsági őrök… Ma már teljesen bevett, hogy az egyik percben Sonic Youth, a másikban meg Madonna szól egy klubban, de akkoriban soha, de tényleg soha nem történt ilyen. Az első hely, ahol ilyesmivel találkoztam, az a klub volt Budapesten. Üdítő volt, hogy eszükbe se jutott, hogy ezek a zenék ne keveredhetnének, és ez rám is inspirálólag hatott.

Pest hogy tetszett?

Sonic Boom: Volt egy szabadnapunk a koncert után, és emlékszem, nem lehetett kivinni a magyar pénzt az országból, meg hát értelme sem volt, mert nem ért semmit a határon túl. Az utcán lehetett a legjobb árfolyamon pénzt váltani. Azon a turnén kábé tízeurónyi összeget kaptunk naponta, de Budapesten még ezt is nagy kihívás volt elkölteni: teleettük magunkat egy étteremben, magyar pezsgőt ittunk hozzá, és még az se került tíz euróba. Más idők voltak.

Olvasd el a teljes interjúnkat Sonic Boommal!

Tavaly volt szerencsém Sonic Boommal is interjúzni, akivel együtt játszottál a Spacemen 3-ben, és neki nagyon inspiráló volt a pesti klubokban hallott eklektika. Mivel a te zenéd is eredendően eklektikus – van benne space rock, soul, gospel, blues és persze pszichedélia –, érdekelne, hogy nálad ez honnan ered? Ma már ez teljesen bevett, de amikor te kezdtél zenélni, még nem feltétlenül volt ennyire szabad átjárás a műfajok között.

Az emberek ma már sokkal könnyebben hozzáférnek a zenéhez, ami jó dolog. A hatvanas-hetvenes években még szabályosan kutatnod kellett az új zenék után. Mégis kezdettől éreztük a kapcsolatot közöttük. Sok ember csak a hatvanas évek garázszenéire volt rákattanva, vagy valami más szubzsánerre, ami érthető, hiszen örömmel tölt el, hogy felfedezted magadnak, hogy ez a te zenéd. De mi telhetetlenek voltunk, faltuk a zenét, és hamar nyilvánvalóvá vált, hogy sok minden egy tőről fakad. Én hallom a free jazzt a Stoogesban, és hallom a Stoogest Sun Rában.

Egyértelmű volt az is, hogy ezt a sokféle hatást be is csatornázzátok a zenétekbe?

Ezen soha nem gondolkoztam. Nem volt olyan, hogy majd fogok egy kis soulzenét, egy kis pszichedéliát, egy kis gospelt, meg egy kis space rockot, és ez lesz a Spiritualized. Egyszerűen ez jött belőlünk. Először olyan zenéket kerestünk, amihez nem kell kiugró képzettség. Amit akár mi is játszhatnánk. Mint a Troggs vagy a T-Rex. Egyszerű rock and roll. Csépelni a gitárt, amilyen hangosan csak tudod – erről szólt eleinte az egész. Legyen tele hangokkal, érzelemmel. Aztán ahogy az lenni szokott, felfedeztük, hogyan lehet ezt kifinomultabban csinálni. Ha volt bármi célunk, inkább az volt, hogy eredetiek legyünk, ne másoljunk másokat.

Amikor pár éve elkezdted újra kiadni a Spiritualized-lemezeket, első körben az első négyet, azt mondtad, hogy a Pure Phase a kedvenced. Még mindig az?

Talán. Nehéz választani. Most a Songs In A&E-t masztereltük újra, azt ismertem meg jobban. Gyönyörű dalok vannak rajta, de akkor ez nyilvánvaló okokból nem tűnt fel. Nagyon beteg voltam, amikor dolgoztam rajta, sokáig kórházban kellett lennem (Pierce-t kétoldali tüdőgyulladással kezelték, kétszer is leállt a szíve – S.T.), és amikor kijöttem, újra fel kellett venni a fonalat, ami nem volt könnyű. Érdekes volt újrahallgatni a lemezt a hozzátapadt dráma nélkül.

Megszeretted?

