Szorosnak ígérkezik a verseny a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutatón

2019.05.03. 20:00, Gaines

eventcover_nszp2019.jpg

Jövő héten indul a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató hatodik évada, május 8-tól 11-ig láthatjuk majd esténként a nyolc versenyzőt az elődöntőkben, élőben az Akváriumban, az M2 Petőfi TV-ben és online streamen. A koncertekről mi is be fogunk számolni, addig pedig a számok segítségével latolgatjuk az esélyeket.

A döntőbe való továbbjutás valós esélyeit nagy mértékben meghatározza majd természetesen az elődöntőben nyújtott produkció, a szakmai zsűri (azaz a Crew) például a helyszíni teljesítmény alapján fog szavazni, ami az összesített voksok 50%-át fogja kitenni, és a közvetítések során, azt követően 24 órán át leadható közönségszavazatok összetételét is befolyásolhatják a műsorban látottak. A rendelkezésünkre álló, népszerűséget, nézettséget-hallgatottságot és ismertséget reprezentáló adatokból viszont kirajzolódhat egy előzetes kép.

MINDEN, AMIT TUDNI KELL A NAGY-SZÍN-PAD 2019-RŐL!

Ehhez több platformot veszünk alapul, azokat, ahol az előadók a legtöbb embert meg tudják szólítani. Ma elsődleges szerepet játszik a Facebook a nyilvánosság elérésében, megnézzük tehát a lájok számát, valamint a Nagy-Szín-Pados részvételről szóló bejegyzésre érkezett reakciókat. Zenefogyasztás tekintetében a YouTube és a Spotify közül még mindig előbbi a mérvadóbb, de a streaming szolgáltatót is egyre többen használják, így a feliratkozók, videós nézettségek, havi hallgatók és legnépszerűbb dalok hallgatottsága mind hasznos információ. Végezetül nem hagyjuk ki a rádiós lejátszásokat, amelyek adott esetben szélesebb tömegeket érhetnek el (bár ezt pont nehezebb lemérni), és az idei koncertek gyakoriságát, ami szintén segíthet a köztudatban maradni.

Az így szerzett adatokból nem lehet persze betonbiztos következtetéseket levonni – tavaly két olyan előadót hoztak ki esélyesnek, akik végül nem jutottak el a döntőig. Mindenesetre ebben az évben két toronymagas esélyes és két sarkukban loholó trónkövetelő emelkedik ki a mezőnyből. A YouTube-on rekordokat döntögető Follow the Flow kiugró, 42 milliós videós nézettsége és Spotify-hallgatottsága egyaránt impozáns, ráadásul a magyar rádiók is sokat játsszák a számaikat. Ezekkel az adatokkal ugyan nem veszi fel a versenyt az USNK, ellenben a Facebookon és az Instagramon jóval nagyobb, adott esetben mozgósítható követőtáborral rendelkeznek, és idén messze ők koncerteztek a legtöbbet. A New Level Empire és a Stolen Beat egy-egy kategóriában emelkedik ki, előbbi a rádiós slágerek mennyiségében, míg utóbbi az Instagram követők számában, és videóik nézettsége is milliós nagyságrendű.

A számok:

Follow the Flow:

Facebook lájkok: 25 E; Nagy-Szín-Pad! bejelentés lájkok / kommentek: - / -; Instagram követők: 18 E; YouTube feliratkozók: 229 E, videók száma: 25, legnépszerűbb videó nézettsége: 42 M; Spotify havi hallgatók száma: 107 E, legnépszerűbb dal hallgatottsága: 2,8 M; rádiós top 40 slágerek száma: 3, legjobb pozíció: 10; koncertek 2019-ben: 18.

USNK:

Facebook lájkok: 37 E; Nagy-Szín-Pad! bejelentés lájkok / kommentek: 482 / 8. Instagram követők: 194 E; YouTube feliratkozók: 134 E (Mistral Music), videók száma: 8, legnépszerűbb videó nézettsége: 8,3 M; Spotify havi hallgatók száma: 29 E, legnépszerűbb dal hallgatottsága: 600 E; rádiós top 40 slágerek száma: -, legjobb pozíció: -; koncertek 2019-ben: 35.

