Phil Collins: Mindhalálig – Az önéletrajz (könyvajánló)

2019.05.05. 16:25, Recorder.hu

rec071_phil_collins_650.jpg
A Genesis dobosaként, majd énekeseként milliós lemezeladásokat produkáló Phil Collins volt mindig is az az ironikus rocksztár, aki úgy tudott stadionokat megtöltő hős lenni, hogy közben folyamatosan kikacsintott a hallgatókra. Köszönhető ez annak, hogy benne minden megvan, amiért a brit humort szeretjük, de azt sem szabad elfelejteni, hogy az idézőjelek és a szarkazmus mögött milyen brutálisan erős és szerteágazó életmű húzódik meg. Hó Márton könyvajánlója a nyomtatott Recorder magazin 71. lapszámából.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2019/05/05/phil_collins_mindhalalig_az_oneletrajz_konyvajanlo
Phil Collins: Mindhalálig – Az önéletrajz (könyvajánló)

selfie_useme.jpg

Május 8-tól 11-ig négy elődöntőben nyolc előadó versenyez azért, hogy bekerülhessen a 2019-es Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató május 16-ai döntőjébe. A Recorder – idén harmadszor a program médiapartnereként – az esélylatolgatás előtt ebben a cikkben vette sorra az indulókat és közölt mindegyikükről egy-egy rövid biót is, de idén újra arra gondoltunk, hogy érdemes lenne valami érdekesebbet, személyesebbet, aktuálisabbat, pontosabbat is mutatni róluk, ezért megkértük őket, hogy – válaszolva nyolc kérdésünkre – mutassák be magukat felkészülés közben ők maguk. Döntsék el, mennyire akarják közel hozni magukat a nézőkhöz, milyen részletekre akarnak fókuszálni, hol milyenre állítják magukon az élességet és a színeket stb. – szóval hogy készítsenek magukról egy-egy szöveges szelfit. A harmadik 2019-es gyorsfényképet a USEME lőtte magáról. A zenekar május 10-én, pénteken az Akváriumban mutatja meg, mire képes.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2019/05/05/selfie_a_nagyszinpad_elott_useme
Selfie a Nagyszínpad előtt: USEME.

rec071_solange_650_1.jpg
Solange Knowles, Beyoncé húga negyedik szólólemezét jelentette meg március elején. Azt eddig is tudtuk, hogy nem csak a nővére tehetséges énekes, de a When I Got Home meghallgatása után mindenki biztos lehet abban, hogy a család genetikája nagyon rendben van vokális területen. Solange minden dalnak szerzője vagy legalább társszerzője volt, így egy ízig-vérig saját világát bemutató albumhoz van szerencsénk. Kifejezetten kellemes.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2019/05/05/solange_when_i_got_home_lemezkritika
Solange: When I Got Home (lemezkritika)

selfie_newlevelempire.jpg

Május 8-tól 11-ig négy elődöntőben nyolc előadó versenyez azért, hogy bekerülhessen a 2019-es Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató május 16-ai döntőjébe. A Recorder – idén harmadszor a program médiapartnereként – az esélylatolgatás előtt ebben a cikkben vette sorra az indulókat és közölt mindegyikükről egy-egy rövid biót is, de idén újra arra gondoltunk, hogy érdemes lenne valami érdekesebbet, személyesebbet, aktuálisabbat, pontosabbat is mutatni róluk, ezért megkértük őket, hogy – válaszolva nyolc kérdésünkre – mutassák be magukat felkészülés közben ők maguk. Döntsék el, mennyire akarják közel hozni magukat a nézőkhöz, milyen részletekre akarnak fókuszálni, hol milyenre állítják magukon az élességet és a színeket stb. – szóval hogy készítsenek magukról egy-egy szöveges szelfit. A második 2019-es gyorsfényképet a New Level Empire lőtte magáról. A zenekar május 9-én, csütörtökön az Akváriumban mutatja meg, mire képes.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2019/05/04/selfie_a_nagyszinpad_elott_new_level_empire
Selfie a Nagyszínpad előtt: New Level Empire.