Meg. Megérintett a dalok szépsége. Olyan élmény volt, mintha sose hallottam volna az albumot, annyira máshol járt az agyam, miközben csináltam.

És a Pure Phase?

Egyszer el kellett mennem valahová autóval, és az egyetlen CD a kocsiban a Pure Phase volt. Engem erre az időre emlékeztet az a lemez. Gyorsan hajtani az esőben… csodás volt. A Pure Phase olyan, mint egy szimfónia. Sokkal inkább, mint a Ladies And Gentlemen We’re Floating In Space. A teljesség érzetét kelti benned. Hogy nem csak dalok gyűjteménye, hanem egy nagyobb egész, amit egyben kell végighallgatni.

Egyszer azt mondtad, a Pure Phase azt az énedet elégítette ki, amelyik szereti megszegni a szabályokat. Mi mindent szegtél meg azon a lemezen?

A Pure Phase két mixből áll össze. Az egyik a bal csatornában szólt, a másik a jobban, és mivel ez még a digitális technika előtt volt, el kellett vágni a szalagot nyolc- vagy tízütemenként, és újra egy vonalba rakni, hogy ne csússzanak el egymáshoz képest. Ha nincs szinkronban a kettő, az olyan suhanó hangot ad, mint amit a Silver Machine-ban hallasz a Hawkwindtől. Mi nem erre törekedtünk, ezért iszonyú sok és iszonyú precíz aprómunka várt ránk. De megérte. A végeredmény nemhogy nem hasonlított egyik keverésre sem, de semmi olyasmire sem, amit magamtól ki tudtam volna találni. Megteremtette a saját terét, a saját hangzását.

Bár a Ladies And Gentlemen We’re Floating In Space a legsikeresebb albumotok, sokszor elmondtad, hogy nem tartod feltétlenül jobbnak a többinél. Van rá megfejtésed, hogy miért ez lett mégis a befutó?

Mert mint oly sok mindennek, ami sikeres lesz, sokkal több reklámja volt. Sok művész azt hiszi, az ő zsenijének köszönhető a siker, mert istenadta tehetséggel született. De a legtöbb dolog azért lesz sikeres, mert valaki belefektet egy csomó pénzt. Vagy szerencséje van.

Csak a PR-ról van tehát szó, nem a korszellemről, zenei érésről, vagy bármi másról?

Semmi sem olyan egyszerű, hogy vissza lehetne vezetni egyetlen okra, de tény, hogy az a lemez kapta a legtöbb reklámot az összes Spiritualized-lemez közül. A Pure Phase szinte teljesen elsikkadt, pedig semmivel sem gyengébb album. A Ladies And Gentlemen... beletalált a ’90-es évek végi korszellembe, ez is igaz, és utána már sokan beszéltek róla. A menedzserem mondogatta, hogy olyan ez, mint a piramis: ha el tudod érni, hogy a tetején csücsülő csávó beszéljen az alatta lévő kettővel, ők az alattuk lévő néggyel, és így tovább, akkor nyert ügyed van. Szájról szájra elterjed a zenéd híre. Ami ellen semmi kifogásom nincs, félre ne értsd. Csak ez ad egy olyan ízt a zenének, hogy mivel sikeresebb, ezért jobb is. Miközben mindenki tudja, hogy ez nem igaz. Különben a 100 legtöbbet eladott album lenne a világ 100 legjobb albuma, és hát ez nem így van.

Melyik Spiritualized-albumot tartod a legalulértékeltebbnek?

Ez is a bájuk, nem? Valahol mindegyik alulértékelt. Ha muszáj egyet kiemelnem, akkor a Pure Phase-t mondanám. Tudom, hogy már sokat beszéltem róla, de az olyan volt, mintha megjelent és aztán rögtön el is tűnt volna. Nem számítanak annyit a kritikák, de az a lemez 1/10-eket és 3/10-eket kapott, mintha valakik pikkeltek volna ránk. Sok ember rengeteget melózik azért, hogy sikeres legyen, mindenkivel lekezel, tolja a promót, de engem ez nem érdekel. Utálom. Ez az én bajom, de nem szeretek ott lenni mindenhol és elmondani az embereknek, hogy ezt csináltam, azt csináltam. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy sok gyönyörű dal van a lemezeinken.

