„Szerencsések vagytok, hogy ott van nektek Bartók” – Monsieur Doumani-interjú

Pár éve megtáncoltatták a Szigetet, lenyűgözték a Müpa közönségét, és Indiáig utaztak egy magyar zenekarral. Most szombaton a Bartók Tavasz keretében a Budapest Ritmón játszik Ciprus legjobb psych-folk zenekara, a Monsieur Doumani, akik a nyíregyházi partiveteránnal, a másképp pszichedelikus Óperentziával buliztatnak az Akváriumban.

A Monsieur Doumani egészen különleges hangszerelésben, tzourasszal, harsonával és klasszikus gitárral játszik a ciprusi zenei hagyományokra épülő, táncos, játékos és közben erősen politikus dalokat, amelyek országok kettéosztottságára is állandóan reflektálnak. Első három lemezükön megújították szülőföldjük zenéjét, a negyediken pedig a saját hangzásukat: a világzene nagyágyújánál, a Glitterbeatnél kijött Pissourin az év egyik nagy dobása volt 2021-ben.

A ciprusi avant-folk zenekar többször járt már Magyarországon, sőt a Babrával Indiában is turnéztak, de a Budapest Ritmo felkérésére most egy egészen különleges koncertet adnak április 15-én az Akváriumban, ahol Bánházi Gábor és Domokos Tibor duójával, az Óperentziával lépnek fel. Antonis Antoniou és társai a Ritmo által felkínált zenekarok közül választották ki az Óperentziát, mert őket érezték a leginkább rokon lelkeknek, akikkel hasonló irányba tartanak: a készülő új lemezen még inkább elmozdulnak majd az elektronikus megszólalás felé.

ŐSI EGYIPTOMI RÍTUSOK, TUAREG FORRADALMÁROK ÉS BALKÁNI BULIHANGULAT A BUDAPEST RITMON

A Monsieur Doumani frontemberével, a tzourasos-énekes Antonisszal beszélgettünk a koncert előtt, aki elárulta, miért irigyelhetik a ciprusiak a magyarokat, miért menekült sokáig a ciprusi tradicionális zenék elől, és hogyan gondolta végül újra azokat a Doumanival, de megkérdeztük azt is, hogyan hatott rá a King Gizzard & the Lizard Wizard, és hogyan tud meghallgatni naponta vagy féltucat lemezt úgy, hogy ne frusztrálja az új zenék végtelen áradata.

Van egy reggeli rutinod: ébredés után mindig meghallgatsz egy-két lemezt.

Sőt, lefekvés előtt is.

Ma reggel mit hallgattál?

Yannis Kyriakides, a Hollandiában élő görög elektroakusztikus zeneszerző új lemezét. Fantasztikus! De hallgattam Kae Tempestet (imádom), sok Morphine-t (az új zenekaromra is hatottak), és az Altin Gün friss lemezét is (az eddigi legjobbjuk). Sok blogot és újságot olvasok, mint a Wire vagy a Songlines, végignyálazom az összes kritikát, és ha valami felkelti az érdeklődésem, azt meghallgatom, fülessel, figyelmesen.

Nem frusztrál, hogy végtelen mennyiségű zene jelenik meg nap mint nap, és hiába hallgatsz meg 4-5 lemezt minden nap, akkor se érsz a végére annak, ami érdekel?

Ez így van, de engem lenyűgöz és inspirál, hogy ennyi album jön ki, és úgy érzem, meg kell őket hallgatnom, hogy képben legyek, mi történik a világban. Nem akarok lemaradni semmi jóról! (nevet) Ehhez persze meg kellett tanulnom szelektálni. Pár dal vagy akár csak rövid részletek alapján felmérem, milyen a zene hangulata, érdekel-e a produceri munka, és eldöntöm, meghallgatom-e fülessel az egészet. Másképp tényleg elvesznék a zeneáradatban.

Hallgatsz magyar zenéket is?

A Babrával együtt utaztunk ki és játszottunk is pár számot egy indiai fesztiválon. Jó barátok vagyunk, néhány éve Budapesten is felléptünk velük. Természetesen nagyra tartjuk Bartók munkásságát is, aki archiválta a magyar és a környékbeli népzenéket. Szerencsések vagytok, hogy ott vannak ezek a gyűjtések referenciának, amikből ihletet meríthetnek a zenészek, hogy aztán valami újat alkossanak belőle. Nekünk Cipruson nincsenek felvételeink a hatvanas éveknél korábbról.