New Level Empire:

Facebook lájkok: 18 E; Nagy-Szín-Pad! bejelentés lájkok / kommentek: 274 / 4; Instagram követők: 1700; YouTube feliratkozók: 155 E (GoldRecord Hungary), videók száma: 21, legnépszerűbb videó nézettsége: 2,3 M; Spotify havi hallgatók száma: 14 E, legnépszerűbb dal hallgatottsága: 224 E; rádiós top 40 slágerek száma: 9, legjobb pozíció: 2; koncertek 2019-ben: 7.

Stolen Beat:

Facebook lájkok: 13 E; Nagy-Szín-Pad! bejelentés lájkok / kommentek: - / -; Instagram követők: 120 E; YouTube feliratkozók: 663, videók száma: 4, legnépszerűbb videó nézettsége: 3,4 M; Spotify havi hallgatók száma: 4372, legnépszerűbb dal hallgatottsága: 198 E; rádiós top 40 slágerek száma: -, legjobb pozíció: -; koncertek 2019-ben: 6.

 

A másik négy versenyzőnél kiegyensúlyozottabb a mezőny, talán a The Bluebay Foxes marad le valamelyest a másik három zenekartól, de ők sem számottevően, itt már nincsenek kiugró eltérések, és az elődöntőben amúgy is egyenlő esélyekkel hódíthatnak meg új rajongókat.

A számok:

Koszi Janka:

Facebook lájkok: 3372; Nagy-Szín-Pad! bejelentés lájkok / kommentek: 98 / 0; Instagram követők: 2938; YouTube feliratkozók: NA, videók száma: 18, legnépszerűbb videó nézettsége: 895 E; Spotify havi hallgatók száma: 911, legnépszerűbb dal hallgatottsága: 103 E; rádiós top 40 slágerek száma: 1, legjobb pozíció: 13; koncertek 2019-ben: 3 (ebből kettő Random Trip vendégszereplés).

Nomad:

Facebook lájkok: 9537; Nagy-Szín-Pad! bejelentés lájkok / kommentek: 117 / 6; Instagram követők: 1126; YouTube feliratkozók: 2900, videók száma: 105, legnépszerűbb videó nézettsége: 180 E; Spotify havi hallgatók száma: 1668, legnépszerűbb dal hallgatottsága: 40 E; rádiós top 40 slágerek száma: 1, legjobb pozíció: 27; koncertek 2019-ben: 6.

Useme:

Facebook lájkok: 8688; Nagy-Szín-Pad! bejelentés lájkok / kommentek: 269 / 5; Instagram követők: 5100; YouTube feliratkozók: 3300, videók száma: 39, legnépszerűbb videó nézettsége: 162 E; Spotify havi hallgatók száma: 2455, legnépszerűbb dal hallgatottsága: 39 E; rádiós top 40 slágerek száma: -, legjobb pozíció: -; koncertek 2019-ben: 13.

The Bluebay Foxes:

Facebook lájkok: 1984; Nagy-Szín-Pad! bejelentés lájkok / kommentek: 76 / 0; Instagram követők: 907; YouTube feliratkozók: 295, videók száma: 23, legnépszerűbb videó nézettsége: 18 E; Spotify havi hallgatók száma: 368, legnépszerűbb dal hallgatottsága: 10 E; rádiós top 40 slágerek száma: -, legjobb pozíció: -; koncertek 2019-ben: 4.

* Néhány előadónál rengeteg videó van, ők azok, akik több lemezt is számonként feltöltöttek, persze nem a klipjeik száma ilyen magas. Nyilván egy "rendes" videó jelentősebb tartalom a videómegosztón, de a zenehallgatás fő platformjának számító YouTube-on azért az sem mindegy, hogy mennyi zene érhető el hivatalosan az előadótól.

Ekkor lehet látni a versenyzőket az Akváriumban, a neten és az M2 Petőfi TV-ben:

Május 8. Follow the Flow / KosziJanka

Május 9. Nomad / New Level Empire

Május 10. USEME / Stolen Beat

Május 11. USNK / The Bluebay Foxes

A DÖNTŐ: Május 16.

https://recorder.blog.hu/2019/05/03/szorosnak_igerkezik_a_verseny_a_nagy-szin-pad_tehetsegmutaton
Szorosnak ígérkezik a verseny a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutatón
süti beállítások módosítása