Jólesett volna, ha többen hallják őket?

Nem panaszkodom. Klassz dolog, hogy bármelyik pontnál bele tudod ásni magad egy zenekar történetébe, és mehetsz előre meg hátra is az időben. Meg sem születtem, amikor a Beatles és a Stones kiadta az első lemezeit, de ettől még nem vagyok kizárva azokból a zenékből. Bármikor megtalálhatod az utad bármilyen zenéhez. Ez a zene szépsége ma. Nem kell örökké kutatnod, nem kell áttúrnod a lemezboltokat, hogy megtaláld a ritkaságokat, hanem ott vannak kéznél.

Dalszerzőként rakott rád nyomást, hogy hogyan folytass egy olyan, hamar klasszikussá vált lemezt, mint a Ladies and Gentlemen We’re Floating In Space, vagy ki tudtad zárni, és nem foglalkoztál vele, hogy mennyire lett sikeres?

Szerintem a zenészek mindig foglalkoznak ezzel, akkor is, ha azt mondják, hogy nem érdekli őket a siker. Ez valahol gátja is a szabad alkotásnak. Amikor filmzenéket vagy remixeket csinálok, sokkal könnyebben alkotok, mert ott nincs az, hogy valami nagy kijelentést kell tenned arról, hogy tessék, ez vagyok én most. Nálam ez egy belső nyomás, ami abból fakad, hogy nem akarom ismételni magam, nem akarom megcsinálni megint, ami egyszer már bejött.

A siker persze relatív, mert a Ladies And Gentlemenből se lett nagy pénz, nem vettem belőle menő autókat vagy új gitárokat. Annyi történt, hogy emberek írtak róla és emberek szerették a lemezt. Ettől még persze mindig ott a belső nyomás. Nem akarok csak azért megírni egy lemezt, mert meg tudom. Én nagyszerű lemezeket akarok csinálni. És inkább elbukom benne, mint hogy kiadjak csak úgy egy újabbat. A korombeli zenészek sokszor mintha csak azért csinálnának lemezt, hogy elmehessenek turnézni a régiekkel. Én viszont azt szerettem volna, hogy legyen értelme megcsinálni a legutóbbi két lemezemet. Hogy legyen mit mondanom rajtuk, és kipróbálni olyasmiket, amiket korábban nem.

Ha már remixek: feldolgoztad Yoko Ono Walking On Thin Ice című dalát a 2007-es remixlemezére, a Yes, I'm A Witch-re. Ez a szám arról híres, hogy ennek a szalagja volt John Lennon kezében, amikor lelőtték. Van valami különleges kötődésed Yoko Onóhoz vagy Lennonhoz?

Sokat hallgattam azt a Yoko Ono-albumot (Fly, 1971), amin a Mindtrain is van. Az egy fantasztikus együttes. Majdhogynem jobb, mint a Beatles. Van valami elementáris erő benne. Amikor felkértek erre a remixalbumra, a Walking On Thin Ice volt szinte az első választásom. Fantasztikusan jó dal az is.

Ha elég ideig és elég magas színvonalon csinálsz valamit, egy idő után azon kaphatod magad, hogy klasszikus lettél, azzal pedig jönnek a jobb kritikák, a nagyobb közönség, a magasabb lejátszási számok. Te érzel ilyesmit a Spiritualizedon?

Én azt érzem, hogy egyszerűen jobb zenekar lettünk. Amikor eljátszottuk a Ladies and Gentlement teljes egészében a 15. évfordulóján, elképesztően jó koncertjeink voltak. Amikor kijött a lemez, még nem tudtuk volna így előadni. A mai napig olyan zenékkel jövünk ki, amik túlmutatnak azon, hol tartunk épp zenészként. Mindig próbáljuk kitolni a határainkat oda, ahol nem rutinból nyomjuk a dolgokat. Minél régebb óta játszotok együtt, annál jobban megértitek egymást, és megtanuljátok, hogy mi illik a zenétekbe és mi nem. Ez számít igazán minden bandánál.