selfie_koszijanka.jpg

Május 8-tól 11-ig négy elődöntőben nyolc előadó versenyez azért, hogy bekerülhessen a 2019-es Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató május 16-ai döntőjébe. A Recorder – idén harmadszor a program médiapartnereként – az esélylatolgatás előtt ebben a cikkben vette sorra az indulókat és közölt mindegyikükről egy-egy rövid biót is, de idén újra arra gondoltunk, hogy érdemes lenne valami érdekesebbet, személyesebbet, aktuálisabbat, pontosabbat is mutatni róluk, ezért megkértük őket, hogy – válaszolva nyolc kérdésünkre – mutassák be magukat felkészülés közben ők maguk. Döntsék el, mennyire akarják közel hozni magukat a nézőkhöz, milyen részletekre akarnak fókuszálni, hol milyenre állítják magukon az élességet és a színeket stb. – szóval hogy készítsenek magukról egy-egy szöveges szelfit. Az első 2019-es gyorsfényképet a KosziJanka lőtte magáról. Koszi Janka énekesnő és zenekara május 8-án, szerdán az Akváriumban mutatja meg, mire képes.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2019/05/04/selfie_a_nagyszinpad_elott_koszijanka
Selfie a Nagyszínpad előtt: KosziJanka.

ezra-koenig.jpg

Hat év várakozás után megérkezett a Vampire Weekend negyedik stúdióalbuma, a Father of the Bride, már lehet is hallgatni az összes online zenei platformon, meg nálunk is.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2019/05/04/jol_fog_rajtuk_az_ido_itt_az_uj_vampire_weekend-lemez
Jól fog rajtuk az idő – Itt az új Vampire Weekend-lemez!

eventcover_nszp2019.jpg

Jövő héten indul a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató hatodik évada, május 8-tól 11-ig láthatjuk majd esténként a nyolc versenyzőt az elődöntőkben, élőben az Akváriumban, az M2 Petőfi TV-ben és online streamen. A koncertekről mi is be fogunk számolni, addig pedig a számok segítségével latolgatjuk az esélyeket.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2019/05/03/szorosnak_igerkezik_a_verseny_a_nagy-szin-pad_tehetsegmutaton
Szorosnak ígérkezik a verseny a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutatón

rammstein_korhataros2.png

Közeleg a Rammstein új lemezének megjelenése (május 17.), és a Deutschland című kislemez klipje után újabb videó látott napvilágot, amely megintcsak német történelemlecke, persze stilizálva, rengeteg hangsúlyos képi szimbólummal, és szokás szerint a zenekar tagjaival.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2019/05/03/18_mellbedobassal_harcol_a_rammstein_tuntetoje
18+ Mellbedobással harcol a Rammstein tüntetője

festival-mode.png

A társkereső alkalmazás május elsején bevezetett Festival Mode nevű új fícsöre megkönnyíti majd a fesztiválos csajozást-pasizást – vagy épp a spontaneitást öli ki belőle?

tovább →
https://recorder.blog.hu/2019/05/03/a_tinder_meg_egyszerubbe_teszi_a_fesztivalos_tarskeresest
A Tinder még egyszerűbbé teszi a fesztiválos társkeresést

pontiac_borito.jpg

A budapesti The Pontiac tavaly év végén mutatkozott be Magyarradar rovatunkban, zenéjük saját bevallásuk szerint „a bluesrock, a pop, és a grunge szentháromságánál találkozik”. Első EP-jük, a Morning még 2017 őszén látott napvilágot, első nagylemezük pedig nálunk debütál. Premier!

tovább →
https://recorder.blog.hu/2019/05/03/poprefren_falcsapkodas_lanccsorges_albumpremier_the_pontiac_are_you_ready_now
Poprefrén, falcsapkodás, lánccsörgés – Albumpremier! The Pontiac: Are You Ready Now?
süti beállítások módosítása
Mobil