Kalandos volt a zenei útkeresésed: sokféle műfajt kipróbáltál, de egyikben sem tudtad igazán kifejezni önmagad, amíg rá nem találtál a tradicionális ciprusi zenékre. Mi volt a baj a többivel?

Amit életünk első éveiben magunkba szívunk, az a személyiségünk mellett a zenei ízlésünket is meghatározza. Az én szüleim többnyire rádiót és kazettákat hallgattak, amiken régi görög laika dalok és hagyományos ciprusi zenék voltak. Ez ellen lázadtam kamaszként, amikor jazzt és rockot kezdtem hallgatni, de egy ponton rájöttem, hogy a jazz nem az én világom (bár az elméleti oldalát jól tudom kamatoztatni), és elfogadtam, hogy mi az, amit igazán szeretek.

Hogyan sikerült elfogadni?

Ez egy véletlennek köszönhető. A 2000-es évek elején Athénban tanultam a jazztanszakon, és egyszer elmentem egy barátom zenészhaverjaival egy krétai nyaralásra. Ezek a srácok bolondultak a rembetiko zenéért, ami még a harmincas években fejlődött ki Athén és Thesszaloniki központjaiban és vált a görögök urbánus zenéjévé. Egész nap és egész éjjel rembetikót játszottak bárokban, kávézókban, és a velük töltött öt nap alatt megvilágosodtam, hogy én is ezt szeretném. Apám is ezt a zenét hallgatta, és hiába akartam menekülni előle, rájöttem, hogy a zenei örökségemmel kell kezdenem valamit.

Visszatérve Athénba az első utam egy hangszerboltba vezetett, ahol megvettem az első tzourasomat – egy kisebbfajta buzukit –, és elkezdtem játszani Markos Vamvakaris és a többi rembetiko legenda dalait. Később Londonban tanultam zeneszerzést, ahol megalapítottam az első zenekaromat, a rembetikót modern felfogásban játszó Trio Tekke-t. Az egyetem után visszajöttem Ciprusra, és rájöttem, hogy annyi mindent tudok más kultúrák és népek zenéjéről, de Cipruséról nem. Így született meg a Monsieur Doumani, amellyel kezdettől fogva az volt a cél, hogy felkutassuk és újraértelmezzük a rendkívül gazdag ciprusi zenei gyökereinket.

Említetted, hogy a ciprusi népzenéről nincsenek olyan régi felvételek, mint amilyenek a magyarról fennmaradtak. Hogyan fogtatok neki így a kutatásnak?

Ez sajnos így van, ezért a hatvanas évektől kezdve ástunk elő felvételeket, és azokat hallgattuk. Az első lemezünk, a 2013-as Grippy Grappán már nem rembetiko, hanem ciprusi népdalokat gondoltunk újra. Ebben sokat segített, hogy a Trio Tekkével addigra felvettem két lemezt, így volt némi elképzelésem arról, hogyan szeretném modernizálni a tradicionális dalokat. És persze volt sok előképünk is, például Thanasis Papakonstantinou, a görög énekes-dalszerző-költő, aki valami hasonlóra vállalkozott görög dalokkal, és ez a mi zenénkre is hatott. Aztán elkezdtünk saját számokat írni, amelyek persze használtak népzenei elemeket, de a mai társadalmi-politikai problémáinkról szóló, aktuális szövegeket írtunk hozzájuk. Az volt a cél, hogy a magunk és a közönség számára is újra jelentőségteljessé tegyük a ciprusi zenei hagyományt.

Mit kellett ehhez változtatni a népdalokon?

A dallamokat megtartottuk, de sokat játszottunk a ritmusokkal és a hangszerelés is más lett. Cipruson a hegedű, a lant, és egy ütőhangszer, a tamboutsia a hagyományos hangszerek, amelyek közül mi egyiket sem használunk. Nem szánt szándékkal: egyszerűen azon akartunk játszani, amin amúgy is tudunk, így lett a zenekarban tzouras, harsona, fuvola és klasszikus gitár. Már pusztán ettől drámaian megváltozott a hangzás, de ezen felül többet harmonizáltunk, egyes pontokon pedig rockosabbá vagy jazzesebbé tettük a dalokat az ízlésünknek megfelelően.