Hogyan játszátok ezeket a rendkívül rétegzett dalokat élőben, ahol hat-hét zenésznek kell előadnia, amit lemezen húszan-harmincan szoktak?

Nem tudom ezt igazán megfogalmazni, mindenesetre működik. A dalokból indulunk ki, de nem próbáljuk lemásolni a lemezeket. Az embereknek megvan a CD, mi értelme lenne ugyanúgy eljátszani? Pláne manapság, amikor sok koncerten mintha csak benyomnák a zöld gombot, a végén pedig a pirosat, mert a zenekarok háttérsávokra játszanak, és sok minden gépről szól, és ami élő, annak is a felvételhez kell igazodnia. Engem ez soha nem érdekelt. Azt szeretem, ha tényleg játszuk a zenét, mert annak van egy olyan szabadsága, ami eltűnik, ha megpróbálod akkurátusan reprodukálni, amit a stúdióban csináltál.

A Spiritualized zenéje utaztat. Te merre jársz fejben a koncerteken? Téged is elrepít a zene, vagy lekötik a figyelmed a technikai részletek?

Mindenki elveszik ebben a zenében. Én is. Pár éve mondta valaki, hogy amikor játszunk, ott van isten a függöny mögött. Tudjuk, hol van a dalok gyökere, de elég szabadon közlekedünk a hangokban. Jó elveszni bennük egy kicsit.

Április 7-én lesz az első koncertetek Budapesten. Mivel készültök rá: életművet áttekintő besztoffal vagy a legutóbbi lemezt bemutató show-val?

Ezen még gondolkodom. Mostanában az utolsó két albumról játszottunk, mert azok felé húz a szívünk, de még nem raktuk össze az új setlistet. Izgatott vagyok, hogy végre visszamegyünk Magyarországra. Izgatott vagyok már csak azért is, mert úgy érzem, egyre nehezebb bárhol is koncerteznünk. Szívem szerint mindenhova elutaznék, de mindig jön valaki, aki azt mondja, hogy ezt meg is kell szervezni, ennyibe meg ennyibe fog kerülni, és a többi. Szóval örülök, hogy ez most összejön, mert nem arról van szó, hogy az elmúlt 35 évben ne próbálkoztunk volna. Minden egyes turnénál szóba került, hogy visszamenjünk hozzátok. És tudom, hogy jó buli lesz, mert ’89-ben is az volt.

Spiritualized
Helyszín: Akvárium Klub
Időpont: 2024. április 7. (vasárnap) 20.00
Belépő: 9500 Ft (április 6-ig), 10900 Ft (a koncert napján)
Jegyvásárlás. Facebook-esemény.

Jason Pierce anno a Recordernek adta az első, magyar nyelven is megjelenő interjúját, érdemes azt is elolvasni, mert a Spacemen 3 és a Spiritualized pályáját is átbeszéltük benne, de szóba került az imposztorszindrómája, Stooges-mániája és több kedvenc lemeze is. Pierce valószínűleg a második hazai interjúját is a Recordernek adta, ezt már a 2018-as év egyík legjobb lemeze, a címét Voneguttól kölcsönző And Nothing Hurt kapcsán, amiben az aktuális album mellett arról is beszélt, miért nem fog soha újjáalakulni a Spacemen 3.

A Ladies And Gentlemen We're Floating In Space felkerült a drogokban érlelt albumok és a klasszikus szakítós lemezek válogatásainkra is, és a Spacemen 3 egyik albumáról kölcsönöztük a Drogozok, hogy olyan zenét csináljak, amire drogozhattok című, a kábítószerek és a popzene kapcsolatát taglaló cikksorozatunk (itt, itt és itt) címét is.

Ez pedig itt a Spiritualized legutóbbi lemeze, a tényleg fenségesen szép Everything Was Beautiful, amiről tippre nem keveset fognak játszani a budapesti koncerten. Érdemes ránézni a zenekar YouTube-csatornájára is, ahová jó pár élő verziót felpakoltak az új dalokból, mert több így teljesedik ki igazán.

interjú: Soós Tamás