Az első lépés az volt, hogy megtaláljuk ennek a három hangszernek az egyensúlyát, és hogy melyik milyen szerepet tölt be a dalokban. Ez nem volt egyszerű feladat: mivel nincs ütőhangszer a zenénkben, ezért ki kellett találnunk, hogyan adhatunk egyfajta belső ritmust a daloknak, hogyan lehet, szó szerint, ütős a zenénk. A fordulópont az volt, amikor felfedeztük, hogy a gitár nemcsak a harmóniákat játszhatja, hanem a ritmust is adja, a trombita természetesen a basszus szerepét tölti be, a tzouras pedig a fő dallamhangszer ebben a felállásban. Utána már organikusan fejlődött a zenénk, és nagyon élveztük a folyamatot.

Miért tzourason játszol, és nem buzukin vagy gitáron?

Az első hangszerem a gitár volt, klasszikus gitárt tanultam, de azért nem a buzukit választottam, mert amikor a tzouras számomra valamiért jobban megidézi a rembetiko korszak eredeti hangulatát. És jobban is szeretem a hangját, mint a buzukiét, de ez már ízlés kérdése.

Miben más a ciprusi népzene, mint a görög vagy a török?

Sok a hasonlóság a környékbeli országok népzenéje között. Sok dal és dallam ugyanaz, csak más országokban más szöveggel éneklik. A ciprusi zenének az a különlegessége, hogy a történelme során sokan megszállták az angoloktól a franciákon és a velenceieken át az Ottomán Birodalomig és tovább, és minden megszálló otthagyta a hatását a ciprusi kultúrán, és így a zenén is. Az ország földrajzi elhelyezkedése miatt sok hatás érte Ciprust az arab világból is. Szerintem ez egy nagyon egészséges dolog, a hatásaink ma már pedig tényleg a világ minden tájáról származnak: a Balkánról ugyanúgy, mint Nyugat-Afrikából vagy Olaszországból.

A 2021-es Pissourin logikus folytatása az első három lemeznek, mégis teljesen más: egy sokkal pszichedelikusabb, sötétebb, rockosabb világba visz. Miért akartátok az alapjaitól újragondolni a hangzásotokat?

Ez is természetesen alakult így. Ahogy egyre többet turnéztunk, és találkoztunk zenekarokkal és hallgattunk rengeteg zenét, felcsipegettünk ötleteket innen-onnan, amelyek a próbateremben előjöttek a zenénkben is. A Grippy Grappa és a Sikoses, valamint a Sikoses és az Angathin között is volt egy szintlépés, de a legnagyobb váltás a harmadik lemez után jött. Az előző gitárosunk, Angelos Ionas már nem tudott tovább velünk játszani, ezért elkezdtünk Andys Skordisszal dolgozni.

Andys Skordis (gitár), Demetris Yiasemides (harsona, fuvola) és Antonis Antoniou (tzouras, ének). Fotó: Michalis Demetriades.

Ő egy nagyon kreatív és elismert kortárs zeneszerző, az amszterdami konzervatóriumban tanít karnatikus zeneszerzést, és az ő ritmikai tudását nagyon jól be tudtuk építeni a poliritmikus dalainkba. Teljesen másképp gitározik, mint Angelos, ráadásul ütőhangszerként is használja a gitárt, dobol rajta, majd beloopolja a hangokat, így olyan, mintha lenne egy negyedik tagunk. A készülő új lemezen szintetizátoron és dobgépen is játszik, szóval az ő csatlakozása is az elektronika felé tolta el a zenénket. De mindhármunkat az izgatott, hogy elmenjünk egy pszichedelikusabb, rockosabb, elektronikusabb irányba, mert ilyen zenéket szeretünk hallgatni.

Milyen zenekarok voltak hatással a Pissourin pszichedéliájára?

Sok más török zenekar mellett például a Baba Zula, az olyan sivatagi blues zenék, mint a Tinariwen, és a pionírok, akik az első pszichedelikus zenéket játszották, mint a Doors, a Pink Floyd, vagy Jimi Hendrix. De említhetném a Radioheadet is, akik szintén adtak nekünk ötleteket, valamint a King Gizzard & the Lizard Wizardot. Nekik főleg a két mikrotonális lemezük volt ránk hatással 2017-ből. Elképesztően hangszerelnek, lenyűgöző, ahogyan felépítik a dalaikat, és ahogy a hangszerek összedolgoznak, ritmikailag is, a zenéjükben. Közben körbeturnézzák a világot és kihoznak 2-3 lemezt évente.

Te is elég produktív voltál mostanában. Két év alatt négy lemezt adtál ki: egyet a Monsieur Doumanival, egyet a Trio Tekkével, és kettőt szólóban.

Ez a Covid-időszak gyümölcse, amikor minden leállt, és sok időnk volt kísérletezni. Egy ideig a karantén miatt nem tudtam találkozni a zenésztársaimmal, a stúdióban töltött idő pedig két szólóalbumot eredményezett. Év elején pedig alapítottam egy új zenekart is.

Mi lett a Trio Tekkével?

2020-ban kihoztunk egy lemezt, amit a Covid miatt soha nem játszottunk élőben, és utána megszűnt a zenekar. Az új bandával, a BuzZ' Ayazzal ezt a vonalat viszem tovább, mert szintén rembetikót játszunk, csak rockosabb, ütősebb hangzással, basszusklarinéttal, dobokkal, szintetizátorral. Közben színházi és filmzenéket is írok, és mivel az időnk nem végtelen, próbálok arra koncentrálni, ami igazán fontos. Jelenleg egy nagyon kreatív időszakomat élem, amit próbálok minél jobban kihasználni.

A Pissourinnal a koncertjeitek is eléggé megváltoztak.

Az első időszakban teljesen akusztikusan játszottunk, az első lemezünk, a Grippy Grappa idején még mikrofonunk sem volt a koncerteken. Így sokkal organikusabb volt a hangzás, hiszen minden hang a hangszerünkből jött, és arra sem kellett figyelni, hogy elég közel legyek a mikrofonhoz. Akkor még kis helyeken, kávézókban, éttermekben léptünk fel, aztán a második és a harmadik lemezzel átkerültünk színház- és koncerttermekbe, ahol az emberek ülve, elmélyülve hallgatták a zenénket. Ennek is megvoltak a szépségei, de a Pissourinnal klubokban és fesztiválokon játszunk, és most ezt élvezzük a legjobban, mert az emberek táncolnak rá és így mi is velük táncolhatunk. Ezek amúgy is táncosabb számok.

Az első három lemezetek szerzői kiadásban jelent meg. Miért ragaszkodtatok ilyen sokáig a függetlenséghez?

Szerettünk volna a kiadórendszeren kívül maradni, és mindent magunk felügyelni. Tartottunk tőle, hogy a kiadók kihasználnak minket, mert durva sztorikat hallottunk a barátainktól. Szerintem jól csináltuk a dolgokat, és jól tudjuk kamatoztatni azt a kapcsolati hálót, amit az elmúlt években kiépítettünk, de mivel egy nap csak 24 órából áll, egy zenésznek egyszerűen nincs értelme önmagát menedzselnie, mert akkor nem marad ideje a zenére. Erre egy jó kiadó a megoldás, de körültekintően kell választani, mert rengeteg zene jelenik meg manapság, és sok kiadó nem törődik az előadóival, csak kihozza a zenét és kész.

Nagyon szerencsések és büszkék vagyunk, hogy a Glitterbeat család tagjai lehetünk. Ez adott nekünk egy plusz löketet, sok ajtót kinyitott előttünk, több új fesztiválra eljutottunk, és egy olyan ernyő alá került a zenénk, ahol úgy érezzük, a legjobb helyen van.

INTERJÚNK CHRIS ECKMANNAL, A DIRTMUSIC ÉS A GLITTERBEAT KIADÓ VEZETŐJÉVEL

JEGYVÁSÁRLÁS.

FACEBOOK-ESEMÉNY.

TOVÁBBI INFÓK A BUDAPEST RITMO KONCERTJEIRŐL.

interjú: Soós Tamás
headerfotó: Sebastian Pena